Észak-Magyarország, 2007. szeptember (63. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-13 / 214. szám
2007. szeptember 13., csütörtök ÉSZAK MEGYEI KÖZGYŰLÉS /7 ELDÖNTÖTTÉK... A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szeptember 11-i közgyűlésén a következő döntéseket hozta _______________________________________- A fideszes Török Dezső átvette megbízólevelét, letette esküjét és megválasztották a pénzügyi és gazdálkodási bi- zottsáq elnökének és az egészségügyi bizottság tagjának,- A bodrogkeresztúri Idősek Otthona intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázatok közül Bánóczy Márta Emeséét fogadták el. _____________________________- Elfogadták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkor-. mányzat 2007. évi költségvetésének I. félévi teljesítésé- ről szóló beszámolót.______________________________- Elfogadták a likviditását javító kötvénykibocsátásról szóló előterjesztést.______________________________- A Szent Ferenc Kórház csanyiki telephelyeként működő ingatlan forgalomképes vagyonkategóriába történő átso- rolásáról és értékesítésére történő kijelöléséről.________- A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által végrehajtandó, a feladatok változásából adódó létszám- csökkentésről._____________________________________- Tizenöt miskolctapolcai beépítetlen ingatlan minimális vételár megjelölése nélkül együttesen értékesítésre tör- ténő meghirdetésének engedélyezéséről.- A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Osztöndíjrendszerhez való csatlakozásról.________________- A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház húsz általános belgyógyászati aktív ágyszámának átadásáról a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház által történő további működtetésre. ÍWM emí/ppe/cboon.hu •A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés szeptember 11-i ülésének napirendje (PDF, 34 kB) Új vezető Keresztárban Miskolc, Bodrogke- resztúr (ÉM) - A bodrogkeresztúri Idősek Otthona előző vezetőjének megbízatását májusban megszüntették. A felmentési idő év végén jár le. A megüresedett álláshely betöltésére pályázatot írt ki a megyei közgyűlés. A felhívásra két pályázat érkezett, ám az egyik - formai okokból - nem felelt meg. A másikat - Bánóczy Mártáét - a szakmai bizottságok egyhangúlag támogatták. A közgyűlés, ellenszavazat nélkül választotta meg a jelöltet az Idősek Otthona vezetőjévé Bod- rogkeresztúrban. ÍWfl.K emf/ppek.boon.hu •Pályázati kiírás a bodrogkeresztúri Idősek Otthona élére (PDF, 152 kB) Ágyak Miskolc (ÉM) - Áprilisban döntött arról a közgyűlés, hogy a megyei kórház 20 aktív belgyógyászati ágyat ad át a szikszói kórháznak. Ez a megállapodás szeptember végén lejár. Sója Szabolcs, a közgyűlés egészségügyért felelős alélnö- ke elmondta, hogy a tapasztalatok kitűnőek, így azt javasolták, hogy a megállapodást határozatlan időre hosszabítsák meg. A testület ezt egyhangúlag elfogadta. A B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat költségvetésének féléves mérlege Milliárd forint Működési Támogatási Előirányzat Fél év Előirányzat Félév J 8,60 | 4,40 J 7,30 I 4,20 Üj Előirányzat j 0,62 Felhalmozási 1 ...... Félév j 0,35 51,50% 52,60% 56,26% 17,00 52,50% 3,80 Félév | 1,50 '< Felhalmozási D ............. * Előirányzat j 0,60 Tartalék Félév|0(M) 52,60% 30,90% 0,00% Grafika: íszak-Magyarország, forrás: B.-A.-Z. Megyei önkormányzat Hivatala Vigyázzunk a gyerekekre! Norbert AZ ÉSZAK VIGYÁZ A GYEREKEKRE 'i'jy, j ’JjV J’j i2Ks«í ÍSfi j*, j , J m J Yj víz Ingatlaneladással pótolnak Volt, hogy együtt szavazott kormányoldal és ellenzék (Fotó: Ádám János) H A feleslegessé váló ingatlanok ésszerű értékesítését az ellenzék sem ellenzi. Miskolc (ÉM - SzB) - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ülésein rendre napirenden vannak megyei tulajdonban lévő ingatlanokkal kapcsolatos döntések, döntés-előkészítések. Egészségügyre! Az úgynevezett kórházi „ágyszámrendelet” megváltoztatta a megyei önkormányzathoz tartozó Szent Ferenc Kórház státusát is. Ennek következményeként a csanyiki szanatóriumban (egykori KISZ- iskola) működő részleg az anyaintézménybe költözött, a szanatórium gyakorlatilag elnéptelenedett, őrzéséről - nem kis költséggel - a megyei ön- kormányzat gondoskodik. A közgyűlés vezetése azt javasolta a tetsület számára, hogy hagyja jóvá azt a javaslatot, hogy a felszabadult ingatlant a korlátozottan forgalomképesből a forgalomképes kategóriába sorolja át, és járuljon hozzá ahhoz, hogy azt értékesítésre kijelöljék. Kormos Dénes az MSZPfrakció nevében elmondta, hogy nem ellenzik a felesleges ingatlanok értékesítését, ám szeretnék, ha a bevétel hasznosan költődne el. Éppen ezért a képviselőcsoport módosító indítványt nyújtott be, miszerint a csanyiki szanatórium értékesítéséből származó bevételt mindenképpen az egészségügy fejlesztésére fordítsák. Az ötlet találkozott a „kormányoldallal”, mert Gergely Zsolt, a közgyűlés vagyoni kérdésekért felelős alelnöke azonban azt javasolta: fogadják el a szocialista indítványt. A közgyűlés további ingatlanügyeket is tárgyalt, amelynek keretében a miskolci Széchenyi u. 103. szám alatti épület, illetve egy kazincbarcikai üres épület értékesítése volt a cél. Előbbi esetében a nyertes pályázó által ajánlott összeg nettó 232 millió forint. Két pályázó volt és a többet, a nagyobb összeget megjelölő ajánlatát fogadták el. (Miskolc városa egyébként élhet elővásárlási jogával, mint ahogy megtette a volt közművelődési intézet épületének esetében.) A kazincbarcikai ingatlan esetében azonban eredménytelennek nyilvánították a pályázatot. Tizenöt telek Szó volt továbbá arról a 15 telekről, amelyet a már eladott volt Éden Kempingből alakítottak ki lakóház-építési célra. Korábbi értékesítési próbálkozás eredménytelen volt, most pedig alsó értékhatár nélküli meghirdetéshez kérték a testület hozzájárulását. A minimális vételár elhagyását többen - köztük Juhász István (MSZP) - aggályosnak tartották. Gúr Nándor (MSZP) arra is felhívta a figyelmet, hogy gondosan járjanak el az értékesítésnél, hogy a gyanú árnyéka se vetüljön az ügylet tisztaságára. Gergely Zsolt (MSZP) jelezte, hogy az értékesítést a megyei közgyűlés hagyja majd jóvá, azaz nem lesz ellenőrizetlen az értékesítés. í SZŐK emf/ppe/c.boon.hu •Az ingatlanértékesítésekkel kapcsolatos előterjesztések (PDF, 45 kB) Török Dezső váltotta Molnár Oszkárt ■ A tiszaújvárosi Török Dezső személyében új tagja van a megyei közgyűlésnek. Miskolc (ÉM) - A megyei közgyűlésen régi-új képviselő, a tiszaújvárosi fideszes Török Dezső vehette át képviselői megbízólevelét. Ez azért történhetett meg, mert a tízezer lakos fölötti települések pártlistáján mandátumot szerzett Molnár Oszkár augusztus 31-ei hatállyal lemondott képviselőségéről. A Fidesz listájáról helyette jelölte a tiszaújvárosi Fidesz elnökét, helyi önkormányzati frakcióvezetőjét, Török Dezsőt, aki korábbi ciklusokban már volt képviselő. Elnök és tag Az ülésen Putnoki Nagy Pál, a területi választási bizottság elnöke elmondta, hogy nem látták akadályát az új jelölt beiktatásának, így átvehette megbízólevelét és letette képviselői esküjét. Az újdonsült, képviselőt egyúttal megválasztották a pénzügyi és gazdálkodási bizottság elnökének (a jelölt korábbi ciklusban már betöltötte a tisztséget) és az egészségügyi bizottság tagjának. A közgyűlés ellenszavazat nélkül mondott igent a javaslatra. Felterjesztés Miskolc (ÉM) - A kisebbségi bizottság elnöke, Farkas Félix elmondta, hogy visszás a kisebbségi önkormányzatok állami finanszírozása. A bizottság javasolta, hogy éljenek felterjesztéssel a miniszterhez, hogy a jövő évi állami költségvetés tervezésekor vegye ezt figyelembe. A közgyűlés támogatta a javaslatot. Török Dezső PÁRHUZAMOS INTERJÚ: A megyei közgyűlés legfontosabb témáiról Helyes utak a megyei gazdálkodásban ■ A megyei közgyűlés szeptemberi ülésén történteket értékelte Panyik József, a Fidesz és Kormos Dénes, az MSZP frakcióvezetője. Pap Gyula gyula.pap@eszak.boon.hu ÉM: A nyári szünet utáni első ülésen sok lényeges kérdésben született döntés: a költségvetés első félévi teljesüléséről, vagyongazdálkodási kérdésekről, kötvénykibocsátásról. * Panyik József (Fidesz): A mai megyei közgyűlés legfajsúlyosabb kérdése a 2007. évi költség- vetés első félévi teljesítésének vitája, a gazdasági helyzetből adódó további feladatok meghatározása. A költségvetés helyzete a tervezetnek megfelelően alakult, a rossz állami finanszírozás miatt várhatóan több mint 4 milliárd forintos hiánnyal kell számolnunk. A működés biztosítására azonnali intézkedésekre van szükség, ezek közül a legjelentősebb a napirenden szereplő és elfogadott 5 milliárd forintos kötvénykibocsátás. Nem példa nélküli ez az intézkedés, de ha hezitálunk, a kormány könnyen kiveheti ezt a lehetőséget is a kezünkből és kilátástalan helyzetbe kerülhet az önkormányzat. A szóba került megyei jövőkép kialakítása miatt is fontosnak tartjuk, hogy döntés született a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjrendszerhez történő csatlakozásról. Kormos Dénes (MSZP): Három fő téma köré csoportosult a mai közgyűlési döntéssorozat. Az éves költségvetés időarányos teljesítése, a vagyongazdálkodási feladatok és a kötvénykibocsátás. A költségvetés alakulásával kapcsolatban el kell mondanunk: sajnos nem javjilt a finanszírozás az elmúlt fél évben. Kiindulva abból, hogy a korábbi, az önkormányzatok átalakulásáról szóló parlamenti döntésben nem volt partner a parlamenti ellenzék. A kialakult helyzetben a gazdálkodásban sem találják meg a helyes utat. Politikai hűbérek kialakítására kerül sor az engedélyezett létszámkeretet meghaladó létszámbővítéssel. Ennek körülményeiről kértem tájékoztatást a főjegyzőtől. A megyei vezetés teljes szereptévesztésben van, politikai küzdelmek terepévé és eszközévé tették az önkormányzatot. A kórházi tacepaók kiragasztásától a tüntetés szervezésig terjed a skála. ÉM: Úgy tűnt, volt néhány olyan dolog, amelyben közelebb volt a két oldal álláspontja egymáshoz a korábban tapasztaltnál. Panyik József: Nekem különösen fontos tanulsága volt az ülésnek, hogy bebizonyosodott, az ellenzéki szocialista frakció is az egészségügyi rendszer javítását látja az egyik legfontosabb feladatnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Fidesz-frakció ezért is tudta elfogadni az MSZP módosító javaslatát, amely a volt csanyiki szanatórium értékesítésénél a várható bevétel egészségügyi célú felhasználását kötötte ki. Kormos Dénes: A nem hasznosítható vagyonelemek átgondolt értékesítésével egyetértünk. Ám ugyanúgy, mint a kötvénykibocsátásnál pontosan kidolgozott program mentén kellene megvalósulnia, melyet hiányoltunk. A 4 és fél milliárd forintos hiány kompenzálására kibocsát a megyei közgyűlés 5 milliárd forint értékű kötvényt, mely hosszú távú kötelezettséget jelent és hiányzik a pontos gazdálkodási ütemterv mellőle.