Észak-Magyarország, 2008. február (64. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-21 / 44. szám

2008. február 21., csütörtök AKTUÁLIS /HIRDETÉS /7 HÖWIÖEN • Hangverseny. A Kodály Zoltán-emlék- év keretében február 22-én hangversenyt rendeznek az ózdi Városi Könyvtárban. A 10 órakor kezdődő programra az észak­borsodi város kulturális életének promi­nens személyiségei mellett a kistérség számos településéről érkeznek közremű­ködők és érdeklődők. Nem zár be Szerencs (ÉM) - A városban elterjedt hírek­kel ellentétben nem igaz, hogy ősztől már nem fogad gyerekeket a szerencsi Csalogány óvo­da. 2010-ig bizonyosan működik a fennállásá­nak huszadik évforduló­ját tavaly ünneplő neve­lési intézmény. A város költségvetésének elfoga­dását megelőző társadal­mi konzultáción esett szó arról, hogy az önkor­mányzat pályázati támo­gatással a Napsugár és a Gyárkerti óvodák felújí­tását és bővítését terve­zi. A rekonstrukciót követően a két intéz­mény képes lesz fogadni a településen élő 3-7 év közötti gyerekeket, míg a Csalogány úti épületet a jövőben művészeti, ok­tatási célokra hasznosí­tanák. Játék közben (Fotó: ÉM) Döntő Barcikán Kazincbarcika (ÉM) - Harmincegyen vet­tek részt a középis­kolás sakk-diákolim­pia városi döntőjén. A győztesek, V. kor- csoportos fiú: Rákos Ádám (Ságvári Endre Gimnázium). VI. kor- csoportos fiú: Markó Árpád (Irinyi János Szakközépiskola). V- VI. korcsoport: Lő- rincz Tünde (Jókai Mór Szakközép- iskola). A nevelés növekedés Kazincbarcika (ÉM - B.Gy.) - A Don Bosco Szakiskola új szakképzési épületének alapkövét kedden rakták le Kazincbarcikán ünnepélyes keretek között. Először Bujdos Anita és Nágy Roland diákok két történetet olvastak fel az oktatási intézmény névadójá­ról, Bosco Szent Jánosról. Ezt követően Lux Ambrus igazgató azt fejtegette, hogy a neve­lés növekedés és nem elsősorban anyagi ér­telemben. Reményét fejezte ki, hogy a 450 millió forintos költséggel megvalósuló új szakképzési épületben szeptemberben már el is kezdődhet a tanítás. Van is erre esély, hi­szen majdnem kész van már az első emelet - hangoztatta. Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere mérföldkőnek nevezte a város életében a beruházást. Virágmag elültetésé­hez hasonlította, amelynek nyomán a későb­biekben szárba szökken a remény. P. Havasi József, a Szalézi Rend tar­tományfőnöke szerint országosan is minta- és példaértékű ez a kazincbarcikai összefo­gás, amely segítségével megvalósulhat az új szakképzési épület. Egy iskola felépítése mindig különleges esemény, hiszen falai kö­zött mindig a jövő nemzedéke válik - Don Bosco szavait idézve - „jó hazafivá, hasznos állampolgárrá és jó kereszténnyé”. Kérte Is­ten áldását és Don Bosco segítségét az építők munkájára. Az iskola diákjai is segédkeztek a letételnél (Fotó: B.Gy.) Hatvanan a hátsó ülésen A nagyrozvágyi varrodában (Fotó: Bánhegyi Gábor) ■ 150 millió forintos beruházás - ezer négy­zetméterrel és 60 dolgo­zóval bővült a varroda. Nagyrozvágy (ÉM - BG) - A nagyrozvágyi varrodáról az elmúlt években többször is ír­tunk. Korábban arról kellett tudósítani, hogy bezárt az egykor nagy múltú intéz­mény, tavaly .viszont arról ad­tunk hírt, hogy egy vállalko­zó ismét megnyitotta. Most pedig már arról szá­molhatunk be, a nagyrozvágyi varroda összesen ezer négy­zetméterrel bővült, és az így létrejött autókárpit-üzemben jelenleg hatvan új alkalmazot­tat foglalkoztatnak, akik a BMW-k hátsó üléseit gyártják.- Ez a beruházás összesen Könnyűipar a megyében Textília, bőrtermékek, lábbelik gyártása, 2007.1—III. negyedév Termelés (millió forint) 3464 Belföldi értékesítés (millió forint) 1202 Grafika: Észak-Magyarország, forrás. KSH 115 millió forintba került - mondja Szécsi Ferenc, a nagy­rozvágyi varrodát üzemeltető Dianex Autókárpitgyártó, Ke­reskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője. - Ebből 65 mil­lió forint volt a megyei mun­99 ............... A kibővített nagyrozvágyi és a karosai varro­dában összesen 130 embernek tu­dunk munkát adni. Szécsi Ferenc ................................99 kaügyi központtól kapott tá­mogatás. így a kibővített nagyrozvá­gyi varrodában és a szintén általunk működtetett karcsai varrodában immár összesen 130 embernek tudunk munkát adni. Természetesen nemcsak helyiek dolgoznak a varrodák­ban, hanem a környékbeli bodrogközi településekről is járnak be. Minimum 3 év- A támogatási szerződés­ben komoly feltételeket szab­tunk - mondja Szabó József, az Észak-magyarországi Regi­onális Munkaügyi Központ főigazgatója. - A beruházó vállalta, hogy három éven ke­resztül legalább 55 embernek biztosít munkát. Ilyen felté­telek mellett örömmel adtuk a támogatást a munkahely­bővítéshez, hiszen olyan, ma már elmaradottnak számító régió, mint a Bodrogköz, meg­érdemli a segítséget ahhoz, hogy' az itt lakók könnyebben tudjanak boldogulni.- Bízunk abban, hogy véget ért az életünkben a nehéz időszak - mondja Balogh Mihályné, a varroda dolgozó­ja. - Sokáig voltunk bizonyta­lanságban, lesz-e varroda Nagyrozvágyon, most azon­ban nemcsak hogy beindult, hanem még bővült is az üzem, ami bizakodásra adhat okot. ! í‘ emtippek boon.hu • Nagyrozvágy (PDF, 43 kB) Visszatér a könnyűipar? A nagyrozvágyű és a kar­csai varroda mellett idén ja­nuártól a közeli Bodrog- halomban is beindult egy varroda. Mint megtudtuk, a polgármesteri hivatal köze­lében lévő új varrodában egyelőre 38 ember talált munkát, de azt szeretné az üzemeltető, hogy az év vé­gén már 80-an dolgozzanak az üzemben. A „hógolyó-pofon csata" ■ Kiáll tantestülete be­csülete mellett a „hógo­lyó-pofon" konfliktusba került iskola igazgatója. Sárospatak (ÉM - PT) ­Megszólítva érezte magát és intézményét az Észak-Ma- gyarország szólástér rovatá­ban a minap megjelent „Hó­golyó, pofon” levél írója által Szegediné Oláh Katalin, a sá­rospataki Rákóczi Általános Iskola igazgatója. Ezért kí­vánt reagálni... Sokszor ütnek a gyerekek Szegediné Oláh Katalin igazgató elmondta: nem jellemző rá, hogy újságokban, honlapon megjelenő névtelen levelekre reagáljon. Most még­is megteszi, mert alapvetően nem ért egyet a bírálattal. Va­ló igaz, a mai gyerekek má­sok, mint régen, amivel nincs is baj, hiszen néhány esztendő alatt megváltozott az egykor volt 'társadalmi és családi kör­nyezet. A gyerekek konflik­tusmegoldása pedig sokszor csapnivaló - fogalmazott. De ffiiífiilia ' ti £ v emtlppek.boon.hu További cikkekl a pedagógusoknak - folytatta - „kevés eszközzel a kezünk­ben kell” megtanítani a tanu­99................................ Kiválóan képzett pedagógusgár­dával, magas színvonalú munka folyik iskolánkban. Szegediné Oláh Katalin ...............................19 lót a vitára, az érvelésre és a megbocsátásra. Rámutatott, hogy az erőszak csak erősza­kot szülhet. Nyomatékosította azt is, hogy az igazgatónak mindez­zel együtt nemcsak munkálta­folytatódik tóként, hanem intézmény- vezetőként is meg kell felelnie a szülői és a törvényi elvárá­soknak egyaránt. Magas színvonalú munka A levélíró bújtatott bírála­tára pedig azt jelentette ki: „kiváló, jól képzett pedagógus- gárdával, magas színvonalú munka folyik iskolánkban, amire bizonyíték a tanulmá­nyi versenyek eredménye is, továbbá sporthelyezéseink. Nevelési eszközeink között pe­dig nem szerepel a pofon... és más fizikai eljárás.” Előadás. Nagy ér­deklődéssel kísért elő­adást tartott kedden Morvái Krisztina jogász a barcikai Egressyben. (Fotó: B.Gy.) Pálháza ösztöndíjasai Pálháza (ÉM) - Ösztöndíj­ban részesítheti Pálháza ön- kormányzata a középfokú tan­intézetek, illetve egyetem és főiskola nappali tagozatán ta­nuló hallgatókat a szorgalmi idő alatt a választott iskolai végzettségre előírt időponton át. A hallgató tanulmányai­nak megkezdését és befejezé­sét iskolai igazolással, tanul­mányainak folytatását iskola- látogatási igazolással kell iga­zolni. A pályázat benyújtá­sának határideje: 2008. márci­us 1. Oda-vissza látlelet Könnyű testi sértésért feljelentette a szülő az egyik testnevelő tanárt, mert pofont adott gyereké­nek. A tanárt eltalálta egy hógolyó, ezért hirtelen ha­ragjában taslit adott annak a diáknak, aki a „fehér lab­dát” eldobta. A tanár, el­mondása szerint, fülsérü­lést szenvedett el. A peda­gógus bocsánatot kért a gyerek szüleitől, és remél­te, ezzel vége az ügynek. De nem így történt. Mindkét fél látleletet készíttetett. Az iskolaigazgató fegyelmi vizsgálatot indított a tanár ellen, tisztázandó a pofon elcsattanásának körülmé­nyeit. Az esetre reagáló sze­mély levelet írt a szólástér rovatban, amiben megen­gedhetőnek tartotta a diák­csínyért adható pofont, ugyanakkor az iskolaigaz­gatót hibáztatja, hogy nem fogta pártját kollégájának. NAGYKUTYA EBEDFUTAR „A” Zúzapörkölt, tészta „B" Disznótoros, párolt káp., petr. burg. Menü ára: 699 Ft „Minden menühöz, amihez beli. Jár egy szelet kenyér Is!” MINDENNAP MEGÚJULÓ A LA CABTE VÁLASZTÉK! TUSCULANUM KISVENDÉGLŐ 3519 Miskolctapolca inam u. J. Tel.: 46/422-603 Drugaiuskaleves Pnlykakockók hollanUi mórira. Penne tészta Sodexho Pást és ncket Restaurant Hideg- és malatutahrényokat elfogadunk! Hági Étterem Miskolc, Zsolcai kapu 5. Francia hagymaleves „A" Búbos sertésszelet burgonyapürével „B" Sertésapró hentes módra, párolt rizzsel „C" Zöldbabfőzelék sült virslirózsákkal, „D" Nyitrai csirkemellfilé vegyes körettel 46/348-539 A-B-C menü ára: 530 Ft D menü ára: 620 Ft Mesterek Étterme Miskolc, Papszer u. 46. Hamis gulyásleves „A” Borzas pulykamell, v. k. „B” Holstein sert.szelet, vegyes köret Ár: 650 Ft 2000 Ft rendelés esetén házhoz szállítást vállalunk. Tel.: 46/382-238 Fortuna Étterem Miskolc, Régiposta u. 22. Tel.: 0646/382-282 Mobil: 0620/379-3625 Egy menü ára 600 Ft Raguleves „A" Káposztás tészta „B"'Szilvás gombóc Étkezésnél az alábbi utalványokat fogadjuk el: Ticket Restaurant, Sodexho, Pass, Cnni-Kék, Üdülési csekk HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents