Észak-Magyarország, 2008. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-17 / 14. szám
2008. január 17., csütörtök ÉSZAK MAGYARORSZÁG LABDARÚGÁS Busás áron, 4110 euróért (1,03 millió forint) kelt el az interneten árverésre bocsátott vezetőedzői poszt a német labdarúgó negyedosztályban szereplő KFC Uerdingennél. A krefeldi egyesület a szombati barátságos mérkőzés erejéig kínálta fel Aleksandar Ristic helyét, a mester erre a találkozóra csak segítőként ül le a kispadra. A bőkezű támogató nemcsak a meccset, hanem az azt megelőző utolsó gyakorlást és a taktikai értekezletet is levezényelheti, majd a találkozó utáni sajtótájékoztatón „menesztik". Adócsalással gyanúsítják Róma (MTI) - Adócsalással gyanúsítják hazájában Fabio Capellót, az angol labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát. A torinói ügyészség szerint a 61 éves szakember 2004 és 2006 között - még az AS Roma, illetve a Juventus vezetőedzőjeként különböző szponzorpénzeket titkolt el a hatóságok elől úgy, hogy külföldi bankszámlákra utalta át őket. A nyomozók hónapok óta vizsgálják a Juventus könyvelését, minek következtében Luciano Moggi ex- sportigazgató, Antonio Giraudo volt ügyvezető és Roberto Bettega korábbi alelnök ellen is per indult. Chile Párizs (MTI) - A héten hivatalos chilei javaslat érkezik a Da- kar-rali szervezőihez arra vonatkozóan, hogy a nagy presztízsű terepversenynek legközelebb a délamerikai ország adhasson otthont. Jai- me Pizarro, a chilei sportállamtitkár helyettese Michelle Ba- chelet köztársasági elnök által aláírt, a megszabott feltételek teljesítését garantáló levéllel utazik a francia fővárosba. Pizarro ma találkozik a viadalt szervező Amaury Sport Organisation képviselőivel. . Erdei: áprilisban ringben Budapest (MTI) - A Boksz Világszervezet (WBO) négy éve regnáló félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei „Madár” Zsolt legközelebb várhatóan csak április végén fog kötelek közé lépni. Erdei egy szerdai nyilatkozatában elmondta, hogy a múlt héten már elkezdte az edzéseket, de egy influenzajellegű megbetegedés miatt újabb pihenőre kényszerült, és csak néhány nap múlva folytatja a felkészülést. A 33 éves bokszoló hozzátette, hogy nem konkrét edzésterv alapján végzi a tréningeket, egyelőre csak önszorgalomból gyakorol, nem titkoltan azért is, mert néhány kilót felszedett a karácsonyi ünnepek alatt. A következő fellépésével kapcsolatban az eddigi mind a 28 mérkőzését megnyerő világbajnok beszámolt arról, hogy várhatóan április végén hívják legközelebb szorítóba, de többet nem tudott mondani, így nem tudni még, hogy létrejön-e a Promótere által ígért „nagy mérkőzés”, vagy ..csak” egy újabb címvédő összecsapáson bizonyíthat. Erdei november 24-én bokszolt utoljára, amikor a panamai Tito Mendozát győzte le pontozással. A drezdai mérkőzésen kilencedszer védte meg 2004-ben megszerzett világbajnoki övét. A szelvényeket az Észak-Magyarország szerkesztőségéhez (Miskolc, Zsolcai kapu 3..) kell eljuttatni. Ki lesz az év sportolója Lapunk, az Észak-Magyarország olvasói és internetes portálunk, a www.boon.hu látogatói dönthetnek arról, hogy kik legyenek a 2007-es esztendő legjobb megyei sportolói, csapata, edzője. A játékot hét kategóriában hirdettük meg decemberben (felnőtt férfi, felnőtt nő, csapat, utánpótlás fiú, utánpótlás leány, utánpótlás leány, edző), s már az utolsó fordulónál tart a szavazás. Immáron csak 70 név szerepel a listán, kategóriánként tíz-tiz. Mindezt megtalálhatták olvasóink a január 12-i Észak-Magyarországban, illetve megnézhetik a Borsod Online-on. A szavazás január 25-én ér véget, ekkor derül ki, hogy Önök szerint kik bizonyulnak az elmúlt év legjobbjának. Az év megyei sportolója: A beküldő neve: _________ Olimpiai selejtező a cél ■ Ma kezdődik Norvégiában a férfi kézilabda Európa-baj- nokság. Budapest (ÉM) - A magyar férfi kézilabda-válogatott célja a január 17. és 27. közötti norvégiai Európa-bajnoksá- gon, hogy olyan helyen zárjon, amely részvételt biztosít a májusi olimpiai selejtezőre. A magyar szövetség az első helyért 15, a másodikért 12, a harmadikért 10, a negyedikért 7, az ötödikért 5, a hatodikért pedig 4 millió forinttal jutalmazza a csapatot, hivatalosan a hat közé kerülés a cél. Mindenkinek többet Azt ugyanakkor nem lehet megjósolni, hányadik helyen kell végezni az olimpiai selejtezőn indulásért, csak annyi biztos, hogy a szlovén, cseh, norvég, montenegrói, fehérorosz, izlandi, szlovák, svéd és magyar együttes közül a két legjobb marad versenyben. Az Eb másik hét alakulata (a Az Eb-n bizonyíthatnak Nagy László (jobbra) és társai horvát, lengyel, dán, orosz, spanyol, német, francia válogatott) már olimpiai résztvevő, vagy biztosan szerepel ötkarikás kvalifikációban. Az Eb-aranyérmes utazhat Pe- kingbe, a világbajnok németek győzelme esetén a második jut kvótához. A felkészülési szakasz nem sikerült fényesre: két vereség a világ legjobbjai közé tartozó franciáktól, és utolsó hely a norvégiai Posten Kupán. Skaliczky László szövetségi A C CSOPORT PR0GRAMIA Csütörtök 17.15: Németország - Fehéroroszország. qyarorszáq (TV: Sportl)._________________________ 19.15: Spanyolország - MaSzombat 18.15: Magyarország Spanyolország. Németország (TV: Sportl). 20.15: Fehéroroszország Vasárnap 16.30: Spanyolország ■ ország (TV: Sportl). Németország. 18.30: Magyarország - Fehéroroszkapitány nem is titkolta: eddig többet várt a játékosaitól, akik között Császár Gábor, Fazekas Nándor és Nagy László sérüléssel bajlódik. „Mindenkinek többet kell nyújtani! Az egyre inkább kulcsjátékossá váló fiataloknak és a rutinosabbaknak egyaránt. Remélem, az utóbbi másfél hét eredményei senkit sem keserítenek el, ugyanakkor tanulni kell a hibákból” - mondta Skaliczky. A MAGYAR CSAPAT (Fotó: Kocsis Zoltán) A csapat bergeni Eb-cso- portjában a kontinensmásodik, három évvel ezelőtt világbajnok spanyolokkal, a vb- aranyérmes, biztos olimpiai résztvevő németekkel, valamint a fehéroroszokkal találkozik. Az első három jut a középdöntőbe, ahol a címvédő francia, az izlandi, a szlovák és a svéd négyes legjobb három gárdájával találkozik. Innen az első két helyezett jut az elődöntőbe. Kapusok: Puljezevics Nenad (Pick Szeged), Fazekas Nándor (Gummersbach), Mikler Roland (Dunaferr)._______________________________________________________ Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Törő Szabolcs (Dunaferr). Bal oldali átlövők: llyés Ferenc (MKB Veszprém), Grebenár Gábor (Dunaferr). Irányítók: Császár Gábor (Viborq), Eklemovic Nikola (MKB Veszprém). Beállósok: Gál Gyula (MKB Veszprém), Plerbert Gábor (Pick Szeged), Zubai Szabolcs (Dunaferr)._______________________________________________________________________ Jobb oldali átlövők: Mocsai Tamás (Lemgo), Laluska Balázs (Ademar León), Nagy László (Barcelona). ________________.________________________________________________ Jobbszélsők: Iváncsik Tamás (MKB Veszprém), Gulyás Péter (MKB Veszprém). Könnyedén, a második fordulót is könnyedén vette a címvédő Serena Williams az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, ugyancsak gond nélkül jutott a legjobb 32 közé a világelső belga Justine He- nin. Marija Sarapo- va (képünkön) 6:1, 6:3-ra legyőzte Lind- say Davenportot a volt világranglistavezetők 2. fordulós csatájában, s ezzel bejutott a harmadik körbe. Kiesett viszont a melbourne-i rangsorban 15. svájci Patty Schnyder. (Fotó: EPA) Visszatérne Stockholm (MTI) - Az NHL-es múltú Peter Forsberg, a világ egyik legjobb jégko- rongozója ismét megpróbál visszatérni a pályára hosszú sérülése után. A 34 esztendős svéd szupersztár tavaly április óta nem játszott fájós lába miatt. Bengt-Ake Gustafsson, a svéd válogatott szövetségi kapitánya jelezte: amennyiben a csatár egészséges, számít rá a február 7. és 10. közötti nemzetközi tornán. Az NHL-ben, az észak-amerikai profi ligában kétszeres Stanley Kupa-győztes (1996, 2001), olimpiai (1994, 2006) és világbajnok (1992, 1998) Forsbergnek jelenleg nincs klubja, és hangsúlyozta, csak olyan tengerentúli csapathoz megy, amelynek a február 26-i cserestop előtt lesz esélye a rájátszásba jutni. Felfüggesztés felfüggesztve ■ Annus Adrián és Fazekas Róbert július 15-ig haladékot kapott. Budapest (MTI) - A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) fegyelmi bizottsága úgy döntött, Annus Adrián és Fazekas Róbert július 15-ig versenyezhet, addig kell törleszteniük tartozásukat. A kalapácsvető Annus és a diszkoszvető Fazekas versenyzői jogát október végén függesztette fel a MASZ - mivel nem fizették meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál fennálló tartozásukat -, s fegyelmi eljárást indított ellenük. Borsos Csaba, a MASZ fegyelmi bizottságának elnöke szerdán arról tájékoztatott, hogy a két nehézatléta július 15-ig haladékot kapott. Amennyiben addig nem fizetnek, legalább egyéves versenyzési tilalomra számíthatnak. 23 600 svájci frank A két atléta tartozása miatt a MOB novemberben tájékoztatta a NOB-ot, hogy a MASZ vezetését nem akkreditálja a pekingi ötkarikás játékokra. Majd november 28-án a MOB úgy döntött, hogy a magyar sport nemzetközi megbecsülésének megőrzése érdekében kifizeti a két versenyző tartozását. Ez az összeg a NOB november 20-án kelt levele szerint 23 600 svájci frank (3,6 millió forint) volt. A két atléta azután indított - és vesztett - pert a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) a NOB ellen, hogy a NOB doppingvétség miatt megfosztotta őket athéni aranyérmüktől. sport.boQn,hu További cikkekl LABDARÚGÁS A magyar válogatott - megtartva decemberi pozícióját - továbbra is az 50. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet változatlanul Argentína vezet. A közvetlen élcsoportban nem történt mozgás, az argentinokat így most is Brazília és Olaszország követi. FIFA-világranglista (zárójelben a múlt havi helyezés):__________________________________________________ __ 1. (1.) Argentína 1523 pont, 2. (2.) Brazília 1502, 3. (3.) Olaszország 1498, 4. (4.) Spanyolország 1349, 5. (5.) Németország 1305, 6. (6.) Csehország 1290, 7. (7.) Franciaország 1243, 8. (8.) Portugália 1241, 9. (9.) Hollandia 1170, 10. (10.) Horvátország 1129, 11.(11.) Görögország 1114, 12.(12.) Anglia 1113, 13. (13.) Románia 1088, 14. (14.) Skócia 990, 15.(15.) Mexikó 982, ... 22. (24.) Svédország 864, ... 31. (31.) Dánia 797, ... 50. (50.) Magyarország 594, ... 80. (80.) Albánia 407, ... 136. (136.) Málta 184. Vanczákék (6) maradtak a „helyükön” (Fotó: nbi.hu)