Észak-Magyarország, 2008. március (64. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-22 / 69. szám
2008. március 22., szombat ÉSZAK KULTÚRA / SZÍNHÁZI MŰSOR /10 Színházi világnap Miskolcon Miskolc (ÉM) - Kulisszabejárással, beszélgetéssel, kiállítással, nonstop videóvetítéssel , és előadásokkal várja az érdeklődőket a színházi világnapon, március 27-én a miskolci Nemzeti Színház és a Színháztörténeti Múzeum. A hagyományokhoz híven az idei színházi világnapon is, betekinthetnek a kulisszák mögé az érdeklődők, megismerkedhetnek a miskolci színház történetével, a smink és frizurakészítés titkaival és megtekinthetik a jelmeztárat. A miskolci Színház- történeti és Színészmúzeum a miskolci színjátszás történetét feldolgozó Hódolván Tháliának és a Miskolcról induló színészdinasztiát bemutató Legendás Latabárok című kiállításaira várja a színházbarátokat. A Latabár-kiállításhoz kötődően nonstop videóvetítést szervez az intézmény Latabár Kálmán filmjeiből. A kisebbek pedig Latyi Matyi, a furfangos cukrászinas című meséhez készült játékok révén is megismerkedhetnek a latabári humorral. A világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. ÉSZAK A játékszíni beszélgetésre ingyenes jegyek a színház jegyirodájában igényelhetők. A PROGRAMRÓL- A színházbejárások 14, 15 és 16 órakor indulnak a Nagyszínház előcsarnokából. Csoportok számára a kulisszabejárás jelentkezési határideje: március 26., 10 óra. Jelentkezni a 06/20/4217054-es telefonszámon lehet. _____________________________________- így készül Az élet, mint olyan című előadás. A Játékszínben a 17 óra 30 perckor kezdődő beszélgetésén a színházbarátok bepillantást nyerhetnek abba, hogy miként készülnek az alkotók a színház új, április 11-én tartandó bemutatójára. Az érdeklődők megtudhatják, mit gondol Lévay Adina rendező Hanoch Levin darabjáról, Máhr Ági Jászai-díjas, Áron László és Bősze György színművész a szerepéről. Az alkotói folyamat egyéb titkaira is fény derül... A beszélgetésre ingyenes jegyek a színház jegyirodájában igényelhetők. A résztvevők közül két szerencsés néző keikét színházjegyet nyerhet az Élet, mint olyan valame- lyik áprilisi előadására. ________________________- Este 7 órai kezdettel a Nagyszínházban a Denevér című operettet, a Kamaraszínházban pedig a Nyolc nő című bűnügyi játékot tekinthetik meg a nézők. ÉM-INTERJÚ: Bakai László Jászai Mari-díjas színművésszel Egy különc Jászai-díjas ■ Bakai Lászlót több darabban látjuk Miskolcon. Az idén magas állami kitüntetésben részesült. Hajdú Mariann mariann.hajdu@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - A Jászai Mari-díjas Bakai László Miskolcon a Hyppolit, a lakáj című darabban Schneider Mátyást, A denevérben Frosch börtönőrt játssza, nemrégiben az Indul a bakterházban a Bak- ter szerepében aratott sikert. ÉM: Meglepte az elismerés? Bakai László: Azt sem tudtam, hogy felterjesztettek. Amikor Halasi Imre (a miskolci színház igazgatója) mondta nekem, hogy már a szakmai bizottság is mellettem döntött mégpedig egyhangúlag, az meglepett, de örültem nagyon. Mint kiderült, maga az igazgató terjesztett fel, és mindvégig titkolta. ÉM: A miskolci közönséget biztosan nem lepte meg. Az előző évadban három dijat is ön kapott: a legjobb színészét a társulat szavazata alapján, a közönség díját, sőt, az első alkalommal kiosztott Miskolci Páholy-díjat is. Főleg komikus szerepekben láthatjuk Miskolcon. Komikus színésznek tartja magát? Bakai László: Hogy minek tartom magam, az lényegtelen. Meglátnak egy műfajban, és szeretnének benne viszont látni, így újra ilyen szerepet kapok. Pedig mást is kedvelek, például a tragikomédiát, általában mégis szélsőséges vígjátékokban játszom. ÉM: Nem fél a beskatulyázástól? Bakai László: Ha minden évben legalább kétszer ugyanabban a szerepkörben játszanék egy színházban, akkor talán. De szerencsére évente csak egyet. Meg aztán ott volt a Kölyök, amelyben Chaplint játszottam, nos, az tényleg tragikomédia volt. Azt a szerepet nagyon szerettem. De nem lehet rangsorolni, a Hypolitot legalább annyira élvezem. Bakai László A kö- lyökben (Fotó: Bujdos Tibor) ÉM: Ez már az ötödik évad Miskolcon. Megszerette a várost? Bakai László: Halasi Imre hív, és én jövök. Már húsz éve is dolgoztunk együtt, akkor a főiskolai vizsgadarabjában játszottam. De más is köt Mis- kolchoz, 1978-ban itt kezdtem a pályát, igaz, csak fél évet töltöttem itt. De tény, hogy a miskolci közönséget szeretem, jó érzés, hogy ennyire elfogadnak. Szinte már hazajárok. Szeretek hatni a közönségre. Azt szeretném, ha nem egyszerűen csak azt mondanák, ez jó alakítás volt. ÉM: Nem végzett főiskolát és főleg vidéken játszik. Azt szokták mondani, ez hendikep a pesti kollégákkal szemben. Érezte ezt? Bakai László: Nem volt egyszerű utam, az biztos. Dupla annyit kellett dolgoznom, tűrni, hogy nincs főiskolám. De a vidékiség... Azt vettem észre, mindegy, hogy ki hol játszik, én nem éreztem, hogy a vidék negatívumot hozott volna. A saját magam által képviselt színészi stílust vagy elfogadta valaki, vagy nem. 1972 óta játszom egyébként, majdnem gyerekként kezdtem, Jancsó Miklós 25. Színházában voltam stúdiós. Aztán több más színház következett, játszottam Pesten is, az Operettszínház tagja is volÉSZAKemí/ppek.boon.hu •A Jászai-díjról (PDF, 81 kB) tam. Mindig egy kicsit különcnek tartottam magam. ÉM: Miben más? Bakai László: Olyan játékstílust alakítottam ki, amelyben nagyobb mértékben használom fel a test mozgásait. Pa- rodisztikusan, sarkítottan fogalmazok, jobban előkészítem a dolgokat a hatás kedvéért Tudatosan alakítottam ki a saját stílusomat. ÉM: Pécsett szintén a Hip- polytban játszik, amellett a tévében is szerepel, kabaré- sorozatban. Látjuk jövőre is Miskolcon? Bakai László: Igen, Halasi Imrével már tárgyalunk a következő évadról, de még részleteket nem mondhatok. * A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ ÁPRILISI MŰSORA DÁTUM NAGYSZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZJÁTÉKSZÍN CSARNOK 1. kedd19.00 Hippolyt, a lakáj Bérletszünet 15.00 A dzsungel könyve Bérletszünet 2. szerda 3. csütörtök 19:00 A tizedes meg a többiek Ferenczy ifj. bérlet 19.00 Látatlan találkozások _____Bérletszünet_______ 19.00 Charley nénje Bérletszünet 19.00 A tizedes meg a többiek Madách bérlet 19.00 Charley nénje Bérletszünet 4. péntek 5. szombat 19.00 A tizedes meg a többiek Vörösmarty bérlet 15.00 A dzsungel könyve Bérletszünet 6. vasárnap 19.00 Pillangókisasszony Csiky bérlet 19.00 Valahol Európában Bérletszünet 17.00 Nyolc nő Bérletszünet 7. hétfő 8. kedd 9. szerda 00 A dzsungel könyve Bérletszünet .00 Anconai szerelmesek Bérletszünet 18.00 Személyes valóságunk Vendégünk: dr. Fekete Anna pszichológus 19.00 Pillangókisasszony Egyetemi bérlet 19.00 Pillangókisasszony Shakespeare ifj. bérlet 19.00 Anconai szerelmesek Bérletszünet 15.00 A mumus Bérletszünet 17.00 Petruska labor Bérletszünet 10. csütörtök17.00 Pillangókisasszony Zrínyi ifj. bérlet 10.00 A mumus Bérletszünet 19.00 Az élet, mint olyan Nyilvános főpróba 11. péntek 17.00 A denevér Laborfalvi ifj. bérlet 10.00 A mumus Bérletszünet19.00 Az élet, mint olyan Bemutató előadás 12. szombat19.00 A denevér Bérletszünet 15.00 A mumus Bérletszünet 19.00 Az élet, mint olyan Bérletszünet ______ 14. hétfő 18.00 Földes est 10.00 Játsszunk pantomimet Bérletszünet 5.00 Játsszunk pantomimet Bérletszünet 15. kedd 19.00 A tizedes meg a többiek Bérletszünet-16. szerda 17.00 Pillangókisasszony Latabár ifj. bérlet10.00 Játsszunk pantomimet Habakukk bérlet 19.00 Látatlan találkozások Bérletszünet 15.00 Játsszunk pantomimet Dömdödöm bérlet 17. csütörtök 19.00 Pillangókisasszony Schiller ifj. bérlet10.00 Játsszunk pantomimet Hétmérföldes bérlet 15.00 Játsszunk pantomimet Pumukli bérlet 19.00 Az élet, mint olyan Bérletszünet 18. péntek 15.00 A denevér Kazinczy ifj. bérlet 10.00 Játsszunk pantomimet Bérletszünet 15.00 Játsszunk pantomimet Óperenciás bérlet 19:00 Az élet, mint olyan Bérletszünet 20.00 Petruska labor Bérletszünet 19. szombat19.00 A denevér Bérletszünet 10.00 Játsszunk pantomimet Bérletszünet 15.00 Játsszunk pantomimet Babszem bérlet 19.00 Hajmeresztő Bérletszünet 20. vasárnap 15.00 A denevér Bérletszünet19.00 Hajmeresztő Bérletszünet 22. kedd 19.00 Moliere (Képmutatók cselszövése) Bérletszünet_________________ 15.00 A dzsungel könyve Bérletszünet 20.00 Murphy törvényei Ráadás bérlet 8-kor 23. szerda 17.00 A denevér Kossuth ifj. bérlet 10.00 A dzsungel könyve Bérletszünet 17.00 Murphy törvényei Ráadás bérlet 5-kor 24. csütörtök 18.00 Pillangókisasszony Hermán ifj. bérlet 19.00 Anconai szerelmesek Bérletszünet 19.00 Nyolc nő Bérletszünet 17.00 Egy óra versek között Ingyenes belépők igényelhetők 25. péntek 19.00 Pillangókisasszony Földes ifj. bérlet 26. szombat 27. vasárnap 19.00 Pillangókisasszony Miskolci Páholy előadás 19.00 A tizedes meg a többiek Bérletszünet 19.00 Nyolc nő Bérletszünet 19.00 Charley nénje Bérletszünet 28. hétfő 29. kedd 17.00 A tizedes meg a többiek Bérletszünet 30. szerda 14.00. 17.00, 18.00 Személyes valóságunk Vendégünk: prof. Bagdy Emőke pszichológus 19.00 Charley nénje Bérletszünet 19.00 A tizedes meg a többiek Bérletszünet 19,( 17.00 Petruska labor Bérletszünet 20.00 A tánc világnapja Petruska labor Bérletszünet i.OO Nyolc nő Némethy bérlet A színház a müsorvéltoztatós jogát fenntartja! MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ, 3525 Miskolc, Déryné u. 1. Telefon: 516-700, fax: 516-711, www.mnsz.eu, tltkarsag@mmz.eu