Észak-Magyarország, 2007. december (63. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-19 / 295. szám
ZAK 2007. december 19., szerda AGYAR ORSZÁG /9 RÖVIDEN • Az UEFA Kupa csoportkörének utolsó fordulójában ma még kilenc csapatnak - ebben a végső győzelemre legesélyesebbnek tartott Bayern Münchennek - van lehetősége a továbbjutásra a kiadó hat hely valamelyikén. IMem tudni még, hogy kivel játszanak a mieink (Fotó: EPA) Törölték az eredményeket Párizs (MTI) - Manipulációs vádak miatt a nemzetközi szövetség (IHF) törölte a kézi- labdás olimpiai selejtezők férfi és női ázsiai tornájának eredményeit. Hasszán Musztafa, az IHF elnöke bejelentette: a sportág érdeke az, hogy megismételjék ezeket a tornákat, mégpedig 2008 január végéig. Az ázsiai kvalifikáció női viadalát, Almati- ban augusztusban meglepetésre a házigazda kazah válogatott nyerte a toronymagas esélyes Koreai Köztársaság előtt. A férfi tornán, szeptember 1. és 6. között a japán Tojotában Kuvait győzött a szintén esélyesebb Dél-Ko- reát megelőzve. Mivel így sem a kazah női, sem pedig a kuvaiti férfiválogatott nem tekinthető olimpiai résztvevőnek, ezért még nem alakulhattak ki a márciusi kvalifikációs tornák csoportjai. Ennek értelmében nem biztos, hogy a vasárnap zárult női vb-n 8. magyar csapat abba a kvartettbe kerül, amelyikbe még a vb utolsó napján sorolták. Sütő: remeklések Miskolc (ÉM) - Pár napon belül két rangos versenyen is részt vett Sütő Dávid, a Diósgyőri VE vívója. Patócs Béla tanítványa előbb múlt pénteken a gödöllői felnőtt országos bajnokságon indult, ahol férfi párbajtőrben a 16 közé kerülésért az idei Universiade- győztes Rédli Andrástól szenvedett vereséget - a végelszámolásnál 26. lett. Vasárnap aztán Mödlingben egy 14 nemzet vívóit felvonultató viadalon lépett pástra a miskolci pengeforgató: a kadett fiúk mezőnyében 117-en indultak, a 16 esztendős sportoló 3. lett, az elődöntőben szoros csatában a későbbi győztestől kapott ki. Az év megyei focistála (voks); Ki lesz az év megyei focistája Most először lopunk, az Észok-Moqyororsziig olvasói eS internetes portótunk a www.boou lui oldal látogatói dönthetnek orrul, hogy ki legyen az esztendő legjobb megyebeli fvrtbolkstuj.1 Szer kesztösegünk - az NB I töl a megyei II. osztályig 15, arta érdemes labdarúgót nevezett meg az első körben, a csapatok edzőivel egyeztetve: Köteles László (Diósgyőr), Sipeki István (Diósgyőr). Urbin Peter (Bocs), Elek Ákos (Kazincbarcika), Sh/ák Sándor (Mezőkövesd). Varsányi kínos (Put- nok). Bazsanyi Petor (FHsdzsolca), Juhász Csaba (Ózd), Bokros Tibor (Diósgyőr tartalék). Kovács Péter (Tiszjujvaros), Kotai Ferenc (TontorL.sk), Szombati Csaba (Mezócvit). Mihálszki Csaba (Tjiy.i). Valkanyi Peter (Sajúbábony) Turóczí Roland (Mucsony), Rajtuk kívül olvasóink, portaUatogatóink szavazat.) alapjan újabb 15 futballista került a jelöltek köze Botlo Adóm (Kazincbarcika), Molnár Réka (Miskolci Vénusz). Maoo Sziláid (Tiszáim), Nagy Csaba (Pulitok), Cipnan Bindoi (Kazincbarcika). Simeon Stevica (Kazincbarcika), Bukta Krisztián. (Fncs), Hömyák Pétéi (Henindkércs), Kovát* Ali* (Miskolci Vénusz), Kovács Peter (Kazincbarcika), Cseprogi Gabriella (Miskolci Vénusz). Pjranai Gábor (Ab.iujsz.mty), Zuti Gergő (Sajökaza). Grego Imre (Fncs), Simon Attila (Diosgytn). Az Kjy kialakult harmincas listáról lőhet majd megvalósítani az év legjobbjai december 1 je es december 20-a között az Észak-Magyarois/ag szrifcetwtösegehez 'Miskok. 7solu.ii kapu 3 ) ofjut- tatott alábbi szavazási lapon vagy a www boott.hú internetes portálon Bizony nem lógtak a szeren ■ A 2006/2007-es tanév megyei pontversenyeinek értékelésére került sor nemrégiben. Juhász-Léhi István istvan.juhaszlehi@inforin.hu Miskolc (ÉM) - A megyeházán ünnepélyes keretek között kiosztásra kerültek a díjak, jutalmak. Az eredményei okán a miskolci Hermán Ottó Gimnázium képviselői is ott voltak.- Az eddigi tanévekhez képest soha nem értünk el ilyen szép sikereket - nyüatkozta lapunknak Szilágyi Attüa, az intézmény testnevelés-munkaközösségének vezetője. - Minden olyan kategóriában, ahol iskolánk indulhatott, első helyezést értünk el a megyében. így a középfokú iskolák úgynevezett kisgimnáziumokat működtető intézményei között tizenkilenc iskola közül lettünk elsők, míg a nagygimnazistáknál, a nagy létszámú iskolák leánykategóriájában szintén tizenkilenc középiskola közül nyertük meg a versenyt. Ugyanakkor a kis létszámú iskolák fiú kategóriájában harmincöt középiskola közül szereztük meg az első helyet. Nagyon büszkék Szilágyi Attila elmondta: ilyenre még nem volt példa, így aztán nem is csoda, hogy nagyon büszkék az eredményekre.- Büszkék vagyunk tanulóinkra és magunkra is - tette hozzá a pedagógus. - A testneK1EMELKEDTEK Hermanosok, akik kiemelkedő eredményeket értek el. Egy kis névsor, a teljesség igénye nélkül: Antal Csaba (atlétika, kézilabda), Pásztor Anett (sakk), Bertóti Regina és Bertóti Dia (tájékozódási futás), Béres Márton (torna), Kárpáti Linda (lövészet) Kerekes Attila (balról), Bobcsák Krisztina, Pellei László, Drahos Lászlóné, Szilágyi Attila és Mayer Péter (Fotó: Magánarchivum) velés-munkaközösség átalakult, hiszen a nyugdíjba vonulások után más összetételben kezdtük meg a munkát; Drahos László- néval, Pellei Lászlóval, Mayer Péterrel és az „újakkal”, Bobcsák Krisztinával és Kerekes Attilával kiegészülve. Egyszóval hatan tudhatjuk magunkénak ezt a szép sikert, nem feledve azt, hogy az iskola vezetése és a kollégák mellettünk álltak, segítettek. A Hermanba egyébként közel 850-en járnak és a létszámból körülbelül kétszázan sportolnak aktívan. És hogy milyen a diákság viszonya a tesihez az iskolában?- Szívesen és örömmel jönnek a gyerekek az órákra. Népszerű a testnevelés - árulta el Szüágyi Attila. - Kiemelkedő, kiemelendő sportágunk igazándiból nincs. Jók vagyunk a labdajátékokban és atlétikában is egyre jobbak az eredményeink. Hozzáteszem: egyre kedvezőbb a megítélésünk a tanári karon belül is. ** Sok osztályfőnök eljön szúr-, kölni a diákoknak. Olyan gyei rekekkel dolgozunk, akiket sport szempontjából nem mértünk meg. Ezért is nagyon büszkék vagyunk rájuk. BEES SB9tLh9Qn.hu További cikkek! Más és muszáj „Van értelme a munkának, ezt az eredmények is bizonyítják” - mondta Mayer Péter. „A legnagyobb kontraszt az, hogy 10-15 esztendeje egészen másképpen működött a világ, így a testnevelés is. Anno elég volt meghirdetni egy edzést, egy tömegsportrendezvényt és telt ház volt. Most ez is sokkal nehezebb és több energiát igényel. Más a leterheltsége a diákoknak, de talán éppen emiatt muszáj az életükbe elhelyezni a sportot.” Kézis fiatalok a főszerepben ■ A magyar férfi kézilabda-válogatott hétfőtől Tatán edzőtáborozik, majd „kupázik". Tata (ÉM - PA) - Nemzeti csapatunk a hét második felében Szlovákiába utazik, ahol részt vesznek a már hagyományos Karácsony Kupa nemzetközi felkészülési tornán. „Szűrők”- A mostani keret jelen pillanatban zömmel a „B” válogatottra épül, a külföldön játszók csak később csatlakoznak hUJUMkemtippek boon.hu •A válogatott kerete (PDF, 45 kB) a felkészüléshez - tudtuk meg Juhász Istvántól, a „B”-sek szövetségi edzőjétől, a Mezőkövesdi KC szakvezetőjétől. - Skaliczky László, a felnőttek kapitánya azt szeretné elsősorban lemérni, hogy kik azok a játékosok, akikre lehet számítani a januári Európa-bajnok- ságra utazó keretben. Erre nagyszerű alkalom lesz az előttünk álló torna, hiszen három jó ellenféllel mérhetjük össze tudásunkat. Azonban a munka a viadal után is tovább folytatódik, hiszen a jövő hét végétől Gyöngyös lesz a következő állomás, ahol már a 28- as keret gyűlik majd össze: ez a következő „szűrő” az Eb-re. Ezután várhatóan már sokkal tisztább lesz a kép, és jöhet a franciák elleni páros meccs, melynek visszavágója január 7-én Miskolcon lesz, amit már nagyon várnak a játékosok... A debreceni Frey is bizonyíthat (Fotó: HBN) A MAGYAROK PROGRAMJA Karácsony Kupa Csütörtök: Magyarország - Lengyelország. Péntek: Magyarország - Szlovákia. Szombat: Magyarország - Csehország. Harmadszor (is) a győzelemért A női röplabda Magyar Kupában ma itthon szerepel Albrecht-MVSC- MISI csapata. Miskolc (ÉM - PA) - A miskolci városi sportcsarnokban 16 órától a nyolcaddöntő visszavágóján a BSE együttesét fogadják. A két gárda az utóbbi időben alaposan kiismerhette egymást, hiszen az MK első találkozója mellett a múlt héten pénteken bajnokin is összecsaptak. Előnyben a fővárosiak vannak, hiszen a kupasorozatban 3:0-ra verték a borsodiakat. Tudják tartani- Az előző két egymás elleni találkozót össze sem lehet hasonlítani - mondta Kerekes Attila, az MVSC edzője. - A kupameccsen simán kaptunk ki, míg a bajnokin a vereség ellenére jó teljesítményt nyújtottunk, alaposan megizzasz- tottuk ellenfelünket. Van tehát alap, amiből ki kell indulni, hiszen ugyanezt a hozzáállást és teljesítményt kell most megismételnünk. Abban is biztos vagyok, hogy a BSE is oda fogja magát tenni, hiszen tovább akarnak jutni, és ők vannak könnyebb helyzetben, hiszen nekik egy szett megnyerése is elég a céljuk eléréséhez. De úgy vagyunk vele, hogy a kis esély is esély, így nagyon rá fogunk hajtani. Bátran kell küzdenünk, mert véleményem szerint játékban tudjuk tartani a lépést az ellenfelünkkel, és csak ebben a mérkőzésben kell gondolkodni és fegyelmezett játékkal 1& hét esélyünk a győzelemre.-^ r (SZAK Az összecsaPásra a kinőtt jegyek ára ..jf.f.rl300 forint, ám nyugdíjas és diák igazdf- vánnyal a belépés díjtalan.