Észak-Magyarország, 2007. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-18 / 193. szám
2007. augusztus 18., szombat ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEN • Piacfejlesztést! Az élelmiszerek biztonságát mind a fogyasztók, mind a kereskedők számára garantálni kell, ennek egyik eszköze lehet a helyi élelmiszerpiacok fejlesztése - mondta Túri-Kovács Béla (képünkön), a Kisgazda Polgári Egyesület, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Veszélyes a székely tábla? Bukarest (MTI) - A legfőbb ügyészséghez fordult a bukaresti belügyminisztérium a Székelyföld határát jelző, többnyelvű tábla ügyében. Arra kíváncsiak; hogy a Kovászna és Brassó megye határában elhelyezett, Székelyföld nevét román, magyar és angol nyelven feltüntető, illetve egy székely kaput és két székely népviseletbe öltözött fiatalt ábrázoló tábla veszélyezteti-e az alkotmányos rendet. Az MTI-nek nyilatkozó Demeter János (képünkön), a tábla elhelyezését kezdeményező Kovászna megyei tanács elnöke szerint minden engedélyt beszereztek, valamennyi illetékes hatóság, még a rendőrség is hozzájárult ahhoz. Vasárnapi charta Budapest (MTI) - A vasárnapért mint általános pihenőnapért harcba indul a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt - tájékoztatták az újságírókat a munkavállalói érdek- képviseletek vezetői, valamint a KDNP részéről Harrach Péter. Az ügyben társadalmi összefogást kezdeményeznek, ennek érdekében pénteken hárman egy chartát írtak alá a szabad vasárnapért. A két munkavállalói érdek- képviselet néhány héten belül az Alkotmánybírósághoz fordul. A KDNP is támogatja ezt a kezdeményezést, illetve ősszel a Munka törvénykönyve és a kereskedelmi törvény módosítását kezdeményezi. BKV-sztrájk szeptemberben Budapest (MTI) - Szeptember 4-én üzemkezdettől 13.00 óráig sztrájkol a BKV dolgozóinak kétharmada - ezt a pénteken sztrájkot hirdető szakszervezet elnökhelyettese, a létrehozott sztrájkbizottság elnöke közölte. Földényi György, a szakszervezet elnökhelyettese elmondta, mivel délelőtt 10.00 óráig nem kaptak konkrét béremelési ajánlatot a cégvezetéstől, ezért átadták Antal Attila vezérigazgató titkárságán a sztrájk meghirdetéséről szóló bejelentésüket. Közölte, hogy a július 2-a óta, 47 napja tartó bértárgyalás során az érdekképviseletek végig jelezték tárgyalási szándékukat és szorgalmazták az egyeztetések sűrítését, „melyet a menedzsment folyamatosan szabotált”. A BKV Zrt. vezetése közleményében emlékeztet arra, hogy csütörtökön a cégvezetés egy 5 plusz 1 pontból álló béremelési javaslatot ismertetett a szakszervezetekkel. A közlemény rögzíti: a BKV vezetése bízik abban, hogy az augusztus 21-én folytatódó bértárgyalásokon létrejön a megegyezés, s ezzel elkerülhetővé válik a meghirdetett sztrájk. helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel képekkel, videókkal Is közelebb hozzuk a valóságot teret kapnak a vélemények a leggyorsabb tájékozódási lehetőség .boon m m m m „Látványosan, biztonságosan" ■ Minden feltétele adott, hogy így ünnepeljen az ország - mondta Gál J. Zoltán. Budapest (MTI) - Látványos, de biztonságos ünnepség lesz az idei augusztus 20- ai - közölte pénteken Gál J. Zoltán kabinetfőnök, az események előkészítését és lebonyolítását felügyelő operatív törzs vezetője a Citadellán tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón. „Ma minden feltétele adott annak, hogy augusztus 19-20-án egy biztonságos és egyben látványos és méltóságteljes ünnep legyen, ilyen módon ünnepelje az ország a születésnapját” - mondta a Gellérthegyen tartott bejárás során a kabinetfőnök. Ha kell, engedjék be Gál J. Zoltán a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztató keretében ismertette az állami ünnepségsorozat eseméHÁTTÉR Öt halálos áldozatot és több mint 300, köztük jó néhány súlyos sebesültet követelt tavaly augusztus 20-án a budapesti tűzijáték idején kitört vihar. A kormány szakmai felelősöket marasztalt el, az ellenzék azonban politikai felelősségre vonást sürgetett. Az áldozatok hozzátartozói és a sebesültek egy része pert indított a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) ellen. A tavalyi augusztus 20-ai tűzijáték alatt több mint 120 kilométeres széllel csapott le a vihar Budapesten. nyeit, valamint a biztonsági előkészületek részleteit. Az operatív törzs pénteken véglegesíti a biztonsági terveket, augusztus 19-én déltől, 20-án pedig már a kora reggeli óráktól késő éjszakáig a Miniszterelnöki Hivatal épületében ülésezik, és előkészíti a döntéseket. Emlékeztetett arra, hogy az operatív törzs tagja az ORFK, a BRFK, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Fővárosi Tűzoltóparancsnok- ság, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Köztársasági Őrezred, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a fővárosi védelmi bizottság képviselője, a rendezvényszervezéssel megbízott cég kapcsolattartója, továbbá a vízirendészet és a Nemzeti Közlekedési Hatóság légiközlekedési hatóságának képviselője. Gál J. Zoltán a biztonsági előkészületek már ismert részletein túl beszámolt arról is, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján arra kérték az V. kerületi szállodák vezetőit: ha szükség van rá, engedjék be intézményük területére az embereket. 251 millió Az operatív törzs vezetője elmondta még: a vízirendészet idén csak fix kikötési ponttal rendelkező nagy hajókat enged a Duna érintett szakaszára a tűzijáték ideje alatt. A „személyes és üzleti érdekekéi*** evntippek.bobn.hu Az augusztus 20-i a nemzeti ünnepek sorában (PDF, 166 kB) nél fontosabb a biztonság”, ságra vonatkozó „összezárt kishajókat egyáltalán költséget nem nem engednek az esemény kö- számszerűsítet- zelébe. tűk - utólag meg Gál J. Zoltán az MTI kérdésére elmondta: az idei ünnepségsorozat 251 millió forintos költségvetésében benne vannak a biztonságra vo- nat- ko- zó Gál J. Zoltán és Daróczi Dávid kormányszóvivő (Fotó: mti) kiadások is. Az egyes közre- fogjuk tenni -, de nem lehet működő szervezetek a saját pénzkérdés a biztonság” — keretükön belül biztosítják közölte az operatív törzs ve- a pluszköltségeket. A bizton- zetője. Tüntetésre készülő hajósok Budapest (FH) - Tüntetésre készül a Magyar Hajózási Szövetség, mert az operatív törzs döntése értelmében nem futhatnak ki az augusztus 20-ai tűzijáték ideje alatt a turistahajók a kikötőkből - közölte a szervezet titkára. Miklós László, a Mahosz titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a hajósprogramot fél-másfél évvel korábban lekötötték a turisták, így a hajósok legkevesebb harmincmillió forintos kárral számolnak, amit várhatóan a Miniszterelnöki Hivatalra fognak majd hárítani. Közölte azt is, hogy a hétfőre tervezett tiltakozást már bejelentették. Szálkái István, a Magyar Repülőszövetség programkoordinátora is „túlzottan körülményesnek” nevezte a szervezést. „Váltsák le a törzs éléről..." Budapest (FH) - A legjobb intézkedési terv sem ér sokat, ha főkoordinátornak egy olyan embert neveznek ki, akiben nem bíznak az emberek - mondta a Fidesz helyettes szóvivője az augusztus 20- ai ünnepségsorozat lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetőjével kapcsolatban pénteken. Gál J. Zoltánban azért nem bízhatnak az emberek, mert maga Szilvásy György volt kancelláriaminiszter ismerte el, hogy a tavalyi tragédia idején egy személy volt abban a helyzetben, hogy leállítsa a tűzijátékot, ő pedig a jelenlegi főkoordinátor - közölte Cser-Palkovics András. A Fidesz szerint cinizmus volt kinevezni a tavalyi tragédia felelősét az operatív törzs élére, ezért ismételten arra kérik a kormányt, hogy vonják vissza ezt a személyi döntést, és egy olyan embert nevezzenek ki főkoordinátornak, akiben megbíznak az emberek. „Nincs megállapodás" Horn Gábor: M Koalíciós egyeztetés lesz róla, hogy hány biztosítási régiót hozzanak létre. Budapest (MTI) - Szó sincs arról, hogy a kormánypártok képviselői megállapodtak volna arról, hogy hét biztosítási régió lesz - mondta a koalíciós koordinációért felelős liberális államtitkár pénteken, cáfolva a Népszavában megjelent szocialista nyilatkozatot. „A felek abban maradtak, hogy miután olyan messze állnak az álláspontok, hogy ennek a közelítésére nincs mód, ezért az SZDSZ által kezdeményezett koalíciós egyeztetés tárgyává tesszük” - fogalmazott Horn Gábor, beszámolva a csütörtöki szakpolitikai egyeztetésről. Hozzátette: kedden koalíciós egyeztetés lesz a témában, a két pártelnök, Gyurcsány Ferenc és Kóka János részvételével, az SZDSZ részéről ott lesz még Horváth Ágnes egészségügyi miniszter is. Hangsúlyozta: a' liberálisok szerint nem jó megoldás a hét régió. Érthetetlennek nevezte, hogy a másik fél szerint viszont ez a kérdés már eldőlt. Van, amiben igen... A Népszava pénteki számában Schvarcz Tiborra, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnökére hivatkozva azt közölte: hét, hozzávetőleg egyenlő számú lakost magában foglaló biztosítási régióra osztanák az országot a koalíciós pártok. Külön » ............................. Koalíciós egyeztetés lesz: olyan messze állnak az álláspontok, hogy ennek a közelítésére nincs mód. Horn GAbor ......................................................................'ff régió lesz Budapest, illetve Pest megye és a főváros agglomerációja együtt; két régiót alakítanak ki a Dunántúlon, és hármat a keleti országrészekben - írta a napilap. Saját részvényt vesz a Mól Budapest (MTI) - A Mól csütörtökön 309 157 darab Mol-részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 25 523 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján pénteken. A tranzakciót követően a társaság 8 166 011 darab „A” sorozatú, valamint 578 darab „C” sorozatú részvényt birtokol. A törvényi korlátozás miatt a társaság 10 százaléknyi saját kibocsátású részvényt birtokolhat, ezt a korlátot a Mól 10,933 millió darabnál érné el. Két túsz hazatérhetett Szöul (MTI) - Hazatért pénteken Szöulba az a két dél-koreai segélymunkásnő, akiket még július 19-én raboltak el 21 társukkal együtt a tálibok Afganisztánban. A 23 dél-koreai segélymunkást - köztük 16 nőt - július 19-én ejtették túszul tálibok Afganisztán déli részén. A túszejtők azt követelték, hogy az afgán kormány engedje szabadon bebörtönzött társaikat, ezt viszont Kabul megtagadta. A tálibok ezután két férfit lelőttek a túszok közül. A tálibok őket elengedték (Fotó: EPA)