Észak-Magyarország, 2008. április (64. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-07 / 81. szám
2008. április 7., hétfő ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEN • Tüntetés Párizsban. Több ezren tüntettek Párizsban szombaton a kormány bevándorlási politikája ellen, miután meghalt egy 29 éves férfi, aki folyóba ugrott, amikor a rendőrök elől menekült. A szervezők szerint 15-20 ezren vonultak a bevándorlási minisztérium épülete elé, a hatóságok négyezerre becsülték a résztvevők számát. Darabjaira Újdelhi (MTI) - „Darabjaira zúzták szét“ a pekingi propagandát a kínai uralom elleni tibeti tüntetések, amelyek után már nem lehet figyelmen kívül hagyni a tibeti kérdést - hangsúlyozta a dalai láma vasárnap kiadott közleményében. A tibetiek emigrációban élő szellemi vezetője ismét független, nemzetközi vizsgálatot szorgalmazott a tüntetések és a kínai megtorlás ügyében. Újra felszólította a tibetieket, hogy tartózkodjanak mindenféle erőszaktól és ne zavarják meg a pekingi nyári olimpiai játékok előkészületeit. Fogságból Budapest (MTI) - Iraki biztonsági erők vasárnap délután kiszabadították a néhány órával korábban elrabolt 42 moszuli egyetemistát - mondta a hadsereg egy helyi parancsnoka az AFP francia hírügynökségnek. A diákok két busszal épp az egyetemről tartottak hazafele, amikor fegyveresek rájuk támadtak. Az egyik busznak a golyózáporban sikerült elmenekülnie. Három diák megsérült. A másik járművet azonban a bennük ülőkkel együtt elrabolták. Az amerikai hadsereg szerint Mo- szul az Al-Kaida legfőbb észak-iraki központja, ahol az iraki és amerikai erők együtt harcolnak az iszlámisták ellen. Bombamerényletet hajtottak végre Srí Lankán vasárnap egy ünnepségen. A detonációban életét vesztette Jeyaraj Fernandopulle közlekedési miniszter, és rajta kívül még legalább tízen meghaltak. (Fotó: EPA) Zárt ajtók mögött Budapest (FH) - Vasárnap este, zárt ajtók mögött megkezdődött az MSZP rendkívüli frakcióülése Budapesten. A szocialista képviselők a következő két évben várható kisebbségi kormányzás feladatainak meghatározását tűzték napirendre. Az MSZP-frakció azt a programot tárgyalta meg, amelyet vasárnap délután a párt országos elnöksége is megvitatott és csak ezután terjesztett a frakció elé. Az ülés oldalzártánk után ért véget. „A kormány kötelessége" Budapest (FH) - A kormány kötelessége, hogy ismertesse az emberekkel a jogszabályi változásokat, és az is, hogy felhívja a figyelmet: e szabályok tiszteletben tartása mindenki számára kifizetődő. így reagált a Kormányszóvivői Iroda a fldeszes Ágh Attila szombati sajtótájékoztatójára. Az ellenzéki politikus arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza a most indított tájékoztató kampányát, mivel ez már megvalósult programokat népszerűsít, ismertet. Az iroda szombati közleményében leszögezi: a jogszabályi változások és a célzott kampányok hatása már érzékelhető a közlekedésbiztonság, az igazságos közteherviselés és a fogyasztóvédelem területén. Az eredmények jelentősek, de vannak még további teendők, ezért indították a mostani kampányt. Ágh Attila szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány 120 milliót költ már megvalósult programjainak kommunikációjára, viszont a szentesi légi- mentő-bázis felépítéséhez szükséges 90 millió forintot évek óta hiába várják a helyiek. Egy lépésnyire a szakítástól j ■ A koalícióból való ki- j lépést javasolja a Szabad | Demokraták Szövetsége ; Országos Tanácsa. Budapest (FH) - Rendkívü- i li küldöttgyűlés összehívását j javasolja április 27-ére az j SZDSZ Országos Tanácsa (OT), és azt, hogy ott is a koalícióból való kilépésről döntsenek. A liberális párt parlamenti frakciója és ügyvivői testületé már korábban hatáA pozíciókról A pártelnök szerint egyetlen szót sem beszéltek még arról, mi lesz az SZDSZ által vezetett minisztériumok és hivatalok munkatársaival. Kóka János „nem is feltételezi” a szocialistákról, hogy „politikai boszorkányüldözésbe kezdenek a munkahelyeken”, és nem szeretnének személyi alkukat sem kötni. Pozíciók újraosztásával kapcsolatos megkeresés nem érkezett a liberális párthoz - mondta Kóka János. rozott az MSZP-vel kötött koalíció felbontásáról. A rendkívüli után nem egészen két hónappal hívnák össze a tisztújító küldöttgyűlést, várhatóan június 7-ére - mondta az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke a testület szombati ülése után Budapesten. A rendkívüli küldöttgyűlés a koalíció sorsáról hozza meg a végső döntést, a júniusi, tisztújító küldöttgyűlésre pedig azért van szükség, mert nemrég kiderült, hogy többen is csaltak az SZDSZ tavalyi tisztújításán, így azt meg kell ismételni. A tisztújítás pontos időpontjáról nem most kellett döntenie az OT-nek, ezért nincs még végleges dátum. Gulyás József az április 27-i gyűlésről azt mondta: kötelező lesz a mandátumvizsgálat, senki sem csalhat, ezért felelős döntést hoznak majd. 71 igen A kormánykoalíciót érintő OT-állásfoglalásról Kóka János pártelnök azt mondta: büszke arra, hogy a tanács egybehangzóan, bölcsen és felelősségteljesen állt „az egyetlen lehetséges racionális döntés”, a koalícióból való kilépés mellé. „Az SZDSZ önálló liberális pártként konstruktív ellenzéki szerepre készül a parlamentben, a kormányzás folytatása április 30-a után az MSZP felelőssége” - tette hozzá. Kóka János és Horváth Ágnes Az állásfoglalására 71-en szavaztak igennel, egy ember .nemmel és 9-en tartózkodtak az OT-ben. Azt, hogy ki voksolt nemmel, sem Gulyás József, sem Kóka János nem tudta megmondani. Kóka János az április 30-a utáni stratégiáról azt mondta: a szombati OT-ülésen nem döntöttek arról, hogy a gyakorlatban mit is jelent a konstruktív ellenzékiség. Minden olyan kormányzati javaslatot támogat(Fotó: MTI) nak majd, amely segíti a konvergenciaprogram megvalósítását, a versenyképességet és a pozitív szerkezeti átalakításokat - tette hozzá. Ugyanakkor nem az SZDSZ dolga, hogy az MSZP kormányfőjelöltjeiről gondolkozzon - mondta még Kóka János, aki szerint az országnak olyan miniszterelnökre van szüksége, aki „keveset beszél, de neki tud kezdeni az ország gazdasági bajainak felszámolásához.” Roma értelmiségiek harca ■ Közéleti szerepvállalási lehetőséget követelnek a roma értelmiségi fiatalok. Budapest (MTI) - Bizonyítási lehetőséget követelnek maguknak a nyelveket beszélő, többdiplomás, roma iden- titású fiatalok, akik egy szombati tanácskozáson azt fogalmazták meg, hogy a jelenlegi roma vezetők nem engedik, hogy az új roma értelmiségi réteg közéleti szerepet vállaljon. A jelenleg előtérben álló roma politikusok, vezetők folyamatosan azt hangoztatják, hogy a roma értelmiségiek nem akarnak részt venni a közéletben, pedig ennek épp az ellenkezője igaz. A fiatalok erre törekednek, de a vezetők elhatárolódnak, elzárkóznak tőlük és meggátolják, hogy politikai, közéleti szerephez jussanak - fogalmazott a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) szervezésében tartott roma felnőttképzési konfereníSÍMemtippek.boon hu • A romák világnapja (PDF, 37 kB) cián egy történész és politológus diplomával rendelkező doktorandus hallgató. Egyenes beszédre Kamarás István, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság igazgatója, egyben az Európai Integrációs Cigányszövetség elnöke hangsúlyozta: minden szakterületen van már diplomázott roma fiatal, aki az adott szakmában - ha lehetőséget kapna - akár irányító szerepet is kiválóan el tudna látni, de a mai roma politikusok ezt nem engedik.- Egyenes beszédre van szükség. Nincs jobb- és baloldali cigányság, a politikusok akarják és próbálják megosztani a cigányságot, ugyanis a jobb- és baloldalon álló vezetők a politikai pártok utasításait hajtják végre, az adott politikai szerveződés ideológiáját testesítik meg, és ez meggátolja a cigányság ösz- szefogását, önszerveződését - jelentette ki, hozzátéve, nem iskolázatlan vezetőkre, hanem a már rétegként megjelenő roma értelmiségi fiatalokra van szükség. Bush és Putyin „hattyúdala" ■ Nincs megállapodás a rakétavédelem kérdésében Oroszország és az USA között. Szocsi (FH) - Oroszország továbbra is ellenzi az amerikaiak rakétavédelmi tervét, de örül a Washington által javasolt bizalom- építő lépéseknek - ez áll abban a közös nyilatkozatban, amelyet utolsó elnöki csúcstalálkozója után adott ki az amerikai és az orosz államfő. George Bush és Vlagyimir Putyin a feketetengeri üdülőhelyen, Szo- csiban, az orosz elnöki nyaralóban folytatott megbeszéléseket vasárnap. A Lengyelországba és Csehországba telepítendő rakétavédelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul - mondta az amerikai elnök, de erről továbbra http nagyvilágidon,hu További hírek a nagyvilágból! sem győzte meg orosz partnerét. Moszkva még mindig ellenzi a terv megvalósítását, és inkább egy globális rakétavédelmi rendszert hozna létre Washingtonnal közösen. Hattyúdal Mind George Bush, mind pedig Vlagyimir Putyin pozitívnak értékelte tárgyalásait, annak ellenére, hogy a vitás kérdéseiket nem tudták rendezni. Az orosz elnök azt is mondta: „óvatos optimizmussal” tekint egy esetleges amerikai-orosz megállapodásra a rakétavédelem kérdésében. A megbeszéléseket a sajtó „hattyúdalcsúcstalálkozónak” nevezte, miután államfői minőségükben most találkozott utoljára a két politikus. Vlagyimir Putyin elnöki mandátuma a jövő hónapban jár le, George Bush pedig nyolc hónap múlva távozik a Fehér Házból. Mugabe szerint ő nyert ■ Zimbabwe: a szavazatok újraszámlálása vagy azonnali nyivánosságra hozatal. Budapest (MTI) - Bírósághoz fordult vasárnap a zimbabwei ellenzék, hogy kötelezzék a választási bizottságot a múlt heti elnökválasztási eredmények nyilvánosságra hozására. Közben Róbert Mugabe elnök pártja a szavazatok újraszámlálását követeli, és elutasította a nemzeti egységkormány ötletét. Egy nappal azután, hogy a magát már győztesnek kikiáltó ellenzéki elnökjelölt azzal vádolta Mugabét, hogy háborúra készül, az elnökhöz hű veteránok elfoglaltak több, fehérek ÉSZAK A 84 éyes Róbert Gábriel Mugabe 1980 óta irányítja Zimbabwét: 1980-87-ig kormányfőként, majd a miniszterelnöki poszt megszüntetése után, 1987-től elnökként. 1990-ben, 1996- ban és 2002-ben is ő szerezte meg a legtöbb vok- sot a szavazáson, de mindannyiszor azzal vádolták, hogy elcsalta a választást Mugabe pártja a szavazatok újraszámlálását követeli (Fotó: EPA) tulajdonában lévő farmot. Az ellenzéki Demokratikus Változásért Mozgalom azt akarja elérni: a bíróság kötelezze a zimbabwei választási bizottságot arra, hogy azonnal jelentsék be a múlt szombati elnök- választás eredményét. A választási bizottság szerint viszont a bíróságnak nincsen joga arra, hogy erre kötelezze a szervezetet. Az elnökválasztással egy időben tartott parlamenti választás eredményeit már nyilvánosságra hozták. A bíróság hétfőn délelőtt dönt az ellenzéki beadványról. Morgan Tsvangirai zimbabwei ellenzéki vezető szombaton bejelentette, hogy számítása szerint megnyerte a március 29-én tartott elnökválasztást. Az adatokat a kilencezer szavazóhelységnél kihelyezett helyi eredmények összesítésével kapták. Erre válaszul Mugabe pártja, a ZANU-PF a szavazatok újraszámlálását követelte vasárnap a választási bizottságtól. Elfoglalták Közben a Mugabe elnökhöz hű veteránok ésoportjai elfoglaltak néhány, fehérek tulajdonában lévő farmot az ország déli részén, azt követelve a farmerektől, hogy hagyják el a területet. A rendőrség közbelépésnek köszönhetően sikerült őket elüldözni a farmokról, de két északkeleti farmon még veteránok táboroznak - közölte az AFP francia hírügynökséggel a farmerszakszervezet ügyvivője. Választásra készülve Gracanica (FH) - Több ezer szerb gyűlt össze Gracanicában, egy főként szerbek lakta koszovói faluban az ultranacionalista Szerb Radikális Párt szombati nagygyűlésére, a május 11-ei szerbiai választásra készülődve. „A májusi szavazás jó alkalom lesz a véleménynyilvánításra azoknak, akik azt vallják: nem adjuk Koszovói” - mondta a Szerb Radikális Párt vezetője, Tomislav Nikolic az egybegyűltek előtt a Pristi- na közelében lévő településen. Nikolic azt üzente a koszovói albán vezetésnek, hogy „felépíthetik intézményeiket, de soha nem adjuk nekik Koszovói”.