Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-23 / 171. szám
2008. július 23., szerda ÉSZAK SPORT /10 RÖVIDEN • Öregfiúk. Vasárnap 18 órától a Tisza újvárosi Sportcentrumban szerepel a magyar öregfiúk labdarúgó válogatottja. A házigazda old boys együttes meghívására pályára lép majd többek között Vincze István, Wukovics László, Kardos József, Kiprich József, Urbán Flórián és Bognár György. A „rövidebb" játékidejű találkozót a kilátogatok ingyen tekinthetik meg. Visszavonul Debrecen (HBN) - Bejelentette visszavonulását Győrffy Dóra országos csúcstartó magasug- ró: az utóbbi évtized egyik legeredményesebb hazai atlétája sérülés miatt lemondott a pekingi olimpiai részvételről, egyúttal élsportolói pályafutását is befejezi. A 30 esztendős Győrffy Dóra aki civilben a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa januárban ugrotta meg a pekingi részvételhez szükséges 191 cm-es B szintet, ám ágyéki gerincsérve miatt nemcsak az elmúlt hétvégi magyar bajnokságon nem állt rajthoz, de úgy döntött, az olimpián sem lép rekor- tánra. Ellenfél nélkül Budapest (MTI) - Ellenfél nélkül maradt Balzsay Károly, aki következő mérkőzésén a Boksz Világ- szervezet (WBO) úgynevezett „átmeneti" vb-övéért szállhat ringbe. Balzsay eredetileg a nagyközépsúly betöltetlen helyéért csatázott volna a kanadai Jean Pascallal, ám a dm birtokosa, Joe Calzaghe bejelentette, hogy a szeptemberi, Roy Jones Jr. elleni félnehézsúlyú meccse után visszatér a nagyközépsúlyba. A profibox.hu internetes oldal értesülése verint Pascal menedzsmentje kedden értesítette a WBO vezetőit, hogy nem adnak be pályázatot a versenytárgyalásra a találkozó rendezési jogáért, így Balzsay most ellenfélre vár. Verhető ellenfelek Budapest (MTI) - Mind a három érintett magyar együttes verhető ellenfelet kapott a női kézilabda EHF Kupában, illetve a Kupagyőztesek Európa Kupájában. A férfi KEK- ben a PLER KC török riválissal kezd. A női KEK-ben a DVSC Aquaticum a harmadik fordulóban, a 16 közé jutásért kapcsolódik be a küzdelmekbe, melyben az olasz Pallamano Bancole lesz az ellenfele. Az első mérkőzést hazai környezetben vívja majd a magyar csapat november 1-jén vagy másodikén, míg a visszavágóra egy héttel később kerül sor Olaszországban. A női EHF Kupában a Budapest Bank-FTC és a Fehérép Alcoa érdekelt, s mindkét gárdának egy első fordulós továbbjutó lesz az ellenfele a 32-be kerülésért. Előbbire a Stjor- nan-HK Duslo Sala, feröer-szigeteki - szlovák, míg utóbbira a HPC Arkatron-Scaligero Vigario, fehérorosz-olasz párharc győztese vár. A Ferencváros otthon, míg a Fehérvár idegenben kezd október 4-én vagy 5-én, a második meccseket egy héttel később játsszák. A PLER a Kupagyőztesek Európa Kupájában a második fordulóban kezd a török Mersin Yenisehir BSK ellen. A párharc első meccsét Magyarországon játsszák október 11-én, vagy 12-én, a visszavágót pedig egy héttel később Törökországban rendezik. A legerősebbre készülnek Miskolc (ÉM - PA) - Megyénk NB I/B-s kézilabda csapatai közül a Diósgyőri KC- Miskolc férfi együttese volt a „legfrissebb”, hiszen Herczeg Béla irányításával kedden megkezdték a felkészülést a 2008/2009-es szezonra. A szakembertől előbb a keret változásairól érdeklődtünk, és megtudtuk: nem a DKC-val kezdi a felkészülést Kovács Z., Kovács J., Borissza, Popovics, Kincses és Pinczés. Az érkezők eddig öten vannak: Kocsis, Panyi és Nyikes Mezőkövesdről, Sípos Debrecenből és Fülöp Nádudvarról.- Az előttünk álló napokban a „ráhangolódáson” lesz a hangsúly, majd a jövő héttől belevágunk a kemény munkába - mondta Herczeg Béla. - Szükség is lesz arra, hogy mind fizikálisán, mind taktikailag elérjük az optimális állapotot a szeptember közepén induló'bajnokságig, mert az utóbbi évek egyik legerősebb mezőnye gyűlt össze a Keleti csoportban. Elég csak az NB I-ből „érkező” Békésre és Nyíregyházára, a komoly terveket szövő Ferencvárosra, vagy éppen az Ózdra és Szegedre gondolni. Azonban úgy gondolom, hogy nekünk sem kell megijednünk, fel kell készülnünk rendesen, mert ebben a szezonban a dobogót célozzuk meg. Ehhez pedig sok munkára van szükség. Tihanyban kezdődik a Nagydíj ■ Az elmúlt évek leglátogatottabb Forma-1-es viadala lehet az idei magyar Grand Prix. Juhász-Léhi István istvan.juhaszlehi@inform.hu Siófok (ÉM) - Kedden délelőtt a siófoki hajókikötőben horgonyzó Szent Miklós hajón kezdődött, majd a másfél órás program és hajókázás után ugyanitt ért véget a 23. Formula 1 ING Magyar Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatója.- Hogy miért éppen Balaton és miért Siófok? - tette fel a kérdést Palik László, a Hun- garoring Sport Zrt. elnöke a tájékoztató elején a helyszínre utalva. - Ha tréfáni szeretnénk, akkor azt mondanám, azért, mert immár egy esztendeje Siófokon élek. Komolyra fordítva; Siófok polgármesterének, Dr. Balázs Árpádnak volt egy ötlete azzal kapcsolatban, hogy mi lenne, ha „lehoznánk” a Formula 1-et a Balatonra? Az ötletet tettek követték és összehoztuk azt, Kiragadott gondolat Gerstl Péter, a jegyértékesítést végző Ostermann Forma 1 Kft. ügyvezetője: „Huszonöt százalékkal jobban állunk a jegyeladások szempontjából, mint tavaly. 2000 óta ez lehet a legjobb évünk, legalább 25 ezer lengyel szurkolót várunk Mogyoródra." _______________ Palik László: „A Herendi Porcelán Manufaktúra készítette a konstruktőri trófeát és a győztes díját is." amit eddig Budapesten láthatott a nagyérdemű! A belvárosban Eszerint nem mindennapi eseményeknek lehetnek szemtanúi azok, akik július 31-én Siófokon és Tihanyban nyaralnak majd. A jövő hét csütörtökön ugyanis délelőtt 10 órakor a Tihanyi apátság elől két Red Bull és egy Torro Rosso Forma-l-es versenyautó - a volán mögött Gerhard Bergerrel, Sebastien Bour- dessal és Palik Lászlóval - indul le a partra, hogy átkom- poljon a déli partra.- Átmennek az autók Siófokra, be a belvárosba, ahol több kört is megteszünk majd - folytatta Palik László. - A Víztorony ólnál lesz a paddock Siófok polgármesterének az ötlete volt az, hogy „lehozzuk" a Forma 1-et a Balatonra. Palik László ub54N ..........................................ff kialakítva és tulajdonképen a város teljes belterülete le lesz a bemutató alatt kordonozva. Igazi Forma-l-es fesztivál lesz ez a nap Siófokon másnap reggelig. Megnövelték Frank Tamás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) alelnöke az elmúlt hétvégi hockenheimi futamon tapasztaltakat osztotta meg, majd elmondta: „Izgalmas és nagyon szoros a világbajnokság és mivel Róbert Kubica is az élbolyban van, nagyon sok lengyel drukker érkezése várható.”- A paddock területét 2500 négyzetméterrel növeltük A lengyel Róbert Kubicának több ezer Polska sálas szurkolót várnak (Fotó: EPA) meg, míg a hossza 70 méterrel lett nagyobb - folytatta a tájékoztatást Dancsó Pál, a „ring” vezérigazgatója. - A munkálatok az utolsó pillanatokban befejeződtek, minden a csapatok rendelkezésére áll. A PROGRAM Július 31. (csütörtök) 16.00- 19.00: boxutcalátogatás Augusztus 1. (péntek) ___________ ■ 10.00-11.30: Formula 1 elsőszabad edzés__________ 14:00-15.30: Formula 1 második szabad edzés Augusztus 2. (szombat)____________ 11.00- 12.00: Formula 1 harmadik szabad edzés_____________________ 14.00- 15.00: Formula 1, kvalifikáció Augusztus 3. (vasárnap)___________ 12.30: Formula 1 versenyzői pa- rádé 14.00: Formula 1 23. ING Magyar Nagydíj (70 kör) Hosszabbításról „Már folynak a tárgyalások a Magyar Nagydíj jövőjéről, mert a szerződésünk 2011-ig szól” - mondta Gyenesei István önkormányzati és területfejlesztési miniszter. „Bízom benne, hogy a nagydíj hétvégéjén sor kerülhet a bejelntésre, mely szerint újabb öt éven át rendező lesz Magyarország.” ÍSIflH emf/ppeArboon.hu •A Forma-1 története (PDF, 48 kB) Edzésidő. A barcikai NB Il-es labdarúgócsapa edzés közben. (Fotó: Ádám Teljes a KBSC kerete ■ Harmadik hetébe lépett a Kazincbarcikai SC NB ll-es labdarúgócsapatának felkészülése. Kazincbarcika (ÉM - PA)- Tesszük a dolgunkat, a játékosok Koleszár György és Kocsi József irányításával végzik a munkát - mondta Kádár Zsolt, a KBSC ügyvezetője. - Jelen állás szerint kialakult a keretünk, mellyel nekivágunk a 2008/2009-es szezonnak. Az már korábban eldőlt, hogy Elek és Nagy T. az NB I-es FC Fehérvárhoz igazolt, míg Od- robéna - aki a Vasas kölcsön- játékosaként szerepelt tavasz- szal Barcikán - Nyíregyházán folytatja. Ketten pedig Mezőkövesdre távoztak: Dávid és Tajti. Az érkezők hárman vannak: Olasz D. kölcsönből, Mezőkövesdről tért vissza, míg Debreczeni Egerből szerződött hozzánk. A szlovák Varga legutóbb Ausztriában játszott, de megfordult a szlovák másod- osztályban is. Rajtuk kívül öt fiatal, Németh, Pintér, Kozma, Nyisalovits és Lukács került fel a felnőtt keretbe. Tízcsapatos a hoki Interliga ■ Szeptember 12-én kezdi a küzdelmeket a nemzetközi hokibajnokságban az MJJSE. Miskolc (ÉM - JLI) - A megadott utolsó határidőig, azaz az elmúlt hét péntekéig végül megérkezett a román Steaua Bucuresti jelentkezése is, és így elindulhat a Jégkorong Interliga 2008/2009-es küzdelemsorozata. Információink szerint a héten sor kerül a névadó szponzori szerződés aláírására, és tíz csapat (Dunaújváros, HC Csíkszereda, SC Csíkszereda, Újpest, Ferencváros, Álba Volán II, Miskolci Jegesmedvék, NZ Stars, Progym Gyergyószent- miklós, Steua Bucuresti) részvételével szeptemberben megkezdődik a nemzetközi jégkorong bajnokság. Fix játéknapok A tervek szerint az alapszakaszban négy fordulóra kerül sor (36 meccs), majd január közepétől zajlik a play-off szakasza az első négy csapat részvételével. Az elődöntőben két nyert mérkőzésig játszanak a csapatok (1-4 és 2-3 párosítással), az elődöntők és a döntők győztesei között három nyert mérkőzésig tartanak a párharcok.- Minden klubvezető az elff ..............— Minden klubvezető úgy rakta össze a jövő évi költségvetést, hogy számolt az Interligával. Egri István ..............ff múlt hónapban úgy rakta ösz- sze a jövő évi költségvetést, hogy alapvetően számolt az Interligával - nyilatkozta érdeklődésünkre Egri István, az ob I-es Miskolci Jegesmedvék JSE elnöke. - Az éremnek két oldal van, hiszen egyfelől az Interliga szakmailag óriási dolog, komoly mezőnnyel, jó meccsekkel. A magyar bajnokságra pedig majd úgy fog odamenni a hat csapat január közepén, hogy komoly alapjai lesznek. Hozzáteszem, hogy hosszú évek óta erős bajnokságra vágytak a hokiban játszók. A találkozóknak egyébként fix játéknapjai vannak; a romániai csapatok mindezek mellett külön meccseinek az ő bajnokságukban, az Álba Volán első csapata pedig Ausztriában játszik majd az ottani Extraligában. Meghatározó lesz Egri István hozzátette: a szakmai oldal mellett meghatározóak lesznek a költségek. Az, hogy miként lehet finanszírozni az Interligát.- Dolgozunk a költségvetésünk kialakításán - mondta a klubvezető. - Kihívás az is, hogy az előttünk álló pontvadászatra az idegenlégiósok száma 5+1 főben van korlátozva. Ennek szellemében próbálunk igazolni is és immár bizonyos, hogy a 35 éves hátvéd, a szlovák Róbert Cop, aki legutóbb Újpesten játszott a mi hokiSorsolás A Magyar Jégkorong Szövetségben elkészítették az Interliga sorsolását. Az MJJSE együttese szeptember 12-én, pénteken hazai környezetben, a népkerti jégcsarnokban kezdi az idényt. A Macik ellenfele a HC Csíkszereda együttese lesz, míg két nappal később, a második meccsükön az Álba Volán II. együttesét fogadják. sunk. Rajta kívül két finn biztos, hogy Miskolcra jön. Augusztus 4-én már itt lesznek a népkerti jégcsamokban az első jeges tréningünkön. Mindketten csatárok. Szeretnénk leigazolni az 1987-es születésű Rusz- nyák Szilárdot is, aki tavaly Lengyelországban, a Katowicében játszott. Terveink szerint egy-két szlovák jégkorongozót is tesztelni fogunk és érkezhet Besztercebányáról- egy ugyancsak szlovák center is. ÉSZAK emtippek.boon.hu •Az MJJSE 2008/09-es programja (PDF 33 kB)