Észak-Magyarország, 2007. december (63. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-17 / 293. szám

2007. december 17., hétfő AKTUÁLIS /5 ÉSZAK Luca-napi vacsora, a Berze­viczy iskola végzős tanulói rendezték szüleiknek, ismerőseiknek, hogy meg­mutassák, miként sajátították el a szak­ma fortélyait. (Fotó és videó: Mocsári László) www.boon.hu V • ___________________.. , , : J Alkotók „utcája" Miskolc (ÉM) - Karácsonyi játszóházat rendeztek vasárnap a Fügedi Márta Nép- művészeti Egyesület és Diósgyőri Kézműves Alkotóházban.- A kicsiknek kedveztünk, de az anyukák és apukák, valamint az érdeklődők sem ma­radtak meglepetés nélkül - mondta Garam- hegyi Andrásné, az akció egyik szervezője. Bemutatták a népi mesterségeket, az ezekhez használatos eszközöket és ajándéktárgyakat készítettek. Utóbbiakat a gyerekek haza is vihették, míg a felnőttek az ünnephez illő népművészeti cikkeket vásárolhattak. Együtt dolgoztak a kicsik és a nagyok (Fotó: k z.) Egyedül nem megy Miskolc (ÉM - KHE) - Együttgondolko­dásra és közös munkára van szükség az uni­ós pénzek elnyeréséhez. Két évvel ezelőtt kezdte el munkáját a Kapcsolat Projekt ab­ból a célból, hogy az elkövetkezendő évek­ben minél több uniós pénz érkezhessen régi­ónk kistérségeibe. A minap tanácskozást tartottak, hogy találkozhassanak azok a partnerek, akik együtt tudnak tervezni, pro­jekteket kidolgozni és megvalósítani.- Ma már kevés esélye van annak, aki önállóan akar sikerre vinni valamilyen pro­jektet - fogalmazott dr. Gadóczi Bertalan, a Kapcsolat Projekt vezetője. - Az önkormány­zatoknak, civil szervezeteknek és vállalko­zóknak együtt kell gondolkodniuk, a siker érdekében komoly kistérségi tervezésre van szükség. Ezen a konferencián bemutattuk a nagy Zászlóshajó projekteket, de a kisebb projekteket is. Ötleteket adtunk a jelen­lévőknek, hogy keli gondolkodni, esetleg me­lyik programhoz tudnak csatlakozni. MOZIIEGYET NYERTEK A következő 50 Észak-olvasó nyert személyenként 1 darab 2 fős belépőjegyet A nemzet aranya 2 - Titkok könyve című szinkronizált amerikai kalandfilm premier előtti vetítésére, ami december 18-án (kedden) este 7 órakor kezdődik a Cinema City moziban (Miskolc Plaza). A jegyeket szerkesztőségünk (Miskolc, Zsolcai kapu 3.) ügyfélszolgálatán vehetik át ma és holnap munkaidőben (8-16 óra között) között. Gratulálunk nyerteseinknek! Ádám Tamás (Miskolc), Babály Attila (Sajószéntpéter), j Balabásné Föidesi Zita (Onga), Bállá Sándor (Nemes- bikk), Balogh Attiláné (Encs), Balogh Sándorné (Sajóbábony), Bencze Péter (Kazincbarcika), Bodvánsz- k| Dániel (Sajóvámos), Csontos Anita (Sajószentpéter), Debrődi Róbert (Hernádnémeti), Dézsi Edit (Miskolc), Faragó Lászlóné (Miskolc), Farkas Ernő (Szirmabesenyő), Farkas Péter (Miskolc), Fiié Péter (Miskolc), Hódosné Búza Mária (Kiskinizs), ifj. Fekete i Sándor (Miskolc), Juhász Erika (Berzék), Kalász Zsuzsa (Miskolc), Kamasinszky Beáta (Olaszliszka), Kéninger Vivien (Izsófalva), Kertész József (Miskolc), Kiss Gábriel- j la (Miskolc), Kiss János (Miskolc), Kocsis Judit (Nagy- rozvágy), Korócsné Majoros Judit (Dövény), Kozma László (Kazincbarcika), Krajcsovics Lászlóné (Miskolc), Kun Marianna (Miskolc), Lövei Csaba (Miskolc), j Majoros Istvánná (Miskolc), Nagy Béla (Miskolc), Pin- térné Berentés Zsüzsa (Sajóivánka), Polonkai Alexand­ra (Felsőzsolca), Sárkány Andrea (Hernádkércs), Szabó Ákos (Miskolc), Szabó Eszter (Felsőzsolca), Szabó Már­ta (Miskolc), Szabóné Papp Judit (Miskolc), Szegedi Zoltán (Miskolc), Szűcs Tibor (Bocs), Tardi Adrienn i (Sajószentpéter), Tirpák Irrire (Novajidrány), Tóth András (Miskolc), Tóth Józsefné (Tiszalúc), Varga Kata­lin (Miskolc), Vass Lajos (Miskolc), Végső Enikő (Sajólád), Zvolenszkiné Szabó Szilvia (Lggyesbénye), Zsibai Zsófia (Encs) Határok nélkül - határtalanul ■ Nem szűkölködik programokban a Bódva völgye, a Hegyköz és a Bodrogköz sem. Tornyosnémeti, Bánréve, Pácin (ÉM - BG, BGY, SFL) - Hazánk 2004. május 1-jén csatlakozott az EU-hoz. Idén kiteljesedik tagságunk, mivel 2007. december 20-án éjfélkor lép életbe a schengeni szerző­dés. A megyei önkormányzat közös ünnepséget rendez de­cember 20-án, mely este 8 óra­kor kezdődik Tornyosnémeti­ben, a határátkelőhelyen. Este tíztől élő Bikini-koncert, dr. Odor Ferenc, a megyei köz­gyűlés elnöke, dr. Zdenko Tre- bula, a Kassa Megyei Önkor­mányzat elnöke, valamint Rolyák József, a Miskolci Ha­tárőr Igazgatóság igazgatója mond beszédet. Ezt követi a jelképes határbontás, a sorom­pó leszerelése. i SZAK emf/ppeíc.boon.hu •A bodrogközi ünnep programja (PDF, 131 kB) Itt még áll a szemerei sorompó, de hamarosan lebontják... (Fotó: sfl) ÜNNEPI PROGRAMOK Ünnepélyes határnyitás lesz december 21-én délelőtt 10 órakor a bánrévei közúti határátkelőhelyen, Tamás Bar­nabás és Ing. Frantisek Kardos, a Sajó- Rima Eurorégió társelnökei köszöntő­je után beszédet mond Barsiné Pata­ki Etelka, EU-parlamenti képviselő. A Sajó-Rima Eurorégió ünnepi ülését ugyancsak ezen a napon tartják délelőtt 11 órakor a putnoki Bányász Művelődési Házban. ______________________ Az Aggtelek-Kecső határszakaszon a schengeni határnyitás tiszteletére de­cember 21-én 13 órakor ünnepi be­szédet mond Éles Miklós, Aggtelek polgármestere és Lőrinc Gyula, Kecső polgármestere. Ezután a „Helló szom­széd" emlékpad ünnepélyes elhelye­zése szerepel a poroqramban._________ December 20-21-én rendezi meg Hid- végardó, Szepsi, Torna önkormány­zata és az edelényi Borsod Kulturális Alapítvány az Egymásra találva - ha­tárok nélkül elnevezésű Bódva-völgyi határnyitást. Hidvégardón december 20-án délután 3-kor Matusz Tamás, Hidvégardó polgármestere nyitja meg a rendezvénysorozatot, majd Gúr Nán­dor országgyűlési képviselő és Köte­les László szlovák parlamenti képviselő tart megemlékező beszédet.__________ Lácacsékén december 20-án ünnepel­nek. Fedor László, Lácacséke polgár- mestere elmondta, ők a határ meg­nyitásának első pillanatát akarják kö­szönteni éjfélkor.__________________________ December 21-én a hollóháziak kez­dik az ünneplést.__________________________ A sátoraljaújhelyiek az 1986-ig hiva­talos határként üzemelő úgynevezett qyaloqhatárnál ünnepelnek.____________ Barati Attila, Pácin polgármestere el­mondta, azon a ponton akarnak ün­nepelni, amely sokáig az egyetlen összekötő pont volt Magyarország és Szlovákia között. Nagykövesdre Kiskövesd, Karcsa, Nagykövesd, Pácin, Őrös, Nagygéres, Nagyrozvágy és Kisrozvágy lakossága hivatalos az ün­nepségre, szónoknak meghívták Ar- nold Mihály tábornokot, a Vám- és Pénzügyőrség volt országos parancs­nokát, Pácin díszpolgárát.______________ A határátkelőn álló sorompó immár elveszíti jelentőségét, ugyanis Sze­merén is megtartják a határnyitó ün­nepséget december 21-én 14 órától, ahol lebontják az út elzárására szol­gáló tárgyat - közölte Farkas Ferenc szemerei polgármester. Fejedelmi aranyak a Gárdonyiban Sok érdeklődőt vonzott a különleges kiállítás (Fotó és videó: Osztie Tibor) CS3 ÉJ* www.boon.hu ■ Először rendeztek nu­mizmatikai kiállítást és vásárt a Gárdonyi Művelődési Házban. Miskolc (ÉM - KT) - A két­napos eseményen kiderült: a borsodi megyeszékhelyen rit­kán tartanak üyen és ehhez ha­sonló eseményt, a Gárdonyi így úttörő szerepre vállalkozott.- Egyik tagunk Nyíregyhá­zán látott pénzkiállítást, ami nagyon tetszett neki - mond­ta Varga Béla, a Hejőcsabai Fiatalok Közhasznú Egyesüle­tének elnöke, a Gárdonyi Művelődési Ház vezetője. - Engedtünk a csábításnak és hozzáláttunk a börze megszer­vezéséhez. Jól tettük, mintegy kétszáz látogatónk volt. Sikert arattak Az akciót „minden érdek­lődőt szeretettel várnak” mot­tóval hirdették és nem csalat­koztak. A kiállítók szép szám­mal mentek a házba, s az ér­méken és papírpénzeken kí­vül egyéb csecsebecséket (kar­dokat, fafaragásokat, sapká­kat) is vittek. Arra a kérdésre, hogy akad­tak-e különlegességek, Lovász Ferenc főszervező így vála­szolt:- Minden pénz érdekes, a fizetőeszközök ugyanis törté­nelmünk részei. Felbukkant például az erdélyi fejedelmek négy aranyérme, ezek eszmei értéke darabonként 4-500 fo­rintra tehető. Az én személyes gyűjteményem például száz évet ölel fel és minden „fillé­rem” különleges és kedves számomra. A tárlatra jöttek németek, románok és szlovákok, volt, aki csak kiállított, néhányan azonban árultak, mások ér­tékbecslésre hozták el fém- és papírpénzeiket. Ami pedig a jövőt illeti: a numizmatikusok a Gárdonyiban szeretnének állandó otthonra találni. Új módszerek Miskolc (ÉM) - Együtt­működési megállapodást írt alá a Miskolci Rendé­szeti Szakközépiskola igaz­gatója a Magyar Tehetség- gondozó Társasággal és a Debreceni Egyetem Peda­gógiai-pszichológiai tan­székével. Az együttmű­ködéssel lehetővé válik, hogy az iskola pedagógu­sai közvetlenül kapjanak segítséget a 2008-tól beve­zetendő kompetencia ala­pú, moduláris szakképzés­ben alkalmazható koope­ratív tanulási módszerek alkalmazásához. Közösen fognak hozzá az iskolai komplex tehetséggondozó program kidolgozásához rendészeti területre. Az együttműködés lehető-vé teszi közös kutatási pro­jektek megvalósítását, a pszichológushallgatók is­kolai gyakorlatának meg­szervezését, valamint a te­hetséges fiatalok részére egyéni fejlesztési tervek kidolgozását. ADVENTI JÁTÉK A R00N-NAL Egy hétvége két nyertese Itt járt a Gárda Felsőzsolca (ÉM - SFL) - Szerte az országban gyűlése­ken igyekszik megismertetni magát a Magyar Gárda. Vasár­nap délután Felsözsolcán, este pedig Tiszaújvárosban várták a szimpatizánsokat. Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarorszá­gért mozgalom országos alelnö- ke, a Magyar Gárda alapító­tagja érdeklődésünkre elmond­ta, a két szervezettel kapcsola­tosan sok félretájékoztatás lá­tott napvilágot, kampányuk so­rán ezeket szeretnék helyreten­ni, egyben új tagokat is tobo­roznak. Mint mondta, me­gyénkben több száz a jelentke­zők száma, s márciusban Mis­kolc főterén avatót tartanak. Szegedi Csanád Felsözsolcán (Fotó: Serfőző László) Miskolc (ÉM) - Adventi já­tékunk (amely a Borsod On­line weboldalon fut) szomba­ton és vasárnap újabb nyerte­seket hozott. A 14. nyertes Si- monné Hajdú Borbála miskol­ci olvasónk volt. Nyereménye egy Moulinex vasaló.- Örülök, hogy nyertem! Amikor úgy döntöttem, hogy részt veszek a Borsod Online adventi játékán, még nem gondoltam, hogy szerencsém lesz. Regisztráltam, majd el is felejtettem, mire ma reg­gel megszólalt a telefonom. Egyébként kedvelem a BOON-t, színes, változatos, friss! Kö­szönöm a vasalót! - hallottuk Simonné Hajdú Borbálától. A 15. szerencsés nyertes Pál Sándorné miskolci lakos, nye­reménye egy MP3 lejátszó. - Reggel nyitogattam az e-ma- iljeimet és köztük találtam azt az értesítést, mely szerint a Borsod Online nyereményjá­tékán nyertem, vagyis megta­lált advent jézuskája. Kapok egy lejátszót, nagyon örülök neki, a kisfiamnak szép ka­rácsonyi ajándék lesz. A fődíj­ra is pályázom! - árulta el ér­deklődésünkre Pál Sándorné.

Next

/
Thumbnails
Contents