Észak-Magyarország, 2007. szeptember (63. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-14 / 215. szám

2007. szeptember 14., péntek ÉSZAK AKTUÁLIS /5 RÖVIDEN • Jótékonysági rendezvény. A Liberális Szikszóiak Egyesülete szombaton délelőtt 10 órai kezdettel jótékonysági rendez­vényt tart a szikszói Városi. Uszoda udva­rának füves sportpályáján, melynek célja: egy játszótér megépítéséhez szükséges pénzösszeg összegyűjtése. A programban - többek között - rendőrségi kutyás pro­dukció, rendőrjárőrautó- és motorkerék­pár-parádé - szerepel. Porszem a gépezetben Miskolc (ÉM) - „Liberális hét” indult s en­nek színtereként Liberális sátor létesült teg­nap a megyeszékhely polgármesteri hivatala mellett, a Városház téren. Különféle, naponta változó tematikához (környezetvédelem, egész­ség, kultúra) kapcsolódó programokkal várja az érdeklődőket az SZDSZ helyi szervezete, majd a sorozat jövő csütörtökig a Művészetek Háza kávézójában folytatódik (vízügy, gazda­ságfejlesztés, egészségügy, nők esélyei). A nyitánykor Kovács Kálmán, a párt politikusa, egyszersmind a környezetvédelmi miniszté­rium államtitkára volt a vendég. Elmondta: Az új rendszerű „zöldhatóság” fejlesztése napjainkban folyik. „Célunk, hogy felismerjük a hibáit és javítsuk. Változásnál természetes, hogy olykor porszem kerül a gé­pezetbe. Tény ugyanakkor, hogy szemlélet- változásra van szükség ezekben a hivatalok­ban; a most kiírt pályázatok révén el is vár­juk a majdani vezetőktől, hogy ezt megold­ják: Erősebb nyitottságot a lakossági szolgál­tatások tekintetében. A jövő évi állami költ­ségvetésben látok is forrást arra, hogy ennek állománybeli és egyéb feltételeit biztosítsuk.” É$!AKemf/ppe/c.boon.hu •A „Liberális hét" teljes programja (PDF, 70 kB) Szalóczi Katalin (jobbra) első díjat kapott (Fotó: Máté Krisztián) Első díjas lett... Miskolc (ÉM) - A Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Újságíró Szövetség Egészségügyi és Szociálpolitikai Szakosztálya limfóma- pályázatán az ország legkülönbözőbb médiu­mainál dolgozó 27 újságíró pályamunkája kö­zül 4-et ismert el első díjasként, és jutalma­zott a kuratórium (további díjakat pedig nem osztott ki). A négy közül az egyik első Sza­lóczi Katalin újságíró lett. A pályázatra be­küldött összeállítását az Észak-Magyarország (2007. 08. 11.) és a Borsod Online is közölte. é»iH|r http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/dkk/simon- £ 44,™ robert-nagy-utazasa/cn/haon-news-FCUWeb-20070810- 1238151674 AZ ÉSZAK VIGYÁZ A GYEREKEKRE Gál Vivien Vigyázzunk a gyerekekre! FÖTÉSI SZEZON ELŐTT I. Tragédiával indult a szezon ■ A fűtési szezon még szinte el sem kezdődött, de már megtörtént az első halálos baleset. Miskolc (ÉM) - Megtörtént az első halálos baleset So- mogytúron, pedig még csak most kezdődik a fűtési szezon. Ilyen hírekről minden fűtési szezonban hallani, pedig - a ........... A balesetek többsége odafigyeléssel megelőzhető lenne. Karczagi Gyula ................................................M szakemberek szerint - szinte mind megelőzhető lenne. Ho­gyan? A legfontosabb, hogy szakemberrel szereltessük fel és állíttassuk be a gázfogyasz­Szénmonoxid okozta balesetek 2003 53 | 2004 \ 121 j 2005 % . y 69 i . Grafika: Észak-Magyarország, forrás: Magyar Épületgépészek Szövetsége tó készülékeket, és ezeket évente egyszer vizsgáltassuk át. De más esetben is indo­kolt, hogy szakembert hív­junk - a balesetek okai erre mutatnak rá. Ami okozza A balesetek okai mögött leg­gyakrabban a fűtési' rendsze­rek szabálytalan bővítése, a le­vegőelszívók szabálytalan (gyakran utólagos) beépítése, a rendszeres karbantartás hiá­nya és a nyílászárók cseréje, átalakítása szerepelt. Utóbbi azért szerepelhet okként, mert a fokozott légzárású, vagyis a levegő mozgását teljesen megakadályozó nyílászárók a helyiségekbe a fűtés működé­séhez elengedhetetlenül szük­séges levegőmennyiséget sem engedik be. így az elégtelen égés során keletkező szén-mo- noxiddal telített füstgázok visszaáramolhatnak a lakótér­be a kéményből. Másrészt elő­fordult, hogy például a fürdő­szoba ajtaján lévő szellőzőnyí­lást eltömítették, és ez okozta a bajt. A levegőelszívók nem kellően megfontolt beépítése, kéménydugulás, a meghibáso­dott vagy rossz állapotú fűtő­berendezés, szabálytalan gáz­tűzhelyhasználat, szerelési hi­ba vagy szabálytalan szerelés ugyancsak okozott balesetet - függetlenül a beépített készü­lékek gyártmányától. A Magyar Épületgépészek Szövetségének adatai szerint 2003-ban 53, 2004-ben 121 szén­Hiányosság majdnem mindenhol Közszolgáltatás keretében észlelt hibák megoszlása Kisebb hiányosság (1 éven belüli intézkedést igényel) 2006. jan.-dec. 2007. jan.-aug. 17 355 5* Közvetlen életveszély (Azonnali intézkedést igényel) 2006. jan.-dec. 2007. jan.-aug. 141 2006. Veszély jan.-dec. (Sürgős intézkedést igényel) 2007. jan.-aug. 1107 1010 Grafika: Észak-Magyarország, forrás: Termoment Kft. monoxiddal összefüggő bal­eset volt, 2005-ben pedig 69. A három év alatt 50 ember be­lehalt a balesetbe. Kéményhelyzet Karczagi Gyula, az Észak­magyarországi Kéménysep­rők Regionális Ipartestületé­nek elnöke, a Termoment Kft. - Miskolc város hivata­los kéményseprő-ipari köz- szolgáltatójának - ügyvezető­je a fentieken túl általános gondokat is megemlített. Ilyen, hogy Miskolcon (de ez a megye egészére igaz) éven­te a kémények 2-3 százalékát újítják fel, miközben 5 száza­lék lenne kívánatos. Mind­eközben az új gázkészüléket nagy része zárt égésterű be­rendezés (Miskolcon az új ké­szülékek mintegy 80 százalé­ka ilyen), amikhez gyakorla­tilag új kéményt kell létesí­teni.- Tapasztalatunk, hogy a la­kosság igyekszik oldani a földgáztól való egyoldalú füg­gőséget, ezért nagyon so- kanutólagosan építettek be cserépkályhákat, kandallókat, ebben az esetben viszont több­nyire új kémények létesítése, vagy a régiek felújítása szük­séges - hangsúlyozta a szak­ember. ÉSI.AjKemf/ppeJr.boon.hu •A szén-monoxid okozta balesetek és halálesetek fő okairól bővebben (PDF, 93 kB) A kéményseprő óhaja A Termoment Kft. kéri, hogy a lakosság tegye lehe­tővé az éves rendszeres ké­ményseprés elvégzését. Van mód arra, hogy mindkét félnek kedvező időpontban érkezzen a szakember, használjuk ezt ki. Üj kéményigényes ké­szülékek bekötésénél, új kémények beüzemelésénél, vagy ismételt használatba­vételnél az előírásoknak megfelelően kötelezően kérjenek bekötési szakvéle­ményt. MIKOR HfVJUNK SZAKEMBERT? Ha az alábbiak közül valamelyik leírás érvényes otthonára, akkor minden­képpen értesítsék a hivatalos kéményseprő céget, vagy szóljanak az éves kéményseprést végző szakembernek. __________________________________________- Ebben az évben fokozott légzárású külső nyílászárókat építettek be és a lakótérben úgynevezett nyílt éqésterú (hagyományos) gázkészülék üzemel.- Olyan lakásban, ahol fokozott légzárású nyílászárók találhatók, utólago­san kandallót, cserépkályhát vagy ventilátorral működő és a légteret meg- szívó készüléket (például konyhai páraelszívót) helyeztek üzembe.__________- Olyan lakásban, ahol a lakótérben úgynevezett nyílt égésterű gázkészülék üzemel és azt tapasztalják, hogy fűtési idényben az ablakok rendszeresen párásodnak, esetleg a gázkészülék külső köpenye felforrósodik (például a burkolat megbámul). Digitális átállás Miskolc (ÉM) - Meg­született az úgynevezett „digitális átállás” hátte­rét megadó tévétörvény. De vannak más ügyek is napjainkban: elég a mo­biltelefonos roaming-dí- jak egységesítésére, az internetszolgáltatók sáv­szélesség-növelési ano­máliáinak kiszűrésére, vagy arra gondolni, hogy immár afféle ombuds­man jellegű részleg is működik a Nemzeti Hír­közlési Hatóságnál, amely a közérdekű lakos­sági panaszokat várja, hogy azokat kivizsgálva eljárásokat kezdeményez­hessen saját hatóságánál vagy más szerveknél. Minderről az NHH veze­tői számoltak be tegnap miskolci sajtótájékoztató­jukon. Fókuszban a kulturális örökség ■ Sárospatak ad ma otthont az örökségnapi eseménysorozat orszá­gos megnyitójának. Miskolc (ÉM) - A Kulturá­lis Örökségvédelmi Hivatal 1999 óta szervezi a Kulturális Örökség Napjai (KÖN) elneve­zésű programot, melynek cél­ja, hogy a nyilvánosság érdek­lődését a kultúra, művelődés, építészet különböző szegmen­seire irányítsa, és minél több érdeklődőt vonzzon erre a szeptemberi hétvégére. Ez év­ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Sárospatakon lesz az országos megnyitó ma dél­után. Ez a megtiszteltetés annak is köszönhető, hogy megyénk­ben folyamatosan nő a prog­ÉSZAK.emf/ppekboon.hu •A Kulturális Örökség Napjai programja (PDF, 89 kB) ramot kínáló helyszínek szá­ma, sőt az idén rekordok is megdőlhetnek. Száznál több... Míg például 2006-ban a me­gye 24 településén 44 helyszí­nen várták az érdeklődőket, az idén 37 település jelezte részvételét több mint 100-féle változatos programmal. A legaktívabbnak Tárcái község tűnik, ahol egy híján 20 hely­színen is nyitott kapuk várják az érdeklődőket. Gazdag prog­ramot kínál Sárospatak, Sá­toraljaújhely, Cigánd és Ózd is. Érdemes előre szemezget­ni a programok közül, hiszen szeptember 15-16-án szomba­ton és vasárnap megyeszerte számos érdekes programot kí­nálnak: az épületlátogatások mellett sétatúrát, kézműves- bemutatót, filmvetítést, régé­szeti napot, szilvalekvárfőzést. Idén Sárospatak Ez évben tehát Sárospatak az országos megnyitóünnep­ség helyszíne, mely város minden korban a történelem, a művelődéstörténet és az ok­tatás területén példát muta­tott. Ugyanakkor a város re­formkori személyiségei önma­gukban is indokolják, hogy e rendezvény megnyitásául a Sárospataki Református Kol­légiumot választották a szer­vezők. forum.boon.hu mondja el véleményét! Rögzítsék a 06-20/222-7755-ös számót a mobiljukba, és hívják, ha van érdekes, izgalmas információjuk az Északnak. Minden, az olvasói rova­ton kívül leközölt fotóért, és a hét legérdekesebbnek ítélt szöveges információjáért 5000 Ft-ot fizet a szerkesztőség. Az életünk. Naponta ÉSZAK maoyarorszAq SMS Bosszúság érte? Meghallotta a legizgalmasabb történetet, hírt? 20/222-7755 MMS Balesetet, érdekes helyzetet látott? Küldje el a képet mobiljáról! 20/222-7755 E-mail Vannak érdekes digitális fotói? Küldje el nekünkl eszakriporter@ eszak.boon.hu Telefon Hallott valami érdekeset, amit el­mondana nekünk? 20/222-7755

Next

/
Thumbnails
Contents