Észak-Magyarország, 2007. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-24 / 197. szám
2007. augusztus 24., péntek Időjárás: sokan félreértelmezik Miskolc (ÉM) - Napokig záport, zivatart jósoltak, majd hirtelen beüt a kánikula. Hogyan csúszhatott el ennyire az időjárás-jelentés?- Nincs szó tévedésről, csak sokan félreértelmezik. Ugyanis az, hogy zápor, zivatar várható, azt jelenti: az országra, vagy adott térségre vonatkozóan előfordulhat ez a jelenség, de nem mindenhol, hanem egyes helyeken. Miskolcon például nem, de Egerben és környékén volt zápor, zivatar szerdán is - adott magyarázatot Rázsi András, az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Regionális Állomásának meteorológusa. Hozzátette: azzal sincsenek sokan tisztában, hogy a kánikula nem zárja ki a zápor, zivatar kialakulását, sőt segíti azt. Igaz, ez a mostani időjárás extrém közeli abban a tekintetben, hogy nagyon meleg van, ami ilyenkor augusztus végén ritkaságszámba megy, mellette pedig magas a levegő páratartalma. Mars: látható, de nincs földközelben Miskolc (ÉM - SzK) - Mint évek óta, idén is megjelentek az internetes lánclevelek a Mars augusztus 27-ére jelzett földközelségéről. „Augusztus elején este 10 órakor keleten fog felkelni és kb. hajnali 3-kor éri el a legmagasabb pontját. Augusztus végére, amikor a 2 bolygó a legközelebb lesz egymáshoz, sötétedéskor fog felkelni és a legmagasabb pontját 0:30-kor éri el. Olyan csoda lesz látható, melyet élő ember még nem látott” - jutott el az idézett levélből néhány példány szerkesztőségünkbe is.- Látható lesz a Mars, mint minden éjszaka éjfél után, ez igaz. Csakhogy korántsem olyan méretben, mint az a tévhírekben megjelenik (egyes magyar változatok szerint akkorának láthatjuk a Vörös Bolygót, mint a Holdat - a szerk.). Különleges közelségről azonban szó sincs - tette helyére az információt a miskolci, közelebbről kiliáni csillagvizsgáló, azaz Csillagda vezetője, Jaczkó László. Mint megtudtuk, a Bika csillagképben kell keresnünk a bolygót. S bár a Mars is csillagszerű pont az égen, ügyes szemmel megkülönböztethetjük kissé vöröses fényéről, s arról, hogy szemben a csillagokéval, a Marsé, bolygó lévén, nem vibrál. Diszkréció. Ezzel a címmel nyílt kiállítás tegnap a VI. Miskolci Művésztelep alkotóinak - Bernáth András, Braun András, Elekes Károly, Erdélyi Gábor, Szabó Ádám, Szíj Kamilla - munkáiból a Miskolci Galériában (Miskolc, Rákóczi út 2.), ami szeptember 20-ig látogatható - hétfő kivételével - naponta 10 és 18 Óra között. (Fotó: Ádám János) Győri szigor Győr (FH) - Nyilatkozatban kell vállalniuk a győri közműszolgáltatóknak, hogy vezetékeik tíz évig meghibásodás nélkül működnek. A szokatlan garanciát az egyik belvárosi tér felújításához kéri az önkormányzat azoktól a szolgáltatóktól, akik az átépítéssel egyidejűleg nem végzik el a karbantartási munkákat. Korábban többször előfordult a városban, hogy frissen felújított I utcákat kellett felbontani vezetékek meghibásodása miatt. Az utóbbi hónapokban gyakran előfordult, hogy alig végeztek az aszfaltozással, például egy csőtörés miatt máris fel kellett bontani az utat. Ezt elégelte j meg az önkormányzat. Németh Zoltán, Győr alpolgármestere elmondta: ha a közműszolgáltatók a Széchenyi tér felújításakor úgy döntenek, hogy nem „nyúlnak hozzá” a ve- j zetékeikhez, akkor egy nyilatkozatban kell garantálniuk, hogy azok tíz évig nem hibá- | sódnak meg és nem kell felbontani miattuk i a díszburkolattal ellátott teret. A helyi víz- szolgáltató, a Pannon-Víz Zrt. ezért a vezeté- \ kék teljes cseréje mellett döntött. ÉSZAK AKTUÁLIS /4 Van várólista, ha nem is teljes ■ Mint - mondhatni véletlenül - megtudtuk, a megyei kórházban is van már nyilvános várólista. Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Utoljára május végén írtunk a nyilvános kórházi várólistákról. Akkor a megyei kórház főigazgató-helyettese, dr. Nagy Gábor kijelentette: „még mindig nincs olyan hatályos rendelkezés, amely alapján kötelező volna a nyilvános várólisták felállítása”. Ekkor azért vettük elő újra a témát, mert több országos médium felvetette: januártól minden kórháznak az internetre is fel kellene tennie a várólistákat. Akkori cikkünkből kiderült: a finanszírozási korlát miatt egyre nő a várakozási idő. Több beteget értesítettek arról, hogy emiatt tolódik a műtétük. Ezért az Egészség- biztosítási Felügyelet meg is „dorgálta” a kórházat, így azóta csak a beteg kérésére vagy állapotváltozása miatt változtatnak az eredetileg megadott időponton. A műtétekre várni kell - van, ahol két hónapnál kevesebbet, ezeknél nincs várólista (Fotó: ÉM-archív) Minisztériumi elvárásra Most arról értesültünk, hogy például a pécsi klinikán egy hete már működik a nyilvános várólista. Vajon mifelénk történt-e változás?- Bár a jogszabály azóta sem változott, a minisztérium egyértelművé tette, hogy az ő A puding próbája... Mint próbaképp megnéztük, az általános sebészeten a nyilvános adatok tartalmazzák az előjegyzés, valamint a műtét várható időpontját, a betegség megnevezését és kódját (néhány esetben ez hiányzik), valamint a beteg számára a saját azonosítását lehetővé tevő, az orvostól kapott egyedi kódot. Viszont nem találtunk rajta egyetlen, július előtt előjegyzett beteget sem, holott konkrét tudomásunk van olyan be- teg(ek)ről, akik június első felében kaptak időpontot szeptemberre, s azóta is várakoznak. Az viszont kétségtelen, a júliusban előjegyzett betegek várakozási ideje a táblázat szerint legfeljebb pár nappal haladja meg a két hónapot. Az idegsebészet megjelenítette a júniusi előjegyzéseket is (betegségmegjelölés nélkül) ezek közül néhány szeptemberre szól. Általunk értelmezhetetlen a nőgyógyászat táblázata, ahol bizonyos sorszám mellett a várható megjelenés időpontja, azon túl pedig ez olvasható: „fenyegető vetélés”. jogértelmezésük szerint igenis kötelező a nyilvános várólista. így júliustól mi is kötelezővé tettük a műtétre való előjegyzés interneten való nyomonkövethetőségét a honlapunkon - tájékoztatott dr. Nagy Gábor. Most épp a gázt Mint a kórházvezető megerősítette: az első félévi állapothoz képest kedvezőbbé vált az intézmény VI-IX. havi finanszírozása (bár a júliusi keretet az OEP július 25-én határozta meg, ami a tervezhetőséget bizonytalanná tette). így lerövidültek a várakozási idők. Amelyik osztálynak nincs nyilvános várólistája, ott nincs is két hónapot meghalaladó várakozás - állítja a kórházvezető.- Míg eddig a féket kellett nyomnunk, most a gázt, minden lehetőséget kihasználunk, a sebészek reggeltől estig műtenek. De nem könnyű ha hirtelen, egy ekkora intézményben nagy úgymond a tehetetlenségi nyomaték. A megyei kórházban a legtöbbet a traumatológiai osztályon kell várni jelenleg, csípőprotézis-műtétre: 3-5 hónapot (az osztálynak nincs nyilvános listája). Megjegyzendő: alapvetően e műtétfajtát az ortopédián végzik. Pécsett van, akinek erre 2008 februárjáig kell várakoznia. A megyei kórházban -■ a dr. Nagy Gábortól származó információ alapján, minthogy ezen osztálynak egyáltalán nincs nyilvános várólistája - csípőprotézis műtétre kevesebb mint 2 hónap a várakozási idő. ÉC7AII A B.-A.-Z. Megyei Kórház várólistái: HAM WYyw.bazmtorhfo.hu ÍMM emtippek.boon .hu •A várólistákról (PDF, 54 kB) „Ide vásárolni jönnek, nem lövöldözni" ■ Nincs realitása, hogy az öngyilkos férfi esete miatt szigorítsák a biztonsági előírásokat. Miskolc (ÉM ) - A miskolci hipermarketben szerdán öngyilkos lett férfi esete több olvasónkban kérdést vetett fel: hogyan sétálhat be egy biztonsági őrökkel ellátott épületbe valaki fegyverrel, aki azt akár más ellen is fordíthatta volna. Az áruház szóvivőjét kérdeztük: mi a véleménye a felvetésről, az eset után tervezik-e szigorúbb biztonsági előírások bevezetését?- Nem, mert nincs realitása - szögezte le Hardi Mihály. - Több dolgot kell látni: ez zsebben, testen hordható kis fegyver volt, nem olyan, aminek viselése látható, mondjuk mint egy vadászpuska. Ugyanilyen fegyverrel bárki bárhol észrevétlenül közlekedhet, észrevétlenül beviheti számos helyre, például kórházba, pályaudvarra. És végül: nem a kamerákkal megfigyelt vásárlótérben történt, hanem kint a nyilvános mosdóban. Magyarországon nincs realitása annak, hogy áruházakba fémdetektorokat helyezzenek el, amikkel lehetne a vásárlókat ellenőrizni. Egy hét alatt több tízezer' vásárló érkezik csak ebbe az egy miskolci egységünkre, képzelje el, ha mindegyik fogyasztó fémdetektoron haladna át, és addig nem mehetne tovább, amíg a berendezés jelez, mondjuk egy kulcscsomóra is. Szerintem a vásárlók nem szeretik az ilyen típusú ma- cerálást. És feltételezzük: ide vásárolni jönnek és nem lövöldözni. Igyekeznek- Ugyanakkor - tette hozzá a szóvivő - igyekszünk ilyen és ehhez hasonló esetekben a legszakszerűbben eljárni, ugyanis rendkívüli események előfordulhatnak és elő is fordultak már. Példának okáért indult már meg szülés áruházunkban, és lettek rosz- szul emberek. Tartunk tréningeket, hogy a kollégák felkészülten kezeljék a szokványostól eltérő helyzeteket. Kész ff....................................................... Magyarországon nincs realitása annak, hogy áruházakba fémdetektorokat helyezzenek el. Hardi Mihály ............................................................-1? forgatókönyvünk . van a műszaki meghibásodástól kezdve a természeti katasztrófákig szinte minden esetre. És ennek is volt köszönhető, hogy a hipermarket biztonsági őrei a lehető legjobban jártak el a miskolci esetben. Nem értik Kondó (ÉM - BGy) - Nagyon szépen éltek, rettenetesen sajnáljuk, és még most sem akarjuk elhinni, hogy egy falunkbelivel történt meg ez a szörnyű tragédia - mondja megrendültén Lovas Bertalan, Kondó polgármestere.- A kondóiak nem értik az egészet, megbolydult a község lakossága. A 39 éves férfi a légynek sem ártott, szerda este, amikor értesültünk a döbbenetes hírről, mindenkire gondoltunk, csak éppen őrá nem. Két kiskorú fiuk: egy negyedikes és egy hetedikes maradt itt árván, apa nélkül. Közeli kapcsolatban vagyok velük: az édesapjával együtt vadászunk. -Tói ismertem a fiatalembert is, tudtam róla, hogy betegségben szenved, de ehhez a tettéhez nagy elszántságra volt szükség. A szülei szinte összeroppantak a fájdalom miatt. Egyébként Lyukóbányán dolgozott lakatosmesterként, amíg rokkantnyugdíjasként le nem százalékol- ták - jelentette ki Lovas Bertalan polgármester. Lövés dörrent Mint arról beszámoltunk: szerdán a Szentpéteri kapui bevásárlóközpont illemhelyiségéből dörrenést hallottak, amire egy bent levő vásárló azonnal szólt a biztonsági őröknek. Az egyik fülkében talták meg a férfit, ösz- szerogyva, vérző fejjel, mellette pisztolyt láttak. Azonnal kórházba szállították, de a kezelés ellenére meghalt. Kiderült, a harminckilenc esztendős férfi Kondóról érkezett feleségével délelőtt kórházi kezelésre, betértek az áruházba, amikor az áldozat azt mondta nejének, hogy WC-re kell mennie. Ott elővette az engedély nélkül tartott pisztolyát és keresztüllőtte a koponyáját.