Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-14 / 163. szám
2008. július 14., hétfő ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 JEGYZET Dinnyecsata a parkolókban Szántó István istvan.szanto@eszak.boon.hu Kégóta trükköznek a nagy bevásárló- központok. Olcsóbban kínálják a pékárut, áron alul adják a burgonyát s minden olyan napi szükségletben szerepló' árut, amivel magukhoz csábíthatják a vásárlót. Bevált rafinéria, hiszen amit az olcsó tejen buknak, busásan megkeresik, mindazon amit már arra járva úgy is bedobálunk a bevásárlókosárba. Bocsánatos bűnnek tetsző üzleti fogás, csak hát a pékek és a dinnyetermelőknek más a véleménye. A kis pékségek már régóta sírnak, hogy a multiknál kapható olcsó kenyérrel - nekik a liszt is többe van - már nem versenyezhetnek. Nekik viszont nem jutott még eszükbe, hogy háborút indítsanak az óriások ellen.A dinnyések viszont tonnaszámra zúdították az áruház parkolójába az érett gyümölcsöt. így adtak hangot annak, hogy a nekik kilónkét 50 forintba kerülő görögdinnyét 20-30 forintért adták a hipermarketekben. A csábítás bevált, az olcsó dinnyét vitték, mint a cukrot, de a parkolókba zúdítottat is felkapkodták. Végülis az őstermelők hangját meghallotta ország világ. Ahogy a pékek sirámait is megtudtuk. M int vásárlótól, mint fogyasztótól viszont vajmi kevés együttérzésre számíthatnak úgy a pékek, mint a dinnyetermesztők. Számunkra még a hiper- maketekben sem tudnak olyan olcsó árut kínálni, amin fennakadnánk. A dinnyések és a hipermarketek csatájában pedig döntsön a versenyhivatal, lehetőleg úgy, hogy jövőre is legyen még termelő, gazda, aki ezzel bíbelődik. S ha majd igazságot tesznek, annak is járjunk utána, igaz e, az unióban tilos a görögdinnye lékelése a piacokon, állitólag higiéniai okok miatt. Persze ahol a jó dinnyét kínálják, ott még áthágják a szabályt. RÖVIDEN • Sydney-be érkezett. XVI. Benedek papa vasárnap, hogy részt vegyen a katolikus ifjúsági világtalálkozón. Ez a katolikus hívők egyik legnagyobb ünnepe, az éves eseményre, amelyet mindig más helyszínen rendeznek, olykor kétmillió ember is összegyűlik. Hétfőn egyeztetnek újra káosz a vasúton" VASUTASSZTRÁJKOK MAGYARORSZÁGON - (2007-2008) 2007. október 25. - a Mozdonyvezetők Szak- szervezete (MOSZ) reggel kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott hogy a kormány vonja vissza a 21 mellék- és szárnyvonal megszüntetésének tervét. I _________ 2007. december 17. - a VDSZSZ csatlakozott a Liga és a Munkástanácsok nyomásgyakorló akciójához, s 6 órától 22 óráig sztrájkolt az egészségbiztosítási törvény-javaslat és a nyugdíjszámítási szabályok megváltoztatása, valamint a vasúti mellékvonalak bezárása ellen. 2008. április 7. - A VDSZSZ nulla órától délelőtt tíz óráig folytatta a február elsején határozatlan időre megkezdett és időközben többször is felfüggesztett országos sztrájkot. 2008. április 17. - a Fővárosi Munkaügyi Bíróság kiegészítő végzésében - nem jogerősen - kimondta, hogy nem tekinthető jogszerűnek a VDSZSZ további 1,1 százalékos bérfejlesztésre szóló sztrájkkövetelése. A VDSZSZ és a MÁV Zrt. közötti többszöri tárgyalások azóta sem vezettek eredményre. 2008. július 13. - Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke vasárnap bejelentette, hogy a VDSZSZ július 14-én, hétfőn nulla órától folytatja a vasutassztrájkot. I-------------------------------2007. november 7. - a VDSZSZ és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ)kétórás országos figyelmeztető sztrájkot tartott reggel 38 mellékvonal tervezett bezárása elleni tiltakozásul. 2008. február 1. - a VDSZSZ meghatározatlan idejű sztrájkot kezdett a MÁV Zrt.-nél, a MÁV-STRAT Zrt.-nél és a MÁV Gépészeti Zrt.nél, többek között követelve a munkáltatóktól, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételeiből. Az akciót még aznap befagyasztották, de bejelentették, hogy, amíg nem születik számukra elfogadható egyezség,addig alkalmazzák a „gördülő sztrájkot". 2007. november 21. - a VDSZSZ és a VSZ hatórás országos vasutassztrájkot tartott a mellékvonalak bezárása, a menetrend szűkítése, és az ezzel járó munkahelyek megszűnése miatt. A VDSZSZ a Liga követeléseihez kapcsolódva az egészségügy magánosítása, illetve a 2008. január 1-jétől életbe lépő nyugdíj- megállapítás szabálya ellen is tiltakozott. 2008. február 4-7. - Az eredménytelen tárgyalások következtében ismét sztrájk volt. Annak ellenére, -hogy február 15-én Herczog Lászlót, a munkaügyi tárca szakállamtitkárát közvetítőként bevonták az ügybe, 25-én ismét sztrájk kezdődött, amit még aznap felfüggesztettek. szervezet hétfőn folytatja a sztrájkot, jelentette be az elnök tegnap. A MÁV ÍGY LÁTJA Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében az elhangzottakra így reagált:- A társaság vezetése bízik abban, hogy a józan ész kerekedik felül, és a vasutasok - megelégelve a fél éve tartó, „meddő munkabeszüntetéseket"- felveszik a munkát. A vasúttársaságnak változatlanul nincs pénzügyi fedezete és jogi lehetősége a VDSZSZ Szolidaritás irreális követeléseinek teljesítésére. Az egyre jobban elhúzódó sztrájkakcíó féléves története azt mutatja, hogy nincs értelme az újabb munkabeszüntetésnek. A VDSZSZ Szolidaritás korábbi gyakorlatához híven, a legutolsó pillanatban jelentette be a sztrájk folytatását. A sztrájk miatt a menetrendszerű közlekedést a MÁV nem tudja garantálni, a vonatközlekedés kiszámíthatatlan lesz, az utasoknak kényszerű késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítania A sajtófőnök szerint a VDSZSZ Szolidaritás a vasúti modernizációt aknázza alá - „irreális és teljesíthetetlen - a vasutasokat és utasokat folyamatosan feszültségben tartó, és sehova nem vezető sztrájksorozattal". Mediterrán Csúcs Megkezdődött vasárnap délelőtt Párizsban az úgynevezett Mediterrán Csúcstalálkozó, amelyen 43 ország állam- és kormányfői, köztük Gyur- csány Ferenc magyar miniszterelnök vesz részt. (Fotó: EPA) Budapest (MTI) - A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) július 14-én, hétfőn nulla órától folytatja a vasutassztrájkot - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke vasárnap Budapesten. A munkáltatóval a tárgyalások a sztrájk követelésekről eddig sikertelenek voltak, ezért folytatják a február elsején megkezdett és időközben többször is felfüggesztett gördülő sztrájkot - mondta el sajtótájékoztatóján a VDSZSZ elnöke. Gaskó István szerint, ha a vasárnap este hét órakor folytatódó egyeztetésen este kilenc óráig sikerül megállapodniuk a MÁV-val a sztrájkkövetelésről és a munkabeszüntetés ’ ! emtippek.boon.hu • Vasutassztrájkok Magyarországon (PDF 140 kB) Egy asszony vár vonatra a korábbi, februári sztrájk alkalmából Budapesten (Fotó: mti archív) idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról, akkor lenne esély a nulla órakor kezdődő sztrájk lemondására. 15 ezer vasutas Az érdekvédő elmondta, azért vártak viszonylag sokáig az sztrájk folytatásával, mert tekintettel voltak a vizsgaidő- szakokra, illetve láttak esélyt a megállapodásra az új közlekedési minisztérium vezetőivel, akik a munkabéke megte- remthetőségéről beszéltek. A kisebbségi kormány közlekedési tárcája azonban semmit sem tett a kijelentéseiben megfogalmazottak teljesítéséért - tette hozzá. Gaskó István megismételte a szakszervezet főbb követeléseit: továbbra is 10 százalékos kiszervezési pótlékot követelnek a 2007. július elseje óta önállóvá vált MÁV-leányvállalatoknál. Ez most mintegy 15 ezer vasutast érintene. Újra káosz Gaskó István szerint ennek a forrása a kiszervezett leány- vállalatoknál rendelkezésre áll. További követelésük, hogy a MÁV Cargo privatizációjának bevételéből 35 ezer vasutas 250 ezer forintot kapjon, amiről Kóka János akkori gazdasági és közlekedési miniszterrel megállapodtak. A VDSZSZ elnöke elmondta: hétfőn újra káosz lesz a vasúti közlekedésben, mert nincs megállapodás a még elégséges szolgáltatásról sem J? ..................... Továbbra is 10 százalékos ki- szervezési pótlékot követelnek az önállóvá vált MÁ V-leányválla- latoknál. Gaskó István- ezért a munkáltatót terheli a felelősség. Kérdésre válaszolva Gaskó István elmondta: a MÁV ugyan tagadja, hogy 2.000 fős létszámleépítésre készül, de a szakszervezet úgy tudja, a vasúttársaság ingatlankezelő cége privatizációjának előkészítéseként létszámcsökkentést tervez. Budapest-(FH) - Hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek a dinnyetermelők és az Áuchan képviselői, hogy az áruházlánc által kínált olcsó dinnyéről egyeztessenek. A gazdák azt mondják: ha kell, minden hazai Auchan elé dinnyét öntenek, ahogy szombat reggel tették a soroksári üzlet előtt. A Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) is megkeresik, amiért az áruházlánc 49 forintért adja a dinnye kilóját, letörve ezzel a felvásárlói árat. Az Auchannál azt mondják, hogy tárgyalásos úton szeretnének megegyezni, és állnak a vizsgálatok elé. Bécsi melegfelvonulás. 120 ezer ember vett részt szombaton Bécs- ben a szokásos éves felvonuláson, egyenlő jogokat követelve a másságnak. Az AFP hírügynökség nem számolt be utcai zavargásokról. (Fotó: epa) Meghalt egy magyar tűzszerész ■ Magyar katona vesztette életét Afganisztánban, rövid időn belül a második. Kabul, Budapest (MTI) - Egy 32 éves százados, Nemes Krisztián vesztette életét szombaton délután Afganisztánban. A tapasztaltnak számító fiatalember annak a katonának a helyét vette át a misszióban, aki nem egészen egy hónapja hasonló körülmények között halt meg. Kovács Gyula akkor egy házilag készített bombát próbált hatástalanítani, amikor a szerkezet felrobbant. A századost hősi halottá nyilvánította és posztumusz őrnaggyá léptette elő Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Szombat hajnalban Magyar idő szerint szombat reggel hat órakor kapott bejelentést a tartományi újjáépítési csoport, hogy a tábortól mintegy ötven kilométerre, a Kunduzba vezető úton robbanószerkezetet találtak. A magyar katona az egyik helyi rendőrrel kezdte meg a felderítést, eközben történt, eddig tisztázatlan körülmények között a robbanás, amelybe Nemes Krisztián belehalt. A rendőr a folyóba zuhant, kórházba vitték, de már magához tért és ki is hallgatták. Szekeres Imre honvédelmi miniszter utasította-Havril András vezérezredest, vezérkari főnököt, hogy különleges vizsgáló bizottságot hozzon létre. Kivizsgálják A honvédelmi miniszter indokoltnak tartja, hogy mivel rövid időn belül második alkalommal következett be tragédia, a bizottságot a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága vezesse, megfelelő szakemberek bevonásával. A bizottság amint lehet,az első légihíddal Afganisztánba utazik. A vizsgálat vezetésével megbízott vezérőrnagynak az egy hónappal ezelőtti és a mostani halálesetről is részletes jelentést kell tennie. A tartományi újjáépítési csoport tűzszerész részlegéhez felkészítés után újabb magyar katona utazik Afganisztánba. Részvétet nyilvánítottak A Párizsban tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszinte részvétét fejezi ki a történtek miatt. A kormányfőt azonnal tájékoztatták a történtekről. A kormányfő támogatta a honvédelmi miniszter intézkedéseit; hogy további döntésekre szükség van-e, azt csak a vizsgálat lezárta után lehet megmondani - mondta az MTI-nek Daróczi Dávid kormányszóvivő. Sólyom László köztársasági elnök levélben fejezi ki részvétét az Afganisztánban elhunyt tűzszerész hozzátartozóinak. Hasonlóan fejezte ki részvétét tegnap közleményeikben az összes parlamenti párt vezetősége is. '■zm't: aMól ' 'Li ' Áv".:,f<\ i'lfíl’cV • április ZOŐSi atmosí „Mától 38 A vasutas szak-