Észak-Magyarország, 2008. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-28 / 201. szám
2008. augusztus 28., csütörtök AKTUÁLIS /4 RÖVIDEN J J J J J J J J J J J J' J J'J J J J - J JVv W*v5“3*»> wV - ~ w W « - »W V w w W k. i“w Jv*W w • Nem falunap lesz... Lapunk augusztus 27-i számában tévesen az jelent meg, hogy augusztus 30-án Galvácson falunap lesz. Gregó Lajos polgármestertől azonban megtudtuk, hogy a községben augusztus 30-án juhászati szakmai napot rendeznek. Az önkormányzat a szokásos falunapját július 5-én már megtartotta. Hegedű és zongora Tiszaújváros (ÉM) - Szeptember 5-én 18 órakor a tiszaújvárosi zeneiskolában ad koncertet Loboczky Balázs (hegedű) és Juhász Tamás (zongora). A művészek több alkalommal voltak részesei az Énekszó Baráti Kör hangversenyeinek, káprázatos tehetségükkel szerettetve meg magukat. Tavaly ők ket- ten voltak a központi személyiségei a Cserépváraljai Művészeti Napok komolyzenei eseményeinek. A mostani koncertet a kórus szervezi abból az alkalomból, hogy Loboczky Balázs versenyre készülve önálló műsort állított össze - ezt hallhatják az érdeklődők. Juhász Tamás zongoraművész ezúttal a kíséretet látja el a hangversenyen. Denevéréj Felsötárkány (ÉM) - Augusztus 30-án este fél 6-kor előadással veszi kezdetét a Bükki Nemzeti Park oktatóközpontjában az Európai denevéréj. Az előadás után a felsőtárkányi tóparton denevérfogó háló állítanak fel és az így megfogott repülő kisemlősöket közelről meg lehet tekinteni, a bátrabbak meg is simogathatják őket. Egy érdekes szerkezet segítségével mód nyílik a denevérek hangjának meghallgatására is. BÁLUNK ÍRTÁK / j'jrjJ J Jr ji J'J -/Vw - v J* WWW w'S iWvv’v "w :'v*‘w Black Star News, New York: _______________________ „A Barack Obama-mánia az Egyesült Államokon kívül külföldön, például Magyarországon is tombol, ahol barackfőző kampánnyal népszerűsítik az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjét. Barack fór Obama címmel rendeztek meg a hét végén egy északkelet-magyarországi településen, Tállyán egy barackfőző akciót az Obama által képviselt értékek népszerűsítésére. Az illinois-i szenátornak rendkívüli nemzetközi vonzereje van a fiatalság körében, jelszava, a remény és változás visszhangra talál a gazdagok és szegények között egyaránt Afrikától Ázsián keresztül." ___________ „Nagyon szimpatikus sokunknak az, amit Barack Obama képvisel - mondta Cserey Gyula, aki az amerikai Demokrata Párt jelöltállító konvencióján vesz részt egy MSZP-delegáció tagjaként. - Ezzel a barackkampánnyal az volt a célunk, hogy az Obama által képviselt demokrácia értékeket otthon is egy kicsit megszilárdítsuk..." Az ExperiDance is fellép a sorozatban (Fotó: ÉM) Ragyognak a MŰHA színei Miskolc (ÉM) - Sajtótájékoztatón ismertette Juhász Rita igazgató a miskolci Művészetek Háza szeptemberi programját és előzetest nyújtott át az évad terveiből. Elhangzott a MŰHA most először, az új évad kezdetén meghirdeti az intézmény műsorának műfaji sokszínűségét reprezentáló „A MŰHA Színei” bérletet. A bérlet szeptember 9-13. között bemutatásra kerülő 5 különböző műfajú (komolyzene, jazz, musical, tánc, színház) előadásra szól. A kísérő programok keretében a „nyitóhéten” a MŰHA előtti téren, az előadások előtt a Walzer Szalonzenekar muzsikál. A rendhagyó kiállítás megnyitó keretében Móder Rezső iparművész és zenész barátai adnak koncertet a kiállított óriási acélszobrokon. A „Mesés vasárnap” sorozatban a Varázsfuvola című mesejátékot mutatják be. A Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválján a tavalyihoz hasonlóan a Művészetek Háza filmvetítéseknek és nyilvános szakmai fórumoknak, workshop-oknak ad helyet. Újdonság, hogy ezúttal a filmeken túl könnyűzenei koncertek is szórakoztatják az érdeklődőket. Juhász Rita C Szalonna O Szendrő v Selyeb Bánréve Szendrölád » Múcsonyc o Homrogd Kazincbarcika _ © © Felsődobsza © Boldva Megyaszó Prügy A Nemzeti Iskolafelújítási Program részéként Borsod-Abauj-Zemplénben támogatott pályázatok Felsődobsza Község Önkormányzata A felsődobszai Bárczay Gábor Általános Iskola és Óvoda iskolai infrastruktúra átépítése, felújítása és bővítése 230 000 000 Ft Hernádvécse Községi Önkormányzat Esély a halmozottan hátrányos helyzetben élő gyermekek számára Hernádvécsén 435 421 000 Ft Selyeb Köszég Önkormányzata A Selyebi Óvoda XXI. Századi kialakítása az esélyegyenlőség biztosításának jegyében 122 324 784 Ft Vilmány Község Önkormányzata Esélyt a vilmányi mikrokörzetben a halmozottan hátrányosan helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekek oktatására 230 000 000 Ft Boldva Község Önkormányzata Esélyt a holnapérti 75 037 065 Ft Borsodnádasd Község Önkormányzata A minőségi nevelés-oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása Borsodnádasdon 198 434 269 Ft Homrogd Község önkormányzata Községi óvoda rekonstrukciója és bővítése, az általános iskola felújítása, bővítése és sportudvarának kialakítása, energiahatékonyságának biztosítása Homrogdon 373 364 578 Ft Szendrölád Község Önkormányzata A Szendrőládi Általános Iskola felújítása és bővítése a modern, méltányos oktatási környezet és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében 230 000 000 Ft Szendrő Város Önkormányzata A szendrői Általános Iskola felújításával méltányos, minőségi oktatási környezet megteremtése az esélyegyenlőség érdekében 230 000 000 Ft Múcsony Község Önkormányzata Kalász László ÁMK épületeinek bővítése, felújítása a modern nevelési-oktatási környezet megteremtése érdekében 236 725 675 Ft Megyaszó Község Önkormányzata "A jövő nemzedékéért" 226 594 378 Ft Hidasnémeti Község Önkormányzata Hidasnémeti közoktatásának a térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése egy korszerű iskola megteremtésével 229 880 955 Ft Sárospatak Önkormányzata Minőségi közoktatás megteremtése Sárospatakon többcélú intézmény kialakításával 499 999 500 Ft Igrici Község Önkormányzata Az igrici Tompa Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény korszerűsítése 42 259 674 Ft Kazincbarcika Város Önkormányzata A kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola és Árpád Fejedelem Tagiskola épületeinek teljeskörű infrastruktúrális felújítása a közoktatás színvonalának fejlesztése érdekében 500 000 000 Ft Grafika: Iszak-Magyarország, forrás: Kormányszóvivői Iroda Bánréve Község Önkormányzata XXI. századi óvoda kialakítása Bánrévén 133 776 000 Ft Prügy Község Önkormányzata A prügyi Móricz Zsigmond általános iskola fejlesztése a modern oktatási környezet megteremtése érdekében 229 665 441 Ft Szalonna Község Önkormányzata A szalonnal óvoda bővítése és felújítása az esélyegyenlőség és a modern méltányos oktatási környezet biztosítása érdekében 120 188 585 Ft Tokaj Város Önkormányzata II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési-Oktatási Intézmény II. kerületi Óvodájának felújítása és bővítése Putnok-Kelemér-Gömörszőlős-Hét-Serényfalva Közoktatási Intézményfenntartói Társulás Serényi László Általános Iskola infrastruktúra és eszközfejlesztés felújítása Szín Község Önkormányzata XXI. századi korszerű nevelési, oktatási környezet megteremtése Szín településen 230 000 000 Ft 186 753 057 Ft 227 600 459 Ft Megújuló oktatási intézmények ■ A jelenleginél lényegesen jobb körülmények között taníthatnak megyénk több településén. Kazincbarcika, Putnok , Sárospatak (ÉM - BGY) - A közoktatás színvonalának fejlesztése érdekében megyénk 22 pályázata bizonyult sikeresnek, ennek köszönhetően a kormány több mint 5 milliárd . forintot fordít erre a célra. Kívül is, belül is A kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola és az Árpád Fejedelem Tagiskola például épületeinek teljeskörű infrastrukturális felújítására benyújtott pályázatára 500 millió forintos támogatást kapott Kazincbarcika városa. Szitka Péter polgármester elmondta: „Nagyon örülünk annak, hogy ismét eredményesen pályázott önkormányzatunk. Ez azt jelenti, hogy újabb félmilliárd forinttal gazdagodik Kazincbarcika városa. A Pollack Mihály Úti Általános Iskola és az Árpád Fejedelem Tagiskola épületei újulnak meg kívül-belül a pályázati pénzből és önkormányzatunk önrészéből.” ..................................................•............. Minden elemében korszerűsödhet a félezer tanulót kiszolgáló patinás iskolaépület. Tamás Barnabás _____ _ .......................................... Hogy mit is takar ez a felújítás? Az épületek teljes nyílászáró cseréjét, a belső burkolást, a teljes körű akadály- mentesítést - ebbe beletartozik a liftek beszerelése is aztán az épület teljes gépészeti, villamossági, tűzmegelőzési rekonstrukcióját és a homlokzat felújítását, hőszigetelését. Ugyanennyi pénzhez jutott Sárospatak is. Hörcsik Richárd a várossá nyilvánítás 40. évfordulójára rendezett ünnepségen - mintegy újjá-születés-napi ajándékként - jelentette be a lehetőséget, amellyel a város a Rákóczi Általános Iskolát és az óvodát bővítheti. Újabb két szárny A Putnok-Kelemér-Gömör- szőlős-Hét-Serényfalva Közoktatási Intézményfenntartói Társulás 186 millió 753 ezer forintot nyert a putnoki Serényi László Általános Iskola infrastruktúra- és eszközfejlesztés felújítására. Tamás Barnabás, Putnok polgármestere arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Serényi általános iskola egyik szárnya 80 millió forintos költséggel 2006-ban megújult. A mostani pályázati sikerrel, amely az önkormányzati önrésszel együtt több mint 200 millió forintot jelent, lehetővé válik a további két szárny komplett felújítása, a teljes villamossági és informatikai rekonstrukció. Rendkívül örvendetesnek nevezte, hogy a patinás épület minden elemében korszerűsödhet és ezáltal betöltheti a XXI. századi iskola szerepét, funkcióját. Ez az oktatási intézmény egyébként a társulás iskolája, ahol több mint 500 diák tanul. „A beruházás elkészülte után a jelenleginél lényegesen jobb körülmények között történik majd a tanítás, ahol biztosítva lesz a modern nevelési-oktatási környezet” - hangoztatta Tamás Barnabás. f$£AHemf/ppe/r.boon.hu •A kormány döntéséről részletesen (PDF, 84 kB) városnapját ünnepli Rudabánya Feilesztések ■ Gyenesei István adja át a kulcsokat az I. Ru- dabányai Városnapon szeptemberben. Budapest, Rudabánya (ÉM- BGy) - Az I. Rudabányai Városnapot szeptember 6-án rendezik meg. Mint arról már beszámoltunk, a település július 1-től kapott városi címet Sólyom László köztársasági elnöktől, ezért az első városnapon tartják meg a hivatalos várossá nyilvánítási ünnepséget is, melynek keretében GyeEgyed Bertalan és neje, Szojka Ilona (Fotó: magánarchlvum) Aranylakodalom Hidasnémeti (ÉM) - A hidasnémetiben élő Egyed Bertalan és neje, Szojka Ilona a napokban ünnepli 50. házassági évfordulóját. Ebből az alkalomból négy gyermekük és házastársaik, valamint tíz unokájuk és négy dédunokájuk is szerettetel köszöntik őket. nesei István önkormányzati miniszter adja majd át a városi címet tanúsító oklevelet és a város jelképes kulcsait Szobota Lajosnak, Rudabánya polgármesterének. Indonéz táncosok Ökumenikus istentisztelettel kezdődik a szeptember 6-i rudabányai városnapi eseménysorozat az elhunyt bányászok emlékére a római katolikus templomban. A település nagy bányászhagyományokkal rendelkezik és lakóinak nagy része a bányászat■ Országosan az előzetesen becsültnél jóval kevesebb szőlő terem az idén. Budapest, Tokaj (ÉM) - A szőlőültetvényekben jelentős kárt okozott a nyári jégverés, illetve sok helyen elszaporodtak a kártevők is. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára kifejtette: pontos termésbecslés szeptember elejére áll a szakértők rendelkezésére, azonban már látható, hogy a korábban becsült 4 millió hektoliternél keban dolgozott. A bányásznapi megemlékezés és koszorúzás a művelődési ház előtti bányászemlékműnél lesz, a várossá nyilvánítási ünnepséget pedig a művelődési házban tartják meg. A Szabadidő Parkban fellépnek a helyi Gvadányi József Művelődési Ház mazsorettcsoportjai, a Pom-Pom együttes, indonéz táncosok, a Fresh együttes, tűzijátékkal fejeződik be a városnapi program. |$|j|j|emf/ppefc.boon.hu • Rudabánya várossá nyilvánítási dokumentuma (PDF, 87 kB) vesebb bor kerül az idén a pincékbe. Ennek oka elsősorban az, hogy a csapadékos időjárás miatt a szőlőkben elszaporodtak a növénybetegségek, jelentős pusztítást végzett a tőkéken például a lisztharmat. Emiatt a gazdálkodók átlagos növényvédelmi költségei is megemelkedtek mintegy 30 százalékkal. Jött a jég... A jégverés is sokkal nagyobb területen és nagyobb károkat okozott az idén, mint a korábbi években. Egyebek között Pannonhalma, Balaton- boglár, valamint a kunsági Fejlesztések Szendrő, Múcsony, Borsodnádasd (ÉM) - Pályázati pénzből 230 millió forint jut a szendrői általános iskola felújítására, 133,8 millió a bánrévei XXI. századi óvoda kialakítására, 236 millió a múcsonyi Kalász László Általános Művelődési Központ épületeinek bővítésére, felújítására. Borsodnádasd 198,4 milliót kapott a minőségi nevelés-oktatás feltételeinek megteremtésére. borvidék északi része, és Zala megye jelentős hányada is szenvedett a jégveréstől. Vizsgálják a külföldit! Jelentős borkészletek a HNT tudomása szerint már nincsenek a pincékben, mivel a múlt évben is a szokásosnál kevesebb szőlő termett, és mindössze 3,1 millió hektolitert készítettek a borászok. Horváth Csaba szólt arról, hogy a szakmai szervezet arra kérte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot (FVM), fordítson különös gondot a külföldről érkező borok vizsgálatára. Tovább romlottak a szüreti kilátások