Észak-Magyarország, 2007. december (63. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-20 / 296. szám
2007. december 3 Sokára mondta ki: anya Egy vidám, nyári kiránduláson a Tüskevár Csilla és István sokáig várt a babára, aki kétévi házasság után megszületett. Most 5 évesen ide járnak a Tüskevár Óvodába... Zsuzsi sajnos rendellenességgel született, két és fél hónapos korában derült ez ki. Szellemileg és fizikálisán visszamaradott. Nehezen tanult meg járni, a beszédfejlődése is visszamaradott, vékony, nem eszik úgy, ahogy kellene. Különleges bánásmódot igényel, ezt első perctől fogva gondolták. Eleinte csak otthon tornáztatták, később, mikor megtudták, hogy van ez az óvoda, Miskolcra költöztek. Születésekor is mondta a doktornő, hogy ki kell majd vizsgáltatni. Sokféle okra vezetik vissza betegségét, de nagy valószínűséggel a terhesség első 12 hetében történhetett olyan fertőzés, amely okozta. Először nagyon el voltak keseredve, de tudták, ez nem megoldás. Elkezdték tornáztatni, lovagolni jártak. Intézetbe semmiképp nem akarták adni. Zsuzsi egy rendkívül kedves, mosolygós gyermek, néhány szóban folyamatosan ki tudja fejezni gondolatait, szüleinek szeme fénye. Első szavára sokáig kellett várni, de kimondta: anya. A Tüskevár óvoda nagyon nagy segítséget jelentett, egy kicsit tehermentesítette. így is nagyon sokat van vele, gyenge immunrendszere miatt havi egy-két hetet hiányzik az óvodából. A gondok ellenére sokat kirándulnak, de az igazi társaság hiányzik. A játszótéren is inkább a hasonló sorsú gyerekek társaságát keresik. Remélik, hogy hetedik év után ugyanitt a Tüskevár iskolában folytathatják tovább. Az év oroszlánjai Az Első Miskolci Lions Klub életében régi hagyomány, hogy egy bronzoroszlán vándordíj jár kézről kézre minden évben: a bronzoroszlán mindig annál a klubtag(ok)nál marad egy évre, akinek a munkáját kiemelkedőnek tartja a klubtagság. Az Év Oroszlánjai 1990-től: 91/92 Dr. BarkóCzy István - Molnár Görgy 92/93 Dr. Kotek Pál 93/94 Kovács József 94/95 Békés Dezső 95/96 Puskás Péter - Fitos István 96/97 Dr. Kotek Pál 98/99 Varga László 99/2000 Kovács Bertalan 2000/2001 Dr. Barkóczy István 2001/2002 Dr. Lakatos Árpád 2002/2003 Vinnai János 2004/2005 Békés Dezsó 2005/2006 Dr. Barkóczy István 2006/2007 Kiss László Az aktuális klubtagnévsor: Balabán Péter, dr. Barkóczy István, dr. Berkő Péter, Bihall Tamás, Boronkay Gusztáv, Furmann Géza, Grósz György, dr. Győrfi Gyula, Hajnal József, dr. Halmai Gyula, Iglay Szabolcs, István Zsolt, Kiss László, dr. Kigyóssy András, dr. Koleszár Lajos, Kovács Bertalan, dr. Lakatos Árpád, Nagy Gábor, Puskás Péter, dr. Rémiás Tibor, Sápi Róbert, dr. Székely Zoltán, Szilágyi István,^Tóth Zoltán, Ujfalvy Lajos, prof. dr. Ujszászy László, Varga István, Varga László, Vinnai János, Zarándi Vilmos. Gyógypedagógus szeretne lenni Reá kedvenceivel: a laptoppal és kutyájával, Sütivel Egy éve írtunk Tóth Reáról, a látását tizenöt éves korában elvesztett ongai kislányról. Az eltelt idő alatt sok minden történt, édesanyja nem is tudja, hirtelen miről számoljon be. A Lions Klubbal folyamatos a kapcsolat, a tavaly ajándékba kapott laptop jól funkcionál, de ha bármi probléma adódik, azonnal segítenek. A Lévay Református Gimnáziumban most tizenegyedikes lány kisérettsé- gire készül, gyógypedegógiára felvételizne, a vakok és gyengénlátók szakot vette célba. „Hadd nézzem meg!” Tavaly óta sokat változott, fejlődött a kislány - meséli örömmel mamája. Mára Sütivel, a vakvezető kutyával nagyon jó barátságba került, de ha a sáros időben lendületesen beugrik az ágyába, azt már nehezen tolerálja a család. Egyébként természetesen ugyanolyan, mint az ilyen korú kislányok. Mindenre nyitott, imád barátokkal beszélgetni - hívásunk idején mamájának magához kellett ragadni a telefont -, vásárolni, amelyet sokszor gyakorolnak is együtt. Részletes beszámolót kér a kínálatról, és ha valami különösen felkelti az érdeklődését. „Hadd nézzem meg!” - mondja, és megtapogatva beható vizsgálatnak veti alá az árucikket. Zenét hallgatni nagyon szeret, kifinomult hallással a hétköznapi életben is számos olyan dolgot észrevesz, mely elkerüli a látó ember figyelmét. Kezdetben a fizikai alkalmazkodáson túl, az új helyzetre való lelki áthangolódásban sokat segített Reá- nak édesanyja. Megbékélve helyzetével számos esetben tett rendkívüli lelkierőről tanúbizonyságot. Édesanyja mesélte, hogy amikor egy jó féléve komoly autóbalesetet szenvedett és elkeseredetten ült a konyhában és panaszkodott, hogy miért bánik vele a sors ilyen mostohán, kislánya csak annyit mondott: „Anya, akkor én mit szóljak?”. A lakásban százszázalékos biztonsággal mozog, idegen észre sem veszi azonnal, hogy valójában nem lát. Mindenféle otthoni munkába igyekszik besegíteni, a főzés, a mosás meg a vasalás is kedvére való lenne, de mamája félti a forró vasalótól. A három testvérrel folyamatosan kommunikál, ha kisöccse rajzol valamit, ráteszi ujját a papírra és kéri: „Nézd meg, Reá !” Lassabb tempóban, sok türelemmel Radványi Tivadarné: „Kicsit másképp kell tanítani őket." Radványi Tivadarné, az Éltes Mátyás Általános Iskola igazgatója. Ót kérdeztük erről a sok szempontból különleges iskoláról. Radványi Ti- vadamé:- A mi iskolánk eltérő tantervű általános iskola, sajátos nevelési igényű gyerekek nevelésével, oktatásával foglalkozunk. Jelenleg öt telephelyen működik az intézmény, 433 tanulónk van. Óvodás kortól a 8. osztályos általános iskolás korig bezárólag. A fő intézmény a Szeles úti általános iskola, ide 216 tanuló jár, zömében enyhe értelmi fogyatékos gyerekek, de nagyon sok halmozottan sérült gyerekünk is van.- Honnan járnak be a gyerekek és milyenek az alkalmazott oktatási módszerek ?- Elég sok a vidékről bejáró gyerek, mert az iskola jól megközelíthető helyen van. Kicsit másképpen kell tanítani őket, sokkal eszköz- igényesebb az ő oktatásuk. Kisebb csoportokban tanulnak az átlagos osztálylétszám 13-15 fő. Sokkal több egyéni zás, sokkal több terápia szükséges, de a gyógypedagógusok jól ismerik ezt, nálunk teljesen természetes, hogy differenciálni kell az órán hisz a gyerekek képessége nagyon külön böző. Ugyanazok a tantárgyak vannak, mint a többi általános iskolában, tanulnak földrajzot, történelmet , magyart, matematikát. Kicsit lassabb tempóban és más tankönyvekből a meghatározott célok eléréséhez. Sok a terápia, gyógyúszás, gyógylovaglás szerepel a programban.- Milyenek az oktatás körülmé- az anyagi és tárgyi feltételek ?- Kívülről a főépületünk eléggé elhanyagolt állapotban van, de a belső berende„A gyerekeink képességei nagyon különbözőek” az osztálytermek jól felszereltek, mert igyekszünk minden pályázati lehetőséggel élni. Jelenleg négy alapítványunk is működik, de sajnos nagyon kevés a támogató, a mi gyerekeink szegény családokból jönnek, csak egy részük tudja még az egy százalékot is felajánlani az adójából...- Egyéb segítséget honnan tudnak kapni, vannak külső támogatóik ?- Nagyon hálásak vagyunk minden apró támogatásért, az is nagy segítség lenne, ha valaki segítene, hogy a diákigazolványokat el tudjuk készíteni, például egy fényképész, aki a képeket elkészítené, ilyen apró dolgokra gondolok. Pályázatokból oldjuk meg a terápiákat, most népitánc terápiát szeretnénk indítani tanulóink számára. Ezek a terápiás foglalkozások pénzbe kerülnek és nem biztos, hogy a szülők tudják vállalni. mi Szerezzen örömöt az egész családnak! NEC Versa M370 notebook Intel Celeron M530,1Gb DDR2,120Gb HDD nettó 136 900Ft NEC Versa P570 notebook Intel Core2Duo T7500, 1Gb DDR2, 160Gb HDD nettó 217 020Ft NEC PowerMate ML450 asztali gép Intel Core2Duo E4500, 512Mb DDR2, 160Gb HDD nettó 88 583FI szinv AUpíi.a www.szinvanet.hu NEC 193WM monitor 19", TFT-LCD nettó 43 250F1 TOKAJ ES VIDÉKÉ TAKARÉKSZÖVETKEZET 50 ÉVE AZ ÜGYFELEK SZOLGÁLATÁBAN TELJESKÖRŰ BANKI SZOLGÁLTATÁSOK MINDEN KIRENDELTSÉGÜNKBEN. Kiemelt ajánlatunk • SZÉCHENYI KÁRTYA hitel teijetkörű, agy pontot ügylntÉzáá támogatott hitelkamat, 80% Hitelgarancia ZRT. kezességvállalás EC/MC bankkártya GAZDAHITEL-GAZDAKÁRTYA támogatott hitelkamat, 80%-os AVHGA kezességvállalás MC bankkártya 3528 Miskolc, Bajcsy Zs. u. 18. 3910 Tok^j. Bethlen G. u. I. 3910 Tokai, Bajcsy Zs. u. 18. 1137 Budapest, Pozsonyi u. 14. 3881 Abaújszántó, Béke u. 3. ' 3916 Bodrogkeresztúr. Kossuth u. 55. 3929 Tíszaladány, Kossuth u, 62. *46/344-451 • 47/552-025 •47/352-851 » 1/270-2032 •47/330-631 • 47/396-022 • 47/352-310 A TOKAJ (8 VIDÉKE TAKARÉKSZÖVET KÉZIT MINDEN KEDVES OLVASÓNAK ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN, 2008-BAN IS SZÁMÍTUNK MEGTISZTELŐ BIZALMUKRA. **