Észak-Magyarország, 2007. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-04 / 181. szám
2007. augusztus 4., szombat AKTUÁLIS /4 A NAP ELŐFIZETŐJE Bertók Sándor Miskolc (ÉM - PT) - Negyven esztendeje biztosan előfizetője vagyok az Északnak. Minden s információt fontosnak tartok, ami benne van. A televíziók és a rádiók villámgyorsan átsiklanak a híreken. A lapot pedig a kezembe foghatom és kényelmesen átolvasom. A megyéről és a külföldről szóló híreket sosem hagyom ki, de rendszeresen átfutom a gyászhirdetéseket is. Reggel semmihez nem fogok hozzá, amíg minden oldalt át nem tallóztam. Tulajdonképpen minden lényeges információt az Északból tudok meg. Korábban volt más lap is, amit előfizettem, de végül csak a megyei napilapnál kötöttem ki, és maradok hűséges hozzá. Jólesik, hogy az ajándékutalvánnyal gondoltak rám. Különleges példányként elteszem majd az újságot, amiben benne leszek. A nap előfizetője akciónkról Miskolc (ÉM) - A nap előfizetője-portréval mindennap találkozhatnak lapunk olvasói. Ezzel a kezdeményezésünkkel a régi előfizetőinknek, hűséges olvasóinknak szeretnénk meghálálni azt, hogy lapunkat választották. A hűséges olvasóinknak ajándékutalvánnyal köszönjük meg, hogy több évtizede olvassák és előfizetik az Észak-Magyarországot. Szarka Tamás is szerepel a darabban (Fotó: magánarchívum) Vérnász a Diósgyőri várban Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ az idén megrendezi a határontúli magyar színházak részvételével, a Várszínházi Esték esemény- sorozatot. Az első bemutatásra kerülő darab Federico Garcia Lorca Vémász című balladája lesz augusztus 6-án, hétfő este fél 9-kor (esőnap: aug. 7.) a Komáromi Jókai Színház előadásában. Lorca balladája egy tüzes andalúziai család vendettába torkolló lakodalmát énekli meg. Az egymástól elválasztott szerelmesek tragédiája Rómeó és Júlia klasszikus története egy szenvedélyektől izzó világban. Leonardo és a Menyasszony soha nem lehetnek egymáséi, mindkettejük számára világos, itt élniük nem lehet. Nyomasztó mámoruk az erdő mélyén lezajló véres vendettában teljesedik ki. A költőzseni Ghymes-frontember, Szarka Tamás (aki a Hold szerepében maga is színpadra lép az előadáson) zenéje, dalai egyetemes „legendává” írják át a Vérnászt. Federico Garcia Lorca szenvedélyektől feszülő balladája a zsigerekig hatoló érzelmekről szól, melyek az ősi hagyományok tiltásai ellenére törnek elő az emberből. Megállíthatatlanul. E-mail Vannak érdekes digitális fotói? Küldje el nekünk! eszakriporter@ eszak.boon.hu Telefon Hallott valami érdekeset, amit elmondana nekünk? 20/222-7755 imám « számra küldjék -f M \ információikat: 06-20/222- J J ZJZJ Rögzítsék a 06-20/222-7755-ös számot a mobiljukba, és hívják, ha van érdekes, izgalmas információjuk az Északnak. Minden, az olvasói rovaton kívül leközölt fotóért, és a hét legérdekesebbnek ítélt szöveges információjáért 5000 Ft-ot fizet a szerkesztőség. _______________ SMS Bosszúság érte? Meghallotta a legizgalmasabb történetet, hírt? 20/222-7755 MMS Balesetet, érdekes helyzetet látott? Küldje el a képet mobiljáról! 20/222-7755 SOK ÁLLÁSTALAN, ALACSONY BÉREK II. J J J J J J J J J J J J J J-J J J'J'J JS j J J'J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J-J -JMunkaerőtlenek és -vállalók Sorban állás a munkaügyi központban (Fotó: osztie Tibor) ■ „Nyolc általános iskolai végzettséggel munkát vállalnék" - szakképzet- lenek a munkát keresők. Miskolc (ÉM - OlKa) - A fenti kijelentés természetesen fikció, hiszen nyolc általános iskolai végzettséggel nagyon kevesen keresnek munkát, ténylegesen. Bár szerepelnek a munkaügyi központ regiszterében, többségük csak azért, hogy támogatáshoz jussanak. Cégvezetők, HR-esek gyakran anekdotáznak olyan történeteken - ami lesújtó képet is ad egyben -, mikor az állásinterjúra érkező lebeszéli magát a munkára való alkalmasságról, vagy egyszerűen közli: csak írják be, hogy megjelent. Ha ők ténylegesen munkát keresnének, akkor továbbképeztet- nék magukat, igyekeznének Az 57 ezer munkanélkülihői 25 ezer 8 általános iskolai végzettséggel, vagy még azzal sem rendelkezik. Standinged Csaba ...............................................1) estin érettségit szerezni. Hogy miért nem? A választ sorozatunk első részében „A tőke átugorja a térséget” című tegnapi írásunkban is megfogalmaztuk: mert a gyermekei után járó és állástalansága miatt kapott segély közel any- nyi, mint amennyit munkával kereshetne. Azon írásunkban megfogalmazódott vállalkozói és gazdaságkutató intézeti szakember által, hogy miért ilyen sok Borsodban a munkanélküli, miért alacsonyak a bérek, és miért kerül(het)nek el minket a befektetések. Érdemes megnézni az érem másik oldalát is, így például a munkaerő-kínálatot, amiről sokat elárul dr. Standinger Csaba, a regionális munkaügyi központ főigazgató-helyettese által festett helyzetkép. E szerint a B.-A.-Z. megyében regisztrált mintegy 57 ezer munkanélküliből 25 ezer 8 általános iskolai végzettséggel, vagy még azzal sem rendelkezik, s ha ehhez a számhoz adjuk az érettségizett, de szakképzettséggel nem rendelkezőkét, akkor máris a regisztráltak felénél tartunk. Kevés a jó szakmunkás- Őket a munkaerőpiac nem keresi. Amire szükség van, az a jól képzett szakmunkás (akár több szakmában is), valamilyen kapcsolt tudás birtokában. A fizikai alkalmazottakkal szemben ma már gyakorta támasztott igény az alapfokú informatikai ismeret, s külföldi érdekeltségű cégek esetében az alapszintű idegen- nyelv-ismeret - összegezte. Az ilyen szakember viszont kevés, mert a fiatalok többsége ma nem tekinti ezt ígéretes pályának, így visszaesett a szakmunkásképzés iránti igény is. n|f Sok állástalan, alacsony bérek soroza- CMhK tünk következő részében tovább foglalkozunk a munkaerő-piaci feszültségekkel, azaz, hogy mennyiben gátja a munkaerőkínálat a vállalkozások fejlesztéseinek, a későbbiekben pedig azt vesszük górcső alá: kik mit tettek, annak érdekében, hogy a megyébe befektetők érkezzenek. Ha jönnek befektetők... Gúr Nándor, az Ország- gyűlés Foglalkoztatási Bizottságának alelnöke szintén a megyei munkaerő-piaci helyzet egyik legnagyobb gondjának látja ezt. Ahogy megfogalmazta: a munkavállalói oldalon magas kínálat mutatkozik ugyan, de ez nem vág egybe a munkaadói igényekkel.- Sokan vannak, akik munkavállalói hajlamokkal rendelkeznek, de képességekkel nem. A másik, hogy aki felkészült, az sem feltétlenül olyan szakmacsoportokban, amikre a munkaerőpiac keresleti oldalán igény lenne - emelte ki, hozzátéve: ez azt jelenti, ha jön is befektető a térségbe, nem biztos, hogy ki tudjuk szolgálni alkalmas munkaerővel. Ez utóbbi megoldására mondott javaslatot, hogy működhetne a mostaninál jobban, illetve azon törekvéseknek is hangot adott, hogy a szociális segélyezés átalakításának rendszerével motiválnák a munkába való visszaállást. Ez azt jelentené, hogy az kap segélyt, aki bizonyos ideig közmunkát, társadalmi munkát végez. Minderről sorozatunk következő részében számolunk be. Gúr Nándor Jean Monnet központ Együtt a rajnai és a tokaji? Rheingau-Taunus és Borsod együttműködése a rendszerváltásig nyúlik vissza. Miskolc (ÉM - BGy) - Egészen a rendszerváltás időszakáig nyúlik vissza megyénk és a németországi Rheingau-Taunus Járási Ön- kormányzat kapcsolata - emlékeztetett dr. Odor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke a pénteki miskolci sajtótájékoztatón, amelyen részt vett a nálunk vendégeskedő 21 tagú német küldöttség vezetője, Burkhard Albers, aki egyben a rheingaui elnök is. Burkhard Albers is azt hangsúlyozta, hogy a legjelentősebb az együttműködés a bortermelésben. Ez nem azt jelenti, hogy a rajnai borokat akarják Tokajba exportálni, hanem arra törekednek, hogy az európai piacon boraikat akár közösösen is értékesítsék a jobb ár elérése érdekében. A szakképzés terén is komoly lehetőségeket lát például a rheingaui borászati szakfőiskola jobb kihasználása révén. További szféra a kölcsönös együttműködésre a turisztika és a munkaerőpiac. Közölte azt is, hogy Kiedrich szívesen felvenné a kapcsolatot valamelyik hegyaljai településsel. Egyben meghívta a borsodiakat a jövő évi borászati ünnepekre. Hamvak a kútba - kicsit indiai ■ Augusztus 1-jén hozták nyilvánosságra: Jean Monnet Kiválósági Központ a Miskolci Egyetemen. Miskolc (ÉM) - A Miskolci Egyetem Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézete hazánkban elsőként nyerte el a Jean Monnet Kiválósági Központ címet. A jelentős erkölcsi elismerés mellett anyagi támogatást is élvez ennek révén. az intézet - utóbbiból egyebek mellett a hallgatói mobilitást növelő programokat, elismert külföldi előadók meghívását és az európai integrációs folyamattal kapcsolatos további kutatásokat finanszírozzák. Az Európai Unió felsőoktatási intézményeinek elitjéhez való csatla■ Mi lesz a hamvakkal, ha a tartály betelik? Mi kerül a szóráson 30 ezer forintba? Az igazgató válaszai. Miskolc (ÉM) - Halotti hamvak száraz szórására szolgáló dísz szórókutat állított fel a miskolci, Szentpéteri kapui temetőben a Miskolci Városgazda Kht. A kérdésekre, kritikákra részben már válaszolt a cég igazgatója (ÉM, augusztus 2.), részben most válaszol. A BOON-on többen szóvá tették, hogy rettenetesen néz kozással nem csupán a miskolci campus és Gazdaságtudományi Karának presztízse, de az itteni képzés és a gaz- dászhallgatók versenyképessége is jelentősen megnő. A névadó Jóval hazánk uniós csatlakozása előtt, 1995-ben indult nappali tagozatos, a következő évben pedig posztgraduális európai uniós ismereteket oktató képzés a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A kar Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézete hamarosan az Európai Bizottság felsőoktatási programjához is csatlakozott, amelyet a Mr. Europe-ként és Európa alapító atyjaként is ismert francia gazdaságpolitikusról, Jean Monnet-ről neveztek el. ki a kút mögötti fal. Egy kérdés: hogy lehetett ezt egyáltalán átvenni? Veres István válasza: „Az észrevételeket megköszönve igyekszünk a szórókút környékét minél esztétikusabbá tenni.” Mi lesz a hamvakkal, ha a tartály betelik? „Az alkalmazott elhelyezési technológia legalább 35-40 éves működésre ad lehetőséget. Ezt követően a tárolót lezárják.” Mi kerül a szórásban 30 ezer forintba? „A megadott díj összhangban van a hasonló eljárások országos átlagával. Mindez tartalmazza az üzemeltetés és megtérülés költségeit.” Idemásolunk még egy levelet az Agoráról, az Észak-Ma- gyarország e-mailes várospolitikai fórumáról: „Nyíregyházán ez már évek óta üzemel. Egyre több név van a táblákon. Miért lenne ez rossz? Helytakarékos, olcsó(bb), a már kihalt vagy máshová vándorolt rokonság úgysem tudná gondozni a sírt,... stb. Kicsit indiai igaz, de van előnye, és A SZÓrÓkÚt (Fotó: o. T.) meg lehet szokni. Egyébként is csak alternatíva. (Mennyivel jobb egy kis fülke másfél kiló vegyes hamuval? DNS- mintát már abból sem lehet