Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-11 / 161. szám
2008. július 11., péntek ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 JEGYZET Bionak bio, de... T. Szűcs József _________________ tszucs@inform.hu Bionak bio, de... mégis bűzlik. Mármint az a bejelentés, hogy a közösség országaiban ezentúl mégsem kell annyira szeretni a repcét, a jövő bioüzemanyagát. A dolog azért stiches kissé, mert az a döntés, hogy a környezetvédelem, s a fosszilis üzemanyagok védelme okán kötelező lesz a biodízel adalékolása a kutaknál, nem több, mint egy esztendeje született. S miután ezt szentnek vették, ráharaptak a magyar gazdák is. Jól számítottak, hiszen a hirtelen megnövekedett nemzetközi kereslet folyományaként az uniós támogatással együtt idén háromszoros lesz a hasznuk az üzemanyagnak szánt növényen. Persze, ne irigyeljük őket, hisz máris aggódhatnak. Egy uniós szakember ugyanis finoman utalt arra, hogy időközben kitört a világméretű élelmiszerválság, amelynek egyik lényeges oka, hogy szerte a világon az emberi élelmezési termékek rovására értékes termőföldeken búza, kukorica stb. helyett (például) repcét termelnek, miközben a világon évente tízmilliókkal nő az éhezők száma. Persze nem ezzel mondott újat, hanem a következővel: az eu-s miniszterek úgy hitték, azt kell vállalniuk, hogy 2020-ra az összes gépjármű-üzemanyag 10 százaléka növényi alapú biodízel legyen. N4ost kiderült, hogy nem erről van szó. Hanem arról, hogy az összes szállítási energia 10 százaléka megújuló energiaforrásból származzék, tehát akár ár-apály erőműből is jöhet. Csupán sajnálatos félreértés volt, hogy mostanáig csak bioüzemanyagban gondolkodtak. A magyar gazda meg, aki hosszú évekre berendezkedett repcetermesztésre, áshat a földjén mondjuk egy jó mély kutat. Aztán vagy talál benne megújuló geotermikus energiát, vagy nem. Utóbbi esetben bele is ugorhat. Hétfőn vasutassztrájk? Budapest (MTI) - A Népszava szerint a hétfői dátum a legvalószínűbb az újabb vasutas- sztrájk megtartására. A napilap azt latolgatja: eredménytelen tárgyalások esetén a sztrájkot július 14-ig meg kell tartani, hiszen a sztrájk- bizottság július 1-jén adott mandátumot az elnökségnek, hogy két héten belül tartson munka- beszüntetést. Ez alapján a péntek, a szombat, a vasárnap és a hétfő jöhet számításba. A Népszava úgy tudja, a péntek és a szombat nem valószínű, mert ekkor tartják a vasutasnapot, a vasárnap pedig azért eshet ki, mert aznap nem lenne nagy hatása a sztrájknak. Együtt emlékezve Budapest (MTI) - Közösen emlékezik Magyarország és Németország a vasfüggöny lebontásának huszadik évfordulóján, 2009-ben. Az évforduló alkalmából a német kancellár is Magyarországra látogat - jelentette be Kiss Péter (képünkön) kancelláriaminiszter és német partnere csütörtökön Budapesten. A rendezvénysorozat követi a húsz évvel ezelőtti eseményeket. Milliárdok és díjtartozás ■ Azonnali hatállyal felmondták a debreceni és miskolci rádiók műsorszolgálati szerződését. Nyíregyháza (ÉKN) - Egy debreceni és egy miskolci rádió - Gold FM - műsorszolgáltatási szerződését azonnali hatállyal felmondta koncessziós- díj-tartozásuk miatt a médiahatóság. A médiumokban résztulajdonos nyíregyházi Advertum Kft.- Az ügyet hetek óta tologattuk - nyilatkozta az MTI- nek csütörtökön Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja, hozzátéve, a három adót üzemeltető MTC-Jonatán Kft. „hatalmas díjtartozást” halmozott fel a médiahatósággal szemben. Közlése szerint a cég harmadik, Nyíregyházán működő rádiójának műsorszolgáltatási jogosultságát csak egy hétre függesztették fel. A testületi tag elmondta: a szerdai ülésen tárgyalták azon kezdeményezését is, hogy kérjenek tájékoztatást a kormánytól és a A nyíregyházi főiskolán bérelt médiacentrum ajtaja nyitva, de jöne majd hitel? pénzügyminisztériumtól arról a május végi kormányhatározatról, amely - címe szerint - „a labdarúgás szervezeti és Kitiltott nemzeti médiaügynökség Ami a labdarúgást illeti, egyelőre nem született megállapodás a profi fut- ballklubok között arról, átadják-e marketing- és reklámjogaikat az Advertum Kft.-nek a hitelátvállalásért- az eredetileg tervezett kon- strukcióban.Az Advertum a sportban azzal is vihart kavart, hogy a nyíregyházi - egy darabig a diósgyőri élvonalbeli labdarúgócsapat meccseiről a sajtó Advertum által konkurensnek minősített részét kitiltotta - beleértve az MTI-t, a nemzeti médiaügynökséget is. (Fotó: ÉKN-illusztráció) infrastrukturális feltételeinek javítását szolgáló hitelfelvételt kapcsolódó állami kezesség- vállalást” nyújt az Advertum Kft.-nek, 5,2 milliárdos összegre. Közlése szerint többséget kapott, hogy érdeklődjenek arról, „pontosan milyen országos médiarendszer kiépítésére és működtetésére keletkezik kötelezettsége az Advertum Kft.-nek”. 83 milliós tartozás Miként arról lapunkban már beszámoltunk, az Advertum érdekeltségi körébe tartozó Gold FM Rádiót a három megyében (Borsod, Hajdú, Szabolcs) felgyülemlett díjtartozásai miatt az ORTT február 13-ai jogerős határozat 83 milliós befizetésre kötelezte. Arról is irt a sajtó, hogy az Advertum perektől, feljelentésekkel kisért történet eredményeként bérelte ki a Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Centrumának milliárdokba került vadonatúj médiaközpontját- többek megítélése szerint igen kedvező feltételekkel. Májusban jelent meg az a kormány- határozat, amely szerint a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forintos hitelhez juthat az Advertum, amely hitelből törleszti a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig országos médiarendszer kiépítésére fordít. ASZ>VIZSGALAT0T KERTEK j j j j j J ^ ^ J J J J J J J j -> J -J J J J J J J -J J -J J s j J J J J J J’J-VJ -J -J J J J J- J J v J J J J J Í V-V'VJ J -J J A Fidesz szerint a szocialisták saját médiabefolyásukat akarják erősíteni ezzel az ügyletteka kormány szerint ezzel megoldották a Liga csapatainak adósságkezelését, s ez volt a célja az ügyletnek. Június végén a parlament kulturális bizottsági ülésén a szocialista képviselők távollétében egyhangúlag döntöttek arról, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálja ki az 5,2 milliárdos kormányzati kezességvállalást. Veres János pénzügyminiszter egy múlt pénteki, nyíregyházi sajtótájékoztatón a témával kapcsolatosan kijelentette: eddig nem jelentkezett olyan pénzintézet, amely a hitel folyósítását vállalta volna. KÉT VÉLEMÉNY Orbán Viktor szerint Magyarországnak kommunikációs buborékok helyett arra van szüksége, hogy a kormány garantálja a törvénytisztelő magyar polgárok védelmét. A Fidesz elnöke minderről annak kapcsán beszélt újságírók előtt, hogy a közjogi méltóságok találkoztak a múlt hétvégi melegfelvonuláson történt atrocitások miatt. Az erőszakos fellépés most is tiltott, az hogy kormány és rendőrség nem szerez érvényt az alkotmány, illetve a vonatkozó törvénybe foglaltaknak, az nem a jogszabályok hibája - mondta Orbán Viktor. Nem a törvények módosításával, hanem a jelenlegi jogszabályok betartásával kerülhe- -tők el a szombatihoz hasonló erőszakos események - mondta csütörtökön az SZDSZ elnöke. Fodor Gábor hozzátette: a liberális párt a szabadságjogok semmilyen korlátozását nem fogadja el. Az SZDSZ azt szeretné, ha a büntető törvénykönyvet kiegészítenék a szexuális kisebbségek védelmével. Nemet a „tojásdemokráciára" ■ Az alkotmány biztosítja a békés gyülekezés jogát, de szükség van „itt-ott" pontosításra. Budapest (MTI) - Az alkotmány biztosítja a békés gyülekezés jogát, de a hétvégi melegfelvonuláson történtek után át kell tekinteni, hogy szükség van-e egyes jogszabályok módosítására - mondta Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök, miután a közjogi méltóságokkal tárgyalt csütörtökön a Parlamentben. Alapvető jogok A megbeszélésen Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Gyurcsány Ferenc kormányfő, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese vett részt. A közjogi méltóságok abban állapodtak íneg, hogy megbeszélésük után a kormányfő ismerteti álláspontjukat az újságíróknak. Gyurcsány Ferenc elmondta, „méltóság és a szabadság demokráciáját kívánjuk, nem a tojásdemokráciát". Hozzátette: mindegyikük számára egyértelmű, hogy a köztársaság legalapvetőbb jogai közzé tartozik a szólás és a gyülekezés szabadsága, ezeket oltalmazni és védeni kell. Mint mondta, alapvető joga minden polgárnak, hogy szabadon meghatározhassa, megélhesse nemzeti, vallási, kulturális hovatartozását, szexuális identitását. Gyurcsány Ferenc kiemelte, az alkotmány biztosítja a békés gyülekezés jogát, de úgy látják, hogy szükség van „itt-ott“ pontosításra a részletszabályokban, példaként a büntető törvénykönyvet említette. Ötpárti tárgyalások Hozzátette: ebben a kérdésben a törvényhozásé a fő felelősség, a parlament munkáját a kormány kezdeményezésekkel fogja segíteni. A miniszter- elnök azt mondta, a rendőrségnek, az ügyészségnek és a bíróságnak egységesebb jogalkalmazást kell folytatnia. Gyurcsány Ferenc azt is közölte: a szombaton történtekről nem szeretne egyeztetni a parlamenti pártokkal, a jogszabályalkotásról, a gyülekezési törvényről azonban folytatni kell az ötpárti tárgyalásokat. (SZAK emtippek.boon.hu • Háttér - a Meleg büszkeség napja (PDF, 34 kB) Gyurcsány Ferenc (középen) és a közjogi méltóságok (Fotó: mti) Török gárdisták tisztelegnek annak a meggyilkolt törők rendőrnek a ravatalánál, aki tegnap halt meg, amikor fegyveres támadás érte az amerikai nagykövetséget Isztambulban. (Fotó: epaj A szokott időben érkezik ■ Nem csúszik a nyugdíjak kifizetése, mindenki időben megkapja a járandóságát. Budapest (FH) - Nem csúszik a nyugdíjak kifizetése, a körülbelül 3, 1 millió nyugdíjas a szokott időben megkapja júliusi járandóságát - így reagált a kormányszóvivő egy csütörtöki újsághírre. Daróczi Dávid szerint egy időben leleplezett csalási kísérlet miatt körülbelül 20 nyugdíjasnál fordulhatott volna elő néhány napos késés a kifizetésben, de az előzetes hírekkel ellentétben ők is akkor jutottak a pénzükhöz, amikor kellett. A csalók a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál egy hamis nyilatkozattal megpróbálták néhány nyugdíjas bankszámla- számát megváltoztatni egy olyan számlaszámra, amelyet korábban ők nyitottak, így próbálták megszerezni a járandóságot. A számla valós, de... Az igazgatóság hamis bankszámlára nem utalt pénzt. Az ügyben feljelentést tettek, és belső vizsgálatot is a nyugdíj indítottak. Arra keresik a választ, hogy kell-e szigorítani az ügyviteli rendet - olvasható a kormányszóvivő közleményében. A csalási ügyről a csütörtöki Népszava írt, a lapot egy idős férfi tájékoztatta korábban a visszaélésről. Elmondása szerint levelet kapott a nyugdíjfolyósító nevében, amelyben arról tájékoztatták, hogy a járadékot ezentúl egy hitelintézethez utalják, a címzett által megjelölt számlaszámra. Később a férfi kiderítette, hogy a számlaszám valós, de nem az ő nevén van. Tíz sértett van Budapest (FH) - Sagy- ibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese elmondta, egyelőre ismeretlen tettesek ellen nyomoznak a nyugdíjcsalás ügyében, eddig 10 sértett van. A rendőrség azt ajánlja a nyugdíjasoknak, hogy ha szokott időben nem kapják meg pénzüket, érdeklődjenek a nyugdíjfolyósítónál, vagy jelezzék a késést a rendőrkapitányságokon. Az eddigi sértettek fővárosiak.