Észak-Magyarország, 2007. szeptember (63. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-22 / 222. szám
2007. szeptember 22., szombat ÉSZAK HÉTVÉGE /5 G. L. (paintball) Emlékkupa Miskolc (ÉM) - Március 26-án délután veszett nyoma egy pénzszállító autónak Nyíregyházán. A megadott időben nem jelentkezett a diszpécsernél, és a következő helyszínre, egy szerencsi benzinkúthoz már nem érkezett meg. A kora reggeli órákban egy mezőőr jelentette, hogy Tokaj külterületén, a vasúti sínek mellett a bozótban egy pénzszállító autó áll, és mellette egy halott fekszik. A brutálisan megölt férfi a kocsiban utazó biztonsági őr volt, és a „Miskolc Fiataljaiért” Kulturális és Sport Egyesület alapító tagja. E szomorú eseményre emlékezve, és a család segítésének reményében, szeptember 29- ére emlékkupát szervez az egyesület. A rendezvény másodlagos célja a régió fiataljai, valamint a sportolni vágyók számára megteremteni a lehetőséget az amatőr sportolásra. AMIT TUDNI KELL Az Emlékkupát 20 fedezékes sup'airball pályán rendezik meg Miskolcon, a Hejőparkban. 3 fős csapatok jelentkezését várják, feltétel: csak amatőrök indulhatnak! Fegyvert, sűrített levegőt a szervezők biztosítanak. A tervezett programból: 9.45 - 10.00 Sorsolás ___________________________ 10.15 - 12,30 Selejtezők I._________________■ 13.30 - 15.00 Selejtezők II._______________ 15.00 - 16.30 Döntők__________________________ 17.00 Eredményhirdetés Közben:________________________________________ 10.00 - 16.00 Ingyenes airsoft-próba és lövészverseny Nyeremények:__________________________________ I.- V. helyig díjazzák a résztvevő csapatokat ígjii V Bővebb felvilágosítás a 20/333-2253*as telefonszámon, vagy látogassák meg a www.paintballklub.hu honlapotl Főszerepben Kevin Costner (Fotó. magánarchívum) Elvisszük a moziba! Miskolc (ÉM) - Egy izgalmas fűm premier előtti vetítésére invitáljuk olvasóinkat: szeptember 25-én este a Mr. Brooks'című. amerikai thrillert tekinthetik meg velünk azok, akik helyesen válaszoltak a játékszelvényen szereplő kérdésre, s ráadásul a szerencse is kedvezett nekik. Hogy kik nyerték az 50 darab 2 személyes jegyet, azt lapunk hétfői számából tudhatják meg, a jegyeket hétfőn és kedden vehetik át szerkesztőségünkben. A FILMRŐL Képzeljük el Mr. Brooksot: sikeres üzletember, bőkezű adományozó, szerető férj és apa. Igazi alappillére társadalmunknak. Mindenki szerint tökéletes. Azonban Mr. Brooks egy sötét titkot őriz: ő egy megállíthatatlan sorozatgyilkos, aki túl okos volt ahhoz, hogy egyáltalán gyanúba keveredjen. Egészen idáig. Mr. Brooks (az Oscar-díjas Kevin Costner) két évre legyőzi sötét oldalát, de a gyilkos ösztön ismét előtör, és amikor végez egy szeretkező párral, maga sem sejti, hogy egy szemtanút hagy maga után. A kukkoló Tóm lefotózta az eseményeket, és megzsarolja Brooksot, azonban nem pénzre, hanem inkább egy életre szóló élményre vágyik. A gyilkos körül szorul a hurok, ráadásul egy okos nyomozónő, Tracy Atwood (Demi Moore) is a sarkában liheg... Az idáig leginkább forgatókönyvíróként jeleskedő Bruce A. Evans (Állj mellém!, Dzsungelból dzsungelbe) az év egyik legizgalmasabb thrillerét alkotta meg egy skizofrén sorozatgyilkos szemszögéből, ragyogó színészi alakításokkal fűszerezve. MŰSORAJÁNLÓ Csernobil - élet a Holt Zónában _______________ Mi történne, ha egyszeriben eltűnne az emberiség? Hogyan reagálna erre a természet? 1986-ban egy hatalmas robbanás a Csernobili atomerőműben tömeges elvándorláshoz vezetett a környéken. Azóta senki sem élhet Csernobil közelében, így a területet most visszahódította a természet. A „Csernobil - élet a Holt Zónában" a nukleáris katasztrófa utóhatásait vizsgálja. A nézők betekinthetnek egy alternatív világba, melyben a radioaktív szellemváros meglepő módon állatok menedékhelyéül szolgál, ahol vadmacskák, lovak és medvék élnek egymás mellett. Ezek a rendkívüli túlélők csodálatba ejtik a tudósokat azzal, hogy képesek normális módon szaporodni és élni a mérgező környezetben. A flermé- szet magabiztosan hatalmába kerítette a területet, mely valaha az embereké volt. ___________________ Animál Plánét, szeptember 23., 21.ÖÖ Éjszaka várnak a laborokban Tegnap a sajótátjékoztató „szereplőit", jövő pénteken pedig az érdeklődőket viszi a busz a Kutatók éjszakája rendezvényeire pM www.boon.hu (Fotó és videó: p. Teszárovits Natasa) ■ Magdeburgi féltekék Magdeburgból, Fou- cault-inga az aulában, focizó robotok Kassáról. Miskolc (ÉM) - A magdeburgi féltekék Magdeburgból érkeznek, korhű öltözékben állnak a közönség elé a demonstrátorok, ám sajnos nem lovak próbálják széthúzni a két félgömböt, amit „semmi” más nem tart egyben, mint a légnyomáskülönbség. (Ugye, mindenki tudja, miről van szó? Tanultuk. Most láthatjuk is.) Futballozó robotok A Foucault-inga - jó, erre nem kell annyira emlékezni, bár fantasztikus kísérlet - először mutatta be azt, hogy a Föld forog. Most az egyetemi aulában kápráztatja majd el az érdeklődőket. A futballozó robotokról mit is kellene mondani? Kassáról jönnek. Szeptember 28-a: nyitva az egyetem a nagyközönség előtt - éjszaka is. Elsősorban, de nem kizárólag a műszaki karok mutatnak be ezernyi csodát: az aulában, a laborokban, a Szinva teraszon. Merthogy a Kutatók éjszakájának ez a két fő helyszíne: a Miskolci Egyetem és a Szinva terasz. 150 városban egyszerre Stílusosan a miskolci közlekedési vállalat gyönyörű, többszörös veterán-díjnyertes buszával vitte az egyetemre és hozta onnan a pénteki sajtótájékozató résztvevőit Dobróka Mihály rektor helyettes, Fedor Vilmos alpolgármester és Kalmár László gépészdékán- helyettes. No meg Dankó Zoltán buszsofőr, akinek Somogyi Zoltán a váltótársa. (Hogy miért is különleges a busz, megtudhatják a Borsod On- line-on megtekinthető videóból, a programokról pedig Dobróka Mihály, Fedor VilÉS2' i-emf/ppe/r.boon.hu •Kutatók éjszakája (PDF, 88 kB) mos beszél ugyanott.) A Kutatók éjszakája európai program, olyannyira, hogy 31 ország vesz részt benne idén: több mint 150 városban (közöttük 9 magyarban) nyílnak meg a laboratóriumok, műhelyek a nagyközönség előtt. Támogatója a Tempus Közalapítvány. A sajtótájékoztatón a rektorhelyettes és a miskolci program fő szervezője, a gé- pészdékán-helyettes ízelítőt adott mindabból a sok-sok látványos, izgalmas eseményből, amelyre elsősorban a fiatalokat várják, nem titkoltan azzal a céllal is, hogy felkeltsék vagy fokozzák érdeklődésüket a Miskolci Egyetem iránt. Áram a „semmiből” Szabó Szilárd, az Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Tanszék vezetője tartott demonstrációt: nemcsak az újságírók fényképezkedhettek a hőkamerával, megteheti majd bárki a Szinva teraszon. (Ez egy egyszerűbb berendezés a műfajában: 8 millió forintot ér.) És láthatjuk, hogyan termelődik áram a „semmiből”. Persze hogy nem a semmiből: a hidrogén és az oxigén egyesüléséből. Avagy mire is jó egy szélturbinamodell. Nedves barlangban Kedvcsinálónak íme néhány „show-elem” a szeptember 28-án délután kezdődő és az éjszakába nyúló eseményekből: veterán motorok és autók bemutatója, napenergiahasznosítás, műtárgyvizsgálat, repülőgép-gyártás, majd -reptetés, nedves- barlang-túra, nem utolsósorban a miskolci boszorkányper rekonstruált előadása - a jogi kar oktatóinak előadásában. A Nyári Színházban pedig a Kutatók Kocsmájában érezhetik jól magukat. Mások mellett Obádovics Gyula társaságában. Elsős diákok Esküt tesznek a miskolci középiskolák elsősei. Volt inár ilyen, sok-sok évvel ezelőtt, talán a mostanival hagyomány teremtődik. (A Városház téren mondja az eskü szövegét 28-án délután a mintegy háromezer fiatal.) Fedor Vilmos alpolgármester arról is beszélt a sajtótájékoztatón, hogy milyen fontos esküje egymás számára az egyetem és Miskolc. Hogy egyik a másik nélkül nem tud fejlődni. Ezért is támogatja a város a Kutatók éjszakáját, amelytől azt várják, hogy nagyon sok fiatalnak nyújt maradandó élményt. A tudomány csodáival, a szakmájukat kiemelkedő színvonalon művelő - és oktató - kutatókkal. Mumus a színházban. Tegnap tartották a Miskolci Nemzeti Színházban a legújabb színdarab bemutatóját. CSD www.boon.hu (Fotó és videó: Bujdos Tibor) V ...............................................................................................................................................* „Kutyauralom" a várban Miskolc (ÉM) - Immár a Vin. Dr. Bobory László Emlék- kiállítást rendezi meg a Diósgyőri várban az Állatok világnapjához kapcsolódóan a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) Miskolci Önálló Jogú Szervezete. Az október 6-ai rendezvényen idén NEVEZESI DIJAK- első kutya: 2500 Ft_________- minden további kutya 2000 Ft- akik nem tagjai a MEOE-nak, a nevezési díj dupláját kell fizetniük- Bébi osztályba ingyenes_____- tenyészcsoport: 1000 Ft- tenyészpár: 1000 Ft_________- Fiatal felvezető: 1000 Ft először Kedvenc kategóriába is nevezhetnek a kutyatulajdonosok. Ebbe a kategóriába a törzskönyvvel nem rendelkező, valamint a keverék kutyu- sok nevezését várják a szervezők. S hogy milyen címekért vetélkedhetnek a kutyusok? Az FCI tíz fajtacsoportjának valamelyikébe tartozó (törzskönyvezett) ebek ez alkalommal is a Miskolc Szépe, illetve a Miskolc Bajnoka címet hódíthatják el, míg a Kedvenc kategóriában a Legszebb kan és a Legszebb szuka, valamint a kategória Győztese címet ítélik oda a bírók. Információ és nevezés: 3532 Miskolc, Tamási Áron u. 43. Tel.: 46/401-949. Miskolcra jön a titokzatos fantom ■ Miller Zoltán és Mahó Andrea főszereplésével érkezik Az operaház fantomja. Debrecen (HBN) - Már nem kell sokat aludni, és ott ülhetünk október 4-én a Miskolc Városi Sportcsarnok nézőterén, ahol a Madách Színház gárdája adja elő Az operaház fantomjának koncertverzióját. Andrew Lloyd Webber csodálatos zenéje a produkció művészeinek előadásában, nagyzenekari kísérettel szólal meg. Műfaja: szcenírozott koncert. Ami azt jelenti, hogy a művészek jelmezben, a darab egyik jellemző díszletében játszanak majd. A világot jelentő deszkák Christine, azaz Mahó Andrea közepén nagyméretű vetítővászon lesz, melyen a Madách színházi előadás valamennyi díszletképe megjelenik. A koncerten a teljes előadás zenei anyaga elhangzik, mélynek hossza körübelül 2 óra, egy szünettel. A fantomot Miller Zoltán, míg Christine-t Mahó Andrea játssza majd. Az Észak-Magyarország előfizetői 4990 forint helyett 4400 forintért válthatnak jegyet az előadásra szerkesztőségünkben (Miskolc, Zsolcai kapu 3., I. emelet). ÉSZAKemf/ppe/c boon.hu •Az operaház fantomja. A koncertsorozat szereposztása (PDF, 67 kB) PROGRAMAJÁNLÓ Barangolások Kassán ________ A kassai Városi Információs Központ folytatja szlovák, magyar és angol nyelvű városismertető barangolásait. A gazdag múltú és kultúrájú város értékeit idegenvezetők segítségével ismerhetik meg az érdeklődők. A magyar nyelvű vezetést Balassa Zoltánnak köszönhetjük. Az eddigi barangolásokon megismerhetők voltak - a teljesség igénye nélkül - szecessziós emlékek, Rákóczi Kassán, a Szent Erzsébet székesegyház, a bor és sör Kassán, a kassai zsidók, domonkos templom és kolostor, híres kassai harangok, stb._______ Ma délután (13.30-tól 15 óráig) rendhagyó biciklis barangolásra invitálnak mindenkit a szervezők. Gyülekező a Tudományos Könyvtár mellett (Kassa, Hlavná 8 ).