Észak-Magyarország, 2008. március (64. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-29 / 74. szám

2008. március 29., szombat ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 HÍRCSOKOR • Megállapodtak. Julija Timosenko uk­rán és Donald Tusk lengyel kormányfő Kijevben aláírta a két ország közötti kis- határforgalmi egyezményt. A megállapo­dás értelmében a határtól számított 50 kilométer széles övezetben' lakó ukrán ál­lampolgárok két évig érvényes-kishatár- forgalmi engedéllyel léphetik át a lengyel határt. A megállapodás 1500 ukrajnai te­lepülést érint. • Tárgyalnának. Megerősítette az izrae­li kormány egyik minisztere, hogy a zsidó állam tárgyalni kíván Szíriával. „Minden erőfeszítést megteszünk, hogy Szíriát tár­gyalóasztalhoz ültessük a békeszerződés aláírása érdekében" - mondta az izraeli rádióban Benjámin Ben-Eliézer. Tibetért Balog Zoltán, az Ország- gyűlés emberi jogi, kisebb­ségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes el­nöke, Szájer József, a Fi­desz európai parlamenti delegációjának vezetője, Gulyás Gergely jogász és Prőhle Gergely volt berlini és berni nagykövet, a Sza­badság Kör tagjai fehér ga­lambokat eresztettek fel egy-egy üzenettel a kínai nagykövetség előtt, így til­takozva a tibetiek emberi jogainak megsértése miatt. (Fotó: MTI) Büntetés a magyar szóért Pozsony (MTI) - A Pozsonyhoz közeli Lé­gen, ahol a lakosság kö­zel háromnegyede ma­gyar nemzetiségűnek vallja magát, a döntően magyar nemzetiségű szülők gyerekeit oktató szlovák iskolában egy 36 éves pedagógusi múlttal bíró tanítónő - a polgári nevelést, kép­zőművészetet és etikát oktató Elena Mészáro- sová - minden esetben egy korona büntetést vasalt be azokon a gye­rekeken, akik magyarul szólaltak meg az iskolá­ban. Az iskola vezetése a sajátos módszerről semmit sem tudott, ar­ról sincs tudomása, hogy a tanítónő mióta büntette így a gyereke­ket. A pedagógus jelen­leg nem tartózkodik az iskolában, majd csak a jövő héten, visszatérte után számoltatják el. Választ várnak MVM-ügyben Budapest (MTI) - A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, haladék­talanul számoljon be arról, hogy az érdekelt­ségi körébe tartozó Motim Zrt. milyen körül­mények között juthatott a hivatalosnál ol­csóbban áramhoz - közölte Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa budapesti sajtó- tájékoztatóján. Mint mondta, a sajtóban meg­jelent információk szerint egy tavaly decem­berben, a nyilvánosság kizárásával megkö­tött exkluzív megállapodás alapján hét válla­lat, köztük a Gyurcsány Ferenc vállalatcso­portjához tartozó Motim Zrt. olcsóbban vásá­rolhat áramöt a Magyar Villamos Művektől (MVM), mint a hivatalos aukción kialakult, nagykereskedelminek tekinthető ár. Budai Bernadett kormányszóvivő közölte: a miniszterelnök nem avatkozott és soha nem is avatkozik cégei konkrét ügyeibe, en­nek ellenkezőjét állítani hazugság. NATO-S intelem Brüsszel (MTI) - „El kell kerülni a jövő he­ti állam- és kormány­fői NATO-találkozón a hidegháborús idők­re emlékeztető éles retorikát" - mondta Jaap de Hoop Schef- fer (képünkön), a NATO főtitkára a Financial Times című brit napilap kontinen­tális kiadásában meg­jelent interjúban. Le­szögezte, hogy a Vla­gyimir Putyin orpsz elnökkel tervezett bu­karesti találkozón őszinte és konstruktív hangnemet vár, nem pedig „olyasfajta kije­lentéseket, hogy ra­kétákat irányítunk A B, vagy C országra". 0 helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel 0 képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot 0 teret kapnak a vélemények & a leggyorsabb tájékozódási lehetőség _______www.boon.hu Schengen lesz Ferihegyen is ■ Vasárnaptól a ma­gyarországi légi forga­lomban is érvényesül a schengeni bővítés. Budapest, Brüsszel (MTI) - Vasárnaptól a légi közlekedés­ben is érvényesítik az úgyne­vezett schengeni övezet tavaly decemberi kibővítését, az öve­zetbe bevont országok - köztük Magyarország - egymás közti forgalmában a határ- és vám- ellenőrzés eltörlését. A légitársaságok vasárnap, március 30-án állnak át a nyá­ri menetrendre, ezért döntöt­tek úgy tavaly decemberben, hogy legkésőbb addigra fel kell készíteni az érintett repülőte­reket a schengeni és a nem schengeni járatok utasainak eltérő kezelésére. A gyakorlat­ban ez azt jelenti, hogy például a Malév schengeni országokba induló és onnan érkező járatai Ferihegyen a 2A terminálról, míg a nem schengeni járatai a 2B-ről üzemelnek. December óta A schengeni övezethez je­lenleg 24 ország tartozik. A 27 EU-tagállam közül nem schengeni ország Nagy-Bri- tannia, Írország, Románia, Bulgária és Ciprus. A nem EU-tagországok közül Norvé­gia és Izland tartozik a schen­geni övezethez. Tervezik, hogy bevonják az övezetbe Svájcot is. A 2004-ben EU-tag- gá vált országok közül Ciprus kivételével mindegyik orszá­got - köztük tehát Magyaror­szágot is - bevonták a schen­geni rendszerbe tavaly decem­ber 21-én. Azóta a szárazföldi és a vízi közlekedésben nincs határellenőrzés ezeknek az övezethez tartozó országok­nak a schengeni belső hatá­rain - Magyarország vonatko­zásában tehát a szlovák, az osztrák és a szlovén határon - megszigorították viszont az ellenőrzést az övezet külső ha­tárai mentén. Szervezni kell A repülőtereken meg kellett szervezni, hogy szigorúan el­válasszák egymástól a kétféle kategóriájú utasokat. Ám az, hogy a schengeni országok kö­zött nincs belső határellenőr­zés, természetesen nem jelen­ti, hogy a légi közlekedésben szokásos biztonsági ellenőrzés­nek nem kell mindenkit, illet­ve minden poggyászt alávetni. Személyi okmányt az azonosí­tás érdekében tehát minden lé­gi utasnak továbbra is magá­nál kell tartania. A különbség a repülőtereken mindössze annyi lesz, hogy a schengeni belső forgalomban a „becsek- kolás” és a biztonsági ellenőr­zés mellett nem kell még egy harmadik pontnál, az útlevélel­lenőrzésnél is sorba állni. ÉSZAK emtippek.hoon.hu •A schengeni szerződés (PDF, 114 kB) BIZOTTSÁGI javaslat Az EU legfőbb végrehajtó testületé, az Európai Bizottság február 13-án olyan javaslattal is élt, hogy hozzanak létre a repülőtereken külön ki- és belépte­tő pontokat a nem EU-országok azon állampolgárai számára, akik gyakran látogatnak az unióba. A terv értelmében azok a kívülről érkezők, akik hi­telt érdemlően igazolják saját jóhiszeműségüket, és jogkövető módon jár­nak el, jogot nyerhetnének a „rendszeres látogató" státus elnyerésére, s őket könnyített útiokmány-ellenőrzési rendszer keretében lehetne kezelni a repülőtereken. SZDSZ: több szavazó, mint jelenlévő? ■ Még nem ért véget a tisztújítás körüli adok- kapok a Szabad Demokratáknál. Budapest (MTI) - Nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökvá­lasztásának második forduló­jában, mert 26-tal több szava­zólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek - írta az In­dex pénteken. A hírportál a Fővárosi Bírósághoz benyúj­tott jelenléti ívek alapján összeszámolta, hogy a hivata­losan 723-an vették fel szavazó­lapjukat a liberálisok tavaly márciusi elnökválasztásán, a hivatalos végeredmény szerint viszont 749 küldött voksolt a második fordulóban. További adatok... Közülük 380-an Kóka János­ra, 367-en Fodor Gáborra vok­soltak, míg ketten érvénytele­nül töltötték ki a lapot. Az SZDSZ szavazását kísérő bot­rány februárban robbant ki. Az azóta Jüttner Csaba, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei elnök vezetésével lefolytatott vizsgálatról készül jelentés ar­ról számol be, hogy Borsod- Abaúj-Zemplén megyéből négy álküldött érkezett. Azóta kide­rült, hogy Szabolcs megyéből is regisztrált valaki Vass Al­bert gulácsi polgármester ne­vében és sajtóhírek szerint a megyéből négy álküldött érke­zett a tisztújításra. Incidensek Koszovó (FH) - Ria- dóztatni kellett a Koszo­vóban lévő nemzetközi békefenntartók, a KFOR egyik alakulatát, amikor péntekre virradó éjszaka fegyveres támadás érte a Koszovói Rendőri Szolgá­lat egyik ellenőrzőpont­ját, amelyen akkor éppen szerb nemzetiségű rend­őrök teljesítettek szolgá­latot. Orosz együttműködés? ■ Oroszország bizonyos feltételek mellett kész együttműködni a NATO- val Afganisztánban. Moszkva (MTI) - „Oroszor­szág kész »erősíteni együttmű­ködéséül a NATO-val Afga­nisztán ügyében, amennyiben a szövetség figyelembe veszi az orosz érdekeket bővítési terveiben” - jelentette ki Alek- szandr Grusko orosz külügy­miniszter-helyettes. Grusko az Interfax orosz hírügynökség­nek adott nyilatkozatában le­szögezte: lehetetlen Moszkva és a NATO között teljes körű együttműködés, ha nem ve­szik figyelembe „egyesek és mások legitim érdekeit”. Grusko felhívta a figyelmet arra, hogy a szövetségi „nyi­tott kapuk” politika keretében teendő újabb lépések „nem erősítik sem a NATO bizton­ságát, sem azokét az országo­két, amelyek csatlakozni kí­vánnak a szövetséghez, s Oroszország biztonságát sem”. Már tárgyalnak „Egy esetleges bővítésnek súlyos következményei lenné­nek az európai és euroatlanti biztonság egészére nézve, nö­velheti a konfliktusok veszé­lyét, továbbá negatív hatással lehet Oroszország és a NATO kapcsolataira, beleértve a konkrét területeken való együttműködést. A keleti irányba való bővítés terve olyan múltbeli terv,, amely nem felel meg a jelenlegi biz­tonsági követelményeknek” - tette hozzá az orosz külügymi­niszter-helyettes. Jelenleg tárgyalások foly­nak Oroszország és a NATO között arról, hogy a szövetség használhassa az ország légte­rét és területét az afganisztá­ni nemzetközi biztonsági erő­nek (ISAF) szánt felszerelések szállítására. Majd a csúcson Grusko szerint Moszkva ugyancsak kész együttműköd­ni a terrorizmus és a kábító­szer-csempészet elleni harc­ban is. Erről megállapodás születhet a jövő heti bukares­ti NATO-csúcson, amelyen részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is, és amelynek egyik fő témája éppen Afga­nisztán lesz. Gondban az USA Kína növekvő fegyverkezése miatt Az, hogy Kína egyre többet költ a katonaságára és a fegyvereinek fejlesztésé­re, komoly probléma elé állíthatja Amerikát, aki eddig uralta a Csendes-óceán nyugati térségének vizeit és légterét is. Bár Peking elismeri a növekedést, elemzők szerint a hivatalos összegek jócskán elmaradnak a valós értékektől. Kína fegyverkezési kiadásai IMI Hivatalosan elismert összeg (milliárd dollár) 110-170 R Becsült értékek (2008-as becslés) 97-137 , 150 100 50 79-112, 65-94, 53-75 ■ 1 Ka 1 BaÉl 1 14,6 17,0 20,0 22,4 ■i I iil 58,7 35,0 fi I ■ ■■ 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2005 2007 2008 Nukleáris fegyverek Műveleti robbanófejek: 250-320 A kinai hadsereg állománya 1 600 000 Csengdu J—10: A vadászgépek új gtene- ráclója, 2006-ban állították hadrendbe . Légierő Fö: 6000 légi egység, amiből 1762 támadó Kínai hadsereg flottája Fő: 255 000 240 hajó, melyből 62 tengeralattjáró. Egy anyahajó építés alatt áll. Jin-osztályú, 094-es típusú: atom- JL-2: Az amerikai Trident meghajtású rakétahordozó C-4-es kínai megfelelője Hossz: 133 méterRaketakilovok A harmadik és a negyedik Jin-osztályú hajó építés alatt. 12 JL-2-es rakéta: Három, vagy hat robbanófejet szállíthat. Az egy megatonnás egység hatótávja nagyobb, mint 8000 kilométer. ® GRAPHIC Nt WS

Next

/
Thumbnails
Contents