Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-17 / 166. szám

A levélről szólva A jelenlegi segélyezési rendszer nem ösztönzi munkára az embereket 16. •ögV | A fiatalok is... Kajak-kenu Eb H kezdődik laPp* y U23-as 1 //§ korosztályú .Jrf versenyzőknek fPill és ifiknek /10. Független napilap LXIV. évf. 166. sz. Ára: 90 Ft, előfizetőknek: 54 Ft 2008. július 17. Csütörtök Ma nagyobbrészt derült, száraz idő lesz. Jelentéktelen zápor előfordulhat. Reggel Délben Este Belső vizsgálat a mentőknél Budapest (FH) - Belső vizsgálatot indított az Országos Mentőszolgálat Kolonics György halálának ügyében. Szemtanúk szerint a mentők a riasztás után több mint 30 perccel értek ki a sporttelepre, ahol az olimpikon kedden rosszul lett. A mentőknél azt mond­ják: ez az idő nem ennyire hosszú, 17 perc alatt megérkezett a segítség. A kétszeres olimpiai bajnok edzője azt mondta: a men­tők 37 perccel a bejelentés után értek ki. A körülmények tisztázására belső vizsgálatot rendeltek el az OMSZ-nél: visszahallgatják a bejelentést rögzítő hangfelvételt, és átnézik a mentőautó menetlevelét is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet. /9. SZAKÉRTŐI TELEFON ■'j j'j J yJj 3*J ™”w ZV Mindent az ehető és mérges gombákról Miskolc (ÉM) - Az időjárás kedvező és egyre többen vannak akik a kirán­dulást összekötik egy kis gombaszedés­sel. Nem árt azonban néhány alapsza­bállyal tisztában lenni mielőtt elkészít­jük a gombapaprikást. Vannak kérdései a gombáról, de nincs, akinek feltehet- né? Szeretné megvizsgáltatni az aján­dékba kapott, vásárolt gombát? Az Észak-Magyarország segít a gombával kapcsolatos kérdések megválaszolásá­ban. Sőt ingyenes gombavizsgálatot is tartunk! Július 18-án pénteken délelőtt 10 és 11 óra között szerkesztőségünk vendége lesz Hermann Dezsőné (Erika), a Miskolci Városgazda Kht. Piac- felügyeletének gombaszakértője aki sok-sok hasznos tanácsot ad mindenki­nek, aki a fenti időpontban a követke­ző számot hívja: 46/502-900/3287-es mel­lék. A kérdéseket előzetesen is el lehet küldeni a következő címre: gyula.pap@eszak.boon.hu 770133 035040 08166 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG El 3501 Miskolc, Postafiók 178 © (46) 502-900 A kereskedelmi vendéglátóhelyek bevételei havonta . Grafika: Észak-Magyarország, forrás: KSH Bírságolt a Kánikula-kommandó ■ Háromszáznál is több bírságot szabtak ki több, mint tizenhárom millió forint értékben. Budapest (ÉM, MTI) - Ed­dig összesen 300-nál több jog­sértést derített fel és több mint 13 millió forint bírságot szabott ki a Vám- és Pénzügy- őrség Országos Parancsnoksá­ga a két hete indított Káni­kula-akcióban. A legtöbb eset­ben a jövedéki törvény vagy szerzői jogok megsértése miatt indult eljárás. A Káni­kula-kommandóban részt ve­vő csaknem 1400 pénzügyőr az esetek többségében a jöve­déki törvény megsértését de­rítette fel. Sípos Jenő, a Vám- és Pén­zügyőrség Országos Parancs­nokságának szóvivője elmond­ta: a legjellemzőbb a dohány­áruval és alkoholos italokkal kapcsolatos jövedéki jogsértés volt. Legtöbbször a termék származását nem tudták iga­zolni vagy zárjegyhiányos volt az áru. Sok esetben ta­láltak hamisított CD-ket, DVD-ket. Lefoglaltak továbbá hamisított mosóport, parfü­möt, ruhaneműt és csempé­szett árucikkeket. Sípos Je­nő azt mondta: a közeljövőben elsősorban a turizmushoz kapcsolódó helyeket, vendég­lőket ellenőriznek, ahol na­gyobb mennyiségben fordul­hat elő jövedéki adóköteles áru. A Kánikula-akció augusz­tus 25-én ér véget. Elsősorban a fürdőket, a strandokat, a vendéglátó-ipari egységeket, valamint a taxikat ellenőrzik. Dinnye és háború, a piacokon hegyekben áll a diny- nye, közben a termelők háborút folytatnak egy nagyruházzal. /2., 3. (Fotó: Osztie Tibor) Egy hét múlva húzzák a ponthatárt ■ Jövő csütörtökön teszik közzé, hol húzták meg a határt az egyetemi, főiskolai felvételikben. Budapest (MTI) - Jövő csü­törtökön - azaz július 24-én - késő este elsőként a www.fel- vi.hu-n teszik közzé az idei felsőoktatási felvételi pontha­tárokat, azok pedig, akik a je­lentkezési lapjukon mobiltele­fonszámukkal és hozzájárulá­sukkal engedélyt adtak erre, a vonalhúzás estéjén SMS-ben is értesítést kapnak. A regiszt­rált felvételizők a személyes oldalukon névre szólóan is meg fogják találni a jelentke­zéseikhez tartozó ponthatáro­kat. Akik a jelentkezési lapju­kon mobiltelefonszámukkal és hozzájárulásukkal engedélyt adtak erre, azok a vonalhúzás estéjén SMS-ben is értesítést kapnak. Értesítést kapnak A ponthatárok megállapítá­sát követően az Oktatási Hi­vatal valamennyi jelentkező­nek besorolási döntést küld arról, hogy az egyes jelentke­zési helyeken hány pontot ért el, mennyi ott a ponthatár, és besorolást nyert-e valamelyik jelentkezésére, és ha igen, me­lyikre. Egyazon felvételi eljá­rásban a jelentkező csak egy helyre sorolható be. A felvé­telről szóló határozatot és a beiratkozással kapcsolatos in­formációkkal az az egyetem, főiskola küldi meg, ahova be­sorolást nyert a jelentkező. A ponthatárok megállapításáig hátralévő időben a jelentke­zők a www.felvi.hu webolda- lon megtekinthetik részpont­számaikat. • ' ■ ‘ Hárman ÜtkÖZtek. Balé set történt tegnap Muhi közelében, a 35-ös úton, az M30- as felüljárójánál. Senki sem sérült meg a balesetben, a három „érintett” járműben csupán anyagi kár keletke­zett. A baleset kö­rülményeit a rend­őrség vizsgálja. (Fotó: ÉM) 500 kilós bomba • Budapest (MTI) - Egy 500 kilogrammos második világ- háborús bombát talátak teg­nap délután a fővárosban, a Tatai út és a Tahi utca ke­reszteződésében, egy autósze­relő műhelyben, ahol szerviz­aknának ástak helyet a föld­ben. A rendőrök és a polgári védelem szakemberei azonnal megkezdték a terület kiüríté­sét. A tűzszerészek csak azu­tán kezdték el vizsgálni a bombát, miután teljesen kiü­rítették a többezer ember lak­helyének számító területet.

Next

/
Thumbnails
Contents