Észak-Magyarország, 2007. szeptember (63. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-10 / 211. szám
2007. szeptember 10., hétfő (SZAK aktuális /9 A NAP Seres István Miskolc (ÉM) - Seres István közel 35 éve, egészen pontosan 1973-tól hűséges olvasója lapunknak. Azóta is, mint mondja, minden egyes reggel az Északkal indul a nap. Ő és felesége az első szótól az utolsóig mindent elolvas. Az őt leginkább érdeklő országos híreket és a megyében történt politikai, gazdasági eseményeket semmi esetre sem hagyná ki. Az apróhirdetéseket mindig átugorja. Szeretné, ha több magyar fiatal és tehetséges színészről olvashatna, de nem rejti véka alá véleményét: alapvetően elégedett az újsággal, amelyet megbízhatónak, sokoldalúnak és változatosnak tart. Felesége szereti a recepteket, a keresztrejtvényt pedig mindig megfejti. Kedves miskolci olvasónktól megtudtuk, hogy 76 éves, Selyeben született és 1948 óta él Miskolcon. Korábban az Asztalos Szövetségnél dolgozott és innen ment nyugdíjba 20 éve. A családban két fiúgyermek és négy unoka szintén szívesen forgatja az újságot. AMIRŐL TÁRGYALNAK . A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szeptember 11-én, kedden délelőtt 10 órai kezdettel tartja következő közgyűlését a következő témákkal:- Török Dezső közgyűlési tag részére megbízólevél átadása, eskütétel. ______________________________________- A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága elnökének megválasztása.- A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés kitüntető díjainak 2007. évi odaítélése.________- A bodrogkeresztúri Idősek Otthona intézményveze- tői álláshelyére beérkezett pályázat elbírálása.- Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről___________________________________- Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat likviditását javító kötvénykibocsátásra.___________- Á Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő, a Szent Ferenc Kórház csanyiki telephelyeként működő, korlátozottan forgalomképes ingatlan forgalomképes vagyonkategóriába történő átsorolására, értékesítésére történő kijelölése. _________kijei- A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által végrehajtandó, a feladatok változásából adódó létszámcsökkentés.________________________________________- A miskolctapolcai 15 beépítetlen ingatlan minimális vételár megjelölése nélkül együttesen értékesítésre tör- ténő meghirdetésének engedélyezésére.____________- Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önxormányzati Ösztöndíjrendszerhez való csatlakozásra._________- Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház húsz általános belgyógyászati aktív ágyszámának a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház által történő további működtetésére. ÉSZAK emf/ppe/í.boon.hu '•A megyei közgyűlés napirendje (PDF, xx kB) Az életünk. Naponta---------Rögzítsék a 06-20/222-7755-ös számot a mobiljukba, és hívják, ha van érdekes, izgalmas információjuk az Északnak. Minden, az olvasói rovaton kívül leközölt fotóért, és a hét legérdekesebbnek ítélt szöveges információjáért 5000 Ft-ot fizet a szerkesztő- ség. _________________________________________________ SMS Bosszúság érte? Meghallotta a legizgalmasabb történetet, hírt? 20/222-7755 \_____________________________/ E-mail Vannak érdekes digitális fotói? Küldje el nekünkl eszakriporter@ eszak.boon.hu __________________________y MMS Balesetet, érdekes helyzetet látott? Küldje el a képet mobiljáról! 20/222-7755 V _______________________-—/ Telefon Hallott valami érdekeset, amit elmondana nekünk? 20/222-7755 V -------------------------------y AZ ÉSZAK VIGYÁZ A GYEREKEKRE J J J V Vigyázzunk a gyerekekre! t$»K Az elnök nem tart töréstől Pénteken ünnepi közgyűlést tartottak Gesztelyen (Fotó: serfőző László) ■ Tállya község bejelentette kiválási szándékát a Zempléni Település- szövetségből. Bodrogkeresztűr, Gesz- tely (ÉM - SFL) - Mint lapunkban olvashatták, a Zempléni Településszövetségből való kiválást és új szövetség alakítását tervezik Tállyán. Az elhatározást az indokolja, hogy a község nem rendezheti meg a szövetség napját 2008- ban. Májer József, a szövetség elnöke reagált a felvetésre. Faxon szavaztak- Hangsúlyozom, a közgyűlés határozott a faxos szavazás mellett Tállyát és Sátoraljaújhelyt illetően. Dokumen- tálisan bizonyítható, hogy 29:20 arányban Sátoraljaújhely nyerte a rendezés jogát. Ugyancsak bizonyítható két személlyel, akik akár a nevüket is hajlandók adni szükség esetén, hogy Tállya 2009-re, és nem 2008-ra kérte a rendezési jogot - mondta Májer József.- Erős csúsztatásokat érzek Osika József tállyai polgár- mester szavaiban - folytatta a ZTSZ elnöke. - Azt mondja, sokat dolgozott elnökségi tagként a szövetségért, ugyanakkor nem lát a munkánkban eredményeket. Ez miként párosítható? Megjegyzem, többen látjuk úgy, hogy a leköszönt elnökségi tag sokat dolgozott a szövetség ellen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tállyai szüreti vigasságokat több alkalommal szervezte rá a ZTSZ Napra.- Egy település kiválási szándéka, melyet persze tudomásul lehet venni, nem jelenti a szövetség törését. Mindeddig egyetlen tagunk sem jelezte, hogy ki akar válni egy új szövetségbe történő belépés miatt. Egyet tudni kell még, egy közelmúltban tartott szerencsi kistérségi ülésen, átlépve a faxos szavazás kérdését, Tállya megnyilatkoztatta az odatartozó településeket, támogatják-e a 2008-ban, Tállyán ff ................ Egy település kiválási szándéka még nem jelent okot az aggodalomra. MAjer József-.........................................................................ff rendezendő ZTSZ Napot, teljesen szabályszerútlenül megkerülve a ZTSZ-t. Szükség esetén mi is rendelkezünk ezzel a dokumentummal. Nem félek a ZTSZ szakadásától - mondta Májer József. ÉSZAKemtippek boon.hu •A ZTSZ tagnévsora (PDF, 87 kB) Az alelnök sem aggódik „A ZTSZ-ben nem várható szakadás, mivel ez az ország egyik legnagyobb szövetsége, és nem egy község égisze alatt szerveződött. A problémát Tállya község polgármestere, Osika József okozta, aki személyes sértődöttsége miatt - mivel a 2008-as ZTSZ Nap rendezési jogát a többségi szavazáson nem ő nyerte el - próbál viszályt szítani a tizenhárom éves szövetség tagjai között. Amire hivatkozik, egy olyan támogató irat, amelyet néhány Tállya rendezési jogát erősítő település írt alá, és csupán egy esemény rendezési jogáról volt szó benne” - reagált a történtekre levélben Búdi Károly, Alsódobsza polgár- mestere, a ZTSZ alelnöke. A Fő téren is forgatott a Főtér (Fotó: Serfőző László) ■ Zemplénben forgatott a Magyar Televízió népszerű műsorának, a Főtérnek a stábja. Tokaj (ÉM - SFL) - A team ugyan készített vágóképeket a borok fővárosában néhány hete, a „hangos” felvétel azonban múlt szerdán volt. A szeptember 16-án adásba kerülő, inkább Zemplén északkeleti részét bemutató film külön érdekessége, hogy ebben debütál műsorvezetőként az a Kovács Róbert, aki számos gyermekfilm főszereplőjeként, szeplős kis rosszcsontként lopta be magát a nagyérdemű szívébe. Szokatlan megoldás- Nézőként szerettem meg a műsort, egyik álmom valósult meg azzal, hogy egy hazánk tájait bemutató sorozat műsorvezetője lehetek - sorolta. - Aczél Réka, a Főtér Róbert Tokajban debütál(t) egyik háziasszonya, aki most anyai örömök elé néz, gyermekkori ismerősöm, talán az ajánlatára is rám terelődött a figyelem.- Arra a kérdésre, hogy mennyire kell ismerni egy műsorvezetőnek az éppen aktuális helyszínt, Róbert a következőket válaszolta. - Nagyon, a forgatás előtt bejárjuk, részleteiben vesézzük ki a területet. Ami különlegesség, kenuval csorogtunk le a Bodrogon, néhány település mellett megálltunk, ezek a helységek - mint Sárospatak, Kom- lóska, Szegi, Bodrogkisfalud, Bodrogkeresztűr - láthatók lesznek a szeptemberi adásban, amúgy főteresen. Tokaj a végállomás, és minden udvariasság nélkül kell megjegyeznem, Magyarország egyik legszebb részén jártunk - mondta Sáska Péter gyártásvezető. Nincs vihar... Gesztely (ÉM - SFL) - Idén Gesztely adott otthont a ZTSZ ünnepének. Hompoth Imre polgár- mester mint házigazda köszöntötte a tagtelepülések képviselőit. Beszédében kitért a ZTSZ fölött kialakult felhőkre, amelyek a tállyai kiválásra vonatkoznak, és amelyről lapunk is beszámolt. Hompoth Imre megjegyezte, egy helység esetleges kiválása nem jelent törést a szövetség életében. - Történt már hasonló eset, azóta ez a település belátta, hogy az együttműködésnek csak haszna lehet, és visszatért. Most nem kizárt, hogy új tagtelepüléssel gyarapodik a szövetség, Hernádkak is elgondolkodott a felvételkérelmen - mondta a polgármester. Kötvénykibocsátás a büdzsé hiánya miatt ■ A megyei önkormányzat 5 milliárd forintnyi kötvény kibocsátásáról dönt holnapi ülésén. Miskolc (ÉM) - A megyei önkormányzat 2007. évi költségvetése rendkívül magas, 5 milliárdot meghaladó hiányt tartalmaz. A költségvetési hiány jelentős mérséklésére - a közgyűlés holnapi ülésén tárgyalandó első félévi pénzügyi beszámoló tanúsága szerint - nem látnak esélyt. Fenntartásra kell A megyei önkormányzat intézményeinek száma magas, és a települések átadásai során tovább bővül. A központi finanszírozás nem fedezi a fenntartási költségeket, így a növekvő intézményhálózat további hiányt eredményez. A központi forrásokon túl elenyésző az önkormányzat Saját bevétele. Az intézmények épületeinek többsége elavult, rossz állapotú, felújításuk, korszerűsítésük egyre sürgetőbb, de a szakmai követelmények elvárásai, a technika fejlődése is azt kívánná meg, hogy többet fordítsunk az épületekre, felszerelésekre, berendezésekre. Ez csak pályázati pénzek felhasználásával lehetséges, melynek azonban saját forrás igénye van. A saját forrás nehezen teremthető elő, mivel az önkormányzat értékesíthető vagyona korlátozott, értékesítésük egyre nehezebb és bizonytalanabb. A költségvetési hiány, a jelentkező feladatok teszik szükségessé a külső források keresését. A hiányzó forrás folyószámla- és fejlesztési hitelből lett biztosítva. A hitel nagysága a 6 milliárdot nem haladhatja meg. A hitelfelvételnek korlátot szab még, hogy az év végi hitelállomány összegét kiadásKÖTVÉNYKIBOCSÁTÁSI ELVEK |- A kötvénykibocsátás költsége a névérték 1 százaléka (40 millió forint)- 10 éves futamidejű, zártkörű ________________________________________________- változó devizanemben (svájci frank, Ft, euró),______________________________- a devizanemben való átváltáshoz felhatalmazás,____________________________- változó kamatozású ________________________________________- minimum két év türelmi idő után egyenlő részletekben történő fizetés. ként (visszafizetésként) meg kell tervezni. A lehetőségeket - előnyöket és hátrányokat - mérlegelve megoldásként kötvény kibocsátását tartják szükségesnek. Ennek előnye, hogy a hitelfelvétellel szemben nem szükséges hozzá önerő, a tőketörlesztés rugalmasabban alakítható, ráadásul a kötvénykibocsátás által elért összeg esetében nincs felhasználási kötöttség. A megyei önkormányzat vezetése azt javasolja a közgyűlésnek, hogy 5 milliárd forint kötvény kibocsátásáról döntsön. Az önkormányzat folyószámlahitele 4 milliárddal csökkenthető, míg 1 milliárd fejlesztési, felújítási célokat szolgálhatna. É S| AK emf/'ppek.boon.hu • Részletek a kötvénykibocsátásról (PDF, 56 kB)