Észak-Magyarország, 2007. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-04 / 181. szám

2007. augusztus 4., szombat ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 RÖVIDEN • Egyszemélyes felelős. Egy hét múlva kiderül, hogy ki lesz az egyszemélyes felelőse Budapesten az augusztus 20-i ün­nepségnek. Daróczi Dávid kormányszóvivő pénteken elmondta, hogy a héten meg­tartotta első ülését a rendezvényt felü­gyelő operatív törzs, amelynek tagjai a tűzijátékig még kétszer találkoznak. Egymilliárddal olcsóbban! Budapest (FH) - Akár egymilliárd forintot is le­hetne spórolni egy-egy országos választás vagy népszavazás alkalmával a Fidesz költségcsökken­tő javaslatai szerint - je­lentette be pénteken a Nyitrai Zsolt, a párt or­szággyűlési képviselője. A politikus elmondta: leginkább a választási lo­gisztika, a nyomdaköltsé­gek és az informatika drágítja meg a választá­sokat, népszavazásokat. A párt megvonná a tisz­teletdíjat az Országos Választási Bizottság (OVB) választott tagjai­tól, csak költségtérítést adna nekik, ingyenessé tenné a választási hirdet­mények közzétételét is. Kármán­ugy Budapest (MTI) - A rendőrség visszavon­ta a Kármán Irén újságírónő (képün­kön) ügyében kitű­zött nyomravezetői díjat. A nyomozás adatai alapján an­nak tárgyi súlyával aránytalan a díj, in­dokolták a döntést. A rendőrség tovább nyomoz az ügyben. Az újságíró életveszé­lyes belső sérülések­kel került kórházba a közelmúltban: állítása szerint megverték. Hetvenezer hibás híd Washington (MTI) - Több mint 70 ezer híd szerkezetileg hibás az Egyesült Államok­ban, hasonlóan ahhoz, amely szerdán lesza­kadt Minneapolisban, és az amerikai mérnö­kök szerint kijavításuk több mint 188 milli­árd dollárba kerül, eltart legalább egy emberöltőig. Ez az összeg azt jelenti, hogy 20 éven át évente legalább 9,4 milliárd dol­lárt kell költeni a javításra - teszi hozzá az Amerikai Építőmérnökök Társasága. Ezeken a hidakon - amelyek az összes híd 12 száza­lékát teszik ki az országban - naponta ösz- szesen több mint 300 millió jármű halad át. Nem lehet tudni, hogy ezen hibás hidak kö­zül hány minősíthető életveszélyesnek is. Tucatnyi autó esett a folyóba (Fotó: epa) www.boon.hu Qj helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel Qf képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot Q teret kapnak a vélemények & a leggyorsabb tájékozódási lehetőség Hazánkban is találtak dioxint ■ Az országos főállat­orvos felfüggeszttette a guargumi magyarországi felhasználását. Budapest (MTI, FH) - Ma­gyarországon is találtak abból az indiai élelmiszeradalék- szállítmányból, amely az en­W ....................... Az üzemek addig maradnak zárva, amíg be nem bi­zonyosodik, hogy az általuk hasz­nált guargumi nem tartalmaz dioxint. Süth Miklós .................................................W gedélyezettnél több dioxint tartalmaz. A fertőzött guargu- mira egy pékségben bukkan­tak csütörtökön, az üzem azonban még nem használta fel az alapanyagot. Az országos főállatorvos a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biz­Bírságra számíthat Újságírói kérdésre vála­szolva a főállatorvos kö­zölte: állategészségügyi bírságra számíthat az a cég, amelyik a tiltást nem tartja be; a bírság mérté­ke 20 ezer forinttól 5 mil­lió forintig terjedhet. Egy- egy tétel vizsgálata 440 ezer forintba kerül. tonsági Igazgatóságával felfüg­geszttette a guargumi magyar- országi felhasználását - közöl­te Süth Miklós főállatorvos pénteken Budapesten a kor­mányszóvivői tájékoztatón. Süth Miklós elmondta: az üzemek addig maradnak zár­va, amíg hitelt érdemlően - vagyis laboratórium által megvizsgált és tisztának talált módon - be nem bizonyoso­dik, hogy az általuk használt guargumi nem tartalmaz a megengedettnél magasabb dioxint. Élelmiszer, gyógyszer Süth Miklós hangsúlyozta: bár forgalomba maradnak a dioxint, vagyis E-412-t tartal­mazó termékek, de csak azok, melyeket a hatóság már meg­vizsgált. A guragumit egyéb­ként elsősorban élelmiszerek­ben, gyógyszerekben és takar­mány-készítményekben hasz­nálják. Mint elhangzott, az Indiából svájci közvetítőn keresztül Magyarországra érkezett guar gumi-szállítmány nem tartalmazott dioxin-szeny- nyezést, ezen kívül azonban újabb 19, az unió területére érkezett guargumi-szállít- mányt azonosítottak. Ennek vizsgálata hosszabb időt vesz igénybe. Rákkeltő anyag Amíg a hatóság hitelt ér­demlően nem tudja bizonyíta­ni, hogy egy-egy guargumi szállítmányban nincs dioxin- szennyezés, illetve a dioxin- szennyezés mértéke a határ­érték alatti, addig nem enge­Egy pékségben bukkantak az Indiából származó adalékanyagra. Felvételünk illusztráció (ém- archív) ■ tj délyezik az állományjavító anyag belföldi felhasználását. Az anyagot használó cégeket önkorlátozásra kérik. Süth Miklós kitért arra, hogy a széles körben alkal­mazott guargumitól még sen­ki sem betegedett meg Ma­gyarországon és erre a szak­emberek nem is igen számí­tanak. A guargumi nevű adalék­anyagban a megengedett ha­tárértéken felül került dioxin kis mennyiségben nem káros. Hogyha azonban sok kerül az emberi szervezetbe, akkor bőrgyulladást okozhat, hosszú távon pedig rákkeltő. A világ , _________________ guargurqp-termelésének 80 fiffXfUK emtippek. boon. h u százaléka Indiában folyik. ■ -a dioxinroi <pdf 57 kB> VILLÁMVOKS Mennyire tartja veszélyesnek a dioxinos mérgezést Ma­gyarországon? Kicsit: 9,26% Nagyon: 85,19% Egyáltalán nem: 5,56% Szavazók száma: 54 2007. 08. 03. 16.20 http www.boon.hu Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Gráf: nem lesz élelmiszerhiány ■ Nemcsak Ameriká­ban, más országokban is van génmódosított ku­korica. Nálunk nem lesz. Budapest (FH) - A ked­vezőtlen termés ellenére nem lesz élelmiszerhiány és Ma­Gráf József zsef földműve­lésügyi és vidék- fejlesztési miniszter. Hozzátet­te: a tervezett 8 millió tonna helyett várhatóan csak 4 mil­lió tonna kukorica terem idén, azonban a kormány akkor sem szeretne génmanipulált (GMO- s) kukoricát vásárolni, ha ez jelentősen behatárolja a lehető­ségeit. Jelenleg nemcsak Ame­rikában, de több szomszédos országban is jelentős a génmó­dosított kukorica aránya. A múlt év számai Gráf József elmondta: vető­magtermesztésben Magyaror­szág Franciaország után a második Európában, de egy esetleges génmódosított kuko­ricaimporttal a 20-25 százalé­kos piaci előnyt elvesztené, amit jelenleg birtokol a GMO- mentes címkével. A tárcavezető beszélt a 2006- os év számairól is. Gráf József kiemelte, hogy 2006-ban az egyéni gazdálkodók 45 száza­lékkal, a társas gazdálkodások pedig 33 százalékkal növelték az eredményüket. Összesen pe­dig az ágazat 2006-ban 60-65 milliárdos eredményt ért el. Gráf szerint ez ugyanakkor még nem elég az önfejlesztés­hez, ehhez legalább 100 milli­árdos eredményre lenne szük­ség, ami a szakminiszter sze­rint az idei aszály és fagy mi­att várhatóan 3-5 éven belül valósulhat meg. 305 milliárd turizmusra Budapest (FH) - Hét év alatt 305 milliárd forint jut turizmusfejlesztésre az Új Magyarország Fejlesz­tési Terv (ÚMFT) kerete­in belül - jelentette be a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta: 2008-ig a Regionális Operatív Prog­ramokon (ROP) belül 143 milliárd forintot fordíta­nak fejlesztésre. Elsősor­ban az egészségturizmus, a kulturális, az öko-, az aktív, illetve a borturiz­mus kapja a támogatást. Behatolás a Gázai övezetbe ■ Páncélosokkal megerősített izraeli gya­logosok hatoltak be a Gázai övezetbe. Gáza (MTI) - Mindezt pén­teken reggel - közölték szemta­núk. Az izraeli egységek a ra- fahi volt nemzetközi repülőteret és a körülötte lévő házakat fog­lalták el. Nem sokkal ezután há­rom rakétát lőttek ki a Gázai övezetből palesztin harcosok a dél-izraeli Szderót városára. Közben palesztin biztonsági erők bejelentették, hogy izraeli katonák csütörtökön este a ciszjordániai Nábluszban lelőt­ték az Iszlám Dzsihád szél­sőséges mozgalom egyik katonai vezetőjét, egy másikat pedig le­tartóztattak. Az izraeli hadsereg szerint az aktivistákat azzal gya­núsították, hogy márciusban ön­gyilkos merényletet terveztek. A palesztin rokonok imája a katonai vezető holttesténél (Fotó: epa) Az ENSZ békefenntartókat küld Darfúrba Darfur: Közel 200 ezer embert öltek meg, 2,5 millióan kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonukat 2003 óta, amióta az arab kormány és a dxsandnavid milícia harcol az afrikai lázadókkal, hogy felosszák egymás köift az ország vagyonát EGYIPTOM J Khartoumg] EHtTREA ETIÓPIA Céljuk a konfliktus feloldása,-a béke megteremtése. 200km 125 mérföld eapedig az< a fegyveres támadásokká Eszemben következő évben, ez lesz a legnagyobb békefenntartó folyamat a világon. polqa rkefer megvédjék 26 ezer békefenntartót vetnének be a D A békefenntartó csapat 19 555 katonából, 2660 rendőrhiva­talnokból és 3772 nem- Vörös- zetközi rendőrből áll. enger UNAMID tagja lesz az Afrikai Unió hétezer em­bere is december 31-ig. ^-Feladatuk lesz megvéde­ni az ENSZ, valamint a szervezetek embereit. CSAD b- Az ENSZ feladata lesz az átfogó kontroll kialakítása a térségben.

Next

/
Thumbnails
Contents