Észak-Magyarország, 2008. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-04 / 3. szám
2008. január 4., péntek RÖVIDEN • Csütörtökön, az idei első világranglista megjelenésekor hivatalossá vált, hogy Tóth Krisztina pekingi kvótát szerzett, így készülhet pályafutása negyedik olimpiai részvételére - jelentette be a Magyar Asztalitenisz Szövetség. Vitya szögre akasztja? Miskolc (ÉM) - Vitelki Zoltán, az NB I-es Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának emblematikus figurája az idei szezon végén befejezi pályafutását - értesült több forrásból lapunk. Információink szerint azonban Vitya - aki az idén lesz 38 esztendős - nem szakadna el az Andrássy úttól, mert úgy tudjuk, hogy a klub elöljárói számítanak munkájára, de hogy milyen minőségben, még nem tudni. A népszerű labdarúgót telefonon próbáltuk elérni a hírrel kapcsolatban, azonban sikertelenül. Ugyanakkor DVTK-val kapcsolatos „játékra” hívja olvasóit a Borsod Online (www.boon.hu). A portál azt a kérdést tette fel olvasóinak, hogy „Ön kit küldene el Diósgyőrből?”. Tegnap délig közel nyolcszáz kattintás érkezett, a dobogósok: Vámosi Csaba, Szalma Pál, Lakatos Béla. A listán egyébként a légiósok (illetve az NB III-ban játszott fiatalok) nem szerepelnek, hiszen közülük egy sem, vagy maximum 2-3 ember tér vissza az Avas aljára. A keretet azonban tovább kell szűkítenie Vágó Attila vezetőedzőnek. De kikkel? Szavazzon a BOON-on! ft.Kemtippek,boon hu •A labdarúgó NB I állása, góllövőlistája (PDF, 38 kB) Németországi kupasiker Mezőkövesd (ÉM - PA) - A két ünnep között sem pihent a Mezőkövesd-Zsóry NB Il-es labdarúgócsapata, hiszen december 29- - én részt vettek a németországi Bad Salzun- genben tizedik alkalommal kiírt „Só-ku- páért” elnevezésű nemzetközi kispályás teremlabdarúgó-tornán.- Ez a német helység Mezőkövesd testvér- Á városa, és ugyancsak a fürdőjéről híres - tudtuk meg Vojtekovszki Csabától, a Mezőkövesd edzőjétől. - A viadalon nyolc csapat vett részt, és két csoportban zajlottak a küzdelmek. Mi először az Ilmenaüval 2-2-es döntetlent értünk el, majd előbb 3-1-re legyőztük az FV Dresdent, és 2-0-ra a címvédő Borscht. Az elődöntőben a házigazda Bad Salzungen- nél 3-1-re bizonyultunk jobbnak, a fináléban pedig 3-3-as döntetlent követően büntetőkkel 7-5-re vertük az FSV Zwickaut. A siker értékét növeli, hogy több Oberligás német csapatnál is jobbnak bizonyultunk, illetve a kupa történetében első külföldi együttesként szereztük meg a vándorserleget. ÉSZAK A trénert^ azt is megtudtuk, hogy a csapat a felkészülést a tavaszi .......s szezonra január 11-én kezdi majd meg. SPORTMŰSOR SZOMBAT Jégkorong _______________________________ OB I, 24. forduló: HC Csíkszereda - Miskolci Jegesmedvék JSE. Csíkszereda, 16.30 (magyar idő szerint) ONLINE! I Kosárlabda ________________________________________________ Női NB II, Kelet, 10. forduló: MEAFC - Mezőberény. Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 15.30. Röplabda___________________________________________________ Női NB I, Kiemelt csoport, 10. forduló: Tatabányai Volán SE - Albrecht-MVSC-MISI. Tatabánya, 11.00. VASÁRNAP Jégkorong__________________________________________________ OB l, 25. forduló: HC Csíkszereda - Miskolci Jegesmedvék JSE. Csíkszereda, 16.30 (magyar idő szerint) ONLINE! Kosárlabda______________________________________________ Női NBI/B, 15. forduló: MISI SC-DKSK - Vasas Csata) Miskolc, Városi Sportcsarnok, 11.00. HÉTFŐ Jégkorong___________________________________________________ OB, I 26. forduló: HC Csíkszereda - Miskolci Jegesmedvék JSE. Csíkszereda, 16.30 (magyar idő szerint) ONLINE! Kézilabda___________________________________________________ Felnőtt férfi nemzetközi felkészülési mérkőzés: Magyarország - Franciaország. Miskolc, Városi Sportcsarnok, 18.00. ONLINE! MAGYARORSZÁG Közel a ■ Márciusban dől el véglegesen, hogy 2010- ben Budapestről indul-e a futam. Budapest (FH) - December 6-án aláírta a magyar kormány képviseletében a Hungaroring Sport Zrt. azt a szándéknyüat- kozatot, amely szerint 2010-ben Budapestről rajtol a Dakar-ra- li, végleges döntés azonban csak márciusban várható - jelentette be csütörtökön Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkára. Előszerződés van Újhelyi hangsúlyozta: a francia ASO céggel, a Dakar licencének tulajdonosával írták alá az előszerződést, amelyet márciusig öntenek végleges formába. A magyar állam garanciát vállalt a 2,2 millió eurós licencdíj kifizetésére, amihez várhatóan újabb 300-400 milliós szervezési költség jöhet még. Az államtitkár szerint ugyanakkor ennél jóval nagyobb lehet az állam, illetve az egész ország bevéterajthoz le. A Dakar-rali kapcsán például Lisszabon, a futamot indító város csak a televíziós közvetítéseken keresztül 2,5 milliárd forintnyi bevételt könyvelhetett el. A tervek szerint egyébként 2010 január első hetében a budapesti Hősök teréről indulna el a Dakar-rali, majd a Veszprém megyei honvédségi gyakorlópályán rendeznék meg az első gyorsasági szakaszt. Újhelyi István hozzátette: a végleges szerződés elkészítésekor figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat, valamint a főváros és a Veszprém megyei települések igényeit is. Az államtitkár elmondta: már a szombaton Lisszabonból induló rajton is jelen lesz a Magyar Turizmus Zrt. egy bemutatósátorral. MÉG EGYRŐL 1 Újhelyi István végül bejelentette: az ASO-val folytatott tárgyalások nem csak a Dakar-rali Budapestre hozásáról, hanem egy Balaton-környéki „nagyszabású, nemzetközi-sportesemény” megrendezéséről is szólnak, részleteket azonban nem árult el. Harmincéves a Dakar-rali Sz. Gy. Össz. 1120 486 260535 3 372717 4 356 584 5 498834 6 454 625 7 619829 8 450531 9525648 10 552685 11524692 12 398531 13484515 14 301 757 15 23 304 Össz.: 9273 km Nouakchott Pihenőnap Jan. 13. _}íjQ St-Louis«3^' CÉL Dakar Jan. 20. Kiffa SZENEGÁL Motorok: Autók: Az egyszerű ho- Teherautók: A T4-e$ osztályúak Motorkerékpá- mokfutóktó! a terepjáró- a valódi versenyzők, de T5-ben rok és quadok. kig. (Tömeg max.: 3500 kg) indulnak szervizkamionok is. indulók: 245 motor, 20 quad, 205 autó, 100 teherautó. Összesen: 570 C GRAPHIC NEWS VOLT EGYSZER EGY DKSK (1991-2007) 1 forintért mínusz 69 milliót ■ Nem egészen öt hónapig egy internetes rádiót működtető vállalkozás volt a DKSK „gazdája". Miskolc (ÉM) - 1 forintért kelt el 2006. június 21-én a diósgyőri női kosárlabdacsapatot működtető gazdasági társaság, a DKSK SMSZ Kft. 88 százalékos üzletrésze. A 4 400 000 forintos üzletrészt a Tehetségért a Diósgyőri Kosárlabda Sportért Közhasznú Egyesülettől az Internetes Média Kft. vette meg. Ez utóbbi cég képviselője Tihanyi Attila volt, aki a cégadatok szerint lányát, Tihanyi Kittit nevezte ki ügyvezetőnek, de az adásvétel előkészítésétől, a netrádiót működtető gazdasági társaság szerepvállalásának befejezésig, a többségi tulajdonosi képviselő tanácsadójaként Sólyom Sándor látta el a sportszervezet operatív vezetői feladatait. A hír- Én figyeltem fel arra a hírre, ami a Borsod Online-on jelent meg, hogy a DKSK tulajdonosi köre eladná a sportvállalkozást, és Tihanyi Attilával közösen döntöttünk arról, hogy belekezdünk annak a projektnek a megvalósításába, amiről már korábban is sok szót ejtettünk - mondta Sólyom Sándor. - Akkor még nem konkrétan a DKSK-ról, mert a kosárlabdacsapatban csak a lehetőség után kezdtünk el gondolkozni, de egy komoly hagyományokkal rendelkező sportszervezet működtetésére volt elképzelésünk, mondhatni egy modellünk, aminek a megvalósítása mások számára is példaként szolgálhatott volna. Minden sportágnak megvannak a fellegvárai, ami a női kosárlabdában a Diósgyőr, Miskolc, az a fociban a Ferencváros vagy Újpest, és úgy éreztük, érdemes belevágni a DKSK-nál. Arra a kérdésre, hogy mekkora mínusszal kellett szembenézni a vásárlás napján, Sólyom Sándor azt válaszolta: „pontosan nem emlékszem, de 68 vagy 69 millió, forintos adósságállománya volt a klubnak, ebben voltak APEH-, bér- és szállítói tartozások”. A volt tulajdonosi tanácsadó egy érdekes esetet is említett, az adósságtérkép összeállításakor találkoztak olyan szerződéssel is, amely szerint, ha egy adott időpontig nem teljesíti a DKSK SMSZ Kft. a kifizetést, akkor a másfélszeresére nő a sportszervezet tartozása.- Folyamatosan a különböző határidők szorításában kellett dolgoznunk, minden erőnkkel azon voltunk, hogy az induláshoz szükséges dokumentumokat beszerezzük, miközben egy szimpatikus, az előző évieknél jóval szeréSólyom Sándor (Fotó: ÉM-archlv) nyebb költségvetésű, de játékerejében az évad végén az 5. helyen végző csapatot sikerült összehozni - emlékezett vissza Sólyom Sándor. - Már az is egy kisebb csoda volt, hogy az első meccset le tudtuk játszani, de erre még rányomta a bélyegét a ligán belüli harc, így az új igazolások a Kanizsai Vadmacskák ellen még nem léphettek pályára. A ligán belüli csata húsdarálójába a Pécset szerették volna belenyomni, de mivel mi sem tudtunk minden támadási felületet felszámolni, így mi is a különböző frakciók közötti csaták közepén találtuk magunkat. Biztos vagyok benne, hogy a patinás klubok vezetői nem dolgoztak ellenünk, de voltak olyan klubok, akiknek a vezetői kicsit furcsán értelmezve a versenytárs fogalmát, azon voltak, hogy végleg eltüntessék a DKSK-t a süllyesztőben. öt forduló Sólyom Sándor arra a kérdésre, hogy voltak-e finanszírozási nehézségeik a szezon kezdetén, azt válaszolta, hogy az történt, amire előzetesen számítottak, a klub korábbi szponzorai kivártak, figyelemmel kísérték a DKSK sorsának alakulását, öt fordulót játszott le a csapat a bajnokságban, amikor az Internetes Média Kft. bejelentette, hogy eladja tulajdonrészét.- A bajnokság kezdete után, amikor lett volna időnk fellélegezni, a sportszakmai területen tevékenykedők részéről bizaknatlansági válság kezdett kialakulni - mondta Sólyom Sándor. - Másfél héttel azután, hogy sikerült elérni, hogy komplett csapattal játszhasson a DKSK, már nem bíztak bennünk a játékosok. így utólag furcsa egybeesés, hogy pont akkor mutatkozott érdeklődés az Internetes Média Kft. üzletrészének megvásárlására, de akkoriban ez kevésbé foglalkoztatott, mert úgy voltunk vele, ha a játékosok, akik egyben hitelezői is voltak a DKSK SMSZ Kft.-nek a velük szemben felhalmozott tartozások miatt, nem bíznak bennünk akkor nincs értelme a közös munkának. í S l A K e m tippek boon.hu •Az NB l/A 2006/07. évi eredményei (PDF, 94 kB) Értékelés- Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk végigvinni ezt az ügyet, senki nem állíthatja azt, hogy lehetőségeinkhez és a klub lehetőségeihez képest nem tettünk meg mindent ezért a csapatért - mondta Sólyom Sándor. - Nem mondom azt, hogy soha többet nem fognék bele ilyesmibe, mert a modellt változatlanul életképesnek tartom, de nem mindenáron kezdenék hasonlóba. Néhány dolgot én is megtanultam, másképp is csinálnám, sokkal keményebben. 2 milliárd Ft azaz kétmilliárd forint SZttfNCSUÁTEK Hl. BárrniW bejöhet! www srerencseiaiets.bii