Észak-Magyarország, 2007. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-09 / 185. szám

2007. augusztus 9., csütörtök ÍSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 NÉZŐPONT Mire jó, mire nem? Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu T öbb kórház adataiból is az derül ki: a vizitdíj bevezetése óta ötödével csök­kent a forgalom a szakrendefokben. De vajh kikkel csökkent a 300 forint miatt? Aligha a tehetősek gondolták meg magu­kat, hiszen - például a sátoraljaújhelyi adatok igazolják hogy a beutaló nél­kül igénybe vett szolgáltatást körülbelül ugyanannyian veszik igénybe júliustól, mint annak előtte. Vagyis akinek megér­te, s aki ki tudta fizetni a háziorvos „megkerülését" 600 forintért, annak megéri 1000-ért is. Azt sem tudni, hányán vannak tisztá­ban azzal, hogy épp az ilyen emelt összegű bevételeket elvonja az OEP, vagyis abból biztosan nem lesz rendelő­fejlesztés, de még festés sem. A kétféle díjból származó többletbevételek együtt is csak töredékét jelentik annak az összegnek, amennyivel csökkent az in­tézmények finanszírozása. Akkor hát mire is jó a vizitdíj, a napi­díj? Talán, mint hangoztatták, kiváltja a hálapénzt? Meglehet: a 400-500 forinto­sat valóban. De a 60-80 ezreseket? . A miniszterelnök soha nem látott kampányt ígér a népszavazásig, amely­nek persze csak egyik kérdése vonatko­zik majd a vizitdíjra. Addig, remélhető­leg, sikerül majd mellette szóló, meg­győző adatokat is találni. Félezer PhD-s: ki mit kutat? Miskolc (ÉM) - Sokrétű a vasárnap kez­dődő, egyhetes egyetemi előadássorozat té­makínálata. A kétévente tartandó PhD Hall­gatók Nemzetközi Konferenciája a Miskolci Egyetem, valamint további tíz ország dokto­ri képzésben részt vevő hallgatóinak ad al­kalmat, hogy kutatási területükről számot adjanak. Közel ötszázan érkeznek, hogy előadást tartsanak munkájukról, választott szűkebb szakterületükről - egységesen angol nyelven. A konferencia nyitánya az augusz­tus 13-í, hétfő déli plenáris ülés. w PhD Hallgatók VI. Nemzetközi Konferenciája, Szekciók: agrár, böl- Krr.Mfffli csész, közgazdász, műszaki, orvosi, természettudományi, jogász. Elő­adók: összesen 448-an, 140-en itthonról, a többiek többek között Csehország­ból, Lengyelországból, Romániából, Finnországból, Olaszországból. B00N TOP 10 (08. 08.) .. j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j . LINE Internetes portálunkon tegnap estig az alábbi cikkeket olvasták legtöbben: BALESET, BŰNÜGY Mentőautó karambolozott a 37-esen A betegeket szállító jármű frontálisan ütközött. Leesett az ágyról vesekezeléskor Az idős beteg később elhalálozott. KÖZÉLET Ha kilóg a láb, nem indul a kocsi A tömegközlekedés biztonságáról tájékozódtunk. E412: veszi, nem veszi? a boltban van Rajtunk múlik megvesszük-e a gyanús terméket. Nem várnak a buszok egymásra Késés esetén nem borulhat a menetrend. Állatszépségverseny A Borsod Online és az Észak közös játéka. SPORT Rónáid de Boer Felsőzsolcán A holland legenda nálunk focizott. Ron Dennis: Alonso mehet az év végén Elhagyja a pilóta a McLarent? BULVÁR A legjobb nyári szexpoziciók Nyári strandötletek gyűjteménye. SZÓRAKOZÁS Sziget 2007 Beindult a nyárvégi koncertözön. to./. www.boon.hu CSŐ tíb További hírek, fotók és videók ön szerint biztonságosak-e a közlekedési vál­lalatok jármfivei? Szavazók száma: 179 2007. 8. 9. 19.15 óra Igen 41.9% I Nem 58.1% Következő kérdésünk: Ön helyesli az MVK foko­zott ellenőrzését? üüHWEim:; wuawJ2ssn.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Ellenőrzés rendőri segítséggel ■ Naponta 150 bliccelőt lehet lefülelni a villamo­sokon a fokozott el­lenőrzési akcióval. Hegyi Erika ______________________ khe@eszak.boon.hu Miskolc - A reggeli csúcs­ban nem örültek a villamoson utazók az MVK fokozott el­lenőrzésnek, de délelőtt már senki sem panaszkodott a me­netidő meghosszabbodására. A Győri kapui megállóba épp begördül az 1-es villamos, délelőtt fél tíz van. Az addig a fa árnyékában álldogáló ellen­őrök a villamosra szállnak, 99 ..................... A becsületes em­berek megveszik a bérletet, egye­sek meg ingyen utaznak. Helyes, hogy kiszűrik a bliccelőket! BodnAr Józsefivé egyszerre négyen. Nincs me­nekvés, minden utas átesik a jegy- vagy bérletszemlén, addig a villamos áll. Az eredmény ezúttal két bliccelő, egy fiatal­ember és egy középkorú nő. Rendőr is kell- Van, aki örül nekünk, mások morognak - értékeli az akciót a 6-os számú ellenőr, aki kéri, nevét ne írjuk meg. - De van értelme a szigornak, nagyon sok a bliccelő. Az ellenőrzési csoportveze­Tegnap délelőtti rendőri-ellenőri akció a miskolci villamosokon tőtől, Fodor Attilától megtud­juk munkamódszerük lénye­gét: ebben a megállóban min­den utas átesik az ellenőrzé­sen, a további kettőn már csak az új felszállók. Az MVK- dolgozók munkáját rendőr se­(Fotó: Kocsis Zoltán) gíti, aki, ha szükséges, a rendőrségre is beszállíttathat­ja az ellenállást tanúsító utast.- Hétfőn kezdtük ezt a szi­gorú ellenőrzést, és eddig 300 utast kellett megbüntetnünk ­Előbb nem lehet Mi is tapasztaltuk, és ol­vasóink is panaszolták: az ellenőrök még a felszállás előtt, a villamosmegállóban kérték az utasok jegyét vagy bérletét. Szabályos ez? - kér­deztük Daróczi Magdolnától, az MVK Zrt. marketing cso­portvezetőjétől, aki a követ­kezőket válaszolta: „Az el­lenőrzés szabályait az uta­zási feltételek kivonata tar­talmazza. Jegyellenőreink a felszállás megkezdését kö­vetően kezdik meg az el­lenőrzést, az tehát nem for­dulhat elő, hogy még a jár­mű megállóba érkezése előtt felszólítsák a várako­zókat a felmutatására.” árulja el lapunknak. - A blic­celők száma változó, napszak­tól függ, de úgy 3-4 minden villamoson van. Közben egy kis vita támad az egyik jegy nélkül utazó fér­fi és az ellenőr között. Ezúttal valóban, szükség van a rend­őri intézkedésre is. Nagyon helyes! És mit szólnak mindehhez az utasok?- Nagyon helyes, hogy ki­szűrik a bliccelőket - véleke­dik Bodnár Józsefné. - A be­csületes emberek megveszik a bérletet, egyesek meg ingyen utaznak. Engem nem zavar, hogy az ellenőrzés miatt áll egy kicsit a villamos. Az elő­ző megállóban is leszállítottak egy öttagú családot, nagyon helyes! ($JAK emtippek boon.hu •A jegyellenőrzésről (PDF, 21 KB) Jegy vagy bérlet nélkül utazók Megbüntetettek száma az MVK Zrt. járatain 2007. március 1246 fő 2007. április 1 3É 1253 fő 'Ide 2007. május ÉP 1249 fő ££ 1256 fő ~fT~x: ..... • vLm 125110 2007 B I con augusztus «. ->öu 10 Grafika: Észak-Magyarország, forrás: MVK Zrt. Megnéztük volna, de... Honnan tudjuk, hogy miben van E412? A terméken nincs fel­tüntetve az összetevő. Miskolc (ÉM - NSZR) - A sütőipar is használja az E412-t, azaz a guargumit. Termékeik közül azonban nehezebb kiszűrni, hogy melyikben van ez az adalék­anyag. Hiszen a nem előre­csomagolt pékáruk esetében nem találunk tájékoztatást arról, hogy mit tartalmaz­nak. így a zsemléről, kifli­ről, kenyérről és a péksü­teményekről nehéz eldönte­ni, hogy van-e bennük guargumi. Tegnapi kőrú­tunkon kiderült, a vásárlók többségét nem is érdekli, hogy miből készülnek ezek. Tóth Tiborné elmondta: ő soha nem nézi meg, hogy mi miből is készült, ellen­ben a férje mindig ellenőr­zi az összetevőket. Megnéztük Mi megnéztük volna, de nem mindenhol találtuk meg az összetevők listáját. Az egyik nagyáruházban egy előrecsomagolt sajtos stangliról akartuk kideríte­ni, hogy miből is készült, de cimkét nem találtunk rajta. Az eladó készséges volt, elsorolta, hogy a hely­ben sütött áru mit tartal­maz. De meg is lepődött ké­résünkön, hiszen a vásár­lóknak eszükbe sem jut az összetevők felől érdeklődni. f.S.l.RHemf/ppefoboon.hu •A dioxinról (PDF 57 kB) Mérlegen a vizit- és a napidíj ■ A kórházi napidíj be­vezetése óta a megyei kórházban is csökkent a forgalom. Miskolc (ÉM) - Meglehet, hogy a járóbeteg-szakrendelé­seinken - egyébként csak a nyári hónapokban - tapasztalt néminemű forgalomvissza­99 .................... A vizitdijból és a napidijból befolyó összeg havi 10-11 mil­lió forintra tehető. Csiba GAbor esésben szerepet játszik a vi- zitdfj is. Az év első félévében a fekvőbeteg-ellátást azonban mi igyekeztünk visszafogni, amire a finanszírozási korlá­tozás kényszerített bennünket - tájékoztatott a megyei kór­ház főigazgató főorvosa, dr. Csiba Gábor. (Pontos adatokat, minthogy ő és az ebben illeté­kes vezető is szabadságon van, nem tudott közreadni.) Azt vi­szont elmondta: a vizitdíjból és a napidíjból befolyó összeg ha­vi 10-11 millió forintra tehe­tő. Ez valóban az intézmény­nél marad; erre szokták mon­dani, hogy juthat belőle festés­re, felújításra. Csakhogy az el­ső hat hónapban a finanszíro­zási elvonás összesen minte­gy 541 millió forintot tett ki. Örülnék, ha legalább a csúszó számlák rendezésére elegendő volna a „plusz bevétel”.- Szívesen kötnék olyan al­kut: nem tartunk igényt a vi­zit- és napidíjból származó be­vételre, de kapjuk vissza az első félévi gazdálkodásunkat sújtó elvonást - tette hozzá a kórházvezető. Vérnász. a vár színházi Esték első da­rabját, Federico Garda Lorca Vérnászát hétfőn láthatta a közönség, a Komáromi Jókai Szín­ház előadásában. (Fotó és videó: Ádám János) & CŐ3 www.boon.hu Leáraztuk a törlesztőrészleteket! Q 06-40-48-48-48 I www.raiffeisen.hu Nyári Raiffeisen Személyi Kölcsön kollekció* Árengedményes törlesztő­részleteié Akciós nyári kollekciónkban Ön is megtalálja az elképzeléseihez leginkább illő Személyi Kölcsönt! Hívja a 06-40-48-48-48-at, ahol telebankárunktól azonnal megtudhatja, hogy várhatóan mekkora hitelre számíthat. Kérésére mobilbankárunk felkeresi Önti THM: 16,33%* Bankfiókjaink: Edelény • Kazincbarcika • Miskolc Ózd • Sajószentpéfer • Sátoraljaújhely • Tiszaújváros * Az ojörtlat a 200? |ún*n 14 Jól augusztus 3l4o igényelt éi 200? imp*mb*r 144$ fcmuban fofytoéott »*á|ci (rönk otopu, fedezet nélkül Nyán fcotftwwn Személy* Kölcsön két kérnek cjántotÓM. 7 eves futamidő** wjoatkcHíV A THM mtghbtározáso az okloákt feltételek ilfetv* c hatályos jogszabályok hgycfembevételcve! K*tént. é* a feltételek változása esetén mérfeke módosulhat, érteke nem tükrözi a hitel ltomat- A: ár WyomfeockAzvitá> VEiUNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK Hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents