Észak-Magyarország, 2007. november (63. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-03 / 256. szám

2007. november 3., szombat ÉSZAK AKTUÁLIS / 5 RÖVIDEN • Ahol véget ér a szó. Ez a címe az Avas Táncegyüttes gálaműsorának, ame­lyet november 3-án (szombaton) este 6 órától láthat a közönség Miskolcon a Mű­vészetek Házában. Ma este „Csillag születik" Miskolc (ÉM) - Szombat este 8 órakor de­bütál az RTL Klub tehetségkutató műsora, amelyben nincsenek kategóriák; a ver­senyzők zenélhetnek, énekelhetnek, táncol­hatnak, előadhatnak humoros jelenetet, vagy akrobata-mutatványt is. A három elődön­tőben 14-14 produkció szerepel, közülük né­gyen jutnak tovább, hogy kik, arról a nézők és a négytagú zsűri együtt döntenek. A tét nem kicsi, a nyertes egy éven át havi egy­millió forintot kap és persze a dicsőséget. A 42 kiválasztott közé bekerült a 18 éves sárospataki Pólyák Rita is, aki Debrecenben tanul egy művészeti középiskolában. Rita rögtön a ma esti műsorban lép színpadra, egy lírai szerzeményt énekel. Nem lesz könnyű dolga, minden szavazatra nagy szük­sége lesz, úgyhogy aki teheti, nézze meg a műsort, és segítse őt hozzá a tovább­jutáshoz. ujjKfl AoQn.hu Pólyák Rita videóját megnézhetik a Borsod Online-on Pórázon a róka (Fotó: ém) Zoo Napközi Miskolcon Miskolc (ÉM) - Az őszi szünetben a ter­mészetkedvelő gyerekek ismerkedhettek az erdő élővilágával a Bükki Fiatalok Termé­szetjáró Egyesülete és a Miskolci Állatkert közös szervezésű Zoo Napközijében. A résztvevők nem csupán a hazai fajok őszi­téli életmódjáról tudhattak meg egy s mást, hanem madáretetőt, töklámpást, szalvétale- nyomatot, terméskompozíciókat is készítet­tek. A ragadozók témánál Tekergő rókával és a napközi egyik segítőjének vadászgöré­nyével is közeli barátságot kötöttek a gyere­kek. Ami pedig hamarosan várható: novem­ber 13-án „Lombhullató” csapatverseny lesz. A játékos vetélkedőt az alsó tagozatos gyer­mekcsoportok részére szervezi a Városi Kör­nyezeti Nevelési Központ és az állatkert. Kerítésnek hajtott egy Opel Felsőzsolca (ÉM) - Személyi sérüléses baleset történt Felsőzsolcán. A Szent István utcán haladt egy Opel Astra, feltehetően na­gyobb sebességgel a kelleténél, és előbb a jobb oldali árkot hosszan megjárva, majd egy hirtelen kormánymozdulatot követően egy bal oldali árkon keresztül autózva egy kerítésnek ütközött. Ezután még a lendület­től továbbsodródott az autó, végigsúrolva a kerítés oldalát, majd egy beton vízátereszen átugratva megállt egy kapubejárónál. A kiérkező mentők a helyszínen szerzett infor­mációink szerint nyolc napon túli sérüléssel szállították kórházba a sofőrt. A baleset kö­rülményeit a rendőrség vizsgálja. Helyszínelés CSl ÉN WWW.boon.hu (Fotó és videó: ÉM) További baleseti fotók és videók: www.boon.hu AZ OLVASÓ KÉRDEZ Veres László válaszol Az ősfák voltak a központban Az ősfamaradványok hamarosan végleges helyükre kerülnek (Fotó: ém) ■ Olvasóink elsősorban az ősfákról és a múze­um működéséről, ren­dezvényeiről érdeklődtek. Miskolc (ÉM - PGY) - Új kezdeményezésünk: az olvasó egy héten át kérdezhet bármit egy közismert személyiségtől, minden kérdés és válasz meg­jelenik a Borsod Online-on, a szerkesztett változat pedig az Észak-Magyarországban. Ezen a héten Veres László, a Her­mán Ottó Múzeum igazgatója várta az olvasók kérdéseit. KÉRDEZŐ: Mikorra és meny­nyiből készül el az ősfák tárolására szolgáló épít­mény? Hogy fog kinézni? Veres László: Az ősfák tárolá­sára szolgáló építmény no­vember közepére készül el. Az 1100 négyzetméteres alap- területű, 8 méteres magassá­gú létesítmény a Hermán Ot­tó Múzeum központi épülete mögött fogadja majd magába az ősfákat. Daruk segítségé­vel először az acéltartályokat emeljük be, majd ezt követően a fákat a tartályokba. A tetőzet ezután kerül az épület­re. Az acéltartályokat úgy ter­veztetjük, hogy a fák a resta­urálás ideje alatt is megte­kinthetők legyenek. Az épület küllemében egyszerű, tégla­épület lesz (mint egy raktár), kialakításában a célszerűség dominál. KÉRDEZŐ: Lesz-e Az öreg hölgy látogatása elneve­zésű akcióhoz hasonló a közeljövőben? Vehetünk-e még ősfadarabkákat? Veres László: Több akciót szervezünk még, hiszen az építkezés számláinak kifizeté­séhez nincs elegendő pén­zünk. Ezekről az akciókról időben értesítést adunk. A díszdobozos fadarabkákért fo­lyamatosan lehet adományt adni. Erre a Hermán Ottó Múzeum Görgey úti épületé­ben a portán vagy a jegypénz­tárban van lehetőség. KÉRDEZŐ: Úgy tudom, sok egyéb lelet került elő Bükkábrányban. Mik ezek, van-e belőlük a múzeum­nak, bemutatják-e? Veres László: Kósza híreket mi is hallottunk, de ezekről nincsen hivatalos tudomá­sunk. A bükkábrányi lelőhe­ly bányaterület, ahová csak külön engedéllyel lehet be­menni. A bánya vezetősége nem értesített bennünket és a bánya területén felügyeletet ellátó régészünknek sincsen tudomása újabb leletekről. KÉRDEZŐ: Hogy van anyagi­lag eleresztve a megyei mú­zeumiigazgatóság)? Veres László: A B.- A .-Z. Me­gyei Múzeumi Igazgatóság je­lenleg az ország legnagyobb múzeumi szervezetét foglalja magába. A megyei önkor­mányzat fenntartásában levő múzeumi szervezetbe 6 tájmú­zeum, 3 emlékhely és 5 szak­gyűjtemény tartozik. A szer­vezet működtetését a fenntar­tó által biztosított, több mint 400 millió forintos költségve­tés teszi lehetővé. Ez a költ­ségvetés a bérek és az üzemel­tetési költségek fedezetét je­lenti elsősorban. Az említett összegből alig 4 százaléknyi marad szakmai munkavégzés­re. Ezért a múzeumi szervezet szakmai tevékenységét mindig csak pályázati pénzek segítsé­Szálljatok be ti Miskolc (ÉM) - Hetedikes, nyolcadikos diákok, figyelem! Vegyetek részt ti is a Lapot a Diákoknak (LADIK) elnevezé­sű, az Észak-Magyarország ál­tal meghirdetett médiavetélke­dőn! Amennyiben jelentkeztek, és sikeresen oldjátok meg a rá­tok váró feladatokat (melyektől nem kell megijedni, hisz nem lesznek túl nehezek), akár osz­tálykirándulást is nyerhettek osztályotok számára, és részt vehettek az országos döntőn, ahonnan komoly pénzjutalmat hozhattok haza iskolátoknak. Egyelőre nem kell mást ten­gővel vagy szponzorok támo­gatásával tudjuk biztosítani. KÉRDEZŐ: Remélhetjük, hogy olyan attrakcó lesz a miskolci „ mocsár iciprus- erdő”, ami idegenforgalmi vonzerővel bír majd? Veres László: Mi is nagyon bízunk benne. Rudolf Mihály, vái'osunk neves építésze ön­zetlenül elkészített egy lát­ványtervet, amely egy létesí­tendő múzeum pályázati anyagának egyik pillérét je­lentette. Álmaink szerint a Görgey úton, a Hermán Ottó Múzeum előtt alakítanánk ki a Pannon-tenger Múzeumot. A felszín alá süllyesztett épü­letben mutatjuk be a fákat és sok egyéb érdekességet, ame­lyek az adott földtörténeti korszakhoz kapcsolódnak. ÉSZAK emtippek boon.hu •További kérdések és válaszok (PDF, 350 kB) is a LADIK-ba! netek, mint ötfős csapatokat alakítanotok, kitalálnotok va­lamilyen könnyen megnevez­hető, szellemes csapatnevet és kitöltenetek a lapunkban és internetes portálunkon a (www.boon.hu) megjelenő je­lentkezési lapot. (Az Északban legutóbb október 29-én közöl­tünk ilyet.) A felkészüléshez minden segítséget megkaptok, ezért kérjük, e-mail címeteket is tüntessétek föl a jelentkezé­si lapon, melynek beküldési határideje: november 9. ÉSZAK hímünk: Észak-Magyarország 3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3. További informá­ciók: khe@inform.hu. Szakértőnk. Papp Andrea sminkes, kozmetikus volt ez alkalommal szakértőnk: az őszi bőrápolásról kérdezhették olvasóink. Válaszait hamarosan olvashat­ják lapunkban. (Fotó és videó: Osztie Tibor) C53& www.boon.hu További fotók és videók: www.boon.hu V--------------------------------------------------------------­-------------------------------------------/ Állatszépségverseny a jótékonysági bálon ■ Indul az Állatszépség­verseny extra - hamaro­san újra szavazhatnak a kedvencekre! Miskolc (ÉM) - A MÁSA, azaz a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (ők a miskolci ku- tyamenhely működtetői) a ha­gyományokhoz híven idén no­vemberben is megrendezi jó­tékonysági bálját, melynek be­vételét az új menhely építé­sére fordítják. A mezőnyről A november 17-én este 7 órakor kezdődő bálon a köszöntőt követően „mini” ál­latszépségversenyt rendeznek lapunkkal és internetes portá­lunkkal, a Borsod Online-nal közösen. A meghívásos vetél­kedés döntőjében a bál vendé­gei szavazhatnak a helyszínen szerzett benyomások alapján nekik leginkább tetsző ku- tyusra és cicusra. A döntőbe a Borsod Online-on szerzett voksokkal juthatnak majd be a kedvencek. S hogy kiket hívunk meg a vetélkedésre? Nem is olyan régen zárult le a több hóna­pon keresztül tartó Állatszép­ségversenyünk, amelyben a meghirdetett hét kategóriába 1600-nál is több nevezés érke­zett. Az első körben minden kedvencre lehetett szavazni, aztán (a kategóriák létszámtól függően) szűkítettünk, s a má­sodik fordulóban már csak 50 körüli volt az egyes kategóri­ák létszáma. Nos, ez alkalom­mal a második fordulóba ju­tott kedvencek kapnak esélyt a győzelemre. A szavazásról Közülük is azok a cicák és kutyák, akiknek tulajdonosai telefonhívásunk során vállal- ták/vállalják, hogy ha bejut­nak a döntőbe, akkor elhoz­zák a bál helyszínére, s élőben is megmutatják ked­vencüket a népes zsűri előtt. A szavazás az állatszépségver­senyhez hasonló módon zajlik majd, azaz portálunkon, az allatvilag.boon.hu-n az Önök­nek leginkább tetsző kutyus vagy cicus képére kattintva lehet szavazni, s ez alkalom­mal is meg kell erősíteni a szavazatot a *már ismert mó­don. Bár sok kritikát kaptunk amiatt, hogy százalékos érték­ben jelennek meg a voksok, sajnos technikai okok miatt egyelőre nem tudunk ezen módosítani, s az is változat­lan, hogy egy e-mail címről kategóriánként csak egy sza­vazatot lehet leadni! A bált a népkerti Vigadó ét­teremben rendezik, s még né­hány asztal vendégre vár. í SZAK Asztalfoglalás: allatsegito@allatseqito.hu,- .............vagy a Népkerti Allatklinika Kkt. állator­vosi rendelője (Miskolc, Lévay u. 1.). Tel.: 46/555-433, 30/232-1890, 30/9453-444, 20/926-9233 A tavalyi bálon (Fotó: ÉM-archív)

Next

/
Thumbnails
Contents