Észak-Magyarország, 2007. november (63. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-06 / 258. szám
2007. november 6., kedd PRÓ ÉS KONTRA Hegedűs Ferenc (20): _______________ Az én véleményem az, hogy tisztázni kell az otthonszülés jogi hátterét, s ha megfelelnek az előírt feltételeknek, akkor a szülők választhassanak a kórház, a szülőotthon és az otthon között. Ott szüljön az anya, ahol akar. Szalontai László mentésirányító: ______ Bár minden mentőkocsi felszerelt a szüléskor használatos eszközökkel, s szakmai felkészültségben sincs hiány, a privát véleményem alapján minden közeli ismerősömet a kórházban szülésre biztatom, a biztonság miatt. Összefésült feltételek, hiányzó összehasonlítás Miskolc (ÉM) - Jóllehet a minisztérium nyomására, a szülész-nőgyógyászati szakmai kollégium kidolgozta az otthonszülés szakmai feltételeit. Emellé a minisztérium is letette a maga javaslatát, s végül a kettőt összefésülték. Az egyeztető megbeszélésen a minisztérium képviselőjének feltettük a kérdést: mi indokolja, hogy az otthonszülés mellett kardoskodnak. A válasz az volt: az emberi szabadság- jogok - tájékoztatott dr. Berkő Péter mint a szakmai kollégium titkára. Az én véleményem azonban továbbra is az, hogy ez nem írhatja felül azt a meglévő jogszabályt, hogy az anya nem veszélyeztetheti a magzat egészségét, életét. Arra vonatkozóan semmiféle adattal nem rendelkezik a szakma, hogy azokban az országokban, ahol gyakorlat a szabályozott körülmények közötti otthonszülés, mennyivel magasabb a szülés körüli károsodás, illetve elhalálozás, mint hazánkban, mondta kérdésünkre dr. Berkő Péter.- Ez nem is volna korrekt, hiszen ott is az eleve kisebb kockázatú szülések történnek otthon. Az már mondana valamit, ha valamely nagyobb kórházban különválogatnák az eleve kóros eseteket és azokat, amelyek a tervezett otthonszülés feltételeinek is megfelelnek, s ez utóbbiakat viszonyítanánk mondjuk a holland otthonszülési mutatókhoz. De ezt még senki sem tette meg. mm. Dr. Berkő Péter EGÉSZSÉG / HIRDETÉS /4 Van-e „itthon" otthonszülés? Kórházban szült/született: Bartókné Tassonyi Annamária és Bartók Adrienn (Fotó és videó: Osztie Tibor) C33 & www.boon.hu tisztességes szülészorvos nem vállalkozhat a kockázatosabb otthonszülésben való közreműködésre - tette hozzá. Ő egyébként nem hallott olyan esetről, amely arra utalt volna, hogy tervezett otthonszülés után került volna valaki az osztályukra. KIK NEM? A kollégium (végleges?) javaslata szerint csak kórházban szülhetnének azok a nők, akiknek a méhén korábban már végeztek valamilyen műtétet, akiknek magzata medence fekvésű, ____________________ akik elmúltak 35 évesek,______ akiknek nagy súlyú a magzatuk. 1 emtippek.boon.hu •Az otthonszülés feltételeiről (PDF, 20 kB) •A WHO szülészeti ajánlásai (PDF, 82 kB) •Egymást cáfolják... (PDF, 35 kB) ■ Meglehet, nem csak Budapesten történik tervezett otthonszülés? És lesz-e errefelé? Szalóczi Katalin újszülöttjével hozták be hozzánk, olyan szülési szövődményekkel, többek között nagyfokú repedésekkel, • hogy jó kétórás műtéttel tudtuk helyrehozni egy proctológus kollégával karöltve. Nehezen elképzelhető, hogy egy ekkora újszülöttel olyan hirtelen zajlott volna le a szülés, hogy nem értek volna be a kórházba. Az orvos mint feltétel A műtétet követő napon megpróbáltam beszélgetni a kismamával, elmondtam, milyen állapotban volt, mit kockáztatott. Hazament, kontroli- vizsgálatra nem jött vissza a megadott időpontban, s azóta sem láttuk. A főorvost arról is megkérdeztük: a szülészeti szakmai kollégium elkészítette a hazai otthonszülés feltételeire vonatkozó javaslatát. Hallani lehet, hogy többek között legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkező szülész orvosnak is jelen kell lennie. Lehetségesnek tartja-e, hogy az osztályán dolgozó orvosok közül volna, aki ebben szívesen részt venne?- Beszélgettünk erről a kollégáimmal, és elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki felvállalná a lehetséges komplikációk kockázatát. Nem gondolom, hogy ez volna a jövő útja. Vagy-vagy... A megyei kórházban lévő, másik miskolci szülészeti osztály vezetője, dr. Berkő Péter főorvos szintén nem gondolja, hogy volna olyan kollégája, aki bármilyen szabályozott, engedélyezett körülmények között is részt vállalna az otthonszülésben.- Sőt azt is kijelenthetem, hogy azzal párhuzamosan itt tovább nem dolgozhatna. Mégpedig azért, mert az otthonszülés biztonsága soha nem érheti el a kórházi körülmények közöttiét. Ennek tudatában viszont lelkiismeretes, szaloczi@eszak.boon.hu Nem bizonyított- Mint mondani szokás, sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom. Egy évvel ezelőtt volt egy eset, amikor a mentős kollégákban is felmerült a gyanúja, de amikor rákérdeztem, hogy tervezett otthonszülés volt-e, a kismama nem kívánt válaszolni. Egy frissen lezajlott szülést követően több mint négykilós Miskolc (ÉM) - Elképzelhető-e, hogy „mifelénk” is történnek tervezett otthonszülések, esetleg csak nem derülnek ki, s nem is kerülnek nyilvánosságra? - Az újabb nagy port felvert budapesti » ...................... Elképzelhetetlen, hogy bármely kollégám felvállalná az otthonszülés lehetséges komplikációinak kockázatát. Dr. Hardonyi András ...............................................W otthonszülések kapcsán erről érdeklődtünk dr. Hardonyi András szülész-nőgyógyász főorvostól, a Semmelweis Kórház osztályvezetőjétől. E Dr. Szobeczki Zsolt Bőrgyógyász 3 pattanásos bőr gyógyítása *■* ekcémák, más bőrbetegségek kezelése «* anyajegyek szűrése szemölcsök eltávolítása ■* lézeres szőrtelenítés *• arcon, orron (rozácea), lábon lévő kis erek eltávolítása lézerrel “• ráncfeltöltés, Botox-kezelés, Ej izzadásgátló kezelés H Magánrendelés: Miskolc, Álmos u. 1. (Szentpéteri kapu sarok) Bejetentkezés nélkül: péntek 14°-17“. Bejelentkezéssel: kedd egész nap, _____________________________péntek délelőtt. ® 30/399-0202 Dr. Lukács és Társa Bt. Dr. Lukács Miklós EMG DIAGNOSZTIKAI ÉS NEUROLÓGIAI MAGÁNRENDELÉS Az idegek és izmok betegségeinek klinikai és műszeres vizsgálata Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Központja, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsillnszky utca 45. 3. emelet Rendelési idő: csütörtök 16-19 óra Előjegyzés telefonon: < 20/957-6221. DIÓSGYŐRI KÉPALKOTÓ \diagnosztikai központ Huniko Kft. Otítélvezető főorvos: Dr. Jenői Judit ímlő Centrum Miskolc, Kerpely Antal út 1. I. emelet (SZTK épülete) Rendelési idő: hétfő, kedd, péntek: 8-14 éra szerda, csütörtök: 8-19 óra Sürgősségi Betegellátó Centrum Diósgyőri Kórhér Miskolc, Kórház út 1. (új épület) Telefon: 46/531-733 I 46/531-700/246, 272 mellék \ Computer Tomographla Ultrahang és Digitális Rönígandlagnositlke Kend,láti idő: hétköznapokon S-IO éra r íégzöszervl' "1 ( / allergiás ^ megbetegedések kivÍ7.sgálása-kezelése Magánrendelésen Dr. Márton Mária Tüdőgyógyász és allergiológus főorvos Telefon: 20/461-6899 Rendel: Csütörtök 15.30-17.30 Vasútegészségügyi Kht. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 45. (T Xz Dr. Munkácsi Adrién tüdőgyógyász főorvos légzőszervi betegségek kezelése (asthma, bronchitis) elhúzódó köhögés nehézlégzéses panaszok dohányzásról történő leszokás segítése életmód-terápiás tanácsadás Magánrendelés ghnin Miskolc, Malomszög u. 4. Hétfő, csütörtök: 16-18 óráig. Tel.: 46/413-134, 30/392-7058 j J Miaomei®: Egészségmegőrzés, fiatalítás és testsúlycsökkentés A kúra rendkívül hatékonyan, és minden eddigi ismert módszernél gyorsabban segít megszabadulni a felesleges kilóktól. A 2 hét alatt naponta elvégzett 1 órás intenzív masszázs önmagában fiatalító és egészségmegőrző hatású. A MIAOMEI® rendszere a keleti masszázstechnikának egy különleges, egyedi fajtáját alkalmazza, javítja a közérzetet, és hozzásegíti a szervezetet anyagcseréje és a belső egyensúlya visszaállításához. A MIAOMEI® hármas hatású bőrfeszesítő, zsírégető krémével együtt válik utánozhatatlanná a fogyasztásban, alakformálásban és testszobrászatban is. Válogatott, csak természetes alkotókat tartalmazó összetevői úgy hatnak, hogy kiiktatják a magas kalóriatartalmú zsírokat és szénhidrátokat. A táplálék-kiegészítőket egy féltve őrzött, ősi, titkos receptúrát alapul véve készítették el. Ezek alacsony cukor-, zsír- és kalóriatartalmú, növényi alapú diétás ételek, színezőanyagok, antiszep- tikumok és gyógyszerek hozzáadása nélkül. Hazánkban az egészségügy helyzete, és az emberek egészségügyi állapota szomorú képet mutat. Az orvosok és a média is folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy a fejlett országokban egyre több szívbeteg, vémyomásproblémás, kedély- és cukorbetegséggel, ízületi és mozgásszervi, emésztőrendszeri stb. bán- talmakkal küszködő ember él. Előzze meg a bajt! Ha ön beteg, akkor nem tud hatékonyan dolgozni, pénzt keresni, a munkájával, a környezetével és a családjával rendesen foglalkozni. Figyelme a fájdalmára, elesettségére és problémáira irányul. Aki szellemi munkát végez, azt leginkább a stressz, aki fizikait, azt testi fáradtsága, de aki túlsúlyos, azt mindez halmozottan érinti! A MIAOMEI® egy hosszú távú befektetés! A bevezető időszak 10 napja alatt garantált 4-10 kg fogyás, cm-ben 1-2 ruhaméret-csökkenés. A teljes egyensúly eléréséhez még 3 hónap szükséges, ez alatt további súlycsökkenés várható. * Ha ön soha nem tudott - hosszú távon, jojóhatás nélkül - testsúlycsökkenést elérni, * Ha a narancsbőr csak részben tűnt el, * Ha évente-kétévente újabbnál újabb eljárásokat próbált ki, * Ha egy-két hónap után drágábbnál drágább csodabogyókkal próbálkozott, * Ha ezek után már elvesztette a hitét, ...akkor bízzon az ősi tapasztalatokban és a több ezer éves tudásban. Forduljon a hagyományőrző kínai módszerhez, ahogy mi is tettük! Azoknak is segít, akik már lemondtak arról, hogy visszanyerhetik régi formájukat. Az eredmény éhezés nélkül érhető el és hosszú távon fenntartható. A kezeléseket orvosi életmód- ] tanácsadással, személyre szabottan végezzük! í 4 KAMÉLIA SZALON Miskolc, Arany J. út 21. 1/1. Tel.: 06-46/416-854; 06-20/9882-328; www.miaomei.hu Kamélia Egészségmegőrző, Fiatalító és Testsúlycsökkentő Szalon Miaomei* 4-10 kg fogyás 10 nap alatt Miaomei® módszerrel (kínai). ö SPA méregtelenítés ~ Masszázsok w Tekercselés (narancsbőr elleni) Miaomei® Egészségmegőrző, ■—tolitó * és testsúlycsökkentő rendszer e> 4-10 kg garantált fogyás ^ Bőrteszesítés SPA méregtelenítés Speciális kínai masszázs A kezeléseket orvosi életmód- tanácsadással végezzük. Kamélia Szalon Miskolc, Arany J. út 21.1/1. Tel.: 06-46/416-854, 06-20/9882-328, www.miaomei.hu Természetgyógyászat! Voll-féle elektroakupunktúrás állapotfelmérés. A gép a kéz- és lábfejen található akupunktúrás pontokon mér, állít fel diagnózist. Az elemzés és problémamegoldás természetgyógyász szakember segítségével ; történik. SR Kontroll Bt. Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. II. emelet Tel.: 46/342-617, 46/789-109 www.kontrollegeszseg.hu Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemzőképesség-zavarok) A rendelés szombat 11-13 óraI Miskolc, Erzsébet tér 1. Tel.: 70-212-2158 Dr. Bakos Margit nff»R a. 3529 Miskolc, Csabai kapu 43. lU1-J X 46/363-915, 20/9646-816 TERÁPIA Hétlö-Péntek: 8.00-14.00 Ismeretlen eredetű betegségek diagnosztizálása • Fogászat • allergia • gomba • migrén • komplementer fogászat • orálakupunktúra • fogászati allergiavizsgálat • dohányzásról, alkoholról leszoktatás A szervezet rezgésinformációinak számítógépei feldolgozása elektro-akupunklúrás átérésekkel kombinálva. A hirdetés a legjobb befektetés! Román Dezsőné 20/460-3724 Hirdetés