Észak-Magyarország, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-16 / 164. szám
2007. július 16., hétfő AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 Körforgónál demonstráltak Tokaj (ÉM - SFL) - Helyben járt a Tokaji Természetvédő Egyesület (TOTEM) a Tisza- hídnál szombat délután. A Hegyalja Fesztivál a rockbuli első, a borok fővárosának civil szervezete a zárónapra szervezte azt a megmozdulását, ami a kamionforgalom ellen, illetve a 39-es számú elkerülő út és egy új híd megépítése mellett tette le voksát. Az akciót az ország legforgalmasabb körforgója mellé szervezték, de nem korlátozták a gépjárművek haladását, csupán kihangosított szöveggel és transzparensekkel hívták fel a figyelmet a világörökségi centrum legégetőbb gondjára, az „Álljon meg a menet!” elnevezésű megmozdulást jelentős rendőri erő biztosította. Sárkány ellen sárkányfű... Puskár Tibor ______________ tibor.puskar@eszak.boon.hu Süsütől, a sárkánytól rettegő mesebeli városka lakóinak könnyű dolguk volt, mert az alkalmi patikárius sárkányfüvet kínált nekik némi fizetség ellenében. A hétfőn megyénkbe érkező védett személy biztonságára ügyelő hivatásos testőröknek, rendőröknek, belbiztonsági és titkosszolgálati embereknek azonban nincs „sárkányfüve". Nincs gyógyír a repülő tojás ellen. Nem bízhatnak másban, csak a saját reflexeikben. Ha a rájuk bízott különösen védett személyt célba veszik, és elröpül a rántottakéin tálalva kedvelt, de nyersen becsapódva gusztustalan látványt eredményező, esetenként bűzt áraszó tojás, nincs más választás, mint útját állni. Saját testükkel vagy a kezükben tartott és szemvillanás alatt felhúzott esernyővel. Annak idején, '48-ban, a márciusi ifjak tartottak esernyőt a kezükben, és akkor még nem sejtették, forradalmat csinálnak. Most az állami vezetőre ügyelő esernyőtartóknak eszükbe nem jutna a re- volúció. Ellenkezőleg. A tojást röptében „leszedve" akadályozzák meg a ribilliót. Az egykoron a „Süsü-mesén" felnőtt testőrök mit nem adnának, ha Csukás István, az író, napjainkra alkalmazva a sztorit, életre keltené a „tojásfüves" embert is... i BOON TOP 10 (07. 10.) BORSOD Internetes portálunkon tegnap estig az alábbi cikkeket olvasták a legtöbben. A listavezető írások, melyekhez időközben Önök több véleményt is fűztek, továbbra is megtekinthetők a BOON-on. Baleset, bűnügy Két család vitája miatt gyújtogattak Hevesen Háromszázan verekedtek össze a településen. Gödörbe pottyant egy biciklis Különös balesethez riasztották a rendőröket. Közélet Egyhavi fizuért szexeit a lóval a dadus Az óvodai dolgozóról kiderült, hogy extrém pornófilmet forgatott. A meleg párkapcsolatok megosztják a pártokat Másként Ítélik meg a homoszexuálisok jogait a politikusok. Bódy Szilvi most a halállal randevúzott Az ismert modellnek sem csak kellemes élményei vannak. Állatszépségek versenye Indul a Borsod Online új játéka. Vasárnaptól csütörtökig hőségriadó Készülnek a hatóságok a sivatagi melegre. A Hegyalja Fesztivál éjjele és nappala Több tízezer fiatal szórakozott Tokajban Sport DVTK: spanyolok és Bodiongok? Kiket szerződtetnek még a diósgyőri focicsapatnál? Talmácsi Gábor első lett a Német Nagydljon A magyar motoros rajt-cél győzelmet aratott vasárnap. I \ C83 l» További hírek, fotók és videók j VILLÁMVOKS Ön szerint tehetne-e a rendőrség az uzsorakamat felszámolásáért? Szavazók száma: 264 2007. 07. 15. 19.25 óra Nem Igen 67,8% 32,2% Következő kérdésünk: Ön tart a következő napokra ígért kánikulai időjárástól? • 1 i,p www.bbon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Nem szabadok, „csak" betegek Táppénzes adatok Január-május között, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Táppénzes 2006 napok száma (db) 2007 978 589 904 955 Ebből kórházi ^006 27 705 napok száma (db) 2007 j 22 760 Táppénzesek napi ^006 4552 átlagos létszáma (fö> 2007 Bg£^4209 6, Táppénzkiadás 2006 (ezer Ft) 200? Betegszab. munka- 2006 napjainak sz. (nap) 2007 2 095 364,7j Bet& 2006 kiadás (ezer Ft) 2007 1 007 791,2 1 009 407,4 Grafika: Észak-Magyarország, forrás: megyei egészségbiztosítási pénztár Csökken a betegszabadság és a táppénzes napok száma. De nem biztos, hogy örömhír. Szalóczi Katalin _____________________ Szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Ráejtettem egy raklapot a lábamra. Vérzett, bedagadt, begyulladt a nagyujjam, de nem mertem orvoshoz menni. Borogattam, betekertem s papucsban jártam, járok dolgozni. Még jó, hogy nyár van. A körmöm eltorzult, s olyan vadhús nőtt bele, hogy előbb-utóbb meg kell műttet- nem, mert zárt cipő, pláne csizma, kizárt, hogy felmenjen rá - mondja Ilonka, egy áruház dolgozója. S hogy miért nem ment orvoshoz? Mert táppénzre vette volna. Azt pedig nemigen veszik náluk jó néven. Volt, akit huzamos táppénzről való visszajövetele után kirúgtak. Ennél kisebb „büntetésnek” számít, hogy a fizetésemelésnél tesznek különbséget aszerint, hogy a dolgozó volt-e betegszabadságon, táppénzen, vagy sem. Sokan lázasan, hasmenéssel, kínzó torokgyulladással is dolgoznak, csak hogy el ne veszítsék állásukat, vagy ne nézzenek rá görbe szemmel - akár a kollégák is, akiknek nem fér már a vállára a (természetesen ingyen) helyettesítésből adódó teher is. Nem volt visszaélés Bár találgatni lehet, a legvalószínűbb, hogy alapvetően az állásféltés miatt csökken évről évre a betegszabadság és a táppénzes napok száma. Ezt erősítette meg Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkárának Népszabadság-beli nyilatkozata is. Igaz, ő egy másik okot is említ: a folyamatosan szigorodó ellenőrzést. Erről érdeklődve a B.-A.-Z. Megyei Egészségbiztosítási Pénztártól azt tudtuk meg: az utóbbi idők átfogó ellenőrzései során nem tapasztaltak visz- szaélést - a munkáltatók részéről sem. Gyorsan hatót! Az idei első negyedévi adatok összevetéséből kiderül, hogy megyénkben mind a betegszabadság, mind a táppénz vonatkozásában kisebb a visz- szaesés, mint országosan. Meglehet: itt tényleg betegebbek az emberek. Állítólag azonban mostanában mind többen fordulnak az orvoshoz azzal: a tüneteket gyorsan csillapító szert írjon fel a számára, mert nem maradhat ki a munkából.- Az én tapasztalatom nem az, hogy az emberek kezdeményezni próbálnák a táppénzre vételt, sokkal inkább éppen fordítva: akkor is elmennek dolgozni, ha orvosi szempontból keresőképtelennek nyilváníthatók - nyilatkozta lapunknak a témába vágóan egy korábbi cikkben dr. Felszeghy Sára háziorvos is. ÉSIftKemf/ppefc .boon.hu •Tudnivalók a táppénzről (PDF, 79 kB) TOP 5 Vezető megbetegedések a keresőképtelenség okát tekintve MEGYÉNKBEN ORSZÁGOSAN 1. Léqzőszervi 1. Léqzőszervi 2. Vírusos 2. Mozqásszervi 3. Mozqászervi3. Vírusos 4. Ideqrendszeri 4. Baleset 5. Emésztőrendszeri 5. Emésztőrendszeri Tőketerebes is ellenzi! Fruzsina (középen) a BOON-os kollégákkal (Fotó: sfL) Vendégünk volt a tízezredik A tőketerebesi önkormányzat elutasítja, hogy a kiszemelt helyen építsék meg az erőművet. Pozsony (FH) - Tőketerebes nem ért egyet azzal, hogy határában építsen nagyrészt széntüzelésű hőerőművet a kassai székhelyű Csehszlovák Energetikai Részvénytársaság. A város önkormányzata ezt az állásfoglalást juttatta el a hét végén a pozsonyi környezetvédelmi tárcának - áll a Független Hírügynökség pozsonyi tudósítójának jelentésében. Szennyezne az erőmű Az erőmű megépítését Magyarországon is számos hegyaljai, hegyközi és alsó-bodrogközi település ellenzi, de Tőketerebesen több ezer aláírást gyűjtöttek a tiltakozók. Félő ugyanis, hogy az uralkodó szélirány miatt a tágabb Észak-magyarországi régiót, s azon belül a tokaji borvidéket is jelentősen szennyezné az erőmű. Határozottan elveti az efféle ipartelepítést a tokaji bort termelő szlovákiai gazdák, vállalkozók társulása is. Az önkormányzati állásfoglalás egészen pontosan a kiszemelt helyszínt utasítja el, mert az légvonalban alig egy kilométernyire található a város központjától, méghozzá lakott terület tőszomszédságában. Fenntartásaik vannak A városnak fenntartásai vannak azzal a jelentéssel kapcsolatban is, amelyben a beruházást tervező kassai cég az eddigi előkészületeket ösz- szegzi. Rastislav Petrovic, Tőketerebes szóvivője már korábban jelezte: hiányoznak a zajártalommal, a légszennyezéssel és a károsanyag-kibo- csátással kapcsolatos tárgyilagos hatástanulmányok. Nem foglalkozik a jelentés azzal sem, hogy a kiszemelt helyszín madárvédelmi terület része, de arra sem tér ki, milyen hatással volna az erőmű a szlovákiai tokaji borvidékre. A kelet-szlovákiai településen a tervek szerint három, egyenként 240 megawatt teljesítményű széntüzelésű blokk létesülne, valamint egy 165 megawatt teljesítményű gázüzemű blokk. Tokaj (EM - SFL) - A péntek éjszakai buli rányomta bélyegét a szombat délelőttre, a Hegyalja Fesztivál arénájában csak imitt-amott lézengtek a táborlakók. Kihaltság- ról azonban szó nincs, csúcsot döntött a látogatottság, pénteken betoppant a tízezredik sátorozó. A Hajdú-Biharban élő Márton Fruzsina meglepődött, amikor Bukovinszky Béla, a fesztivál főszervezője útját állta a jegyárusításnál, s közölte vele, hogy a buli történetében első alkalommal adják ki a tízezredik, több napra szóló belépőt. A gödöllői Szent István Egyetem elsőéves hallgatója meglepve mondta, hogy azért örül nagyon a VIP- belépőnek, mert riporternek készül és így lesz alkalma a színpadok mögötti területen interjút készíteni kedvenc fellépőivel.- A Kispál és a Borz koncert érdekel a legjobban, de mivel a barátaim szeretik a drum and bass stílust, így a Pendulumot is szívesen meghallgatom - mondta Fruzsina, aki nem cáfolva újságírási terveit, ellátogatott a BOON sátrába is szombaton. Itt kollégáinkkal beszélgetett, érdeklődött a szakma felől. Foel the difference észletek: vagep.hu Kis autók még kisebb áron FordFiesta és Fusion akár 650 OOO Ft kedvezménnyel \fagép Velünk spórolhat. Sokat! Miskolc József Attila u. 45 (46) 500-511 Miskolc 26-os főút kivezető (46) 502-088 Fraahi i-nocJetKak k4NUM>tiOt]úlliJt 31-1(3. Vwflyes AttaqföíJViwmA*: 4,3-64 l/10Ókm. CO,-kiboc»SUMi. 100-260 0/km ; .....................■ ... ....................£■.................: ..... ......v......;.................................