Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-12 / 162. szám
2008. július 12., szombat AKTUÁLIS / FOCIZZ.BOON.HU /7 ÉSZAK RÖVIDEN • Elmarad a Felhövadász'at. A Miskolci Csodamalom Bábszínház július 13-ára (vasárnapra) meghirdetett előadása, a Felhővadászat technikai okok miatt elmarad - kaptuk a tájékoztatást a bászín- háztól, amelynek vezetősége elnézést kér a kellemetlenségért. NYARALÁSI FOTÓPÁLYÁZAT Nyaraljon, fotózzon és nyerjen! Miskolc (ÉM) - Végre ismét itt a nyár! Aki csak teheti, elutazik néhány napra, hogy távol a világ zajától pihenje ki a tavaly nyár óta eltelt hosszú időszak fáradalmait. Aki inkább itthon marad, remélhetőleg ugyanúgy fel tud töltődni, ehhez pedig nem kell más, mint egy jó könyv és egy nyugágy. Ja? És egy remek újság, például az Észak- Magyarország - amivel most nyerhet is. Ehhez nem kell mást tennie, mint nyaralás, pihenés közben egy igazi vidám, nyári fotó készíteni, s beküldeni azt szerkesztőségünkbe. A fotókat e- mailben a boonjatek@inform.hu címre várjuk, de beküldhetik egy CD-re másolva vagy papírképen is szerkesztőségünkbe (Észak-Magyarország 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.). Kérjük, a borítékra, illetve az üzenet tárgyaként tüntessék fel: Nyaralási fotópályázat. A legjobb fotókat beküldők értékes ajándékokkal gazdagodnak. A lapunk fotórovatának tagjaiból álló zsűri a legjobb három fotót választja majd ki, a győztes egy videokamerával, a második és harmadik helyezett egy-egy digitális fényképezőgéppel gazdagodik. A képeket (tekintettel arra, hogy sokan az utószezonban utaznak el nyaralni) október elejéig várjuk. Fotózzon és nyerjen az Észak-Ma- gyarországgal! www.boon.hu További cikkek! FC:08 ' ■ *&jnoHí.pnit.í.lrfc<5t FOCIZZ.BOON.HU Megfúrtákf?) a szállót ■ Úgy tűnik, a tapolcaiak hangadói megfúrták a strand területére építendő szálló tervét. Szabados Gábor szabados@inform.hu Miskolc (ÉM) - „Elfogadta a Tapolca-fejlesztési koncepciót a miskolci képviselő-testület, de a wellness szálló sokaknál kiverte a biztosítékot...” így kezdtük beszámolónkat május 23-án az Észak-Magyarország által szervezett Tapolca-fórumról. Megírtuk, azóta többször is: a résztvevők „kevesellték” Fedor Vil* mos alpolgármestert, ők Káli Sándorral akartak (akarnak) szót váltani. Zsúfolásig megtelt a barlangfürdő aulája (Fotó: Ádám János) A fórumozók akarata Megtörtént. Az önkormányzat által csütörtök estére, a Barlangfürdő halijába meghirdetett fórumon meghallgatták Miskolc polgármesterét, kérdezték, ellátták tanácsokkal. És: meghallgatásra leltek. Olyannyira, hogy a polgár- mester szájából elhangzottak szerint figyelembe veszik a tapolcaiak akaratát, egyöntetű véleményét. (Tegyük hozzá: mintegy 150 ember volt ott a bő kétórás fórumon, közülük cirka húszán jutottak szóhoz, de alighanem valóban sokak, nemcsak tapolcaiak véleményét fogalmazták meg.) A fórumozók akarata egységesnek hatott: ne épüljön szálloda a (volt) strand területére. Legyen ott strand, fürdő, élményfürdő. Megfizethető áron. Élmény, fürdő Amint egy hozzászóló írja a Borsod Online-on, az oda csütörtökön reggel felkerült kis tudósításkezdethez fűzött megjegyzésében: nem megfúrták a tervet, hanem meggyőzték a polgármestert. Ám legyen. Való igaz, a közgyűlés által májusban elfogadott határozat egyik lényeges elemével „szembe menni” látszik Káli Sándor. Igaz, még nem írták ki a pályázatot az élményfürdő- komplexum létesítésére - az önkormányzatnak nincs rá pénze, ez a fórumon is többször elhangzott -, de azért valószínű, hogy a Pagony Béta meghiúsult tervei szellemében kívánna ott beruházni bárki. Vagyis: szálló (wellness szálló?), plusz talán némi szabad vízfelület. Avagy: nemcsak szálló, hanem a koncepcióban szereplő bevásárló-szórakoztatóegyüttes. Vízzel. A Juno „magasságában” És akkor most idézünk Miskolc polgármesterétől: „... wellness hotelről ne beszéljünk...” „... Abban állást kell foglalnunk, hogy a jelenlegi strand területén fürdő legyen, és ez a funkció legyen a meghatározó. A felnőttstrand területén fürdőfunkció legyen csak - ez a vélemény...” „... több terv van, olyan is, hogy oda egy szálloda épüljön. Az is terv, hogy a Juno »magasságában«, a híd túloldalán szálló épüljön...” „... nem wellness szálló épül a strandra, ez fel se merült. Nyitott és zárt fürdőről van szó...” ....olyat nem fognak csinálni, hogy a strand helyére strandot (építenek). Fürdőt igen....” „... az önök véleményét úgy fogják figyelembe venni, hogy a strand területén ne épüljön szálló. Ez a véleményük....” „... Nem akarunk olyat építeni, ami boldogtalanná teszi az embereket...”. tS?AK emí/ppefc boon.hu • Miskolctapolca fejlesztési koncepciója (PDF 2,0 MB) • A miskolci közgyűlési ülés napirendi pontjai (PDF) KÁLI SÁNDOR KÍSÉRŐI Nem egyedül érkezett a fórumra Káli Sándor. Vele volt - és rövid prezentációt tartott az elmúlt évek fejlesztéseiről - a tapolca-projekt felelőse, Fedor Vilmos alpolgármester, továbbá dr. Mihalecz Péter jegyző, dr. Halmai Gyula, a Miskolc Holding elnök-igazgatója, Viszlai József főépítész, Vargha Tibor, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője, Veres István, a Városgazda Kht. ügyvezetője, Stefán Csaba, a Régió Park ügyvezetője, Fridély László, a Miskolci Turisztikai, Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője. A fórumot Veres László városházi szóvivő vezette. FC '08: megkezdődött a harmadik forduló ■ Football Challenge 08: pénteken megkezdődött a nyári torna harmadik fordulója. Debrecen (ÉKN) - Vége a gyakorlásnak: péntektől vasárnapig tétre megy a harc a http://focizz.boon.hu internetes portálon május kilencediké óta tartó on-line focijátékban - ami nem más, mint egy ingyen letölthető csúcsminőségű PC-játék! Mondhatjuk, határtalanul népszerű, elvégre - a visszajelzések azt mutatják, a keleti végen túlról is bekapcsolódtak a csatározásba. A tavaszi tornát követően a kellős közepén jár a nyári torna, amely öt hétvégén keresztül kínál szórakozási lehetőséget, no meg nem kis izgalmat a programot választó riválisoknak. A rend kedvéért: a játék során három bajnoki idényben küzdhet- nek meg a felek, mégpedig a tavaszi, a nyári, valamint az őszi tornán. Érdemes gyakorolni A szezon első szakasza június 1-jén zárult, a folytatás pedig június 13-a óta íródik. A résztvevők az egyes fordulókban növelhetik élő pontjaik, pontosabban játékerőpontjaik számát, ami alapul szolgál a bajnoki tabellának. A Football Challenge ’08 program alkalmat nyújt arra, hogy a felhasználók barátságos módban haverlistát készítsenek, és egy jót „dumáljanak” a riválisaikkal. A játékosszerkesztő használatával megalkotható a saját csapat, és át lehet alakítani az egyes jáA ranglista állása a második nyári forduló után-j-j j j- j j j j j j-j-j-j-> j- j-j j-'-j-j- j--j j- jwj'j j-j- j- j- j'j-j j-j- j j- j-j j-j-s j j j- jCsapat Játékerő GólkülönbségLőtt gólok 1. SerialKiller 3098 548 2. pepe20 3037 44 282 3. Sordoqok_FC 2935 53181 4. NonoFC 2925 19198 5. LntosCaptain 2891 18199 6. Ollllee2796 7 224 7. GVMSE2777 1043 8. Jonekunkazxis2735 14 69 9. StuffyFC2697 3 16 10. sukbdoueq 2694 17 172 11. Laczi77 2616 15 94 12. kisvidaFC22602-26 30 13. CLC2594-13 17 14. kokolaci 2590 34 121 15. MaqyarCatalan25839 52 16. Lecselezi2554-22 134 17. KuplunqFc254716 40 18. dinqwish72539 *-1 25 19. FCSZL2536-14 74 20. Botkateam25220 0 Gazdag Nikolett lapunkból értesült a játékról (Fotó: Molnár Péter) tékosokat olyanra, amilyenre az internetfocisták akarják. Sokat gyakorolt A hajdúsámsoni Gazdag Nikolett az újságból értesült a Football Challenge ’08-ról. Meglepődve olvasta, hogy nemcsak a fiúk körében vált népszerűvé ez a focis játék, hanem a lányoknál is. A huszonegy esztendős kommunikáció-informatikus könyvtár szakos hallgató általában hétvégenként szokott játszani, de elmondása szerint van még mit gyakorolnia.- Elsőnek nagyon nehezen ment a játék, nem igazán éreztem a billentyűk megfelelő használatát, főleg a passzolások okoztak problémát. Túl gyorsnak tűnt az ellenfél. Azóta ez persze megváltozott. Rengeteg gyakorlással végre eljutottam ahhoz a szinthez, hogy komolyabb mérkőzéseken vegyek részt. Ezáltal sokkal izgalmasabb lett számomra - mesélte Nikolett. A hétvégén sorra kerülő harmadik fordulót természetesen Nikolett sem hagyja ki. Nagyon kíváncsi, hogy mennyit fejlődött az elmúlt hetekben.- Már annak is örülnék, ha sikerülne egynél több mérkőzést megnyerni. A baráti társaságban nem vagyok egyedüli Football Challenge '08 játékos, rajtam kívül még ketten űzik ezt a sportot, így tehát egy kisebbfajta házi verseny is kialakult köztünk. Remélem ezt az összecsapást én fogom megnyerni - mondta Nikolett, aki a ranglista utolsó mezőnyében tanyázik, de reméli, hogy a hétvégi harmadik forduló után ez meg fog változni. Megéri játszani Még most is megéri beszállni a meccsdömpingbe: a nyári bajnokság győztesei ugyanis bezsebelhetik jutalmukat. Az első helyezett egy 60 000 forint értékű mobiltele- fonnal, a második MP4-lejátszóval, 40 000 forintot érő autós hangfalszettel, míg a harmadik MP3-lejátszóval és könyvvel lesz gazdagabb. A nyári torna Időpontok 1. forduló: június 13-15. 2. forduló: június 27-29. 3. forduló: július 11-13. 4. forduló: július 25-27. 5. forduló: augusztus 08-10. KUTÓmÉRV www.depo.hu termékek - árak vélemények (BORSODI)