Észak-Magyarország, 2007. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-06 / 130. szám

2007. június 6., szerda Elhunyt Jancsurák Béla Miskolc (ÉM) - 73 éves korában elhunyt Jancsurák Béla, a megye kézilabdasportjá­nak meghatározó személyisége. Játékos- pályafutását 1947-ben Ormosbányán kezdte, majd 1949-ben Miskolcra igazolt. Először az MVSC-ben, majd a megyebajnok Miskolci Honvédban és a Miskolci Vörös Meteorban játszott. Aktív játékosi pályáját 1973-ban Ormosbányán fejezte be, aztán edzőként több megyei csapat munkáját irányította. Levizsgázott játékvezetésből, számtalan mérkőzést vezetett a megyében és hamaro­san NB-s keretbe került. 1979-től volt tagja a B.-A.-Z. Megyei Kézilabda Szövetségnek. Először bizottságokban dolgozott, elnökségi tag volt; 1989-2002-ig a főtitkári teendőket látta el. Tevékenységét 1985-ben „Kiváló Társadalmi Munkáért” emlékéremmel is­merték el. Végső búcsút június 7-én (csütör­tökön) 15 órakor vesznek tőle a selyemréti templomban. VÍZILABDA OB II Ismét vízbe szálltak OB ll-es férfi vízilabdacsapataink: a Mískolc-Tapolcai Kékhullám SC együttese Szegeden vívott meccseket az 1-6. helyért zajló rájátszásban (az utolsó forduló időpontja, helye: Székesfehérvár, jú­nius 30.): __________________________________ Kékhullám - ASI Vasas 7-11 (1-2, 0-3, 2-3, 4-3) Miskolci gólok: Dr. Németh Z. (3), Hatvani Z. (2), Né­meth G., Horváth P._________________________ Kékhullám - Szegedi VTK 12-13 (4-3, 1-3, 4-4, 3-3) Miskolci gólok: Kozák (4), Török (3), Németh G. (2), Kisely T, (2), Kovács._________________________ Hatvani János, vezetőedző: - Minden tisztelem a já­tékosoké, akik saját költségükön utaznak, így vállal­ják a mérkőzéseket. Nem tudom, hogy ilyen helyzet­ben egyáltalán végigjátsszuk-e a szezont... A VÜK Miskolc gárdája Szentesen játszott, ugyanis ott bonyolították le a „C" csoport (12-16. hely) újabb ta- lálkozóit, amely a borsodiak számára az utolsó volt: VÜK Miskolc - Gyöngyösi Alligátorok SC 15-9 (5-3, 3-3, 4-1, 3-2) Miskolci gólok: Benedek P. (4), Varga A. (3), Virág L. (3), Sarkadi Z. (2), Cseh T., Varga O., Bódi-Naqy N. VÜK Miskolc - Szentesi Őregfiúk VSE 11-11 (3-4, 3-2, 3-3, 2-2) Miskolci gólok: Varga A. (3), Virág L. (3), Varga O. (2), Sarkadi Z. (2), Papp T.________________________ Éder Zsolt, vezetőedző: - A VÜK felnőttcsapatánál ez volt az utolsó mérkőzésem, köszönöm mindenkinek az elvégzett odaadó munkát. Sok a jó játékos, a fia­talok tehetségesek, a miskolciaknak még sok örömük lesz ebben a csapatban. Karakas Hedvig (balra) ellenállhatatlan volt (Fotó: záhonyi Tamás) Aranyos lett Karakas ■ Remekeltek a magyar korosztályos judokák a németországi nemzetkö­zi viadalon. Miskolc (ÉM) - Maros Bar­bara, Karakas Hedvig és Joó Abigél is megnyerte súlycso­portjának küzdelmeit, három férfiversenyzőnk pedig érmet szerzett a kontinens egyik leg­rangosabb cselgáncs juniortor­náján, a berlini német nyílt baj­nokságon, az IDEM-en. Egy esz­tendővel ezelőtt „csak” egy aranyérem jutott a magyar vá­A TÉNYEK Junior A-kategóriás verseny, Berlin (Németország): 57 kg (37 induló): 1. Karakas Hedvig (Mis­kolci VSC). 63 kg (30 induló): Gáspár Eszter (Miskolci VSC) helyezftlenül zárt. 70 kg (17 induló): 7. Dávid Zsuzsa (Miskol­ci VSC). logatottnak, akkor Maros Bar­bara állhatott a dobogó legfelső fokán: a KSI SE még mindig if­júsági korú kitűnősége idén is­mételni tudott. A 63 kilo­grammban remeklő Joó Abigél sem talált legyőzőre, de ez még nem minden: az 57 kilogram­mosok között induló Karakas Hedvig - aki súlycsoportot vál­tott, és „eggyel feljebb” lépett - is legyőzhetetlen formájában dzsúdózott, s a Miskolci VSC fi­atal csillaga is felállhatott a do­bogó legfelső fokára. A magyar fiúk három érmet is hazahoz­hatnak: a 60 kilogrammos Zám- bori Bence (Honvéd-Kipszer) és a 81 kilós Holló Zsolt a dobogó második fokára állhatott fel, a kecskeméti Mayer Tibor (60) pedig harmadik lett. A viadal egyébként a magyaroknak egy­ben válogató is volt a közelgő Európa-bajnokságra. Ö3X3EEE9 mmmammmmmmmKmmmmamammmmmmmsaaamm Yti. sport.boon.hu További cikkek! SPORT / SZÓLÁSTÉR /10 LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK A szerdán Oslóban 19 órakor kez­dődő labdarúgó Európa-bajnoki se­lejtező lesz a 16. párharc a norvég és a magyar válogatott között, a ma­gyarok 26 éve nyertek utoljára az északiak ellen. Norvégiában legutóbb Kiss László révén született magyar gól, 1981. május 20-án. Az összesí­tett mérleg magyar fölényt mutat: a nemzeti együttes 7 győzelem mellett 5 döntetlent és 3 vereséget számlál, a gólkülönbség 32-13. Labdarúgó Eu- rópa-bajnoki selejtezők, a program: A csoport: Kazahsztán - Azerbaj­dzsán, Örményország - Lengyelor­szág, Finnország - Belgium. A cso­port állása: 1. Lengyelország 19 pont/8 mérkőzés, 2. Portugália 14/7 (15-5), 3. Szerbia 14/7 (10-4), 4. Finnország 11/7, 5. Belgium 7/7, 6. Kazahsztán 5/7, 7. Örményország 4/6 (2-7), 8. Azerbajdzsán 4/7 (3-16). B csoport: Feröer-szigetek - Skócia, Litvánia - Olaszország, Franciaország - Grúzia. A csoport állása: 1. Fran­ciaország 15 pont/6 mérkőzés, 2. Olaszország 13/6, 3. Skócia 12/6 (11-6), 4. Ukrajna 12/6 (8-6), 5. Lit­vánia 7/6, 6. Grúzia 6/7, 7. Feröer­sziqetek 0/7. _________________ C csoport: Norvégia - Magyaror­szág, Bosznia-Hercegovina - Málta, Görögország - Moldova. A csoport állása: 1. Görögország 15 pont/6 mérkőzés, 2. Törökország 13/6, 3. Norvégia 10/6 (13-6), 4. Bosznia­Hercegovina 10/6 (13-14), 5. Ma­gyarország 6/6, 6. Málta 4/6, 7. Moldova 2/6. ________'_______ D csoport: Németország - Szlovákia Az állás: 1. Németország 16 pont/6 mérkőzés, 2. Csehország 14/7, 3. Ír­ország 13/7, 4. Szlovákia 9/6, 5. Wa­les 7/6, 6. Ciprus 4/6, 7. San Mari­no 0/6.____________________ E csoport: Andorra - Izrael, Horvát­ország - Oroszország, Észtország - Anglia. A csoport állása: 1. Horvát­ország 16 pont/6 mérkőzés, 2. Oroszország 14/6 (11-1), 3. Izrael 14/7 (15-7), 4. Anglia 11/6, 5. Ma­cedónia 7/7, 6. Észtország 0/6 (0-11), 7. Andorra 0/6 (1-26).__ F csoport: Svédország - Izland, Lett­ország - Dánia, Liechtenstein - Spa­nyolország. A csoport állása: 1. ÉszakJrország 13 pont/6 mérkőzés, 2. Spanyolország 12/6 (11-6), 3. Svédország 12/5 (9-4), 4. Dánia 7/4, 5. Izland 4/6 (5-10), 6. Liechtenstein 4/6 (4-16), 7. Lettország 3/5. A 3-3-as állásnál félbeszakadt dán-svéd mérkőzés eredménye nem szerepel a tabellában.______ G csoport: Bulgária - Fehérorosz­ország, Románia - Szlovénia, Lu­xemburg - Albánia. A csoport állá­sa: 1. Románia 14 pont/6 mérkőzés (12-4), 2. Hollandia 14/6 (8-2), 3. Bulgária 12/6, 4. Fehéroroszország 7/6, 5. Albánia 6/6, 6. Szlovénia 6/6, 7. Luxemburg 0/6. Tóthék (balra) ismét idegenben (Fotó: mti) NAPI ÜZENET n Simkóné Kónya Katalin ^W' olvasónktól » Osztani magad, hogy sokasodjál, kicsikhez lehajolni, hogy maga^o****^ sodjál. £ £ Váci Mihály 0 9 NE FELEDKEZZÜNK MEG RÓLA Hamarosan Medárd, Félix Miskolc (ÉM) - Bizonyára sokan van­nak úgy, hogy elfeledkeznek a szerette­ik, barátaik névnapjáról. Emlékeztetőnk ennek elkerülésében nyújt segítséget. NÉVNAPMENÜ Június 7. Róbert Június 8. Medárd Június 9.Félix Június 10.Marqit, Gréta Június 11.Barnabás Bosszankodjon velünk! Miskolc (ÉM) - Ha éppen nem talál elég bosszantó dolgot maga körül, akkor klik- keljen internetes honlapunkon (www.boon.hu) a blogok közül a Bosszantó blogra. Szóljon hozzá az ott szereplő ügyekhez, fűzze hozzájuk véleményét, vagy írja meg, ami Önnek bosszantó! Jókívánság SMS-ben 90/812-222 . ^ w-VvttkCc tv Házassági évforduló Kriston Széles Bélát és feleségét Borsodbótán arany­lakodalmuk alkalmából szeretettel köszönti és még sok egészséget kíván édesanyja, testvére, Katóka és családja, barátnője, Marika és családja, Gyöngyike és Józsi. Gratulálunk! 30/345-5579. Jókívánságait SMS-ben a 90/612-222-es (162 Ft+áfa) tele­fonszámra küldheti. Amennyiben ezt 16 óráig megteszi, a más­napi Észak-Magyarországban megjelenik jókívánsága. SZÓLÁSTÉR OLVASÓINK LEVELEIBŐL Ritka gesztus Napjainkban, amikor egy­re több híradás, esemény, cselekedet a pénzről szól, szinte meglepődünk, ha en­nek az ellenkezője történik. A közelmúltban klubunk - a korábbi évek hagyományait követve - Lillafüreden Jó­zsef Attila szobrát készült megkoszorúzni. A Búza téri piacon az egyik virágospavi­lonban vásároltunk koszo­rút, ahol az eladó hölgy - miután tudomására jutott, hogy hova szánjuk azt - nem fogadta el az árát. Ez­zel a manapság ritkán ta- pasztalhátó gesztussal hozzá­járult tagságunk aznapi jobb közérzetéhez, és a Lillafüre­den eltöltött pár óránk kelle­mes hangulatához. Ezúton is köszönjük a kedves „virá­gos” hölgynek a gesztust, és kívánjuk, hogy vállalkozását kísérje siker és sokáig éljen egészségben és családi bol­dogságban. A Belvárosi Nyugdíjas Klub tagjai „Gázos” történet A fiam e-mailben közölte a Tigáz Zrt.-vel a gázóránk állását, amely április 18-án 21124 köbméter volt. A fel- használás 273 köbméter. Áp­rilis 21-én leszámláztak 21370 köbmétert, azaz 519 köbméter fogyasztást, ami 51565 Ft-ot jelentett. Felhív­tuk őket telefonon, és el­mondtuk, hogy a fogyasztá­sunk nem egyezik meg a számlán megjelölttel. Be- mondtuk az óraállást is, de azt mondták, hogy ezen már nem tudnak módosítani, ezt már így kell befizetni, és majd a következő számlával rendezik. Május 17-én újra Oda József Attila 1933-ban, az írótalálkozó idején Lillafüreden írta az Ódát. Erre emléktábla emlékeztet a patak fölötti sziklán. Olvasónk azért örökítette meg a minap, hogy bárki gyönyörködhessen benne - még ha nem is járt a környéken mostanában. (Fotó: Lorger Károly) bediktáltuk az óraállást, 21242 köbmétert, azaz 237 köbméter fogyasztást. Ez­után megkaptuk a csekket, amin 241 köbméteres fo­gyasztás szerepelt, és 23863 Ft-ot kellene befizetni. Azt mondták, hogy ezt is be kell fizetnünk. Nem fizették vissza, sőt... Mi kisnyugdíjasok va­gyunk, de tudjuk a köteles­ségünket - ha valamit fel­használtunk, azt ki is kell fizetni. Az 51565 Ft-ot köl­csönkértük azzal a szándék­kal, hogy mivel túlfizetésről van szó, majd visszafizetik. Ehhez képest nem hogy visszafizették volna, hanem május 24-én küldtek még egy számlát, a már említett 23863 Ft-os összegről, holott a pénzt kellett volna vissza­fizetniük. Minden nyugdíjas­nak vagy munkavállalónak utólag, a következő hónap­ban fizetik ki a bérét vagy a nyugdíját, akkor mi miért fizessünk előre, kölcsön pénzből, valótlan és jogtalan gázszámla miatt? Név és cIm a szerkesztőségben Bosszantó Bosszantó blogunkon szé­pen gyarapszanak a bejegy­zések. Az alábbi a kutyasé­táltatás témakörében íródott: „A Bajcsy-Katalin u. kör­nyékén élek. Nagyon felbosz- szantott az az eset, amikor egy kutyasétáltató „hölgy” a házunk előtt lévő - lakótár­sak által gondozott - kis­kertbe engedte kutyáját a dolgát végezni. Szóvá tettem, hogy biztos ez a legalkalma­sabb hely erre a dologra? A válasz az volt, hogy ők nem szoktak erre járni, és ez csak véletlen. Egyébként pe­dig trágya a földnek. Én úgy gondolnám, hogy akkor a saját lépcsőházát, illetve sa­ját virágait kellene trágyáz­ni. Azt nem értem, hogy a közterület-felügyeletnek ez nem feladata? Ha hétvégén nem is, de hét közben nyu­godtan szét lehetne nézni, hány kutyát sétáltatnak pó­ráz és szájkosár nélkül. A nyomaikról nem is beszélve. Ne az legyen a cél, de ha kell, igenis meg kell büntet­ni őket. Sok szülőnek okoz­nak gondot ezzel. Azt hi­szem, egy fejlettebb ország­ban ez nem normális dolog. A Szinva teraszon túl Figyelni kellene arra is, hogy a városunk ne csak a Városház tér és a Szemere utca között szépüljön, ott, ahol a városatyák sétálnak. A városunkba látogató ven­déget sem csak a Szinva- teraszig kell(ene) vinni. Biz­tos, hogy megoldható lenne, hiszen sajnos sok ember van munka nélkül, akik közül néhánynak megélhetést is adna, hogy a város tisztasá­gát felügyelje. A közterület felügyeletnek pedig ne csak annyi legyen a dolga, hogy autókat büntet. Szerintem nem ártana felnőnünk a fel­adathoz, mert ezzel a saját környezetünket óvnánk és tennénk élhetőbbé. Azt hi­szem, egy biztos, amíg ezek­kel az emberekkel szemben nincs, aki fellépjen, addig kénytelenek vagyunk így él­ni! Vajon ez a normális???” Mamanyúl blog.boQn.hu U A városi kutyatartásról és más ’/ 'p bosszantó témákról a Bosszantó című blogon olvashatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents