Észak-Magyarország, 2008. február (64. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-01 / 27. szám
2008. február 1., péntek £ § TL Hí IC AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 NÉZŐPONT Ez a mi fesztiválunk N. Szántó Rita _______ rita.szanto@eszak.boon.hu Jövőre indul az Első Miskolci Papucs Fesztivál, majd ezt követi az Első Miskolci Paprika Parádé és Halászléfőzőverseny, és hamarosan megrendezzük a Miskolci karnevált is. Ez utóbbit Rió és Velence után szabadon. Az előbbiekre pedig Szeged adott ötletet nekünk, miskolciaknak. Szó sincs arról, hogy lemásolnánk az alföldi város rendezvényeit. Hiszen a miénk egészen más lesz. A névadó papucs ugyanis lapos sarkú lesz, és nem törpetűsarkú, a paprika zöld és nem piros, a hal pedig filézett és nem szálkás. Ha pedig számon kérik rajtunk a szegediek, hogy miért rendezzük meg az ő fesztiváljaikat, akkor csak annyit mondunk: ugyan már, hiszen papucs, paprika és hal bárhol lehet, és van is. Na meg még azzal is érvelhetünk: nem is hallottunk soha a szegedi lábbeliről, a városukhoz kapcsolódó zöldségről, illetve a híres szegedi halléről. Persze ők erre joggal mondhatják majd, hogy miért nem tájékozódtunk. Például az interneten. Miért nem írtuk be a keresőbe: szegedi papucs, paprika, hal? Tényleg, miért is nem? Azt viszont beírtuk, hogy miskolci kocsonyafesztivál, és 7710 találatot kaptunk. Persze ezt megtehették volna tőlünk délre is a szervezők, és akkor talán nem rendezik meg az Első Szegedi Kocsonyafesztivált, már csak azért sem, mert Szeged ennél sokkal gazdagabb legendákban, hagyományokban. Szerintünk... Szerkesztőségünk vendége volt. Pelczné dr. Gáli Ilcukó, a Fidesz-MPSZ alelnöke, országgyűlési képviselő csütörtökön az Észak-Magyarország és a Borsod Online székházéban válaszolt kérdéseinkre. A vele készített interjút hamarosan közöljük. (Fotó és videó: Osztie Tibor) £53 www.boon.hu Fogyibérletet nyertek Miskolc (ÉM) - A budapesti Átváltoztatjuk Szalon soron kívül fogadja olvasóinkat a Technika Házában (Miskolc, György Artúr u. 5. 1/17.) található rendelőjükben, ahol szakorvosi akupunktúrás kezeléssel lefogyasztják a pácienseket. Olvasóink között fogyibérletet sorsolunk ki. A januári három szerencsés nyertes: Szurovszky Elek (Miskolc), Papp Vincéné (Miskolc), Pusztainé Bagdi Katalin (Miskolc). Gratulálunk nekik. Nyereményüket szerkesztőségünkben (Miskolc, Zsolcai kapu 3.) vehetik át hétfőtől, munkaidőben. VILLÁMVOKS Ön egyetért azzal, hogy kitiltsák Miskolc belvárosából a teherautó-forgalmat? Szavazók száma: 140 2008. 1. 31. 19.00 óra Igen 92.86% Következő kérdésünk: Ön szerint felháborító, hogy Szegeden is rendeznének kocsonyafesztivált? ■« mmmm ár: www.boon.tiu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Kötelező híján ugrik a forgalmi ■ Ha a sofőr nem igazolja a kötelező biztosítás létét, a hatóság bevonja a forgalmit. Puskár Tibor____________________ tibor.puskar@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Eddig sem a rendőrségnek kellett tolerálnia, ha a januári közúti ellenőrzéskor a gépjárművezető még a tavaly év végi érvényes n..................... Befizetési csekket vagy szerződést fel kell mutatnia a gépjárművezetőnek. Taricska Tibor .......................................ff kötelező felelősségbiztosítást tanúsító csekket mutatta fel. A jogszabály szerint ugyanis a biztosítók az utolsó még finanszírozott biztosítási nap után harmincnapos kockázatot viselnek - erről Taricska Tibor főhadnagy, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság forgalom-ellenőrzési alosztály vezeo o ro-*C CD .rsl cd co Érvényes csekk vagy szerződés hiányában nincs bocsánat£53 www.boon.hu (Fotó és videó: K. Z.) tője beszélt lapunknak. A szakembertől azt kérdeztük, hogy mi történik mostantól azzal a gépjárművezetővel, aki nem rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással. Nem tud befizetési csekket felmutatni, mondván, az új biztosítójától még nem kapott csekket. Nem volt mire befizetnie a díjat. Taricska Tibor rámutatott: bárhol is volt valakinek a biztosítója, január végén lejárt a megnyújtott időintervallum. Akár a régi biztosítójánál maradt valaki, akár nem, most már rendelkeznie kell a 2008- ra vonatkozó befizetési csekkel vagy biztosítóváltás esetén azzal a szerződéssel, amit az új biztosítóval kötött. Eljárás indul Ennek beszerzése pedig a gépjármű üzemeltetőjének vagy tulajdonosának a felelőssége. Amenynyiben nincs sem csekk, sem hitelt érdemlő szerződés a biztosítótól, a rendőr nem. tehet mást, mint eljárást indít a szabálysértővel szemben. Az okmányhivatal pedig még egyszer felszólítja az eljárás alá vont személyt a biztosítás bemutatására. Ha ennek sem tesz eleget az illető, akkor hivatalból bevonják a kocsi forgalmi engedélyét és a rendszámot is. Abban nem pislog a béka ■ Miként látja egy Mis- kolchoz is húzó szegedi a két kocsonyafesztivál közötti feszültséget? Miskolc (ÉM - SzK) - Mérők Tamás szegedi újságíró kollégát, aki mint zenekritikus a Miskolci Operafesztiváloknak is kezdettől látogatója, szintén megkérdeztük: nem érzi-e csúnya merényletnek, hogy Szeged elorozza a kocsonyafesztivált Miskolctól, de legalábbis lekoppintja azt.- Annyira azért nem kicsi ez az ország, hogy ne férne el benne két kocsonyafesztivál. Ráadásul elég távol is esnek egymástól. Mostanság ha négyen kimennek a rétre rántottét sütni, azt már tojásfesztiválnak nevezik. Annak az idejét éljük, hogy minden település, Miskolc, Szöged, Jászfény- szaru és sorolhatnám, azért küzd, hogy valamivel felkeltse az érdeklődést. Melyik mivel. Kakasfőző-fesztivállal, pacalfesztivállal, mangalicafaluvá válással. De ezek nem mindegyike lesz sikeres. Szegeden már nagyon bejött a borfesztivál,-de a mézfesztiválnak például eddig nemigen volt sikere. A Miskolci Operafesztivál egyik kísérőrendezvényeként megjelent bor- fesztivál például jóval szerényebb az itteninél, de azért jó, hogy van. Felvetődhetne a kérdés, az itt zajló Mezzo operaverseny nem lekoppintása-e a Miskolci Operafesztiválnak. Nem, az sem az. Mind a kettő opera, de más a karaktere, s mindkettőnek megvan a létjogosultsága. Ezt gondolom a kocsonyafesztiválról is. Hozzáteszem, a szegedi kocsonya egészen más, mint a miskolci. Például nem pislog benne a béka. Szegeden „szemet vetettek” a kocsonyafesztiválunkra. (Fotó: archív) . ______________________ „Jó étvágyat!" Miskolc (ÉM - NSZR) - A szegedi polgármester véleménye a kocsonyafesztiváljukról, a halászléről és lapunkról. „Önöknek a példányszámnö- velés a cél, de akkor sem szép dolog összeugrasztani két várost, Miskolcot és Szegedet” - így értékelte dr. Botka László, Szeged polgármestere azt, hogy lapunk és a Borsod Online megírta, az alföldi városban is rendeznek kocsonyafesztivált. Hozzátette: a szegedi önkormányzatnak nincs köze a rendezvényhez, nem támogatja azt, ezt egy kis cég rendezi.- Nálunk nem a kocsonya a népszerű étel, mi halászlében utazunk - magyarázta a polgármester. Elmondta azt is: egy miskolci kocsonya mellé biztosan jólesik egy szegedi halászlé. Mit szólna Szeged, ha Miskolc halászléfőző-versenyt rendezne? A polgármester válasza: jó étvágyat kívánnánk. Tízből az ■ A B.-A.-Z. Megyei Kórház már 2Ó06 októberétől tizedmagával „rendeli" a gyógyszereket. Miskolc (ÉM - SzK) - Összefogott 10 kórház és ezzel akár több milliárd forintot is megspórolhatnak: január 1-jé- től közösen kérnek árajánlatot a gyógyszergyártóktól - adta hírül a Független Hír- ügynökség és például a Duna Tv. A felsorolt kórházi városok között volt Miskolc is. De vajon melyik az érintett mikolci kórház? Szerencsénk volt, mert elsőre annak főigazgatójánál, dr. Csiba Gábornál érdeklődtünk. egyik kórház a megyei- A mi intézményünk, vagyis a megyei kórház az, amelyik részt vesz az említett közösségben, de nem idén január 1-jétől, hanem már 2006 októberétől. Évente 1,2 milliárd forintot költünk gyógyszerekre, s való igaz: az elmúlt évek alatt sikerült megtakarítást elérnünk, aminek kézzelfogható eredményeként hoztuk létre tavaly az új intézményi gyógyszertárat. A leány leánya A hir szerint „a 10 kórház Ajkán, Dunaújvárosban, Egerben, Esztergomban, Hatvanban, Gyöngyösön, Kiskunhalason, Miskolcon, Salgótarjánban, Zalaegerszegen van. Ezek gyógyszerbeszerzését a Hospinvest, illetve a cég leányvállalata, az Ispotály Kft. végzi.” Ezt annyiban módosította a főigazgató, hogy a megyei kórház beszerzője a leányvállalat leányvállalata, azaz az Ispomed Kft. A megyeiben 800 A hírben friss elem, hogy a 10 intézmény közös gyógyszer-alaplistáját úgy alakították ki, hogy a hatóanyag alapján megvizsgálták a betegek kórházi gyógyszerfogyasztását a korábbi 2 évben. A tapasztalatok birtokában az intézmények elküldték igényüket a gyártóknak, amelyek egymással versengve tettek ajánlatokat. A 10 kórház képviselőiből álló alaplista-bizottság döntött végül arról, hogy melyiket fogadják el. Az alaplista 615 készítményből áll, de minthogy a kórházak méretben, ellátási palettában különböznek, az alaplistán túl más gyógyszerek is szerepelnek a keretben. A megyei kórház mintegy 800 gyógyszert alkalmaz. Ezen túl csak abban az esetben lehet más gyógyszert beszerezni, ha egy beteg ragaszkodik saját gyógyszeréhez, s ehhez a közös bizottság külön engedélyt ad. ÍSZAKemf/ppefc.boon.hu •Összefogott 10 kórház (PDF, 24 kB) Szakértőnk A pályaválasztásról és a középiskolai felvételiről kérdezték tegnap a szülők szakértőnket, Bogá- tiné Lakatos Editet, a megyei pedagógiai intézet pályaválasztási tanácsadóját. (Fotó és videó: Á. J.) £53 www.boon.hu Egy kicsit esett, majd elolvadt Miskolc (ÉM - KHE) - Tegnap hajnali fél háromkor kezdődött és a délelőtti órákban meg is szűnt a havazás megyénkben. Csupán 2-3 centi esett, de hamar el is olvadt, mivel a nappali hőmérséklet elérte a 3-6 Celsius-fokot. A Magyar Közút Kht. szóróautói folyamatosan sózták a hajnali és reggeli órákban a főutakat; reggel 8 órakor Miskolc környékén 5, Nyék- ládháza környékén 3, Ede- lény körzetében 6, Putnok körzetében 5, Szikszó környékén pedig 6 szőróautó síkta- lanította a főutakat. Az ügyeletes tájékoztatása szerint a főutak nedvesek, hókásásak voltak, de a mellékutak még sok helyen csúsztak. A hóolvasztásban az enyhe hőmérséklet is segített.