Észak-Magyarország, 2007. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-11 / 187. szám

2007. augusztus 11., szombat RÖVIDEN • Hoppon maradtunk. Bizonyára csaló­dottak olvasóink, mivel hiába keresik, ki lett a heti nyertes. A sorsolás megvolt, ám a nyertes az utolsó pillanatban nem kívánta átvenni a nyereményét. Receptverseny Hagymás-tejfölös csirkemell rizzsel Hozzávalók: 1 csirkemell, 2-3 gerezd K fokhagyma, 1 kis fej vöröshagyma, 1 p: 2 dl főzőtejszín, 2 dl víz, pár szál jDetflízáel olívaolaj, só, bors, köretnek rizs ^ ú| ;etű prlka, dje, Elkészítése: AJ ujjnyi vastag csíkokra vágott, sózott-borsozott csirkemellet a felfófrósftott olajba teszem, és addig sütöm, míg a hús kifehéredik. Ekkor megszórom az apróra vágott petrezselyemlevéllel. Hozzáadom az apróra vágott vöröshagymát és a vékony csíkokra vágott pritaminpaprikát és a 2-3 gerezd (ízlés szerint) összenyomott fokhagymát. Az egészet Ősszeforgatom, hogy a hús minden oldalát érje, ezután hozzáöntöm a vizet és a tejszínt. Kis lángon fedő alatt időnként megkeverve 10-15 perc alatt puhára főzöm, rizzsel tálalva. Pikáns roston sült szardínia Hozzávalók: 12 db (1,5 kg) megtisztított, hosszában felhasított szardínia, 100 g friss kenyérmorzsa (teljes kiőrlésű lisztből készült), 45 g durvárj, vágott dió, 75 g felaprított vízitorma-levéi, 1 citrtgpíjiéjá'iés leve, cayenne bors, 1-2 evőkanál olívaolaj, ’ ’ só és bors ízlés szerint Elkészítése: A diót s a vízi tormát í r elvegyítjük majd megtöltjük vele a’szá Az olívaolajat és a citrom kifacsart levét 2 csipetnyi cayenne borssal összekeverjük, a felét a halra kenjük. A szardíniát grillben 5 percig sütjük, majd megfordítjuk és a maradék keverékkel megkenjük, és még 5 percig sütjük. Főtt újburgonyával tálaljuk. Jó étvágyat! A MESTERSZAKÁCS ÉRTÉKELÉSE Juhász Csongor mesterszakács értékelése és tippjei Pikáns, roston sült szardínia (Sándor Lászlóné): Bizonyára kellemes ízhatással bíró étel, melynek készítése komplikált lehet. A szardínia nagysága miatt lehetne ruszlival pró­bálkozni, talán egyszerűbb lenne vele dolgozni. X rt T \ Hagymás, tejfölös csirkemell (Dapsy Zoltán): Azt javaslom, hogy a párolást végezze fedő alatt annyi folyadékban, amennyi a mártráshoz is elég lesz, így tartalmasabb ízű ételt kap. A tejszín hozzáadása után ne főzze tovább az ételt! A Receptversenyre kizárólag nevezési lappal lehet jelent­kezni, csak az új­ságból kivágott, eredeti nevezési la­pot fogadjuk el, fénymásolatot nem. Olvasónk a versenyre történő nevezéssel hozzá­járul ahhoz, hogy receptje az Inform Média kiadványai­ban megjelenjen, amiért a későb­biekben sem erköl­csi, sem jogi követelése nincs. A kitöltött nevezési lapot, valamint a recept hozzávalóit és az elkészí­tés rövid leírását személyesen, vagy postai úton küldjék el szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsol- cai kapu 3.). A borítékra írják rá: Receptverseny. Nevezni internetes portálunkon is lehet, részlete­sen: www.recept.boon.hu Név: ________ Cím:______ Az étel neve: _ Tel.:_______ Előfizető: Qlgen I |nem ÉSZAK ÍZVILÁG / 10 Borok adták az ízeket ■ Nyolc csapat nevezett a „Mézédes források földjén" megtartott vi­gasság főzőversenyére. Tárcái (ÉM - SFL) - A ti­zenkettedik Tarcali Bornapo­kon, július utolsó hétvégéjén, vetélkedőre várták a szerve­zők mindazokat, akik úgy érezték, tudnak olyan ételkü­lönlegességeket bemutatni, amelyek borral mint alap­anyaggal készülnek. selő), Szabó György (országgyűlési képvi­selő), Bodnár Lász­ló (megyei köz­gyűlési tag), Takács Attila (szakács, Boncidai Csárda, Tokaj) és Isépy Zsolt (szállodave­zető, Toldi Fogadó, Tokaj). Baracskai Dóra - itt még csak a körettel (Fotó: Serfőző László) Hét csapat A megmérettetésre hét he­lyi, továbbá egy tállyai csapat nevezett be, és mivel konkrét ételnevet nem határoztak meg a versenyt kiírók, nyolcféle recept iránymutatása­it valósították meg a csapa­tok. A bográ­csokban java­részt ismert eledelek készültek, ám némelyik, mint például a „Vadas öhöm” a megszokottól eltérően, de - az alapfogásokat tekintve - ha­gyományos módon kreálódott. A különlegességét az adta, hogy ezúttal vörösborban főztek szét mangalicalapockát, amire azután már az ismert módon adagolták a krumplis tésztát. Az elkészült eledeleket a következő tagokból álló zsűri bírálta: Vargáné Majoros An­géla (önkormányzati képvi­Az eredményhirdetésen ki­derült, a „Vörösboros vad­disznópörkölt erdei gombával és puliszkával, erdő fűsze­reivel” elnevezésű étel vitte el a pálmát, amit a tarcali Ba­racskai hölgykoszorű nevű csapat (Baracskainé Svéda Erzsébet és két lánya) készí­tett. Második helyen végzett Tállya önkormányzatának „Fehérboros sertéspörköltje”, bronzérmes lett Szabó Gyula családjának „Vörösboros őz- pörköltje”, és különdíjat ka­pott a már említett „Vadas öhöm”, Bekényi József bri­gádjának kreációja. Saját termelés A díjkiosztáson Baracskai Lászlóné, az első helyen végzett csapat vezetője elmondta la­punknak: imád főzni, nem rit­kák otthonában a saját elkép­zelés alapján született ételek.- Kis kertemben magam is gondozok fűszernövényeket, nagyon szeretjük a különle­ges, pikáns ízeket, a bazsali­kom, borsika, kakukkfű, ma­joránna, kapor állandó alap­anyag a konyhában, a lánya­im is előszeretettel használ­ják, ha a kezükbe kerül a fa­kanál. ÉSZAK ■------------------------­emtippek.hoon.hu •Receptek (PDF, 141 kD> VÖRÖSBOROS VADDISZNÓPÖRKÖLT PULISZKÁVAL Az itt közölt alapanyagokból készült étellel akár 15-20 főt is vendégül láthatunk. Öt kiló, felaprított fiatal vaddisznóhúshoz - comb, oldalas és nyakrész vegyesen - tettünk még füstölt csülökvéget, hogy pikáns legyen az eledel. Az olajban előbb átforgattuk a húst, míg kife- héredett, akkor tettük hozzá a cirka 120 dkg aprított vöröshagymát. Később,adtunk hozzá piros- paprikát, kevés vízzel felengedtük. Közben langyos vízbe beáztattunk erdei vargányát, amit a már majdnem megfőtt pörkölthöz adtunk. Borókabogyóval, sommal, kakukkfűvel folyamatosan fűsze­reztünk, főzés közben annyi vörösbort adtunk hozzá, hogy érezhető legyen, de ne nyomja el a fű­szerek ízét. Egy kis őrölt borsot és sót is adtunk hozzá. Amikor a pörkölt már besűrűsödött, még megloccsantottuk annyi borral, hogy picit savanykás legyen. Köretnek nagyon passzol ehhez az eledelhez a puliszka. 1 kg kukoricadarát 4 I felforralt vízzel leforrázunk egy mély edényben. Hozzáadunk 4 teáskanál sót, majd tűz fölött folyamatosan, akár 2 fakanállal is kevergetjük. Óvatosan, mert „puffog"! Jó tíz percig főzzük, míg olyan nem lesz, mint egy sűrű tejbegríz. Ekkjor félrevonjuk, állni hagyjuk. Ol­vasztott vajba mártogatott kanállal, de lehet fagylaltadagolóval is, kis halmokat képezünk belőle. Marinírozott piros paprikával, petrezselyemzölddel díszítjük. Észak szakácskön VASÁRNAPI O H Hirdetés Küldje be elmünkre megrendelő szelvényünket, vagy tárcsázza a Észak-Magyarország telefonszámát: 06-40/424 424 06-40/424-424 Cím: ................................................ ............... Telefonszám: .............................................. Megrendelt darabszám:...........v....db a Előfizetői azonosító:.................................... A 6 írconositóMámoí a számlán a név alatt találja. Szeret főzni? Szereti az ínyenc ételeket, vagy csak szeretné meglepni családját valami finomsággal? Akkor Önnek szól az Észak-Magyarország receptkönyve, melyet kedves olvasóink beküldött receptjei alapján állítottunk össze. Lehet, hogy pont az ön receptje lesz a legnépszerűbb! • 200 oldalon 260 ínycsiklandó recept • kemény kötésben • az Önök szája íze szerint Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Az Észak előfizetőiéként Önök az Észak receptkönyvét 3500 Ft helyett - 1600 Ft kedvezménnyel - 1900 Ft-ért megrendelhetik, az alábbi megrendelőszelvény kitöltésével és visszaküldésével vagy személyesen is megvásárolhatják szer­kesztőségünkben (3526 Miskolc, Zsolcaí kapu 3., II. em.), a Borsodi Apró irodában (Miskolc, Széchenyi u. 94.). Nem előfizetői megrendelőink a 3500 Ft-os receptkönyv mellé 1 hónapos Észak-előfizetést kapnak ajándékba! MEGRENDELÖSZELVÉNY ' i

Next

/
Thumbnails
Contents