Észak-Magyarország, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-13 / 162. szám
2007. július 13., péntek ÉSZAK AKTUÁLIS RÖVIDEN • Vasárnap választanak. Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak Felsőregmecen vasárnap. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete április 5-én feloszlatta magát, miután nem tudott együttműködni a polgármesterrel, s ezzel az ő megbízatása is megszűnt. NÉZŐPONT Hegyaljai gyűjtemény Serfőző László serfozo.laszlo@eszak.boon.hu A Hegyalja Fesztiválon történő tén- fergés alatt sokat lát(hat), hall(hat) az ember, a kőkemény zene mellett gyémántkemény vélemények fogalmazódnak meg úgy általában, napjainkról. Egyfajta gyűjteményként is lehetne kezelni a közel egyhetes programot, mert hát nem mindennap láthat az átlag földi halandó annyi rockért egy helyen, mint most, annyi együttest, mint itt. Ám ha a tematikánál maradunk, beszélni kell másfajta gyűjtésekről is. Van, aki a Bodrogkeresztúri Faluházért rak a perselybe, más egy kalapba, hogy a soha nem látott, de testvérként kezelendő rocker bejuthasson az arénába, és megint más táblával a nyakában járja a placcot, a felirat: „Egy új Kormányra gyűjtök." Azután tudomás van olyan hangyaszorgalmú tinédzserekről, akik egész évben arra kuporgatnak, hogy itt, ezen a fesztiválon jól érezzék magukat. Nincs ezzel semmi baj, és nincs baj a fiatalokkal sem, eddig nem történt atrocitás, és hogy találkozni időnként kábának látszó, halszemű egyénnel, hát na istenem! Az ország legtávolabbi csücskéből is érkeztek olyanok, akik életükben először járnak a történelmi borvidéken és tudott dolog, az itteni levegőt szokni kell, nagyon nehéz. Mondhatnánk testes. Mellre szívva hamar hat. De mit számít ez? Érezzék jól magukat, ez a lényeg... BOON TOP 10 (07. 12.) Internetes portálunkon tegnap estig az alábbi cikkeket olvasták a legtöbben. A listavezető írások, melyekhez időközben Önök több véleményt is fűztek, továbbra is megtekinthetők a BOON-on. Baleset, bűnügy Nem véletlenül esett a Tiszába A szemtanúk beszámolója szerint szándékosan vetette magát a Tiszába szerda este egy férfi Tokajnál a két megyét összekötő hídról. A kerltésdöntők sosem csengetnek Legutóbb egy hónapja, az esti híradó után hozta rájuk a szívbajt egy autós, aki lesodródott az aszfaltról. Közélet, bulvár Lyukasztott, káromkodott, le akarták szállítani Orvosok lopták el az egyik ikertestvért? Egy ecuadori házaspár azzal vádol orvosokat, hogy iker- gyermekeik születésekor ellopták az egyik újszülöttet. Dübörög a Tisza partja és a nld Lehet mondani, a szerdai forgalomlassító demonstrációval beindult a Hegyalja Fesztivál. Hldavatás Talmácsivaí és Veressel A hivatalos átadás előtt birtokba veszi Közép-Európa legnagyobb völqyhídját Talmácsi Gábor gyorsasági- motor-versenyző és Veres Zoltán Europa-bajnok műrepülő. Rákkeltő élelmiszer-színezék a kolbászban A kutatások szerint rákkeltő lehet a kolbászokhoz felhasznált vörös színezék. Még sincs jogosltványturizmus? Sport Adzsojev, a diósgyőri varázsló Adzsojev nagy technikai zseni volt Négy diósgyőri gól a Bőcsnek Szerda délután újabb edzőmérkőzést játszottak a piros-fehérek, Hejőcsabán. ™"r www.boon.hu CS1 További hírek, fotók és videók SflLINE VILLÁMVOKS Ön szerint lehet figyelemfelkeltő hatása a tokajihoz hasonló forgalomlassító demonstrációnak? Szavazók száma: 154 2007. 07.12. 19.40 óra Igen 57,14% I Nem 42,86% Következő kérdésünk: Elérheti célját a terebesi erőmű ellen tiltakozó petíció? )* www.boon.hu Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre ön is leadhatja szavazatát. Petíció készül az erőmű ellen Lapunk sátoraljaújhelyi fóruma kezdeményezte a közös petíciót a tőke- terebesi erőmű ellen. Sátoraljaújhely (ÉM - SzB) - A lapunk által Sátoraljaújhelyre szervezett tegnapi fórum témája a szlovákai Tőketerebesen építeni tervezett szenes hőerőmű volt, amelynek légszennyezése - mint ahogy Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgár- mestere elmondta - az itt élők megélhetését, az idegenforgalmat, turisztikát is veszélyezteti. Csak véleményt? Vécsi István MSZP-s ország- gyűlési képviselő úgy vélte, hogy nemzetközi szerződések értelmében a szlovák félnek tájékoztatást kellett volna adnia a beruházásról. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő azt javasolta, hogy várják meg a terebesi önkormányzat döntését, amely egy héten belül megszületik és azután tegyenek lépéseket a közös - határon átnyúló - értékeink megvédése érdekében. A terebesi képviselők elmondásából kiderült azonban, hogy a város önkormányzata igazán csak véleményét jutathatja el jövő hét csütörtökig az illetékes minisztérium számára, amely lényegében valami olyasmi lehet, hogy aggályosnak tartják az erőmű környezeti hatását, de abban az esetben, ha azokon változtatnak, akkor nem lehet ellenvetés. A következő állomás az építési engedélyeztetéskor lehetséges, amit - mint illetékes hivatalnak - a terebesi ön- kormányzatnak kell vizsgálnia, de ekkor is csak nyomós érvek súlya alatt utasíthatják vissza az engedélyt. „Tehát - fogalmaztak - nagyon sok kiskapu van és ezek miatt a kiskapuk miatt fordultunk mi is a későbbi gondokban osztozó magyar- országiakhoz.” Magas fórumra! A fórumon részt vett és felszólalt a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa, Illés Zoltán is és arra biztatta az érintetteket, hogy vigyék a legmagasabb döntéshozatali szintre az ügyet. „Ebben az ügyben nincs kicsi és nagy cselekedet, de rengeteg ember akaratára volna szükség, hogy megakadályozzuk a tervet” - mondta. Levél készül Véleménye Szerint ebben a kérdésben a két ország kormányának kell párbeszédet folytatnia és be kell vonni az Európai Uniót, mert - elmondása szerint - nem tud olyanról, hogy a közösség a megújuló energiaforrások és az egészséges energiatermeléssel szemben egy minden eddigi gyakorlat szerint környezetkáros megoldást támogatna. Szamosvölgyi Péter azt jaSúlyos gondok nyomasztják a térség polgármestereinek vállát (Fotó és videó: Kocsis Zoltán) G5űg< www.boon.hu vasolta, hogy az információk alapján fogalmazzanak egy levelet, amelyet a legmagasabb szintig juttatnak el és szervezzék meg az aláírásgyűjtést. Ezt támogatta Pusztafalu polgármestere is, aki szerint minden zempléni település polgármesternőnek együttesen kellene levelet intézni Tőketerebes polgármesteréhez és jelezni: nem akarják, hogy megépüljön az erőmű és arra bátorítani, hogy utasítsa el azt. ÍSlh&emtippek boon.hu •A környezet védelméről szóló jogszabályok letölthetők (PDF, 145 kB) Parádés fesztivál ■ Az Amerikai Egyesült Államok Díszőrsége is fellép a miskolci katonai parádén. Zenekarok is jönnek. Miskolc (ÉM) - Parádés fesztivál született - fogalmazta meg Káli Sándor, Miskolc polgármestere azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen a társrendező Magyar Honvédség mások mellett a szóvivővel; továbbá a Toborzó Főosztály helyettes vezetőjével, valamint a honvédség főkarmesterével képviseltette magát. Július 27-28-29-én Regimentfest Miskolcon, a tavalyi, nagysikerű premier után a második. A díszelgő alegységek nemzetközi fesztiválja elnevezés kiegészült a katonazenekarokkal. Káli Sándor egyébként nemcsak saját véleményeként minősítette az eseményt, hanem így látják azt a miskolciak, a városba látogatók, és folytatásra-támo- gatásra méltónak ítéli a HM is. (20-20 milliót ad a fesztiválra a két rendező.) Arculatmegmutató Bocskai István szóvivő, Vámos Nóra, a szervezőbizottság elnöke, a kommunikációs és toborzó főosztály helyettes vezetője és Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere abban is látja a rendezvény szerepét, hogy közelebb viszi a civilekhez a honvédséget, ápolja a kapcsolatot, megmutatja arcát, arculatát, nem utolsósorban segíthet a toborzásban. Mint mondták, „hazajönnek” Miskolcra. , A fő helyszín a belváros, azon belül is a sportcsarnok előtti tér, de sokfelé lesznek bemutatók - közöttük fantasztikus őrségváltások -, kiegészítő rendezvények. A RÉSZTVEVŐK Amerikai Egyesült Államok: Európai Parancsnokság Díszelgői ______________ Az Osztrák Köztársaság Díszőrsége A Cseh Köztársaság Fegyveres Erőinek Dlszőrsége _________________ Görögország: Elnöki Őrség A Horvát Köztársaság Fegyveres Erőinek Díszelgő Zászlóalja__________ A Lengyel Fegyveres Erők Reprezentációs Zászlóalja A Magyar Honvédség Támogató Dandár Díszzászlóalja__________________ A Szlovák Köztársaság Fegyveres Erői Díszelgő Egysége_____________ Az MH Központi Zenekara___________ Az MH Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara_______________________________ Az MH Szolnoki Légierő Zenekara Az MH Székesfehérvári Helyőrségi Zenekara Barcikai „népszavaztatás" ■ Egy adott település önrendelkezési jogát nem szabad elvonni politikai érdekek miatt. Kazincbarcika (ÉM - B. Gy.) - Szitka Péter kazincbarcikai polgármester július 11-én 15 óra 30 perckor népszavazási kezdeményezést jelentett be az Országos Választási Bizottságnak: „Egyetért-e Ön azzal, hogy egészségügyi közszolgáltató intézményeik, kórházaik működtetésének módjáról a helyi önkormányzatok dönthessenek?” címmel. Akár magántőkéből- Nem szocialista politikusként döntöttem úgy, hogy felhívom a figyelmet a reformellenes népszavazás veszélyeire, hanem polgár- mesterként - hangsúlyozta Szitka Péter. - Egy nagyváros vezetőjének kötelessége és felelőssége, hogy minden olyan lehetőségért és jogért megküzdjön, amivel a településén élők biztonságát növelheti. Az, hogy kórház ne csak önkormányzati, állami fenntartásban működhessen egy-egy térségben, ilyen jog és ilyen lehetőség.- Márpedig Kazincbarcika ragaszkodik a jogához, hogy településén akár magántőkéből üzemeltetett kórház működhessen, ha az itt élők érdeke úgy diktálja - mondta. - A demokrácia lényegéhez tartozik, hogy a települések ügyeiben a választó- polgárai által választott ön- kormányzatok dönthessenek. Minden olyan kísérletet elutasítunk, ami kicsinyes politikai szándékoktól vezérelve a helyi önkormányzás alkotmányban biztosított jogának csorbítására irányul. Erről nem mondunk le, ezt a jogunkat minden rendelkezésre álló demokratikus jogi eszközzel megvédjük - ha kell, népszavazással is - jelentette ki. További részleteket is szerettünk volna megtudni Bar- cika első emberétől, de tegnap mái- külföldön tartózkodott. Kommunikációs munkatársa, Szvoboda László azt fűzte még hozzá, hogy ez azt szimbolizálja: „egy településnek az önrendelkezési jogát nem szabad elvonni politikai érdekek miatt. A barcikai a mi kórházunk, jogos tehát, hogy mi dönthessünk a kezelésünkben levő egészség- ügyi intézmény sorsáról.” Küldje be! Van egy jó képe kedvencéről? Küldje be most induló állatszépségversenyünkbe a fotót a következő e- mail címre: kedvencek@- boon.hu Tiltakozik Miskolc (ÉM - KHE) - Koleszár Lajos kórházigazgatónak, a megyei közgyűlés egészségügyi bizottsága elnökének tegnapi lapunkban megjelent szavai ellen tiltakozik Fülöp Józsefné, a Magyar Kommunista Munkáspárt városi szervezetének elnöke. Mint mondta, a megyei közgyűlés által szervezett egészségügyi a demonstráció nem Fidesz-párt- rendezvény volt, ő maga is felszólalt, igaz, magánemberként. Tapasztalatai szerint a kórházakban a betegek nem kapnak megfelelő ellátást: nincs tiszta ágynemű és a műszerek állapotára is sok a panasz.