Észak-Magyarország, 2007. november (63. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-24 / 274. szám
2007. november 24., szombat ÉSZAK AKTUÁLIS /5 RÖVIDEN • Védjegyes termék lett. 19 gyártó vállalat 32 termékcsaládba tartozó 62 különböző terméke nyerte el idén a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet, köztük a Miskolci Likőrgyár Zrt. szomolyai cseresznyepálinkája. A barikád két oldala Miskolc (ÉM) - Politikusok és politológusok, újságírók és médiaszakértők előadásai tartottak számot élénk hallgatói érdeklődésre pénteken a Miskolci Egyetem rendezvényén, amely az Országos Politikai Kommunikációs Konferencia nevet viselte, e nemben tavaly után másodszor. Kubatov Gábor, Szabados Krisztián, Wer- mer András, Révész Máriusz - csak néhány a meghívottak közül, akiknek neve bármely újságolvasó számára ismerős lehet.- Azzal a koncepcióval jöttem az egyetemre dolgozni, hogy szükség van a politikai kommunikáció oktatására - ismertette érdeklődésünkre Simon János, az ME Politikatudományi Intézetének vezetője. - Pécstől Sopronig jönnek a hallgatók erre a hiánypótló képzésre. A tavalyi konferenciából szeretnénk hagyományt teremteni. A téma: média és politika kapcsolata. Ebben a „szaka- dékos” világban lehetőséget teremtünk, hogy a „barikád” ellentétes oldalán állók véleményt cseréljenek. Egy évvel ezelőtt a té- véostromos eszmecsere volt nagy siker, kiki elmondta a maga verzióját, a közönség meg eldönthette, melyiknek mennyire hisz. MSZP: Monológ helyett... Felsőzsolca (ÉM - PT) - Jó képzettségű és képességű csapat alkotja a Fiatal Baloldal (FIB) szervezetét, akik készen állnak arra, hogy néhány év múlva a baloldal felnőtt politikai generáció utánpótlásaként az MSZP frontembereivé, döntéshozókká váljanak - erről dr. Varga László szocialista ország- gyűlési képviselő, a FIB elnöke beszélt pénteken egy felsőzsolcai sajtótájékoztatón. A politikus az MSZP Nagy párbeszéd címnél meghirdetett országos kőrútjának egyik illomásaként találkozott Miskolc szomszédos 'árosának polgáraival. Elmondta: nem mono- ágokra, hanem dialógusra van most szükség. Mindenkivel meg kell értetni a reform lényegét, még ha az esetenként érdeksérelemmel is jár. Leszögezte: nem felejti el honnan indult és mindent megtesz annak érdekében, hogy Miskolc és a megye többi települése is megfelelő lobbihátteret kapjon tervei megvalósítá- j sához. Álláspontja szerint a költségvetés decemberi végszavazásával lezárul a nagy átalakulás. Jövőre a konszolidáció, és 2009-ben pedig már a reformok pozitív hatásnak mindenki számára érezhető hatása következik... Bekopogott a kultúra Ózdra Ózd (ÉM - ME) - Péntek délután átadták Ózdon a város legújabb könyváruházát, a Géniusz tulajdonosa abban bízik, hogy a lakossággal karöltve sikeres együttműködésben lesz részük. Az átadáson Zentai Péter, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatója beszédében a múltba tekintett vissza.- Bő két évtizeddel ezelőtt csak hatszáz könyvesboltja volt az országnak - hangsúlyozta Zentai Péter. - Az üzletek szegényes kínálattal rendelkeztek, napjainkra azonban minőségi hálózatok alakultak ki. Ehhez a rendszerhez most Ózd is csatlakozott, egy igazán gyönyörű áruházzal. A 30 millió forintból megvalósult ózdi Géniusz Könyváruház polcain 25 ezer cím közül válogathatnak az érdeklődők, jegyezte meg Kondás Vilmos tulajdonos:- Hiszem, hogy Ózdon van igény a kultúrára, annak pedig örülök, hogy az itt élőknek már nem kell Miskolcra utazniuk, ha egy kötetet keresnek. Benedek Mihály, Ózd polgármestere jelezte: mindenben Kondás Vilmos segítségére voltak, amikor kiderült, hogy szeretne impozáns könyváruházát nyitni a belvárosban. Kondás Vilmos tulajdonos (középen) és Benedek Mihály polgármester avatta az üzletet (Fotó és videó: M. E.) csa & www.boon.hu SZERKESZTŐSÉGÜNK VENDÉGE VOLT: Halasi Imre színházigazgató Pályázik a po: ■ Színidirektori pályázat és Múzsa Díj. Voltaképp összefüggő témákról beszélgettünk vendégünkkel. Miskolc (ÉM - SzK) - Bár még a színházvezetői pályázat kihirdetése előtt állunk, de nem nehéz összekötni a két információt: egyfelől egyetlen pályázat érkezett be, másfelől Halasi Imre pályázott. Kézenfekvő volt, hogy elsőként arról kérdezzük a Miskolci Nemzeti Színház direktorát, aki szerkesztőségünk vendége volt csütörtökön: vajon mennyire szokásos, mennyire ritkaság ez.- Viszonylag szűk szakmánkban gyorsan és könnyen terjednek a hírek. A miskolci Nemzetinek országosan is jó híre van. Hamar szárnyra kel az is, hogy egy-egy direktort milyen szándékok vezérelnek az adott helyen. Oda tódulnak a jelentkezők, ahol bizonytalanná válik a vezetés jövője, ha vélhető, hogy maradni szeretne az igazgató, ott nemigen próbálkoznak. Példaként magamat említhetem. 6 évvel ezelőtt eszembe sem jutott, hogy Hegyi Árpád Juto- csa helyére aspiráljak, ha viszont akkor bejelenti, hogy elmegy, talán már abban az időben is pályáztam volna. Több mint 30 év színházi tapasztalattal a hátam mögött kijelenthetem: az, hogy más nem adott be pályázatot, azt jelenti, a szakma tudomásul veszi, elismeri azt a munkát, amit itt végeztünk - jelentette ki Halasi Imre. - Véletlenül sem kell azt gondolni, hogy a város határában vasvillával fenyegették meg a pályázni szándékozókat, akik így elálltak a tervüktől - tette hozzá tréfásan. A leglátogatottabb A direktor vitathatatlan eredményei között említette, hogy a miskolci az ország ötödik legnépszerűbb teátruma, sőt a vidéki színházak között a leglátogatot tabb. Ennek is betudható, hogy a jelenlegi színházépület éppen 150 éves jubileumát ünneplő intézményt és közönségét tartotta idén elismerésre érdemesnek a Miskolci Múzsa Díj Alapítvány kuratóriuma. Meglepetés készül- Nem gondolom, hogy ez kizárólag a mostani vezetés és társulat érdeme. Tudom és tudnunk kell, hogy nem velünk kezdődött az időszámíHalasi Imre színidirektor szerkesztőségünkben (Fotó és videó: Bujdos Tibor) www.boon.hu tás, és nem is velünk ér véget. A kitüntető elismerés sok ember munkáját, szándékát, hozzáállását dicséri. És itt gondolok azokra a miskolci polgárokra, családokra is, akik sokat tettek, aggódtak, netán haragudtak is ezért a színházért. Az átadási ceremóniában többek között ezt a folyamatosságot is méltó módon szeretném kifejezésre juttatni. Többet nem szeretnék elárulni, legyen meglepetés! - tette hozzá sejtelmesen. .É$Z{)J(emf/ppefc.boon.hu •A Miskolci Nemzeti Színház története (PDF, 25 kB) zrínyis isKoiatortenet. Iskolatörténeti kiállítás nyílt csütörtökön a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Az apropót az adta, hogy az idén ünnepli névfelvételének 50. évfordulóját az intézmény. Ebből az alkalomból adtak gálaműsort is a Miskolci Nemzeti Színházban a gimnázium egykori és jelenlegi tanulói. (Fotó: Kocsis Zoltán) Együtt az „egészségiparban" Miskolc (ÉM) - A Dél-borsodi Egészségügyi és Szociális Klaszter első tudományos konferenciáját tartotta pénteken a Miskolci Egyetemen, „Innoklaszter - Elméleti és gyakorlati innováció egészség- ügyi és szociális klaszter-kör- nyezetben” címmel. Még mindig kevesen tudják, hogy a kifejezést arra haználják, amikor valamely szakterület szereplői (cégek, intézmények) közös érdekek mentén összefognak, hosszú távú együttműködésbe kezdenek. Ilyesmi az ipar más területeiről már ismerős lehet, ám az „egészségiparban” még új. ÉSlAKemf/ppek.boon.hu •Mit jelent a „klaszter"? (PDF, 33 kB) A konferencián határon túli, valamint szakági minisztériumból és speciális területeken már működő klaszterek szakemberei is részt vettek, s mint elhangzott, a klaszter téma egyik legkurrensebb kérdésköre manapság az egészségügy, amelyben napjainkban - mint Nikodémus Antal, a gazdasági tárca főosztályvezetője emlékeztetett - ugrásszerű fejlesztések játszódnak le. Mikre koncentrál a dél-borsodi klaszter? Szálkái Iván igazgató szerint a gyógyélelme- zési kérdéseket vizsgáló programok, a kistérségi egészség- politikában való segítségnyújtás, valamint a (wellness-) turizmus tapasztalatainak alkalmazása a gyógyturizmusban. Segítség a gázártámogatáshoz ■ Fokozottabb ellenőrzésre, visszaélés esetén szigorúbb szankciókra lehet számítani. Miskolc (ÉM) - A lakossági terhek enyhítését célzó gázár- és távhő-támogatási rendszer néhány ponton módosul 2008-ban az ideihez képest. A jogosultsági feltételek lényegében változatlanok maradnak, így jövőre is várhatóan a háztartások 60 százaléka részesül támogatásban, s továbbra is a háztartás egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelme alapján lesznek jogosultak a családok a támogatásra. A jövedelmi kategóriák sem módosulnak, azonban attól függően, hogy a kérelmet mikor nyújtják be - a nyugdíjminimum emelkedésével egyidejűleg -, változnak a sávhatárok, amelyet a grafikán mutatunk be. A Magyar Államkincstár mindazok részére, akik az idén támogatásban részesülnek, 2007. november 20-ig eljuttatta a 2008. évi igénylőlaf&ÍWemt/ppefc. boon.hu • Támogatásigénylő-lap (PDF, 25 kB) pót, de hozzáférhető a kincstár ügyfélszolgálati irodáiban, illetve letölthető a Borsod Online-on is. Hova kell benyújtani A kérelmet a kincstár lakóhely szerint illetékes szervéhez kell benyújtani. Azok, akik 2007. december 31-éig benyújtják, 2008. január 1-jétől megkapják a támogatást. Január 1-jét követően a támogatás a kérelem benyújtását követő hónaptól jár. A kérelemhez most sem kell jövedelemigazolásokat mellékelni, csupán nyilatkozatot kell kitölteni a jövedelmekről. Fontos változás azonban a kitöltendő igénylőlapon, hogy a háztartás minden egyes tagjának adóazonosító jelét fel kell tüntetni. Akinek pedig nincs adóazonosító jele (például gyermekek), ott a „nincs” szót kell szerepeltetni. A támogatás mértéke az első két jövedelmi kategóriában az ideivel azonos marad, a két magasabb jövedelmi kategóriában pedig mérséklődik. Elkötötte a kocsit az utas Miskolc (ÉM - PT) - A gyanútlan gépjármű-tulajdonos kiszállt autójából a bolt előtt, de mire kijött, Suzukijának csak a hűlt helyét találta. Az autót annak utasa kötötte el. A rendőrség nem részletezte, hogy a tulajdonos és az utas milyen kapcsolatban álltak (ismerősök, roko- nok-e), s miért merte a kocsiban hagyni utasát a sofőr. Mindenesetre a Suzuki eltűnése után riasztotta a rendőrséget a kárvallott. A helyi rendőrök ismerték az elkövetőt, és tudták, hol lakik. A házához mentek, ahol csupán a barátnőjét találták, megtudták azonban, hogy hova hajtott el párja. A körzeti megbízottak vettek észre egy a leírásnak megfelelő autót Hernádkak közelében. Az egyenruhások néhány perccel később, a közeli Gesztelyben, az út szélén pillantották meg a kocsit és benne az elkövetőt, akit előállítottak, és lopás miatt eljárást indítottak ellene. Gázfogyasztás és távhőfelhasználás 2008. évi szociális támogatása jövedelmi kategóriánként Jövedelmi (Ft/hó/fogyasztád egység) 2007. evben történő kérelembenyújtás esetén* categóriák 2008.évben történő kérelembenyújtás esetén** Gázártámogatás fajlagos összege (Ft/m3) Távhötámogatás fajlagos összege (Ft/GJ)-54 260-56 920 40,11680 54 261-67 825 56 921-71 15032,81380 67 826-81 39071 151-85 38022.1 924 81 391-94 955 85 381-99 61014,5609 *2007. évi nyugdíjminimum alapján: 27 130 Ft *•2008. évi várható nyugdíjminimum alapján: 28 460 Ft : Grafika: Eszak-Magyarország, forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium