Észak-Magyarország, 2008. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-22 / 196. szám
2008. augusztus 22., péntek RÖVIDEN • Földrengések. A Richter-skála szerinti 5-ös és egy 5,9-es erősségű földmozgás rázta meg a kínai-mianmari határvidéket csütörtökön. A két földmozgás között mindössze négy perc különbség volt, a hipocentrum mindkét esetben 10 kilométer mélységben volt a szakemberek szerint. Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkezett jelentés. Bekötötték a fejét Belgrád (MTI) - Mar- ko Markovié, a trombita balkáni hercege már komoly házasemberként lép fel augusztus 27-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon apjával, Bo- ban Markovié trombitakirállyal - csütörtökön nősült meg egy hét országra szóló lakodalom során. A mulatság már szerdán este elkezdődött, kétezren ünnepelték hajnalig Markót és választottját, Snezana Raimovi- cot. Csütörtökön tartották a hivatalos esküvőt, s pénteken Vladicin Han- ban fejeződik be a lagzi. Növészet Peking (MTI) - Bár a „növészet” még mindig nem olimpiai versenyszám, éppen az olimpia alatt történt változás az élen: ismét a kínai Pao Hszi-sun a világcsúcstartó, miután ukrán versenytársa nem engedte, hogy lemérjék az új Guinness-szabályok szerint. • Pedig Leonyid Sztadnyik áll nyerésre, mivel orvosi mérés szerint 257 centi magas, míg a kínai Pao csak 236. A kétszeresen boldog apa (Fotó: Archív) | Dupla ■■ ■■ j orom Los Angeles (FH) j - Ikerfiai születtek ; néhány hete Ricky : Martinnak - közölte i a sztár sajtosa. A i gyerekekről csak ! annyit tudni, hogy j egészségesek, és j béranya hordta ki : őket. Születésük hei lyét vagy pontos ide: jét nem árulta el a i sztár szóvivője. A 36 j éves Puerto Ricói: énekes idén már j nem vállal fellépést, j idejét az ikrekkel tölti j - mondta a sajtos. A j gyerek anyjáról azonj bán semmit nem i árult el. A sztár Ricky ! Martin Foundation i nevű alapítványa i egyébként régóta j igyekszik segíteni a i rászoruló gyerekeken j világszerte. Lopkodják a hamvakat Tojama (FH) - Több halott hamvait ellopták Japán középső részén, többségében női halottakét - közölte csütörtökön a japán rendőrség. Sokan üzenetet találtak az urna helyén. Volt, aki csak ennyit: „Nálam vannak a hamvai”, de olyan esetről is tudnak, amikor •a tolvaj azt írta: „Ne aggódjon, vigyázok rá”- jelentette a japán Jiji Press hírügynökség. Legalább 24 ellopott urnáról van szó - közölte a hírügynökség. Japánban általában elhamvasztják a halottakat, az urnákat pedig a sírkőbe rejtik, melyet legtöbben csak a nyári ünnepekkor látogatnak, most is sokan ekkor vették észre a hiányt. A nyomozást megkezdték, de fogalmuk sincs, ki és miért tehette ezt- mondta egy helyi rendőrszóvivő. Számunkra még anyu ölelése a legbiztonságosabb, de várjuk már, hogy felfedezhessük a nagyvilágot. (Fotó: epa> MEGÉR EGY MOSOLYT : yffy y-jyfyfy J ; yy 3* j 7 J* tJ Sohasem gondoltam volna, hogy a bank egy vidám munkahely. Először csak kedvesen mosolyogtak, aztán, amikor meghallották, mennyi hitelt szeretnék felvenni, kitört a röhögés... További viccek: humor.boon.hu /££■ Meqszületett Matt Damon második kislánya - mondta a sztár sajtosa. Az édesanya és a gyerek is jól I Van (Fotó: EPA) t Áldásért ment ■ A máskor békésnek mondott krokodilok most megették a szerencsétlen zarándokot. Banglades (FH) - Felfaltak a krokodilok egy férfit Bangladesben - jelentette az AFP csütörtökön a helyi rendőrségre hivatkozva. Rubel Sheik, a 25 éves bangladesi férfi az édesanyjával látogatott el Muslim Khan Ja- han Ali síremlékéhez, ahová naponta százak zarándokolnak el. Az épület melletti tóban öt krokodil él, az állatokat a helyi szokások szerint csirkékkel, vagy kecskékkel etetik, többen pedig áldásért Elaltathatják az eltévedt bálnát Sydney (FH) - Nagyon legyengült az a bálnaborjú, aki egy hajót hisz az- anyjának Sydney közelében. Az állatot ezért hamarosan elaltathatják- közölte csütörtökön a bálnát megmenteni próbáló hivatal szóvivője. Az állatorvosok szerint a kisbálnának légzési nehézségei vannak, és az uszonyai is természetellenes szögben állnak - mondta az ausztrál Nemzeti Park és Vadvédelmi Hivatal szóvivője egy ausztrál országos rádiónak. A púposhátú bálnát az ausztrál média Colinnak keresztelte. Már többször kicsalták a nyílt tengerre, hátha csatlakozik egy arra haladó bálnacsoporthoz, de eddig nem jártak sikerrel. A kisbálna etetése és gondozása megvalósíthatatlan feladat - állítják a szakemberek.- felfalták folyamodva a vízbe is belegázolnak. „Rubel Sheik is be- leugrott a vízbe, ám az egyik krokodil megtámadta, és bevonszolta a tó közepére”- mondta Humayun Kabir, a bangladesi rendőrség felügyelője hozzátéve: „Ez egy nagyon szokatlan incidens. Normális esetben a krokodilok nagyon barátságosak, és nem bántják az embert”. A támadás után egy csapat önkéntes merült le a tóba, hogy megkeressék a szerencsétlenül járt férfi holttestét, mindhiába. Kabir elmondta, hogy csütörtökön partra sodort a víz néhány testrészt, a többit megették a hüllők. Légi katasztrófa: 153 halott Szemtanúk szerint a gép darabokra tört, és teljesen kiégett (Fotó: EPA) ■ Madridban háromnapos gyászt rendeltek el. Nem gyanakszanak terrorcselekményre. Madrid (FH, MTI) - A madridi nemzetközi légikikötőben szerdán történt- repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak a száma 153-ra emelkedett, és csak 19-en élték túl közvetlen a felszállás után bekövetkezett balesetet - jelentette be Magdaléna Alvarez Arza spanyol fejlesztési miniszter. Kórházi források szerint a tragédia 19 túlélője közül négynek válságos az állapota, hatan súlyos, míg nyolcán kevésbé súlyos sérüléseket szenvedtek. Mindössze egyetlen olyan utas van, aki karcolásokkal úszta meg az utóbbi évek legsúlyosabb európai légi katasztrófáját. Magyar áldozata viszont nincs a madridi repülőgép-tragédiának - jelentette be Göncz Kinga külügyminiszter. A madridi főkonzul és a nagykövet is a baleset helyszínén tájékozódott, ők a hivatalos adatokra hivatkozva megerősítették a hírt. Magdaléna Alvarez spanyol közlekedési miniszter szerint a 153 halálos áldozat azonosítása akár két napig is eltarthat, nagyon sok holttest ugyanis teljesen elszenesedett a kigyulladt repülőgép roncsai között. „Számos áldozat kilétét csak DNS-vizsgálattal lehet majd megállapítani” - mondta a miniszter asszony a spanyol nemzeti rádiónak adott interjújában. Magdaléna Alvarez Arza közölte, hogy a hatóságok kizárják az idegenkezűséget, balesetnek tekintik a szerencsétlenséget. Eddig annyit tudni, hogy a Kanáriszigetekre tartó repülő pilótája már elindult volna a géppel, de visszafordult, mert valami műszaki hibát észlelt. A földi műszaki személyzet átvizsgálta a repülőt, egy óra múlva pedig engedélyt adott a startra. A második felszállási kísérlet közben kigyulladt a repülő bal oldali hajtóműve, és a kifutópályáról lecsúszva több darabra tört és lángba borult. Életfogytiglanok a vonatszerencsétlenségért ■ Tizenegy ember halálát okozta, tizenegyszeres élethosszig tartó büntetést kapott. Los Angeles (FH) - Jogerősen, fellebbezési lehetőség nélkül összesen 11-szeres élethosszig tartó börtönbüntetésre ítéltek az Egyesült Államokban egy férfit, aki 3 éve Los Angelesben az autóját vonatsínekre állította, majd végignézte, ahogyan a járműbe belerohan egy személyvonat. A szerencsétlenségben 11 ember halt meg. A BBC információi szerint a 29 éves Juan Manuel Alvarez ügyvédei a tárgyalás közben azzal érveltek, hogy védencük mélyen sérült és zavart elméjű ember, aki azért parkolta le autóját a sínekre, mert öngyilkos akart lenni. Az esetet tárgyaló bíróság azonban elutasította a magyarázatot, és összesen 11-szeres életfogytiglan börtöntüntetésre ítélte a férfit a 11 ember halálát okozó tragédiáért. A halálos áldozatokon kívül a tragédiában mintegy 180 ember sérült meg. Cadillac-függő Fiint (MTI) - Annyira rászokott a Cadillacre, hogy már 53-at vett az autótípusból egy 84 éves férfi az Egyesült Államokban. Nem egyszerre, hanem évente, mindig egyet. A régit viszont nem tartotta meg, így mindig csak egy volt neki. A bácsi 1955-ben kapott rá a Cadillacekre. Ugyanabba az autókereskedésbe jár már 22 esztendeje, így aztán, amikor eljön az éves csere ideje, nyugodtan mondhatja az eladónak - akár egy kocsmatörzsvendég a csaposnak -: „A szokásosat.” Amúgy egész évben a cserére spórol.