Észak-Magyarország, 2007. szeptember (63. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-18 / 218. szám

2007. szeptember 18., kedd ÉSZAK MISKOLC / SZÓLÁSTÉR /7 RÖVIDEN • A vizelettartási panaszokról. Pax Corporis Természetes Életmód Egyesület szervezésében szeptember 27-én délután fél 5-től Miskolcon, a Széchenyi u. 19. 4/3. alatt (a Weidlich-házban) Nagyné Ha­lász Anna reflexológus tart előadást Vize­lettartási problémák természetes gyógy­módjai címmel. FÓRUM, FOGADÓÓRA • Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármeste­re szeptember 19-én (szerdán) délután 2 órától alpolgármesteri fogadóórát tart a városházán. Sorszámosztás 13 órától a titkárságon lesz. Az Észak elintézte, csíkokkal szerette volna láthatóvá tenni a fekvő­rendőrt olvasónk - közbejárásunkra megtörtént - Nagyerenyőben. ujú ÉN WWW.boon.hu (Fotó és videó: O. T.) Tiltakozik a Munkáspárt Miskolc (ÉM) - A Magyar Kommunista Munkáspárt Miskolc Városi Elnöksége és tagsága szeptember 21-én (pénteken) délután öt órától élőláncot szervez a Diósgyőri Kórház-Rendelőintézet megszűnése ellen. Az elnökség tagjai egyébként az előző napon (a közgyűlési ülés napján) petíciót adnak át a közgyűlés országgyűlési, valamint az önkor­mányzati képviselőinek, hogy így is tiltakoz­zanak a rendelőintézet megszüntetése ellen. Interpellált a polgármester ■ Interpellációt tett fel tegnap délután Káli Sán­dor, Miskolc polgármes­tere Fodor Gáborhoz. Budapest (ÉM) - Káli Sán­dor tegnap az illegális hulla­dék szállításával kapcsolatos felelősség kérdésével kapcso­latban fordult interpellációjá­ban Fodor Gáborhoz, a kör­nyezetvédelmi tárca vezetőjé­hez. „A közelmúltban jelentős mértékben megnövekedett az illegális hulladéklerakók szá­ma a városokban, a nagyobb településeken, jelentős problé­mát okozva ezzel mind az ön- kormányzatoknak, mind a környezettudatos állampolgá­roknak - fogalmazott Miskolc polgármestere, országgyűlési képviselő. - A több tízezer il­legális hulladéklerakó túlnyo­mó többsége közterületen, ki­sebb része magántulajdonú ingatlanon található. Mindkét esetben az önkormányzat, il­letve a polgármesteri hivatal az, amely hatóságként, vagy » .................. A helyzetet az orvosolná, ha a szállítóval, lerakóval szemben is fel lehetne lépni. KAu SÁNDOR ................................................ tulajdonjogából eredően intéz­kedéseket kell hogy tegyen a helyzet rendezése érdekében.” Vétlen tulajdonosok A vonatkozó jogi szabályo­zást a Hulladékgazdálkodási törvény teremti meg. A jogsza­bály szerint az elhagyott hul­ladék kezelési kötelezettsége Illegális szemétlerakó három évvel ezelőtt az Avason (Fotó: ÉM-archív) a hulladék tulajdonosát terhe­li. Azonban a hulladék erede­ti tulajdonosa általában nem felderíthető. Ha viszont nincs gazdája a szemétnek, akkor az ingatlan tulajdonosát kell az elszállításra kötelezni. Az in­gatlanok tulajdonosai azonban az esetek 99 százalékában vét­lenek, így ők sem hajlandók a hulladékot elszállítani és semlegesíteni, így az az önkor­mányzatokra hárul, jelentős többletköltséget okozva ezzel. Az önkormányzatok szűkre szabott költségvetési keretébe viszont nem fér bele minden egyes illegális lerakó felszámo­lása, így településeink egyre szemetesebbé válnak, vázolta a problémát Káli Sándor. Megoldási javaslata szerint a helyzetet az orvosolná, ha a szállítóval, lerakóval szemben is fel lehetne lépni, a hulladék­gazdálkodási, illetve végrehaj­tási bírságot rájuk is ki lehet­ne szabni. A sofőr azonosítható Ennek praktikus oka van, hiszen a szemetet szállító gép­járművet, vagy a sofőrt könnyebben lehet azonosítani, tetten érni, valamint a gépjár­mű vezetője nyilván tudatá­ban van annak, hogy illegális tevékenységet végez. Sőt az esetek többségében a szemét tulajdonosához is elvezetheti a hatóságokat. A bírság össze­gének megemelése, a sajtó nyilvánosságának felhasználá­sa szintén visszatartó erővel bírna. Káli Sándor megkérdez­te a minisztertől, hogy lát-e le­hetőséget a közeljövőben a jog­szabályok megváltoztatására. ÉSZAK emf/ppeíc boon.hu • Káli Sándor interpellációja (PDF, 59 kB) NAPI ÜZENET W- -J - J'* V-V V «, >/ Pramperger Ferencné olvasónktól Az otthon a fészkem. Ez nyújt védelmet a tornádóval szemben. Elisabeth Bishop, amerikai ezoterikus KÖLTŐNŐ NE FELEDKEZZÜNK MEG RÓLA Hamarosan Vilhelmina Miskolc (ÉM) - Bizonyára sokan feledkeztek már el szeretteik, barátaik névnapjáról. Emlékeztetőnk ennek elke­rülésében nyújt segítséget. NÉVNAPMENÜ Szeptember 19. Vilhelmina Szeptember 20. Friderika Szeptember 21.Máté, Mirella Szeptember 22. Móric Szeptember 23.Tekla Bosszankodjon velünk! Miskolc (ÉM) - Ha nem talál elég bosszan­tó dolgot maga körül, kattintson internetes honlapunkon (www.boon.hu) a Bosszantó blo- gunkra. Szóljon hozzá az ott szereplő ügyek­hez, vagy írja meg, ami Önnek bosszantó! ITT ÖNÖKÉ A SZÓ! Várjuk leveleiket a 3526 Miskolc, Zsol- cai kapu 3., vagy a 3501 Miskolc, Pf. 351 címre. Telefonon a 46/502-900/3926 és 3241 számon érhetik el a Szólástér rovatot. SMS-eiket a 20/964-4444 szám fogadja, az eszakolvasoszolg@inform.hu címre pedig e-mailjeiket várjuk. A leveleket terjedel­mi okokból rövidítjük megjelenéskor. Jogszabályba ütköző tartalmú, vagy név­telen leveleket nem közölhetünk. Kérjük, a leveleken, e-mailekben tüntessék fel te­lefonszámukat. OLVASÓINK LEVELEIRŐL :fP?: ■ ■ ■ ■} ' Eresz alatt. Levélírónk a fészküktől búcsúzó fecs­kék láttán eltűnődött azon, hogy „milyen csodálatos is a természet, ahol harmóniában együtt élhet minden élőlény, ha vigyázunk rájuk, óvjuk őket”. (Fotó: ÉM-archív) SZÓLÁSTÉR Fecskebúcsú Az ablaknál állva hango­san csivitelő fecskékre let­tem figyelmes. Zajosan röp- döstek a levegőben, mintha be szerettek volna jönni a szobába. Látom, hogy ezek az én kedvenceim. Még ta­vasszal történt... Nehezen ér­keztek vissza, már nagyon vártam őket. Úgy április vé­gén megjöttek, és nyomban helyet kerestek új fészkük­nek. Egy fiatal pár rendület­lenül próbálkozott a fürdő­szoba ablakához megépíteni, sajnos sikertelenül. Ezért a szomszédban rakták meg fészküket, ami remek mestermű volt. Az ablakból odaláttam, nyomon követhet­tem életüket. A fürdőszoba ablaka később is kedvenc helyük maradt. Gyakran odarepültek hangos fecske­kacajjal, önfeledten csivitel- ve egymásnak. Majd hama­rosan megjelentek a fészek­ben a fiókák, alig győzték hordani nekik a jobbnál jobb kukacfalatokat. Aztán ők is „iskolások” lettek, mint a kisgyerekek, és ne­kik is sok mindent meg kel­lett tanulniuk ahhoz, hogy útra kelhessenek. Elárvult a fészek Szeptember elején arra let­tem figyelmes, hogy eltűntek a fecskék. Nem ülnek nagy csoportokban villanydróton, mint máskor, nem beszélik meg indulásuk idejét, útját. Pár nap múlva visszajöttek, de szomorúan tapasztaltam, hogy a legkisebb hiányzik. Nem bírta a hideget, és el­pusztult... Most úgy tűnt, hogy búcsúzni jöttek. Sorban az ablakhoz repültek, cső­rükkel megérintették, majd a fészküket is. Ezt sokszor megismételték, majd végleg tovaszálltak. Este nézem az elárvult fészküket. Nagyon hiányoznak. Vajon merre járnak? Talán most intenek búcsút szülőhazájuknak. Eiben Györgyné, SArospatak Csincsei falunap Augusztus végén Csincsén falunapot tartott az önkor­mányzat. A meghívón tartal­mas, egész napos program szerepelt. A falu minden la­kóját egy tál meleg ételre látták vendégül, ami nagyon finom volt. Évek óta rend­szeressé vált már ez a ren­dezvény. A hazalátogató ro­konok, barátok és ismerősök nyüzsgővé, élénkké tették kis falunkat. Polgármeste­rünk már másodszor hívta meg Pataki Attilát, aki mű­sorával fergeteges hangula­tot teremtett, és vidám kon­certet adott mindenki örö­mére. Nekem különösen jóle­sett, mivel miskolci lévén volt szerencsém jelen lenni az EDDA megalakulásánál, és ez a fellépés segített visz- szaidézni fiatalságom boldog emlékeit. Jó szórakozást je­lentett a népdalkörök műso­ra is. Jó lenne, ha azok az emberek, akik ezen a napon fáradoztak értünk - a pol­gármesteri hivatal dolgozói, az óvodai dolgozók és ön­kéntes segítőik - tudnák, hogy jól éreztük magunkat. Köszönet mindenért. Név és cím a szerkesztőségben Előfűtött, forró ősz v Ha valaki naprakészen fi­gyeli a médiákon az ország­ban zajló politikai megnyil­vánulásokat, nem sok kétsé­ge lehet a nyári kánikulá­ban előre megjósolt forró ősz bekövetkezése iránt. Minden jel erre mutat, „há­la” a politikát alakító politi­kusoknak. A megszokottak szerint működnek a jól bejá­ratott sémák: előtérben ma­radtak a pártpolitikai csatá­rozások, melyben egyformán táptalaja van az egymásra mutogatásnak, a kölcsönös vádaskodásnak, az árokteme­tés címén való árokmélyítés­nek, a „szeretet” jegyében tett gyűlölködésnek, a ketté­szakadás szélesítésének. A sokszor felemlegetett nép-, országérdekek továbbra is pártérdekek megvalósítását célozzák. Nem hiányzik A nyomasztó mindennapok szükségleteinek megoldásával küszködő embereknek egyál­talán nem hiányzik a politi­kai alapokra helyezett ideoló­giai, lélektani hadviselés, amely mérgezi a légkört, és az emberek egymással való szembeállítását eredményezi. Ezért gondolják sokan, hogy a ránk váró napok nyugodt megélésére semmi garancia nem várható, a politikailag „előfűtött” programozás sze­rint. Zajlanak és zajlani fog­nak a politika által gerjesz­tett tüntetések, az Országgyű­lésben folytatódni fognak a pártpolitika alapú személyes­kedő kölcsönös gyalázkodá- sok, s a valós problémák megoldásának mikéntjei ma­radnak a nulla tolerancia margóján - továbbra is... Ta­lán a leírtak vizionálják, hogy a 2007 őszére való visszaemlékezést nem az in­dián nyárban úszó ökörnyál fogja jelenteni... sajnos. Sinka László, Miskolc

Next

/
Thumbnails
Contents