Észak-Magyarország, 2007. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-05 / 129. szám

2007. június 5., kedd HIRDETÉS /14 Kiosztották a Hokim Hungária Otthon Alapítvány díjait A Holcim Hungária Zrt. az OTTHONTEREMTÉS ELSŐ TENDERÉT 2005 MÁRCIUSÁBAN ÍRTA KI EGYRÉSZT TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁS­ÁLLOMÁNYUK NÖVELÉSÉRE, MÁSRÉSZT KÜLÖNBÖZŐ FEJLESZTÉSEKRE. A MOSTANI PÁLYÁZAT A KORÁBBIAKHOZ HASONLÓAN 1 00 MILLIÓ FORINT ELNYERÉSÉRE ADOTT LEHETŐSÉGET LEGFELJEBB 50 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN, DE MAXIMUM A BEKERÜLÉSI ÖSSZEG 50 SZÁZALÉKÁIG. A KIÍRÁSRA MOST IS SZÁMOS PÁLYÁZAT ÉRKEZETT, ÍGY NEM VOLT KÖNNYŰ DOLGA A KURATÓRIUMOKNAK KIVÁLASZTANI AZOKAT, AKIK A 1 00 MILLIÓ FORINTBÓL RÉSZESÜLTEK. A DÍJAK ÁTADÁSÁRA ÜNNEPÉLYES KERETEK KÖZÖTT A NAPOKBAN KERÜLT SOR Budapesten, a Fővárosi Operettszínházban gálaműsor KERETÉBEN. Vendégek és a Holcim Hungária Zrt. tevékenységével összefüggő meg­annyi szakember gyűlt össze a díjáta­dó ünnepségen, melyen Márta Irén kommunikációs igazgató köszöntése után Richard Skene, a Holcim Hun­gária Zrt. elnök-igazgatója szólt az Otthon Alapítvány jelentőségéről. Kiemelte, hogy a mai nap a cég életében több szempontból is jelentős, mindenekelőtt azért, mert harmadszor adják ki az Otthon Alapítvány díjait, másrészt azért, mert lassan a 100. la­kás építését szeretnék támogatni. Az alapítvány része a Holcim fi­lozófiájának, vagyis a fenntartható fejlődésnek, a mai Yiapon egy új ala­f\ v Holcim A Holcim Hungária Otthon Alapítvány egyik díjának átadása pítvány elindítását is bejelentem - mondta az elnök-igazgató. Ez pedig a fenntartható építészet alapítványa, mely nemzetközi jelleggel bír. A továbbiakban szólt arról a hoz­záértő szakmai tevékenységről, ame­lyet a Holcim Hungária Otthon Ala­pítvány zsűrije fejtett ki az előző na­pokban, hetekben, ezért köszönetét mondott mindazoknak, akik a kurató­riumban részt vettek. Hiszen sok pályázat érkezett be, és ezek közül kellett kiválasztani a leg­jobbakat. Ezt követően Fegyvemeki Sándor, a Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy évről évre több és egyre érté­kesebb pályázat érkezik a kuratóri­um címére, így nem könnyű kiválasz­tani a legjobbakat. Az idén 101 milliónál is több pénz kiosztására tettek javaslatot. Az pedig külön örömet jelent, hogy a Holcim Hungária Zrt. a jövő évben szeretné elérni a századik lakás támogatását, mert ez azt jelenti, hogy jövőre is lesz lehetősége a kuratóriumnak ilyen jelentős összeget szétosztani. A Holcim Hungária Otthon Ala­pítvány célja az, hogy az önkormány­zatokat támogassa a bérlakásépítés­ben, olyan épületek esetében, amelyek más célra már nem használhatók. Ez nagy elismerést érdemel. Vé­gül gratulált azoknak, akik sikeresen pályáztak. Ezt követően került sor a Holcim Hungária Otthon Alapítvány díjainak átadására, majd a meghívott vendé­gek megtekintették a Fővárosi Ope­rettszínház nagysikerű produkcióját, a Párizsi élet című vígjátékot. A Holcim Hungária Otthon Ala­pítvány nyertesei: Kisújszállás Város Önkormányzata 3 800 ezer forint, Csorna Város Önkormányzata 4 mil­lió forint, Kistelek Város Önkormány­zata 7 millió forint, Kunszentmiklós Város Önkormányzata 9 millió forint, Anarcs Község Önkormányzata 9 900 ezer forint, Komárom Város Önkor­mányzata 15 millió forint, Mező- berény Város Önkormányzata 17 600 ezer forint, Székesfehérvár Önkor­mányzata 35 millió forint. Ez azt jelenti, hogy 30 önkor­mányzati lakás létrehozására nyílt lehetőség a Holcim Hungária Otthon Alapítvány segítségével. PÉNZÜGYIETEK AUTÓJÁRA GYORSHITEL 3 nap alatti Saját tulajdonú, 12 évesnél fiata­labb autójára 400 E Ft-tól a gépjár­mű értékének akár 80%-áig. Az autóját nem kell nálunk hagynia! Tel: 70/611-9258 ___________ AUTÓJELZÁLOG! NÁLUNK nem kell itthagyni autójátl Max. 12 éves, tehermentes autóra az árának 80 %- ig. Gyors ügyintézés kb. 1 hét. Tel: 20/583-2652_____ Azonnali kölcsön gépjármű, ingatlan fedezetre 300 E Ft-tól. Kezes, jövedelemigazolás nem kell! Akár egy nap alatt pénzhez juthat! Érd.: 8- 20 óráig, Tel: 70/227-9968.______ Állami támogatással lakáscélú és szabad felhasználású hitelek, valamint hitelkiváltás gyors, teljes körű, díjmentes ügyintézése, érték- becslési díj nélkül. Tel: 30/422-8651 BANKHITELEK SZÉLES köre ingat­lanfedezetre, szabad felhasználásra, hitelkiváltásra, végrehajtások megszüntetése BAR-listásoknak. Hívjon, hogy segíthessünk. Tel: 30/2488-022, 70/5100-395. Bármilyen hitelre van szüksége, hívjon! Szoc.pol., lakásvásárlás, felújítás-bővítés, szabad fel­használású, ha kell és lehet, költ­ségeit is megelőlegezzük. Tel: 20/580-5611, 46/327-236._____ Bér- és jövedelemigazolás nélkül vehet fel szabad felhasználású hitelt ingatlanára! Hívjon bátranl Gyorshitel tiszta tulajdonlapra. Személyi hitel, hitelkiváltás, lakáshitelek. Minden­kinek a megfelelőt! Tel: 20/323-5410, 70/272-1792, 30/525-2253.________________ Cégek, vállalkozóki Eladósodtak, megrendelés, pénz kellene? Ajánlja adókedvezményünket hazai, külföldi cégeknek, magas jutalék azonnal! Érdekvédelmi egyesület 2 minisztéri­umi engedéllyel. (Tv-riportra lehet hivatkozni.) Tel: 70/266-5317. Eladósodott, pénzre van szüksége? Szeretne házat, autót? Megvehetjük önnek, adhatunk pénzt, adómentes, vissza nem térítendő támogatásként! Cserében ajánlja adókedvezményün­ket hazai, külföldi cégeknek. Érdekvédelmi egyesület, 2 minisztéri­umi engedéllyel. Tel: 70/266-5317. ELŐZETES KÖLTSÉG és jövedelem- j igazolás nélküli szabad fel­használású hitel, terhelt ingatlanok hitelezése. BAR, végrehajtás, APEH- végrehajtás, magánhitelkiváltás. Tel: 70/613-2153 ___ _____ GYORSHITEL: JELZÁLOGHITEL, adósságrendező hitelek, autóhitel, személyi kölcsön. Mi megtaláljuk az Önnek legmegfelelőbb megoldást! Érd.: gyorshitel@yahoo.com, Tel: 70/611-9258 GYORS JELZÁLOGHITELEK költségek nélkül 5 nap alatt is! Passzív BAR- listásoknak 10 nap alatt jövedelemvizsgálat nélkül is! Szemé­lyi azonnal! Tel: 70/526-1048, 70/701-5693_________________ HIHETETLEN LAKÁSHITEL akciói Akár önerő vagy jövedelemigazolás nélkül! Terhelt ingatlanra isi Rugal­mas törlesztési lehetőség. Hívja mobilbankárját a teljes körű, ingyenes ügyintézésit. Tel: Nyitrai Benedekné, Tel: 30/681-4447. HITEL-LÍZING: Lakásvásárlásra 100%-ig Személyi, céges, vállalkozói, autó, jelzáloghitelek: ezek kiváltása. BAR-osoknak isi Pályázatírás. Fakto­ring. Ingyenes tanácsadás! Tel: 52/319-282, 30/985-0079 Hitelkiváltás, lakásvásárlás és szabad felhasználású hitelek fedezeti alapon, személyi kölcsön és hitelkártyák minimálbérrel. BAR-osok­nak is segítünk. Tel: 30/539-6877, 30/994-1115, 20/553-5076. ■ Jelzálog alapú hitelek hitelkiváltásra, szabad felhasználásra BAR-osoknak is, jövedelemigazolás nélkül is, kor- rekt ügyintézés. Tel: 20/211-9682. Jelzáloghitelek szabad felhasználás­ra, lakásvásárlásra, szoc.pol. tanács- aaás, teljes körű jogi ügyintézéssel. Érd • dr.balint.istvan@gmail.com. TeL 30/313-0003. MEGOLDÁST KERES, hitelre van szüksége? Keresse irodánkat biza­lommal. Jelzálog, személyi, szabad felhasználású hitelek személyre szabva. Hívja munkatársunkat. Tel: 30/9893-359. Pénzre van szüksége? Hívjon, segítek. Személyi és jelzáloghitelek, adósságrendezés korrekt ügyin­tézése. Tel: 70/6155-643. MINDENHOL JÖVEDELMI igazolást kérnek Öntől? Elutasítják hitelkérelmét? Megtaláljuk Önnek a legjobb megoldást, a legalacso­nyabb kamatok mellett. Forduljon hozzánk bizalommal. Szakszerű ügy­intézés. Tel: 20/951-6972. OTP jelzáloghitelek teljes körű, ingyenes ügyintézése. Hitelkiváltás, adósságrendezés. Tel: 20/428-9321. PÉNZBEHAJTÁS, KÖVETELÉS-kezelés felsőfokon, legális eszközök és mód­szerek igénybevételével, rendkívül hatékony módon, sikerorientált javadalmazás, Costella Behajtó Iro­da. Szakmai tudásunk és tapaszta­latunk az Ön kintlévőségeinek vissza­szerzésében nyújthat hathatós segít­séget. Tel: 30/9356-808., www.costella.hu._ Sokféle hitele van? Magasak a rész­letek? Mégis kevés a pénze? Hívjon, segítünk! Hitelkiváltás, adósságren­dezés, személyi és jelzáloghitelek j -szakszerű ügyintézése. Tel: ! 30/215-1628, 20/9686-721._____ SZEMÉLYI HITEL passzív BAR-osok­nak, folyószámlával, munkáltatóival 2 nap alatt. Nyugdíjasoknak 65 éves korig folyószámla és kezes nélkül azonnal is. Tel: 70/701-5693, | Tel: 70/526-1048 VÁLLALKOZÓK, CÉGEK árbevétel­engedményes, fedezet nélküli hitelezése. Kezdőknek isi Lízing, áthidalás, faktoring. BAR-osoknak isi Pályázatírás. Ingyenes tanácsadás! Tel: 52/319-282, 30/985-0079 OKTATÁS Kereskedő és vendéglátó tanfolyam indul Miskolcon. Oktatás szombat du. Részletfizetés. Zenit Bt. Érd.: 46/359-860 20/994-1172. _59651 Autósiskolánkban gyorsított tan­folyamok indulnak folyamatosan. Moped 30 E Ft, Motork.pár 65 E Ft, Szgk. 65 E Ft, B+E 60 E Ft, Tehergk. 90 E Ft, Nehézpk. 60 E Ft, Autóbusz 120 E Ft. Belföldi személyszállítói, árufuvarozó 19 E Ft. Részletfizetés, tí­pusválasztási lehetőség. Miskolc, Király 25. 46/358-080, 30/6233- 117. Nyt.sz. 05-0034-05. www.avasautosiskola.nl.hu 53092 r ZSOLDOS LAJOS és ZSOLDOS LAJOSNÉ sz. Schmidt Katalin Sajóbábonyba 30. házassági évfordulójuk alkalmából jó egészséget, sok boldogságot kíván szerető édesanyjuk 65401 VÁRADI MIKLÓS Sajópetri 50. születésnapod alkalmából szeretettel köszönt: feleséged, lányod, fiad és \_______családja, Zsolti 1.4, 2002. 12., klíma, szervokormány, központi zár, elektromos ablak. 10% befizetéstől 120 hónapra 17 234 Ft/hó. Tel.: 42/597-666. 1.2,2003.11., szervokormány, központi zár, elektromos ablak. 0 Ft befizetéssel 21678 Ft/hó. Tel.: 42/59-89-59. 1.9 diesel, 2004. 07., klíma, szervokor­mány, központi zár, elektromos ablak, elektromos tükör, 2 légzsák, 0% befizetéstől 120 hónapra 46 554 Ft/hó. Tel.: 42/597-666. 1.1. 2004. 09., AHS, 2 légzsák, rádiós magnó. 0 Ft befizetéssel 17 120 Ft/hó. Tel.: 42/59-89-59. Ar: 1299 000 Ft helyett 1149 000 Ft DAEWOO KALOS AR: 1 349 000 FT 0.8, 2003.04., inditásgátló, elektromos fényszórómagasságállítás, rádiós mag nó. 115 000 Ft befizetéssel 16 460 Ft/hó. Tel.: 42/59-89-59. Ár: 1249 000 Ft helyett 1049 000 Ft Ar: 1 399 000 Ft helyett 1299 000 Ft OPEL VIVAR0 Ar: 3 500 000 Ft helyett 3149 000 Ft Az Inform Média Kft. a regionális újságpiacon tevékenykedik, a nyomtatott és az on-linc média területén piacvezető Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szaboles-Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. Tapasztalt Cs kezdő szakemberek jelentkezését is várjuk! Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, küldje el magyar és angol nyelvű írásos pályázatát június 18-ig a következő e-mail címre: EGYÉB ELADÁS Széni Dió- és darabos szén házhoz szállítással megrendelhető! Érd.: 20/958-0347; 70/256-9672. 61181 Tüzelőanyag-akció! Dió-, darabos szén, tűzifa megrendelhető! Tel.: 06- 20/205-1736 65438 AUTÓS APRÓ rendszergazda pozíció betöltésére keres munkatársat. Feladatok: • felhasználók támogatása, • felhasználói gépek karbantartása, • szerverek karbantartása, üzemeltetése, • részvétel az informatikai rendszer fejlesztésében. Elvárásaink: • Windows 2003 Server, MS Exchange Server Ismerete, • Linux. FreeBSD ismeretek, • hálózati (WAN/LAN) ismeretek, • hardveres tapasztalat, • jó angolnyeiv-tudás, • tanulási, önfejlesztés! készség és hajlandóság, • készség a csapatmunkára, • önállóság, rugalmasság. Előnyt jelent: • hasonló munkakörben szerzett gyakorlat, • Lotus Notcs ismeretek, • megváltozott munkaképesség, • B kategóriás jogosítvány. Kínálunk ezért: • nyitott, fiatal munkahelyi légkört, • sokrétű, változatos tevékenységet, • feladathoz mért fizetést. MUNKAHELYET KERES Gyakorlat nélküli, mérlegképes könyvelő Tiszaújváros vagy Szerencs területén részmunkaidős állást keres. Minden megoldás érdekel, kivétel üzletkötés. Tel.: 30/9535-812. 65104 Szerencs ill.30 km-es körzetéből keresünk művelődési házban árusításhoz házaspárt. Fizetés min.110 E Ft/hó/fő. Jelentkezés: 06- 30/243-7788 SMS számon, a helységnévvel. _____ 65325 ÉSZAK MAGYARORSZÁG Inform Média Kft. Molnár Gabriella E-mail: gabriella,molnár®inform.hu Szerencs és környékéről tar­goncavezető munkatársakat keresünk elektromos targonca vezetésére több műszakos munkarendbe szerencsi munkahelyre. Érd.: Trenkwalder-Multi- man Kft. Miskolc, Széchenyi u. 26. 1/4., Tel.: 46/504-364. 65148 Miskolci székhelyű, személyszállítás­sal foglalkozó cég gyakorlattal és taxi- gépkocsi-vezetői igazolvánnyal ren­delkező taxigépkocsi-sofőrt keres, napi 8 órás, bejelentett munkakörre. Érd: 46/505-268 _______65221 Gyakorlattal rendelkező szak­képzett, pályakezdő, idegen nyelvet beszélő felszolgálót kiemelt bérezés­sel felveszünk. Jelentkezés: Halász­tanya Étterem vezetőjénél 10 és 14 óra között Miskolc, Mélyvölgy u. 15. 65230 Országos biztosítási alkusz cég gya­korlattal rendelkező biztosítási és hitelüzletkötőt, valamint partner hitelirodákat keres. 70/319-3430. e-mail: potazsolt@pannonsafe.hu 65321 Lovak mellé embert keresünk Miskolcon ottlakással. Telefon: 30/460-6660. ___ 65330 Pultoshölgyet keresek avasi sörözőbe hosszú távra. 30/504-93-47. 65435 Miskolci szórakozóhely pultos munkakörbe keres jelentkezőket. Érd.: 20/940-27-97.____ 65614 Munkatársat keresek általános épületkarbantartői munkára B kategóriás jogosítvánnyal, lehetőleg az Avas-délen, vagy közelében lakót. Érdeklődni: 8-15 óráig. Tel: 30/224-0686. 64521 Intenzív, azonnal induló angol kezdő tanfolyamra jelentkezzen most 5000 Ft-os bonusszal! 46/413-126. Nysz.: 05-0232-04. 64906 MUNKAHELYET KÍNÁL OSO/AGOf. ALUüPíWAí. Axon Kft. felvesz gödöllői telephelyre, két műszakos betanított munkára 18 év feletti nőket, szállás és utazás ingyenes. Telefon: 22/505-437. 62223 Bébiket várunk fotózásra 3 hónapos kortól, modellkedés vagy csak egy­szeri po rtfól I óf otózá s? Jelentkezzen castingra: hívja 70/538-6246-ot vág/ abcmarkets@t-online.hu. 64423 Szakácsokat keresünk budapesti melegkonyhás kávéházba. Tel.: 20/316-34 77. 65328 A Hankook Tire Magyarország Kft. gyárába keresünk fiatal munkavál­lalókat betanított gépkezelőnek. Elvárt végzettség: érettségi. Kiemelkedő bérezési Érdeklődni lehet: 09.00-16.00 között a 30/4-363-299 számon _ 64969 Kőművest keres miskolci kft. azonnali belépéssel, miskolci munkavégzésre. Érd.: 46/340-624._________65236 Miskolci telephelyre vagyonőröket keresünk. TeL: 30/228-8530. 65279 Diákmunka Jászberényben! 18 év feletti diákoknak jelentkezését várjuk könnyű fizikai munkára azonnali kezdéssel, szálláslehetőséggel! Tel.: 57/503-225, 30/684-8356 H-P 10-16 óráig. _ 64963 CNC eszterga- és marógépkezelo munkatársakat keresünk azonnali belépéssel. Jelentkezés személyesen Hankovszki Tamás termelésvezetőnél. Ross Mould International Kft. 3527 Miskolc, Besenyői ül 10. Tel: (461-500-400

Next

/
Thumbnails
Contents