Észak-Magyarország, 2007. november (63. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-15 / 266. szám
2007. november 15., csütörtök ÉSZAK HIRDETÉS /11 A téli hónapokban is nyitva lesz a Selyemréti Strandfürdő A SÁTOR MÁR FELKERÜLT A Selyemréti Strandfürdő ÚSZÓMEDENCÉJE FÖLÉ, AMI ARRA ENGED KÖVETKEZTETNI, HOGY A TÉLI HÓNAPOKBAN IS ZAVARTALAN LESZ e sokak Által egyre kedveltebb STRANDFÜRDŐ ÜZEMELTETÉSE. Azonban ezeket a heteket és HÓNAPOKAT A FÜRDŐT ÜZEMELTETŐ VFV Miskolc Zrt. egyre jobban FELHASZNÁLJA a KORSZERŰSÍTÉSRE ÉS FELÚJÍTÁSRA, AMELY TAVASSZAL KEZDŐDIK EL. A kora téli idő beköszöntött, és ez nem kedvez a szabadtéri strandoknak. Azonban ahol lehetőség van rá, így például a miskolci Selyemréti Strandfürdőnél is, felkészültek a hidegebb idő ellenére is a fürdőzés lehetőségeire. Hogy mit tettek a vendégekért a Selyemréti Strandfürdőben, arról érdeklődtünk a fürdőt üzemeltető VFV Miskolc Zrt. vezérigazgatójától, Dömötör Zoltántól.- Minden ellenkező híreszteléssel szemben, a téli hónapokban is zavartalanul működtetjük a Selyemréti Strandfürdőt. Azok a tévhírek, amelyek szárnyra keltek a fürdő bezárásával kapcsolatban, tehát valótlanok, talán abból eredhetnek, hogy rövid időn belül a hátsó medencét, az úgynevezett piskóta medencét valóban bezárjuk. Ennek két oka is van. Az egyik az, hogy a medence vízforgató nélküli üzemeltetését jogszabály tiltja. A másik pedig az, és ez már sokkal örömtelibb esemény, és amit úgy gondolom, Miskolc város fürdőzést kedvelő közönsége is jó szívvel vár, az pedig, hogy megnyíltak az Európai Uniós forrásokból a Regionális Operatív Program által kínált pénzek és lehetőségek. Ennek keretén belül 500 millió forintra pályázunk egymilliárdos beruházást szeretnénk ebből megvalósítani. A másik 500 milliót a miskolci Holdingon belül önerőként tudjuk biztosítani. Örömmel jelenthetem, hogy mivel a pályázati források megnyíltak és a tervek készen vannak, nagyon rövid időn belül be tudjuk adni Sátor van az úszómedence fölött a pályázatot, és a pályázat elbírálásakor el tudjuk kezdeni a munkálatokat, hiszen elindítottunk egy feltételes közbeszerzési eljárást is, amely a pályázat megnyerése esetén már nem okozhat újabb időveszteséget.- Mikor kezdődhetnek el a gyakorlati munkák a fürdő területén?- Én azt remélem, hogy jövő év második felében a bezárandó piskóta medence helyett már egy új ötmedencés fejlesztéssel várhatjuk a fürdeni vágyó közönséget, ami azt jelenti, hogy a munkálatok már a kora tavaszi hónapokban elkezdődnek.- Mit tartalmaz ez az ötmedencés fejlesztés?- Lesz benne egy dögönyöző medence, hiszen a jelenlegi hátsó piskóta medencének is az egyik nagy varázsa a dögönyözés lehetősége. Azonban a mostani 9 dögönyöző fejjel szemben 17 dögönyöző fejjel lesz ellátva ez a medence. Miután nagyon sokan szerettek üldögélni a piskóta medencében, ezért egy nagy teljesítményű néhány száz főt befogadó üldögélő, szakzsargon szerint brúgölő medencét alakítunk ki. De lesz egy oktató medence, amire úgy gondolom, ugyancsak nagy szükség van a városban. Lesz csúszdafogadó medence, és természetesen lesz gyermekmedence is. Tehát mindazokat a feladatokat, amelyeket együttesen látott el a piskóta medence, ezeket külön-külön, vízforgató berendezéseket alkalmazva, korszerű körülmények között fogjuk biztosítani vendégeink számára.- Nyilván nagyszabású munkáról lesz szó. Adódik a kérdés, mennyire zavarhatja ez a fürdőzőket, vagyis az úgynevezett versenymedence vendégeit?- Egyáltalán nem zavarja, hiszen az építkezést, a logisztikát hátulról szervezzük meg, a piskóta medence egyébként is be lesz zárva, tehát a hátsó részen zavartalanul folyhat az építkezés. Ez sem a versenymedencének, sem a fogadóépületnek a funkcióját nem zavarhatja. Vélhetően mindössze egy-két olyan nap lesz, amikor a vezetékek átkötése miatt kisebb fennakadások lesznek, de ezeket is igyekszünk az éjszakai órákra tenni. Úgy gondolom, hogy mindaddig, amíg az ötmedencés komplexum megvalósul, a versenymedence most sátorral, tavasszal pedig sátor nélkül váija azokat, akik szívesen jönnek a selyemréti strandra. Egyébként most is történtek némi felújítások, elsősorban a higiénia és a tisztaság jegyében. Újra festettük a fogadóépületet, pontosan azért, hogy tisztaság, kulturáltság fogadja a vendégeket - mondta befejezésül Dömötör Zoltán, a VFV Miskolc Zrt. vezérigazgatója. Csökkenő díjak, online direktbiztosítás, innovatív autóskártya a hűséges ügyfeleknek - ez a 2008-as kötelező az Allianznál. Kedvezőbb Arszinttel, egyszerűbb és Átláthatóbb tarifa- és kedvezményrendszerrel, kombinált biztosítási és banki termékekkel, HAGYOMÁNYOSAN magas szolgAltatAsi színvonallal indította AZ ALLIANZ AZ IDEI KÖTELEZŐ gépjármű-felelősségbiztosítási kampányát. A piacvezető biztosító 2008-as tarifájáról és KEDVEZMÉNYEIRŐL BÓKA JÁNOST, az Allianz Hungária területi IGAZGATÓJÁT KÉRDEZTÜK. Ajánlatukban azt ígérik, „átlagosan kedvezőbb díjat" kaphatnak ügyfeleik. Tényleg kevesebbet fizethetünk majd 2008-ban a kötelezőért, mint eddig? Társaságunk az idei kampányban újra tarifába teljes kötelező gépjár- múfclclósség-biztosítási. ahogy mi hívjuk, gtb-portfolióját: ennek köszönhetően ügyfeleink 2008-ban a tavalyinál átlagosan kedvezőbb díjszinttel jutnak hozzá a kötelezőhöz. Az Allianz. de a hazai biztosítási piac történetében is példátlan ez a tarifacsökkentés; a kampányban átlagosan 5 % díjcsökkentéssel számolhatnak személygépjármű-tulajdonos ügyfeleink. így több százezer ügyfelünk kap az. előző évinél kedvezőbb ajánlatot. Sokan azonban még ennél is jelentősebb mértékben csökkentett turifával számolhatnak. Azokban a szegmensekben, ahol - kockázati okokból mégis kénytelenek voltunk díjat emelni, oll is az infláció alatt, legfeljebb 1-6 %- kai emelünk. És ehhez jönnek még az egyszerűbb, átláthatóbb, de szélesebb körű kedvezmények. i. Így van. mind a régi. mind új ügyfeleink többféle kedvezményt vehetnek igénybe, a bonus-maluson felül. Régi ügyfeleink „kitartását" például 5 % húségkedvezménnyel honoráljuk, és az új szerződőkkel egyforma tarifával számolhatnak. További 10 % kedvezmény a gfb díjából és inHóku János területi igazgató gyenes aktív kárrendezés jár azoknak az ügyfeleinknek, akik a gfb-vel együtt nálunk kötik meg a casco biztosítást is, illetve a már meglévő cas- co-bizlosításuk mellé kőinek gfb-t. De Allianz-bankszámlával rendelkező ügyfeleink számára akár 15 % kedvezményi is tudunk adni, ha az Allianz Banknál vezetett bankszámláról, vagy hitelkártyánál fizetik kötelező biztosításuk dí ját. 10 % kedvezmény jár új Allianz. Otthonbiztosítást kötők számára, akik pedig az Allianz Directcn keresztül körnek gfb-t, akár 25 % kedvezményt is elérhetnek. Van egy nagyon érdekes dolog is a kínálatukban, az Allianz. Autós Kártya. Büszkék vagyunk erre az igazán innovatív, a piacon egyedülálló termékünkre. 180 000 gfb-vel és eascóval is rendelkező hűséges ügyfelünket a már felsorolt kedvezmények mellett szerettük volna még egy nagyszerű lehetőséggel jutalmazni: nekik ajánlottuk az Allianz Autós Kártyát. Ezzel a minden magyarországi benzinkútra érvényes kártyával ügyfeleink kedvezményesen tankolhatnak: literenként átlagosan 5-8 Ft-ot takaríthatnak meg a benzin árából, a tankolás összegétől függően. Ezenfelül az. Allianz Bank beépített a termékbe egy pénz-visszatérítési szolgáltatást is, a kártyával történő egyéb vásárlásokra is. De nemcsak régi ügyfeleinknek kínáljuk ezt az egyedi lehetőséget: a hozzánk szerződő új ügyfelek 2008. január 1-jelöl igényelhetik a kártyát. A legnagyobb újdonság talán az új értékesítési csatornájuk, az. Allianz Direct. Erről mit kell tudni? Az. Allianz Directtcl azt az online vásárlói szegmens! céloztuk meg, akik biztosítást is szívesen kötnek az interneten. élvezve az ezzel járó előnyöket is. Új biztosítás-közvetítési platformunk a www.AllianzDirect.hu-n érhető el, ahol ügyfeleink kényelmesen, gyorsan, egyedülálló kedvezményekkel köthetnek gfb-t, majd hamarosan cascót, a későbbiek során lakás- és utasbiztosltásokat is. Most az Allianz Directcn gfb-t kötő ügyfeleink az Allianz-kötelező által nyú jtott egyéb kedvezmények mellett, Az internetes kötésért járó automatikus 10 %-os kedvezményen felül még 5 %-os kedvezményt kaphatnak, és még további 5 %-ot, ha nagyvárosban vagy Budapesten élnek, valamint újabb 5 % kedvezményt, ha 36 év alattiak. Részletes Információ: www.allianz.hu. www.allinnzdirect.hu. 06-40-421-421 300 000 Ft-ig akár előleg nélkül vásárolhat! Előleg és kamat: 0%. THM: 27,62-34,23% Budapest Áruhitel Most koinotot s«m számítunk W, mindössze l>ovi 1,4% kezelési költséget keit fizetnie. Akciónk o hirdetméngben megjelött időszokban vehető igényt*. A hitelbírálat jogót o őodapett Bőnk Rt, minden esetben fönntartja. E2 o hídetés nőm minőiül ajónkMételnek. A részlete* fettételekről költségekről és o pontos THM-ról érdeklődjön o helyizfnen vagy o Budapest wtek/onol 106-11 4S5-55-5S-ÓS t«tefons*úmón A THM megbutórozóso oz okb^lis feltételek, itetve o hatályos jogszabályok figyelembevételével történ és o fettételek változása esetén o mértéke módosulhat. a m A GE Money Sónk 'ngjo ÁRUHAZAK AKCIÓS AJANLATA! Érvényes: 2007. november 15-től november 21-ig, illetve amíg a készlet tart! (Akril fürdőkádak lábbal 150 x 70 cm Akril aszimmetrikus sarokkád balos, 140 x 105 cm-es jobbos 24 998 Ft most 0 Ft, majd 11 x 2 623 Ft 21 498 Ft most 0 Ft, majd 9 x 2 690 Ft fehér WC-csésze mélyöblftésű, hátsó kifolyású WCülőkék halmíntás bevonat Luka Univerzális WC-tartály monoblokkos vagy felső szerelésű, víztakarékos 6/9 I vízfogyasztás 160 x 70 cm 22 898 Ft most 0 Ft, majd 10 x 2 611 Ft 180 x 80 cm 32 998 Ft most 0 Ft, majd 16 x 2 525 Ft- fehér- 2 mm-es lemezből- 150, 160, 170 cm-es Estap lemez fürdőkádak TM-101 hidromasszázs sarokkád 170 x 70 cm 4 SM Ft 3 498 Ft 22 998 Ft most 0 Ft, majd 10 x 2 622 Ft Fehér mosdókagyló 60 cm, 5 csaplyukas 12 498 Ft Lampart lemez zuhanytálca 80 x 80 x 11 cm műanyag, 8 mm vtg. antibakterlális bevonat 4 998 te 2 598 Ft a 998 Ft 1 998 Ft LM 701 zuhaniykabin-1. o.- bordás- fehér LM-6010 akril zuhanypanel- 6 állítható fúvóka- beépített állítható zuhanyfej- kézizuhany- 2 polc- 120 x 28 x 15 cm il- 90 x 90 x 197 cm- íves- 4 mm vastag csíkos bizt. üveg- fehér keret • merevített akril zuhanytélca- szifon + leeresztő 998 -Ft 28 998 Ft most 0 Ft, OMS-9011 hidromasszázs zuhanykabln- 150 x 100 cm, jobbos és balos- csapteleppel- 6 nagy és 6 kis fúvóka- beépített vezérlőgombok- fejtámla- automata kádszifon 199- 998 Ft 169 998 Ft most 0 Ft, majd 36 x 7 103 Ft OMS-8010 kád + hidrokabin- 170 cm-es fém merevítéses akril kád- lábmasszázs, tűmasszázs- rádió, telefoncsatlakozás, polc- felső lámpa, vezérlőpanel- fejzuhany, kézizuhany- 4 mm-es vtg. biztonsági üveggel B 198 Ft 4 698 Ft- 90 x 90-cm-es íves • csíkos, 5 mm biztonsági üveg- fehér keretes-10 Jet króm fúvóka- kézizuhany, tükör- piperepolc, ülőke • zuhanytálca • szifon + leeresztő OMS-826 gőzkabin 7 199 098 Ft 169 998 Ft most 0 Ft, majd 36 x 7 103 Ft 4 n nno fa _ - [ majd id x z m/ n j 12 998 Ft A HIRDETÉSBEN SZEREPLŐ AKCIÓS TERMÉKEK B.-A.-Z. MEGYÉBEN A 10., 11. ÉS 13. SZ. ÜZLETEINKBEN KAPHATÓKI 79 998 Ft 65 998 Ft most 0 Ft, majd 36 x 2 758 Ft- gőzrendszer, • 95 x 95 cm, 4 mm vtg. biztonsági üveg,- 6+4 Jet fúvóka,- fejzuhany, kézizuhany, taűmasszázs, lábmasszázs, szappanadagoló,- ventilátor, polc, vezérlőpanel, hangszóró, rádió, tone telefoncsatlakozás,- tükör, fém merevftéses magasított akril tálca, szifonnal és leeresztővei 168 998 Ft 129 998 Ft most 0 Ft, majd 36 x 5 432 Ft Üzleteink; 9. sz. Műszaki Aruház 10. sz. Műszaki Áruház 11. sz. Műszaki Áruház 12. sz. Műszaki Aruház 13. sz. Műszaki Áruház 14. sz. Szerelvényáruház 15. sz. Műszaki Aruház 16. sz. Szerelvényáruház Gyöngyös, Kossuth u. 46 Encs, Vasút u.2. Tiszaújváros, Ipari Park Eger, Ostoros! u.13. Miskolc, Vágóhíd u. 4-6. Miskolc, Vágóhíd u. 3. Miskolc, Zsolcai kapu 12. Miskolc, Zsolcai kapu 12. Tel.: 37/312-008 Tel.: 46/386-441 Tel.: 49/440-469 Tel.: 36/411-854 Tel.: 46/324-864 Tel.: 46/342-015 Tel.: 46/350-250 Tel.: 46/329-011 Viszonteladók és kivitelezők részére jelentős kedvezmények! Készülékek 60 000 forint feletti vásárlása esetén 25 km-es körzetben díjtalan házhoz szállítási A képek több esetben csak illusztrációki Az árváltoztatás jogát fenntartjukl Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.