Észak-Magyarország, 2008. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-22 / 196. szám
Sikeres pályázatok Kazincbarcikán Örvendetes sikerekről számolt be Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere a közelmúltban megtartott sajtótájékoztatón. Bejelentette, hogy az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén Kazincbarcika számára kedvező döntések születtek: valamennyi benyújtott pályázatot százszázalékosan befogadtak. A különféle pályázatokból összesen 145 millió forint támogatást kaptak, ezekhez az önkormányzat 167 millió forint önrészt tett. A közbiztonság javítása érdekében a város köztéri térfigyelő és képrögzítő rendszert épít ki 38 millió forintos összköltséggel, erre 20 millió jut a sikeres pályázat révén. Hatékony ózdi strandrendőrök Nem érkezett bejelentés az ózdi strand területén elkövetett bűncselekményről a nyári szezon kezdete óta a rendőrségre, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a strandi lopások visszaszorítása és megelőzése érdekében az Ózdi Rendőrkapitányság és a putnoki Serényi Béla Gimnázium és Szakközépiskola közös akciót szervezett. Az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány támogatásával az intézmény harmad- és negyedéves rendvédelmi tagozatos tanulói bűnmegelőzési járőrszolgálatot folytattak, illetve folytatnak a strand területén. Folyamatos jelenlétüknek köszönhető, hogy a strand közbiztonsága nagymértékben javult a korábbi évekhez viszonyítva. A diákok lelkiismeretes munkája a szezon végéig tart, melynek során jelenlétükkel, bűnmegelőzési jellegű szórólapok osztogatásával, a strandolók figyelmének felhívásával járulnak hozzá immáron harmadik éve a bűncselekmények és egyéb jogsértések megelőzéséhez. Kánikulai viráglocsolás. Tiszaújvárosban kiemelt figyelmet fordítanak a közterület ápolására. Nyáron, különösen a kánikulai időszakban naponta meglocsolják a Városgazda szakemberei az utak mentén elhelyezett virágokat. Trükkös lopások ellen Történt jó pár házalásos ügy a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság területén az elmúlt időszakban - tudtuk meg Oláh Józseftől, a rendőrkapitányság vezetőjétől. Dinnyeárusnak, szolgáltatónak, segélyt hozónak adják ki magukat a bűnözők. Nem kevés a trükkös lopás sem, főleg rudabányai őrs területén gyakori, például azzal az ürüggyel kopogtatnak be, hogy váltsák fel 20 ezer forintosukat s közben kilesik, honnan veszik elő a pénzt. Sikerrel tehetik ezt az elkövetők, annak ellenére, hogy rendszeresen konzultálunk erről a polgármesterekkel, az intézményvezetőkkel és felhívjuk a figyelmüket a veszélyekre. Sokszor hiába, mert az egyik háztulajdonos mégis behívta a dinnyeárust, megkávéztatta és drágán fizetett érte, mivel több százezer forintja bánta. HASZNÁLT RUHA KIS ÉS NAGYKERESKEDÉS rv^sasüos Miskolc. AndiAssy u. 32. (BÜKK ÁRUHÁZ) MINDEN NYÁRI TERMÉKÜNK 50%-os áron (darabáras részen) MINDEN FELNŐTT FARMERNADRÁG 390 Ft/db Az akció időtartama: augusztus 25-től, a készlet erejéig! Nyitva; H-P: 7-19, Szó.: 8-t5, V: 8-14. I ESZIK TÉRSÉGI BARANGOLÓ FÜRDETÉS