Észak-Magyarország, 2007. szeptember (63. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-10 / 211. szám

2007. szeptember 10., hétfő ÉSZAK SZIRÉNA / HIRDETÉS /8 RÖVIDEN • Temetői tolvajt fogtak. Emléktár­gyakat, értéktárgyakat lopott el egy ózdi férfi a helyi templomból, és a temetőből is hosszú időn keresztül, míg a közeli napokban elfogták a rendőrök. A kihall­gatása során beismerte, hogy nyolc alka­lommal tulajdonított el különféle holmikat a kegyeleti helyről és a templomból is. Anyagi káros baleset Miskolcon Az elöl haladó autó i sávot váltott, amikor a hátulról érkező ko­csi nekihajtott. Grafika (a baleset feltételezett lefolyása): Észak-Magyaro/szág Dobogós helyre hajtottak a rendőrök Kaposvár (ÉM - PT) A Rendőr-motorke­rékpáros és Járőr-gépkocsivezetők Országos Versenyének kaposvári döntőjében csapat­ban bronzérmet szerzett Bene Ferenc, Bóczér Barnabás, Szitár Tamás (vala­mennyien főtörzszászlósok) és Sulyok Ró­bert zászlós. A minapi küzdelem során közel nyolcvan egyenruhás mérte össze tudását KRESZ- és szakmai ismeretből, valamint ügyességi feladatok végrehajtása során. A rendezvény presztízsét jelezet, hogy a díjakat dr. Bencze József vezérőrnagy, orszá­gos rendőrfőkapitány adta át a nyertesek­nek. Megyénk rendőrei számára azért fontos ez a díj, mert három esztendeje nem tudtak feljutni a dobogóra ebben a versenyben Bor­sod-Abaúj-Zemplént képviselő egyenruhások. Egyéni helyezettként egyébként Bóczér Baranabás motorosként, Bene Ferenc pedig gépkocsivezetőként szerezett bronzérmet. A kommandósok látványos bemutatót tartottak Sátoraljaújhelyen (Fotó: pt) Börtönőrök védőszentje Sátoraljaújhely (ÉM - PT) - Szent Ador­jánra, a büntetés-végrehajtásban dolgozók védőszentjére emlékeztek a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, valamint a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási In­tézet dolgozói is szombaton. A protokolláris ünnepség után kötetlen programokkal, főzés­sel, kommandós bemutatóval és mással szó­rakoztatták a meghívott vendégeket, a börtö­nök dolgozóit és családtagjaikat. \ Széli Lajos gulyást főzött a résztvevőknek Macikával próbát tettek Az egyedül hazatért j kutyával próbát tettek, | elengedték, hátha Panda j nyomára vezet. PuskAb Tibor _________________ tibor.puskar@eszak.boon.hu Ernőd (ÉM) - Egy csöppnyi reménysugarat hozott magá­val Macika, a kedden szülei emődi lakásáról eltűnt kétesz- tendős kislány kedvenc kutyá­jának vasárnapi váratlan ha­zatérése. Az a tény, hogy egyedül jött haza a házőrző, nem túl biztató, de legalább újabb szalmaszálnyi esélyt ad a kutatásban részt vevőknek. Nem utolsósorban a szülők­nek, hogy a Pandaként becé­zett majd kétesztendős kislá­nyuk is előkerülhet. Madártetemeket találtak Macikát elengedték, hátha Panda nyomára vezet... (Fotó: Ádám János) CSDgK www.boon.hu A környékbeli házak lakói kitartóan várakoztak az ut­cán, és figyelték, hogy mi tör­ténik azután, miután Radar, a Spider Speciális Mentőcso­port keresőkutyája jelzett a szomszédos háznál. Macika ff .......... Be kellett hatolni a zárt lakásba, hogy a kislány nincs-e bent. Havas IstvAn ...................................M kutyusról ugyanis szagmintát adtak neki. A nyomok pedig oda vezettek. Havas István őrnagy, a kutatást vezető pa­rancsnok elmondta, hogy a la­kás ajtaját be kellett feszíteni, mert senki nem volt bent. A lakásban több tetemet talál­tak. Elpusztult verebek már- már összefonnyadt teste ke­rült elő. Nem tudni, hogy mi­ként kerültek be a zárt ajtón. Paula, a közvélemény számá­ra Pandaként ismertté vált kislány azonban nem volt ott. Újabb izgalomforrása volt, amikor a ház alatti pincében puha földhányást véltek fel­fedezni. Lapátot és ásót kerí­tettek nyomban, de eredmény nem volt. Macika körbejárt Lehóczki László, a Spiderek és a KARISZ frontembere kol­légáival egyeztetve úgy hatá­rozott, hogy miután Macika már megnyugodott, elengedik. Hátha elvezeti a kutatókat oda, ahol Pandával együtt volt. (Megjegyzendő, hogy szemrevételezés alapján a kis­kutya nem tűnt elcsigázott­nak, nem volt sáros, piszkos. Az állatorvos szerint gyomra üres volt. Pedig ha a szabad­ban volt, találhatott volna ma­gának valamiféle élelmet.) A rendőrök és polgárőrök több száz méteres körzetben lezár­ták az utcákat, hogy amennyi­ben Macika „megindul”, nyo­mon tudják követni. Hat óra tájban Macika előbb saját há­zuk udvarán tett több kört, és szaglászott a kertben, az épü­let körül. Majd kiment a ka­pun. Betért egy közeli házba, és abba a szomszédos épület­be is, ahol a lakásban döglött madarakat találtak. Az utcán ÉSZARemf/ppe/f.boon.hu •A büntető törvénykönyv (PDF, 698 kB) mindenki néma csöndben figyelte, hogy hova megy Ma­cika. Melyik portára lép be? Hol kezd el esetleg kapar­ni? Erre azonban nem került sor... VILIiÁMVOKS Ön szerint a kutya a kislány mellől jött el és tért haza? Igen 23% Nem 77% Szavazók száma: 340 Időpont: 2007. 09.09. i, ''www.boon.hu Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre ön is leadhatja szavazatát. / Családtagok mondták Ernőd (ÉM) - A nagymama szerint Panda, azaz Paula mozgékony kislány. Egyedül soha nem ment ki az utcára. Nagyon aggódnak a kicsiért. Bíznak abban, hogy előkerül. Az eltűnt kislány édesanyja néhány hónapos picinyével az ölében várakozott a konyhá­ban. Panda kistestvére éppen evés után volt és ásítozott. A régi típusú kis házikóban sok gyerek és felnőtt lakik együtt. Az egyik felnőtt arról beszélt, hogy valaki látott egy sze­mélyautót az eltűnés után a környéken, amiből pelenkát dobtak. Azt sem zárják ki, hogy idegenek elvitték volna kislányt. Annak okára azon­ban nem tudnak magyaráza­tot adni. Elek Fanni Vigyázz rám isi Jí wUo- kuatjríJkí . <*. r£ai outit1 . ftJ ktJIrjK. ituír tyttoxi « nappalié Sfu íjírt bkaldtóskái cr ^ V telkinél o OrcelijíJif7 Mmc/iH o­-40-ÍOO-ÍŰŐ' ___­■ f /' Telefonáljon 'X ;> most és akár O (i 5 perc i Walatt kiderül, mekkora ^ Y> hitelösszeget n,” \V folyósít a bank!, szeskűfi kai ásón. Q KÉn'ffJ/kc.ac.K, (florsa h. a<jOT 30 ► r t Credigen Személyi Kölcsön a nagyobb pénzügyi szabadságért. HitelösszegTörlesztörészlet 200 000 forint 8 858 forint 300 000 forint 11 315 forint 400 000 forint 12 622 forint Más hitelösszegre van szüksége? Hívjon bennünket és tervei kézzelfogható közelségbe kerülnek! Futamidő: 12 - 72 hónap THM: 19,55 - 48,27 % SZEMÉLYRE SZABÓT! HITELÖSSZEG: 100 000 Ft - 1 500 000 Ft KFZES ÉS INGATLANFEDEZET NÉLKÜL KISZÁMÍTHATÓ, FIX, FORINT ALAPÚ TÖRLESZTESSE! A Credigpn Barik a hitelbírálat jogát fenntartja, f.z a hirdetés nem minősül a bank részéről nyilvános tájékoztatónak és ajánlattételnek. WC Nagyobb pénzügyi szabadságért hívja a Credigent, és igényeljen szabadon felhasználható személyi kölcsönt! WC Telefonon azonnal elbíráljuk hitelkérelmét, a jóváhagyást követően két napon belül a számláján lehet a pénz! WC Folyósítási és adminisztrációs díj, valamint fedezet és kezes nélkül igényelheti! WC Kerüljön közelebb álmaihoz, és hívja hétfőtől vasárnapig a 8 és 22 óra között rendelkezésére álló Ügyfélszolgálatunkat! (Q 06 40 200 200 ) A fenti telefonszám az ország bármely pontjáról helyi tarifával hívható. www.credigen.hu 24 órán át elérhető internetes szolgáltatás Az Ön Credigen kódja: SPEM706

Next

/
Thumbnails
Contents