Észak-Magyarország, 2008. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-10 / 8. szám

2008. január 10., csütörtök RÖVIDEN • Eminem, a rapsztár kike­rült a kórházból, és már ott­hon van, ugyanis az ünne­pek alatt kórházban kezel­ték, mert súlyos tüdőgyulla­dása volt. Pár napja azonban hazaengedték, és immár otthon gyógyulgat. A 35 éves Marshall Mathers Eminem néven robbant be a könnyűzene világába, és az Oscar-díjat is elnyerte. Pedáns adakozó Tokió (FH) - Japán­ban egy névtelen adako­zó éppen 33 éve minden hónapban készpénzt küld a rendőrségnek az­zal, hogy juttassa el a rászorulóknak A boríték 1974 óta minden hónap­ban pontosan érkezett, csak időközben az összeg ezerről 3 ezer, majd 5, végül 8 ezer jen­re emelkedett. Most jött meg az ismeretlen ada­kozó 400. levele, és ezzel az adományainak össze­ge 1 millió 744 ezer jen­re emelkedett. Robbie nassol London (MTI) - Nem tervez idén turnét, de még új albumot sem a Los Angeles-i otthona magányába visszavonult popsztár, Robbie Williams. „Az elmúlt turné csak­nem megölt” - magyaráz­ta a nyilvános fellépéstől való elzárkózását, ám a The Sun pikírt megjegy­zése szerint nem is na­gyon lenne olyan pó­dium, amely a kikereke­dett sztárt elbír­ná. És a, sütizéssel fel-1 szedett kilók I miatt persze a fizikai erőpró­bát sem bírná a színpadon. Van múltja (Fotó: Archív) Alig „posh" Los Angeles (Mm)- Victoria Beckham, a Spice Girls együttes egykori tagja, Dávid Beckham futballista fe­lesége került az „élre" a 2007-es év legízlés- telenebbül öltözködő hírességeinek listáján. A kétes dicsőséget je­lentő névsort immár 48. alkalommal állítot­ta össze Richard Black- well, a vitriolos nyelvű kritikus. Az egykori Posh Spice, vagyis „Elegáns Fűszer" azért végzett az élen, mivel Richard Blackwell meggyőződése szerint a brit énekesnő öltöz­ködése nélkülöz min­den különlegességet azaz „fűszert". Indoklá­sa szerint Victoria ál­landóan szűk mini­szoknyákat visel, egyik borzalmasabb, mint a másik. A divatkritikus egyébként 1998-ban a Spice Girls együttest tette meg az ízléstelen- ségi listája éllovasává. A szemétprés nyomta agyon Pozsony (MTI) - Életével fizetett egy hajléktalan férfi, amiért egy szemeteskon­ténerben aludt. A férfi nem ébredt fel a megérkező szemetesautó hangjára, így for­dulhatott elő, hogy a konténer kiürítésekor a kukáskocsiba zuhant, ahol agyonnyomta a préselő. Kényes a „cica". A Nyíregyházi Állatpark oroszlánjai annyira nincsenek kibékülve a téllel, annyira nem szeretik ha havas a bundájuk, inkább egy fán csücsülve nézelődnek. (Fotó: Balázs Attila) MEGÉR EGY MOSOLYT ' j j J j jj j j' j j j J jjfjj j j jjJ? j i ■} i j j j' j j ■* yi j s j i j' j j' j s '-fj- Ha társaságba megyünk, odaadom a feleségemnek a kocsi kulcsait - mondja egy férfi a barátainak. - De hiszen a fe­leségednek nincs is jogosítványa! - szól közbe valaki. - Az igaz, de ő legalább meg­találja a kulcsot. További viccek: humor.boon.hu ÉSZAK Az amerikai színész, Will Smith legújabb filmje, az I am legend bemutatóján, Ró­mában. (Fotó: EPA) Feldarabolt kutya, megölt barátok Moszkva (MTI) - Egy orosz férfi megölte két barát­ját, akik megpróbálták megenni a kutyáját. A 40 éves Alekszandr Jermilov, aki a Csitai terület Nacigun nevű falvában él, arra tért haza, hogy két barátja megöl­te kedvenc kutyáját, egy dán dogot, s épp a tetemet dara­bolják fel, hogy vacsorát ké­szítsenek húsából. A látottakon felbőszülve a férfi felkapta a padlón heve­rő baltát és széttrancsírozta a hívatlan vendégek fejét. Jermilov, aki maga értesítet­te a rendőrséget, jelenleg őri­zet alatt van. A férfi ellen szándékos emberölés gyanú­jával indult nyomozás. Gázrobbanás egy panelházban M A mentők szerint nem sok esély van arra, hogy még élőkre bukkanjanak a romok között. Moszkva (FH, MTI) - Nyolcra emelkedett az oroszországi Kazany városá­ban történt gázrobbanás ha­lálos áldozatainak száma, kö­zölték szerdán. Sajtójelenté­sek szerint a 3 emeletes lakó­ház romba dőlt részében 15- en is tartózkodhattak a sze­rencsétlenség pillanatában. Szerdán még folyt a házban bejelentett és a ténylegesen ott lakó emberek listájának egyeztetése. A mentők sze­rint nem sok esély van arra, hogy még élőkre bukkanja­nak a romok között. A Moszkvától 700 kilomé­terre keletre fekvő városban mínusz 20 fok körüli hőmér­séklet uralkodik. A több lép­csőházas épület egyik lépcső­háza szakadt be a második emelettől a földszintig, ami­kor feltehetően egy második emeleti lakásban gázrobba­nás következett be. A robba­nás tüzet is okozott. Az épületben összesen há­rom lépcsőház volt, mindegyikből 12 lakás nyílt. A kazanyi hatóságok már el­döntötték, hogy a múlt szá­zad hatvanas éveiben épült ház összeomlott részét nem állítják helyre, a lakókat má­sutt helyezik el. gS53 http:./) nagyvilág.boon.hu További érdekességek a világból. NAPRÓL NAPRA /16 Pamela a képek- Ék.. kel barátjának szeret­ne kedveskedni. Videó és képsorozat .j, Pameláról: jjgij www.boon.hu (Fotó: Bátor Laca) ' Amerikai közönségdíjas sztárok Reese Witherspoon szőkesége sem megy ki a divatból (Fotó: Archív) M A tévéprodukciók közül a Dr. House és a Grace klinika az ottaniaknak is tetszik. Los Angeles (MTI) - John- ny Depp és Reese Witherspoon lettek az év mozisztárjai, a té­vében pedig A Grace klinika és a Dr. House vitte el a pál­mát - az amerikai közönség szavazatai alapján - a People’s Choice Awards keddi ered­ményhirdetésén. Töretlenül A voksok szerint Depp és Witherspoon töretlen népsze­rűségnek örvend, bár a szí­nésznőnek csupán egy filmje, a Kiadatás futott tavaly. A leg­jobb filmszínészek díját Joaquin Phoenix és Drew Bar- rymore kapta, Matt Damon (A Bourne-ultimátum) és Keira Knightley (A Karib-tenger ka­lózai, 3.) a legjobb akciósztá­rok lettek. A legjobb mozifilm és egyben a legjobb harmadik rész A Karib-tenger kalózai - A világ végén lett. A Bourne- ultimátum találtatott a legjobb akciófilmnek, a Harry Potter és a Főnix rendje a legjobb drámának, a Felkoppintva a legjobb komédiának, a Harma­dik Shrek pedig a legjobb csa­ládi mozinak. A szavazók George Clooney-Brad Pitt duót hozták ki a legjobb sztár­párosnak. A tévéprodukciók közül a nézők kedvenc drámá­ja a Dr. House volt, de legjobb tévésztárokként A Grace klini­ka vezető színészeit: Patrick Dempseyt és Katherine Heiglt nevezték meg. Ellen DeGeneres nemcsak műsorve­zetőként kedvenc, hanem hu­morát is díjazták. A legvicce­sebb színész Robin Williams volt. A Simpson család a leg­jobb animációs műsor díját kapta. Ismerősök A zenei téren a legjobb éne­kesnek Justin Timberlake, énekesnőnek Gwen Stefani bi­zonyult. A nézők legszíveseb­ben a Rascal Flatts együttest hallgatták, és legjobban az új­ra összeállt The Police turné­jának örültek. ISaS http://mozi.boon.hu További filmes hírek. A fiatalok egy része goromba M Jobban fel kell készí­teni a brit gyerekeket a „civilizált társadalom­ban" való életre. London (FH) - Hogyan kell kulturáltan étkezni és keringőzni? - erre is tanítják az egyik vezető angol magán­iskolában a kilencéves gyere­keket. Az etikett alapismere­tei nevű tantárgyat azután vezették be, hogy felmérések kimutatták: a fiatal brit munkavállalók egy része go­romba és udvariatlan. Az is­kolaigazgató szerint ezért jobban fel kell készíteni a gyerekeket a „civilizált tár­sadalomban” való életre. A brit cégvezetők egynegyede és udvariatlan szerint a friss diplomások neveletlenek. A magánisko­la etikettóráitól azonban nem is lehetne távolabb a brit la­kótelepek valósága, ahol a nem sok perspektívával ren­delkező gyerekek és fiatalok egy része bandákba verődve terrorizálja a lakosokat, és néha a gyilkosságtól sem riad vissza. Beatles­vállfák is kikiáltásra kerültek a Bonham aukcióján. (Fotó: EPA)

Next

/
Thumbnails
Contents