Észak-Magyarország, 2008. március (64. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-07 / 57. szám
2008. március 7., péntek SfOlTJ1 ÉSZAK MAGYARORSZÁG /11 RÖVIDEN • A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) pénzbüntetéssel, illetve licencek megvonásával fenyegette meg csapataik mellett azokat a versenyzőket is, akik rajthoz állnak a vasárnap kezdődő Párizs - Nizza viadalon. A lausanne-i székhelyű Sportdöntőbíróság (CAS) ugyanakkor a bringások beadványára úgy foglalt állást: nem tartja elfogadhatónak, hogy a versenyzőket megbüntessék. Medulinban a TVK-sok Tiszaújváros (ÉM) - A TVK-Mali Triat- lon Klub öt sportolója - Balogh Lőrinc, Benőcs Zoltán, Nógrádi Tamás, Török Alfréd és Török Dániel vasárnap a horvátországi Medulinba edzőtáborba utaznak. A Pulától 8 km-re található üdülővárosban két héten át tréningező csoporttal tart Lehmann Tibor, a tiszaújvárosiak vezetőedzője is, akitől megtudtuk, hogy hazaérkezésük után - két hét hazai gyakorlást követően - újabb két hétre visszautaznak versenyzői az elmúlt évek során már jól bevált tengerparti helyszínre. A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA PÉNTEK ________ Toma_______________________________________ Diákolimpia, l-ll. korcsoportos leány és fiú országos elődöntő. Miskolc, Zrínyi Ilona Gimnázium, 15.00. SZOMBAT____________________________________ Asztalitenisz Női NB I, Keleti csoport, 14. forduló: Tanoda SE-ATSK Szeged. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán út, 15.00. Férfi NB I, Keleti csoport, 14. forduló: Kiskunfélegyházi ASI - Diósgyőri ASE. Kiskunfélegyháza, 11.00. Szegedi AC II. - Borsod Volán SE. Szeged, 14 00. Kézilabda______________________________________ Férfi NB I, Budapest Bank Liga, alsóházi rájátszás, 7. forduló: Tatabánya CKC - Mezőkövesdi KC. Tatabánya, 18.00. (BOONLINE, Borsod Online élő közvetítés!) Női NB l/B Keleti csoport, 12. forduló: Bőcs KSC-Tőkől-Spar- tacus. Bőcs, 16.00. Férfi NB l/B Keleti csoport, 14. forduló: DKC-Miskolc - Delfin KC. Miskolc, városi sportcsarnok, 15.00 Ózdi KC - Balassagyarmati KSE. Ózd, 18.00. Kosárlabda ; :_______________________ Női NB l/B. Keleti csoport, 13. forduló: MÍSI SC-DKSK - TFSE. Miskolc, városi sportcsarnok, 17.30. Labdarúgás _______________________________ NB I, 18. forduló: Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE FC. Diósgyőri stadion, 16.00 (BOONLINE, Borsod Online élő közvetítési). NB II Keleti csoport, 17. forduló: Kecskeméti TE - Bőcs KSC. Kecskemét, 16.00. Ferencvárosi TC - Kazincbarcikai SC. Budapest, Üllői út, 18.00. Megyei I. osztály 20. forduló: Encs - Tomor-Lak. Encs, 12.30. On- ga - Szirmabesenyő. Onga, 14.30. Abaújszántó - Miskolci EAFC. Abaújszántó, 14.30. Sajószentpéter - Szalonna. Sajószentpéter, 14.30. Bodroghalom - Tiszaújváros. Bodroghalom, 14.30. Cigánd - Miskolci VSC. Cigánd, 14.30. Arnót - Mezőcsát. Arnót, 14.30. Megyei II. osztály Északi csoport, 17. forduló: Borsodnádasd - Felsőte- lekes. Borsodnádasd, 14.30. Bódvaszilas - Borsodszirák. Bódvaszilas, 14.30. Serényfalva - Homrogd. Serényfalva, 14.30. Megyei II. osztály Keleti csoport, 17. forduló: Boldogkőváralja - Sárospatak. Boldogkőváralja, 14.30. Ri- cse - Tállya. Ricse, 14.30. Prügy - Forró. Prügy, 14.30. Megyei li. osztály Közép csoport, 17. forduló: Bükkábrány -Ernőd. Bükkábrány, 14.30. Bogács - Sajóvámos. Bogács, 14.30. Szentistván - Tiszapalkonya. Szentistván, 14.30. Szabadidősport XI. Nőnapi futótúra. Rajt: Miskolc-Görömböly, 14.14. (nevezni a rajt helyszínén, a Közösségi Flázban 13.30-tól lehet). Torna _ Diákolimpia, lll-IV-V-VI. korcsoportos leány és fiú országos elődöntő. Miskolc, Zrínyi Ilona Gimnázium, 9.00. VASÁRNAP___________________________________ Floorball_____________________________________ OB i, 12. forduló: Miskolci Betyárok - Torpedó. Miskolc, Zrínyi Ilona Gimnázium, 16.00. Kézilabda ______ Női NB II Észak-keleti csoport, 14. forduló: Ceglédi KCSE- Ózdi VSE. Cegléd, 14.00. Férfi NB II Észak-keleti csoport, 14. forduló: Sárospatak TC - SHS Eger SE. Sárospatak, 16.00. Kerekes-Menyhért Kézilabda Emléktorna, 2. forduló. Miskolc, Rendészeti Szakközépiskola sportcsarnoka, 9.00. Labdarúgás__________________________________ NB II Keleti csoport, 17. forduló: Mezőkövesd-Zsóry - BKV Előre. Mezőkövesd, 14.30. NB Ili Mátra csoport, 16. forduló: Felsőzsolca VSC - Túra SK. Felsőzsolca, 14.30. MTK tartalék - Putnoki VSE. Budapest, 13.00. Gyöngyösi AK- Ózdi FC. Gyöngyös, 14.30. NB Ili Tisza csoport, 16. forduló: Diósgyőri VTK tartalék - Hajdúböszörményi TE. Hejőcsaba, Holcim pálya, 14.30. Megyei I. osztály, 20. forduló: Tolcsva - Varbó. Tolcsva, 14.30. Sátoraljaújhely - Nyékládháza. Sátoraljaújhely, 14.30. Megyei II. osztály Északi csoport, 17. forduló: Mucsony - Center. Mucsony, 14.30. Boldva - Trizs. Boldva, 14.30. Aszaló - Edelény. Aszaló, 14.30. Mályinka - Sajókaza. Mályinka, 14.30. Megyei II. osztály Keleti csoport, 17. forduló: Pácin - Pálhá- za. Pácin, 14.30. Gönc - Mád. Gönc, 14.30. Tárcái - Taktakenéz. Tárcái, 14.30. Tiszakarád - Tokaj. Tiszakarád, 14.30. Olaszliszka - Erdőhorváti. Olaszliszka, 14.30. Megyei II. osztály Közép csoport, 17. forduló: Sajósenye - Tiszakeszi. Sajósenye, 14.30. Hernádkércs - Sajóbábony. Hernádkércs, 14.30. Sajószöged - Tiszalúc. Sajószöged, 14.30. Nylrjes-Szirma - Vatta. Szirma, 14.30. Női futsal NB I, 13. forduló: Bihari Olimpia - Miskolci Szabad- időközpont-Vénusz. Berettyóújfalu, 13.30. Szabadidősport________________________________ Kis-Déli hegyifutó, Dodó bácsi emlékverseny. Rajt: Bükk- szentkereszt, 12.00 (nevezeni a rajt helyszínén, a Jókai utcában 11 órától lehet). Jégen a kemény hölgyek ■ Egy hónap múlva női hoki-világbajnokságot rendeznek a Miskolci Jégcsarnokban. Miskolc (ÉM - JLI) - Április 6-12-ig a borsodi megye- székhely ad otthont a Divízió III-as női jégkorong-világbajnokságnak. Ennek kapcsán, csütörtökön a miskolci Blue Willy Étteremben tartott sajtótájékoztatót az esemény szervezőbizottsága és a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ).- Ismét köszönettel tartozunk Miskolc városának azért, hogy megint, immár sokadszor felvállalta a jégkorongsport népszerűsítését - mondta Kovács Zoltán, az Dobogóért „Nézőként - a két korábbi korosztályos világ- bajnokságon - már jártam és szurkoltam Miskolcon, ezért nem lesz ismeretlen a helyszín” - árulta el Szlaby Gyöngyi, a női válogatott csapatkapitánya. „A csapat mindent meg fog tenni azért, hogy dobogóra kerüljön, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű. Remélem, hogy sok miskolci szurkoló buzdít majd minket a helyszínen!” Nem jönnek Messiék. (Fotó: EPA) Tavaly a fiúk, most a hölgyek jönnek a jégcsarnokba (Fotó: ÉM) MJSZ főtitkára. - Tavaly és 2006-ban a korosztályos vbken szurkolhattak a sportszerető miskolciak, míg néhány hónapja például a Pannon Hoki Torna mezőnyét látta vendégül a város. Az ob I-es Miskolci Jegesmedvék számára ugyan befejeződött az idei pontvadászat, azonban a női világbajnoksággal egy picit meghosszabbítjuk a szezont. Bízom benne, hogy a hölgyeket is szeretettel fogadják majd a szurkolók. Már csak azért is, mert úgy fest, hogy a 2008/2009-es bajnokságban már élvonalbeli csapata lesz a városnak. Huszonhét fős Kovács Zoltán hozzátette: természetes, hogy nem lesznek olyan ritmusúak a mécsesek, mint ha a felnőtt férfi csapat játszana, azonban hiszi, hogy sokan kilátogatnak majd a jégcsarnokba buzdítani a magyar női válogatottat. Ebben bízik, no meg a csapatában Kiss András is.- Tavaly szeptemberben kezdtük meg a felkészülést a vb-re, havonta két-három alkalommal gyakorolt együtt a csapat - jelentette ki a női pemzeti együttes szövetségi kapitánya. - A huszonhét fős keretünk a Ferencváros és az Újpest gárdájára épül, ugyanakkor két játékosunk külföldön játszik. Akárhogy is, de a harmadik hely megszerzése a célunk. Nem lesz könnyű dolgunk, már-már bravúros lenne a dobogó. Az biztos, hogy az angolok és a szlovének nagyon erősek lesznek, így a horvát és a koreai válogatottal szemben kellene elérnünk a kitűzött célt. Egri István, az esemény versenyigazgatója többek között azt emelte ki, hogy rutinos, a korábbi nemzetközi eseményeken összecsiszolódott szervezőgárda „viszi” ezt az eseményt is.- Minden a tervek szerint halad a jelenleg is zajló karbantartási munkálatok mellett; a jövő hét közepén ismét a sporté a terep a jégcsarnokban - mondta Egri István. - Készen van a vb programja, tart az önkéntesek „képzése”, eligazítása. Mindent megteszünk azért, hogy a válogatottak otthonosan érezzék majd magukat az újabb miskolci világeseményen. NEM ÁRT TÖRNI- A vb mezőnye: Belgium, Dél- Korea, Horvátország, Magyaror- szág, Nagy-Britannia, Szlovénia- A torna győztese feljut a divízió ll-be, míg az utolsó kiesik a csoportból. __________- A vb-n öt nap alatt 15 mérkőzést játszanak. A nézők naponta 200 forintért három találkozót te- kinthetnek meg. ______- A viadalt a miskolci önkormányzat 10 millió forinttal támogatja. Nem lesz mérkőzés Budapest (MTI) - Nem kerül sor az Argentína elleni barátságos mérkőzésre, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség számára elfogadhatatlanok a dél-amerikaiak által felajánlott új időpontok - derül ki az MLSZ közleményéből. „Nyilvánvalóvá vált, hogy a New Line Events nevű, az MLSZ- től teljesen független cég által megrendezni tervezett találkozóra az eredeti időpontban nem kerül sor” - áll a közleményben. „Egy bocsánatkérő levélben az argentin szövetség részéről csütörtökön javaslat érkezett az MLSZ-be, hogy válogatottjuk vendégszereplésére más időpontban (elképzeléseik szerint május 28- án vagy június 22-én) kerüljön sor, de ezek a dátumok részben a közvetlen szomszédságunkban zajló Európa-bajnok- ság, részben szakmai megfontolásokat figyelembe véve elfogadhatatlanok. Az MLSZ őszintén sajnálja, hogy - rajta kívül álló okokból - a szurkolókat megfosztották egy világszínvonalúnak ígérkező sportélménytől” - olvasható a tájékoztatásban. Az argentin szövetség (AFA) kedden jelentette be, hogy a világranglistán éllovas válogatott június 4-én Mexikóval játszik felkészülési mérkőzést San Diegóban, pedig ugyanerre a napra volt lekötve a magyarok elleni találkozó. Nomo már nem kell M A DVTK honlapján jelentette be, hogy nem lesz a csapat játékosa Nomo Teh Marco. Miskolc (ÉM) - Az indoklás szerint a togói 23 éves védő azért nem lesz az NB I-es Diósgyőri VTK játékosa, mert ....jelenleg nincs olyan állapotban, hogy segíteni tudna a Diósgyőrnek. Edzésállapotában nagy a lemaradása a keret többi tagjához képest és ahhoz, hogy formába lendüljön, sok időre lenne szükség.” Nomo február 21-től készült a DVTK-val, az MTK elleni Ligakupa meccsen pályára is lépett a piros-fehéreknél, és kiemelkedő játékával hívta fel magára nem csak a szurkolók, hanem Vágó Attila vezeNomo (jobbra) nem lesz diósgyőri (Fotó: archív) tőedző figyelmét is, aki ekkor javasolta a játékos szerződtetését. Az MTK meccs másnapján az jelent meg a togói védőről a klub honlapján, hogy ....a jó teljesítményt nyújtó védő viszont nyárig a klubunknál marad. Az, hogy hosszabb távon is erősíti-e csapatunkat, rajta múlik - tudtuk meg Vágó Attila vezetőedzőtől.” Néhány meccs lenne A DVTK szerdai ankétján az hangzott el, hogy fizikai erőállapotot felmérő teszten Nomo érte el a legrosszabb eredményt, és mire ezen javítani tudna és a vele kapcsolatos, a pályára lépéséhez szükséges adminisztráció elintéződne, már csak néhány meccs lenne hátra a bajnokságból, és ezért nem biztos, hogy érdemes itt tartani. Lapunk úgy tudja, hogy a 23 éves védő annak a Bereczky Istvánnak a közvetítésével került Diósgyőrbe, aki az NB I-es labdarúgócsapatot működtető Diósgyőr FC Kft. hétfői taggyűlésén történt tulajdonosi átrendeződések következtében távozott a klubtól. További cikkek! Fizetett Politikai Hirdetés