Észak-Magyarország, 2008. március (64. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-06 / 56. szám

2008. március 6., csütörtök ÉSZAK SÉTA / HIRDETÉS /13 Zsófika monológja Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának. Zófika sokszor érez olyan dolgot, amit mi is gyakran érzünk: azt, hogy nem értik meg őt az emberek. Az édesanyja az elméleti pedagógia területén dolgozik, mégis teljesen félreis­merte a lányát. Zsófika sok­szor úgy érezte, hogy csak az édesapja az, aki megérti őt. Vi­szont (hogy rátérjek a regény­re) az édesapja, Nagy Gábor főorvos rende­lés közben meghalt. Az utolsó félmondata pedig így szólt: „Mondják meg Zsófiká­nak...” Zsófika nagyon nehezen viseli ezt a veszteséget, teljesen magába fordul, de miu­tán megtudja, hogy édesapja a legutolsó per­cében is rá gondolt, elhatározza, hogy kide­ríti, mit akart üzenni neki. Megtudja, hogy ki volt az egyetlen ember, aki ott volt az édesapjával az utolsó percben, ki volt a be­tege. Kiderül, hogy a beteg nem más, mint Pista bácsi, az iskola mogorva portása. Pista bácsi bokatörés miatt az ágyat nyomja, és Zsófika elkezdi ápolni. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet. Meg­ér néhány napot fordítani a nemrég elhunyt írónő regényére. Képet kaphatunk arról, ho­gyan viszonyul egy 11 éves lány egy ekkora veszteséghez, együtt nevethetünk, sírhatunk a szereplőkkel, miközben Zsófika megérti, hogy mit akart üzenni az édesapja, és régi ismerősei felismerik igazi arcát. Tóth Mária Kiss József Gimnázium Nem árt fogni az idősek kezét Bárkivel megtörténhet! Sokan szakosodnak idős emberek át- ' verésére. Különböző „beetető szövegekkel” megkeresik a kiszemelt áldozatokat, mint például, hogy nyertek egy értékes ajándék- csomagot. Sajnos sokan be is dőlnek ennek anélkül, hogy gyanakodnának. Sokszor csak egy-két óra elteltével tűnik fel pár apróság, például: mennyire volt hivatalos kinézete a szállítónak; hogy is került a nevem a sor­soló gömbbe; miért nem adott nyugtát? De van, hogy nem is ezen buknak le a csalók, hanem azon, hogy a pénz átvételekor fel­megy az adrenalin szintjük, és elfelejtik a szerepüket. Nem hibáztathatjuk az időseket, hiszen ki tudja, lehet, hogy mi is bedőltünk volna a csalóknak. Kádas András Kandó Kálmán Szakközépiskola „Utálom a hétfőket" Minden ember nehezen kel fel hétfőnként, és eszébe jut Garfield bölcs megállapítása, miszerint: „Utálom a hétfőket!” Legszíveseb­ben tovább lustálkodnánk, de végül a kötelességtudat győz. Nehezen kitápászkodunk az ágyból, majd irány a suli. Ha­zaérve alig várjuk, hogy to­vább folytathassuk azt, amit reggel az óra csörgése megszakított. Mire végre ágyba kerülünk, már szinte kelhetünk is, bár ez a kelés már nem olyan vészes, mint a hétfői, hiszen egy nappal kö­zelebb kerültünk a hétvégéhez. És ez egyre könnyebb lesz, míg elérünk a péntekhez, amikor már örömmel nyomjuk le az órát, és pattanunk ki az ágyból, hisz a munka vagy a suli végeztével a heti megpróbáltatások­nak vége, és pihenhetünk, vagy bulizhatunk. Ha pénteken nagyon jóra sikerült a kirucca­nás, akkor a szombatokat végiglustizzuk, és csak akkor dolgozunk, ha kedvet érzünk hozzá. Majd elérkeztünk a hét utolsó napjá­hoz, a vasárnaphoz. Ezen a napon választha­tunk, hogy mit is fogunk csinálni: inkább pihenünk vagy felkészülünk az annyira „utált” hétfőre. Berdár Ágnes Szepsi Csombor Márton Gimnázium Vendégeink voltak A Fazekas Általános iskola végzős diákjait érdekli a média világa. A lapkészítés mellett internetes portálunk­kal, a Borsod Online- nal kapcsolatban kér­deztek a legtöbbet a diákok. Felső sor: ta­nárnő: Ani néni, Vizkeleti Rita, Csaj- kovszki Anita, Kovács Anita, Mácsony Vi­vien, Nagy Éva, Nagy Melinda, alsó sor: Bényei Zsófia, Orosz Márton, Bredécs Ben­jámin, Buksa Petra. (Fotó: Bujdos Tibor) Egy láthatatlan kiállítás képei I A láthatatlan séta ve­gyes érzelmeket vált ki az emberben. Kezdetben furcsa és idegen. „Vigyázok rá, mint a sze­mem fényére” - szoktuk mon­dogatni. Vajon hányán gon­dolkozunk el a kifejezés tar­talmán? El tudjuk képzelni, milyen lehet elveszíteni a sze­münk világát? Becsukom a szemem, nem látok semmit - biztos így éreznek a vakok, gondoljuk. Amíg meg nem ta­pasztaltam azt a vaksötétet, amelyben a Láthatatlan kiál­lításon volt részem, én sem tudtam elképzelni a látássé­rültek életét. A Karrina Szakképző Isko­■ Gondolom, nem mon­dok új dolgot azzal, hogy naponta ötször kell(ene) étkeznünk. Ebből az egyik a tízórai. Nagyon fontos, hisz az iskolá­ban koncentrálnunk kell, de megfelelő energiabevitel nél­kül ez nem biztos, hogy sike­rül. A tízórainkat ezért gon­dosan kell megválasztanunk. Nem mindegy, hogy egy adag vegyszert gurítunk le a tor­kunkon vagy valami értéke­set. Az is fontos, hogy min­dig a megszokott időben együnk, lehetőleg 2-3 órán­ként. Ne egyél konzervkajá- kat, mellőzd a zsírban tocso­gó pacalt és barátait. Ne fe­lejtsd el, hogy ha egészsége­sen akarsz élni, előbb az étke­zéseden kell változtatnod! De mit is szoktunk mi hoz­la gyógypedagógiai asszisztens osztályai intézménylátogatá­son vettek részt Budapesten. A Vakok Intézetében tett lá­togatásunk után, - mely szak­mai ismereteink bővítése szempontjából szintén hasznos volt - megtekintettük a Látha­tatlan kiállítást. A kiállítás be­mutatja a látó embereknek, hogy milyen a vakok élete. Látás nélkül Megtapasztalhatjuk, milyen látás nélkül élni. A rövid sé­ta egy vakvezető kíséretében történik. Hét olyan helyszínt mutat be, amelyek mindenna­pi életünk színterei. A kü­lönbség csak annyi, hogy min­denütt teljes sötétség honol. Hiába tartjuk nyitva a szé­ni az iskolába uzsira? Sonkás kenyeret, természetesen fehér kenyérrel ötvözve vagy épp szalámival. Minden áldott nap ugyanaz, de mit tehetünk a monotonitás elkerülése érde­kében? Hozzunk gyümölcsöt! Most épp a mandarin, na­rancs és a banán szezonját él­jük. Használjuk ki ezt a lehetőséget. Tele vannak vita­minnal, és jótékony hatásuk műnket a séta során, fény se­honnan nem szűrődik be, és körvonalakat sem látunk. Lehetőségünk nyílik megta­pasztalni, hogy milyen vakon közlekedni a városi forgalom­ban, hogyan tudunk mozogni a lakásban és a szabadban, il­letve hogyan boldogulunk egy bárban a kávénkkal. Majd napvilágnál egy má­sik helyszínen megismerked­hetünk azokkal a tárgyakkal is, amelyek segítik a vakok életét. Ilyen a beszélő óra, a Braille-írógép és -olvasókönyv valamint a számítógépes be­szélő program. A láthatatlan séta vegyes érzelmeket vált ki az ember­ben. Kezdetben furcsa és ide­gen számunkra, félelmetes is. is van: a mandarin csökkenti a daganatos sejtek méretét és számát is. Az energiaitalokat, a műanyag ételeket hanyagol­juk, helyettük inkább minősé­gi tejtermékeket együnk. So­kan nem szeretik a tejet ön­magában, de ha lekváros pa­lacsinta helyett túrósat eszünk, máris tettünk valamit egészségünk érdekében. Tima Anna Kiss József Gimnázium Majd kezd érdekessé válni, kí­váncsiság lesz úrrá rajtunk, és szeretnénk világosban is megnézni a helyszínt, amire azonban nincs lehetőség. A Láthatatlan kiállítás az a hely, ahol az érzékeink vezet­nek. A kiállítás megtekintése tanulságos: ahogy változik kö­rülöttünk a világ, úgy válto­zunk kicsit mi magunk is. Megtanuljuk becsülni nem­csak a szemünk világát, ha­nem azokat az embereket is, akiket csak négy érzék vezet. És talán a hatodik. Dudás Judit Karrina Szakképző Iskola raJHHíi seta.boon.hu További cikkek! Fogyjunk! Gondoltátok volna, hogy egy európai ember napi ét­rendje átlagosan mintegy 100-100 gramm cukrot és zsírt tartalmaz, ami meg­haladja az egészséges mér­téket? Ha ezek mennyisé­gét a felére csökkentjük, azzal semmit sem veszí­tünk, ellenben megtakarí­tunk 640 kalóriát. Ezzel egy hét alatt közel fél ki­logrammot fogyhatunk. A finomított cukrot akár el is hagyhatjuk étren­dünkből, a zsiradékokról azonban nem szabad telje­sen lemondani. Nagyobb rost-, vitamin- és ásványi- anyag-tartalmuk miatt a teljes kiőrlésű terméketet válasszuk! Együnk sok friss gyümölcsöt és zöldséget! Papp Enikő Szepsi Csombor Márton Gimnázium Mit együnk az iskolában? Nem mindegy, hogy mit eszünk az iskolában Amatőr nyelvművelők A nyelvtan tananyagban a nyelvművelés, nyelvújítás té­makörhöz érve nyílt lehe­tőségünk a témában megje­lenő folyóiratok cikkeit tanul­mányozni, majd pedig bemu­tatni osztálytársainknak. Mi­vel ez sikeresen működött, jó ötletnek bizonyult egy nyelv­művelő konferencia megszer­vezése az osztályban. Egyik osztálytársunk volt a bemon­dó, aki szólította a soron következő „nyelvművelőt”. Nem volt hiába a konferencia, komolyan vettük feladatain­kat és teljesítményünk alap­ján megállapították, hogy a jövő évi szóbeli érettségik sem hoznak zavarba bennünket. Szabó Alexandra Szepsi Csombor Márton Gimnázium Egyszerűen> gyorsan elérheti célját Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsön Gyors és egyszerű megoldás 600 000 Ft 7 évre, svájci frank alapon, most csak 11 995 Ft/hó* THM: 25,54%* Bankfiókjaink: Edelény • Kazincbarcika Miskolc • Ózd • Sátoraljaújhely • Tiszaújváros ' A kedvezmény*! tödesztsSréiTiei kizárólag az *1*6, 6 hónapos kamatperiódusra vonatkozik Az ajánlat o 2007. december 22-fái 2008. má?ous 3Li$ igényelt, és 20ÖS. ópnlts 10ig forintben folyósított, svájci frank alapú, fedezet nelkúi- Raiffeisen Sre-méiyí Kolcvv. akciós ajánlatára, ~ éves h>tom«lí>?é vonafkojik As olc\S részletes feltételei megtalálhatóak o Bank okteáfis tokos.1 Kondíciós listájában A THM meghatározása oz aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszobó!, figyelem bevételével történi, ás a feltételek változó so esetén mértéke módosulhat. értéke nem tükrözi a hitel koma* év ádofyűmkocká Zolát A THM meghatározására o forintban teljesített fizetések etiópján keséit sor 0 boáknál alkalmazod. o «á!űy«egyiwtó*el hónap eísiS munkanap, jón érvényes devizaárfolyam figyelemig vétőiével jelen hirdetésben meghatározott THM értékek űz ügyleiek clázetes iöiákostotásói célozzák. A vonatkozó jogszabály alapján « THM értéke oi S0Q 000 forint összege 3 é*vs MomideK? kölcsönre vonatkozóan került meghotöroxós'a A konkrét akciós ajánlatra vonatkozó THM értéket o* egyedi kölcsanwerzcáéJ tartalmazza, amely eltérhet o jeien hirdetésben felhtnteteti értéktől VEIUNK KÖNNYEBB l Raiffeisen BANK © 06-40-48-48-48 I www.raiffeisen.hu Hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents