Észak-Magyarország, 2007. november (63. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-13 / 264. szám
2007. november 13., kedd ÉSZAK GAZDAFIGYELŐ / HIRDETÉS /8 • Nagyon kevés. Végéhez közeledik az alma betakarítása is. Itt nagyon rossz volt a termés, elsősorban a májusi fagyok miatt. A tavalyi 537 ezer tonnával szemben idén mindössze 148 ezer tonnát sikerült begyűjteni. • Betiltanák. A Négy Láb nevű osztrák állatvédő szervezet kampányt indított azért, hogy az egészségügyi minisztérium tiltsa be hizlaldákban nevelt állatok húsának árusítását Ausztriában. A magyar libaszállításokat is érinti, ugyanis évente 300 tonna kacsa-, illetve 1000 tonna libahúst importálnak, elsősorban hazánkból. Kevesebbet, de épp eleget arattak (Fotó: archív) Lesz elég gabona itthon Budapest (FH) - Idén harmadával kevesebb gabona termett Magyarországon tavalyhoz képest. A betakarítást és a szüretet lényegében befejezték, csak a cukorrépa egy része van hátra, kétharmadát már annak is begyűjtötték - összegezte Benedek Fülöp, az agrártárca szakállamtitkára. A gabonafélék idei össztermése biztosan nem éri el a 10 ezer tonnát, miközben tavaly árpából, búzából, rozsból, zabból, kukoricából és triticaléból csaknem 15 ezer tonnát termeltek - mondta az államtitkár. Hozzátette: az idei napraforgótermés is több mint 10 százalékkal marad el a tavalyitól. A tavaszi fagykárok és a nyári hőség miatt a termésátlagok is jelentősen csökkentek egy év alatt. A gabonafélék világpiaci ára augusztus óta folyamatosan csökken, ám a kereslet is visszaesőben van. A magyar gabonaárak nem versenyképesek sem az EU-ban, sem a környező országokban. A kisebb termés azonban nem veszélyezteti a hazai ellátást, még az intervenciós gabonaraktárakban is csaknem 350 ezer tonnányi eladatlan készlet van. A kenyérfélék ára azonban nem fog csökkenni, hiszen az egyre olcsóbb gabonaárat ellensúlyozza a növekvő energiaár. KITEKINTŐ J jJ'Jj j J'jw'V J jO'w J J' J‘JJ »V,v'v'v^vVWjV',viíiVw,'v W V w w Egyre népszerűbb a német bor külföldön: tavaly 297 millió litert exportáltak a német borászok, 8,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. _________________ A legnagyobb mértékben, a korábbi háromszorosára - azaz 6 millió literről 17 millióra - nőtt az oroszországi export, majd Kína következett, 40 százalékos növekedéssel, 720 ezer literre. A német bor első számú felvevőpiaca Nagy-Britannia, 83 millió literrel, igaz, itt tavaly ’9 százalékkal visszaesett a kivitel. A második helyen Hollandia áll, 49 millió literrel, 14 százalékos növekedéssel, majd Svédország következik, 19 millióval, 1,1 százalékos növekedéssel._______________________ Az import tavaly 2,3 százalékkal 1,2 milliárd literre emelkedett: a legnagyobb szállító Olaszország volt (520 millió liter), a franciák 215 millió litert, a spanyolok 174 millió litert szállítottak. Feljövőben van Chile: bo-. rainak importja majdnem 21 százalékkal emelkedett, 45 millió literre. Kiváló lesz az idei évjárat Még nem mindenütt fejezték be a szüretet (Fotó: Serfőző László) ■ Van, ahol a napokban fejezték be, de olyan hely is akad, ahol a múlt héten kezdték a szüretet. Tokaj (ÉM - SFL) - Ez derül ki a szőlőbirtokok és pincészetek által a Tokaj Renais- sance Egyesület felé küldött jelentésekből. A tájékoztatás szerint (ami teljes egészében olvasható internetes portálunkon, a Borsod Online-on, a http://emtippek.boon.hu alol- dalon) mindenki elégedett a minőséggel, ám ugyanez nem jelenthető ki a mennyiségről. Egy-két kivételtől eltekintve mindenütt folyamatban van az aszúszedés, a szőlő betakarítása nagyrészt befej eződött- nek tekinthető, ám a Tokaj Classic Pincészet csak most kezdte a szüretet, a Tokaj Hétszőlő Pincészetnél még három hektár kövérszőlő, a Patrícius Szőlőbirtok össztermésének a negyede, a Füleky Pincészetnél a húsz százalék, az Anala-Tokaj Pincészetnél az ötven százalék vár szedésre. Tart a szüret az Árvay Pincészetnél is. Kiragadott vélemények Kiváló minőség jellemzi az idei évjáratot, magas mustfokkal értek be a szőlők - legalábbis ezt mondja Zöldi- Kovács Árpád az erdőbényei Béres Szőlőbirtok képviseletében. - Az eddig ismert fajtajelleg szerinti száraz boraink, késői szüretelésú boraink és aszúboraink mellett szeretnénk az idei évből két új bort is bemutatni a nagyközönségnek, egy 3 puttonyos Tokaji Aszút és egy reduktív technológiával készített, könnyed, gyümölcsös száraz furmintot - jelezte érdeklődésünkre. Mészáros László, a mező- zombori Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet vezérigazgatója szerint rendkívüli évjárat az idei, egyik előzőhöz sem tudja hasonlítani.- Nagy mennyiségben és kiváló minőségben szedtünk aszúszemeket, a furmintban négyszer válogattunk, majd az utolsó fürtönkénti szedést november 6-án fejeztük be. A hárslevelűből szintén szép és finom aszúszemeket gyűjtöttünk, itt a végső szedés még hátravan. A tökéletes érésű aszúsodásnak indult szőlőszemek rendkívüli aromagazdagságot adnak az idei boroknak. Analitikailag kevesebb a sav a vártnál, ez azonban a borok harmonikus ízvilágában nem mutatkozik meg. Összességében elmondhatjuk, hogy nagyon jó, és különleges évjárat lesz 2007 - írja jelentésében Mészáros László. emf/ppe/r.boon.hu • A részletes tájékoztató (PDF, 37 kB) Lesz mire koccintani. Különlegesen jó évjárat lesz az idei, mondják a szakemberek. Ennek - a szakmán kívül - minden borkedvelő, és persze a különböző borlovagrendek tagjai is örülhetnek, hiszen lesz mivel és lesz mire koccintani jövőre is! (Fotó: archív) N______________________________________________________________________________________________________> Kiállnak a lepárlás mellett ■ Magyarország is ellenzi a kötelező lepárlás tervezett megszüntetését. Budapest (MTI) - Magyarország hat másik európai uniós tagországgal - Ciprussal, Franciaországgal, Görögországgal, Olaszországgal, Portugáliával és Spanyolországgal - együtt ellenzi a borászati melléktermékek, a törköly és a seprő kötelező lepárlásának tervezett megszüntetését - jelentette be Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács (MSZSZT) igazgatója a közös álláspontot kialakító országok bor- és borászati melléktermék lepárlóinak egyeztetett véleményéről. A hét uniós tagország ellenzi az Európai Bizottság napirenden lévő, az uniós borreformhoz kapcsolódó törekvését. Álláspontjuk szerint a borászati melléktermékek lepárlásának megszüntetése csak azzal járna, hogy felszámolnának az Európai Unióban egy szilárd és idáig jól működő szabályozást, amely lehetővé teszi a borászati melléktermékek további fel- használásának ellenőrzését. A lepárlás megszüntetése emellett a lepárlóüzemek bezárását és több ezer munkahely megszűnését is eredményezné az unióban a szakértők szerint. A kötelező lepárlás megszüntetésével jelentősen nőnének a borelőállítók költségei is, mert a melléktermékek megsemmisítését nekik kellene megoldaniuk. Mindez csökkentené versenyképességüket az unión kívül és azon belül is a harmadik országokban előállított borokkal szemben. A szigorú tények Az Európai Unióban a 2006- 2007-es borgazdasági évben 3,38 millió tonna melléktermék keletkezett, amelynek 92,3 százalékát, 3,12 millió tonnát pároltak le, 7,7 százalékát ellenőrzés mellett kivonták a piacról. Hazánkban a jelzett időszakban 60 ezer tonna törkölyt és seprőt pároltak le összesen. Ez átlagos mennyiség éves szinten. * * Az Abaúj Coop Zrt. bérleti üzemeltetésre meghirdeti 2007. december 1-jétől a telkibányai italboltját. Pályázat benyújtásának határideje: 2007. november 22. Több pályázó esetén versenytárgyalás: 2007. november 23-án 10.30 óra. A pályázat benyújtásával egyidejűleg 50 000 Ft bánatpénzt kell befizetni, melyet sikertelen pályázat esetén visszafizetünk. Érdeklődni lehet: az Abaúj Coop Zrt. igazgatóhelyettesénél Encs, Petőfi S. út 71-73. Tel.: 46/385-855, 46/385-258 s Évvégi kedvezmények Swiftre, Ignisre és SX4-re! A Suzuki Diósgyőr márkakereskedésben Ajánlataink 200/. november mös december 14-ig. illetve az akciós készlet erejéig a hazai gyártású személygépkocsikra érvényesek. A részletekről és 0 kedvezmény-csomagokról érdeklődjön a kereskedésben. A különböző akciók nam vonhatóak össze és nem válthatóak készpénzre, üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5,0-7,61/100 km CO,-kibocsátás (kombinált): 122-18? g/km. aggig ÍSti SUZUKI DIÓSGYŐR 3533 Mlskolc- Lorarntty zs. u. 53. Nyitva tartás: h.-p.: 7.30-17.00-kj; szó.: 8.00-12.00-ig Pótkerék Kft. Tel.: 46/339-907 (szalon), 46/401-417 (szerviz) e-mail: d.suzuki@yahoo.de Ez az év idajánlata! Hirdessen a gazda.figyelőben! Kertész István tel.: 06-30/9631-811, fax: 06-46/412-178 e mail: István. kerteszQinform. hu A megye legkedveltebb napilapja KITE Megnyitottuk a KITE zRt. alközpontját FELSŐZSOLCÁN Alközpontunkban jelenleg az alábbi szolgáltatásokkal állunk a térség mezőgazdasági termelőinek rendelkezésére: Növényvédő szerek, műtrágyák és vetőmagvak kereskedelme. Alkatrészek forgalmazása John Deere erőgépekhez és egyéb mezőgazdasági járművekhez, nk< munkagépekhez. Nyitva tartás:Hétfő-csütörtök Péntek Szombat-vasárnap 7:30-16:30 7:30-14:00 zarva Y/. Elérhetőség: Felsőzsolcai Ipari park, az Arnót felé vezető úton Tel.: 06-46/506-947, Fax: 06-46/506-060 "'MEKCTEr