Észak-Magyarország, 2007. június (63. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-14 / 137. szám
2007. június 14., csütörtök AKTUÁLIS / SZÓLÁSTÉR /4 A NAP ELŐFIZETŐIÉ 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 Sedliczki József Méra (ÉM - SFL) Sedliczki József nem tudja megmondani, pontosan mikortól előfizetője lapunknak.- Harmincnyolc évvel ezelőtt kerültünk össze a kor már hozta a postás j a szülői házban is ezt böngészte a család - sorolja. - Nem rossz, hogy a lap helyi terjesztője már nagyon korán itt van az újsággal, így rögtön van mihez nyúlni, miután kiengedem a baromfikat. A reggeli kávé mellett mindent átböngészek, persze a sporttal kezdem, különösen a hét elején, mert a hétvégi sporte, seményekről ez a terminus ad jó összefoglalókat. Ám ne gondolja, hogy ezzel végeztem, jön a térségi beszámoló, a kül- és belpolitika, egyszóval mindenevő vagyok. Nem tudok rangsort állítani a rovatok között, egyformán leköt minden. Annak ellenére, hogy a televízióban figyelemmel kísérem a híradókat, a nyomtatott sajtó is érdekel, hiszen ez az újság mégiscsak többet foglalkozik a pátriával. Ami bosszant viszont, hogy a mozaikjátékokat bevitték a Vasárnapi Északba is, így ma már nem tudok teljes feladatmegoldásokat beküldeni - mondta Sedliczki József, miután átvette a hűségéért kisorsolt ötezer forintos vásárlási utalványt. A nap előfizetője akciónkról Miskolc (ÉM) - A nap előfizetője-portréval mindennap találkozhatnak lapunk olvasói. Ezzel a kezdeményezésünkkel a régi előfizetőinknek, hűséges olvasóinknak szeretnénk meghálálni azt, hogy lapunkat választották. A hűséges olvasóinknak ajándékutalványnyal köszönjük meg, hogy több évtizede olvassák és előfizetik az Észak-Magyaror- szágot. Cikkek, információk megyénk életéből ! Akik a ■ A zsűri tegnap döntött, megvannak gyermeknapi rajzpályázatunk nyertesei. Miskolc (ÉM - KHE) - Sokáig válogatott tegnap a gyermeknapi rajzpályázatunkra beérkezett rajzok között a zsűri két tagja, Fekete Tünde és Csehné Gyöngy Eszter, mindketten a miskolci Hunyadi Mátyás Általános Iskola rajztanárai. Azonban örömmel tették, hiszen nagyon sok szép alkotás örvendeztette meg őket. Gazdag élmény- Gazdag gyermeknapi élményről tanúskodnak a rajzok - mondta az eredmény megszületése után Fekete Tünde.- Nagyon jól sikerültek az állatkerti és a közös családi programot bemutató alkotások. Azt figyeltük meg, hogy elsősorban a kis településeken élő gyerekek tudták igazán színesen és bátran visszaadni a nap lényegét, és közülük is az óvodások, valamint az alsósok rajzai leptek meg bennünket. Külön dicséret jár a pácini óvodásoknak, iskolásoknak, és a tiszadorogmai óvodásoknak. A NYERTESEK Óvodások: ___________________ 1. Nagy Tünde (Tiszadorogma) 2. Lázár Anna (Kazincbarcika) 3. Fejér Sára (Pácin) 4. Sándor Péter (Kazincbarcika) 5. Almássy Anna (Miskolc) legszebben rajzoltak Munkában a zsűri, azaz Fekete Tünde (balról) és Csehné Gyöngy Eszter (Fotó: Ádám János)- Nehéz volt választani a sok szép rajz közül - fűzte hozzá Csehné Gyöngy Eszter.- Meglepett bennünket, hogy a kicsik is szépen kidolgozott, nagy alakokat ábrázoló rajzokat küldtek. Egy-két iskolás rajzán észrevettük a felnőttek segítséget, jobban szeretjük a gyerekek önálló munkáját. A felsősök munkáin az látszott, hogy nagy kedvvel és örömmel kezdtek rajzolni, de nem mindenkinek volt türelme befejezni az elkezdett alkotást. A zsűri-tagok elárulták azt is: kedvre derítette őket a rajzok egy-egy kedves részlete. Például a család mellé rajzolt cicacsalád, az apuka lelógó, lila bajsza vagy a madarakról álmodozó kisfiú. Alsó tagozatosok:__________________ Felső tagozatosok: _________ 1. Kerekes Kristóf (Miskolc) 1. Drótos Diána (Sajópetri) 2. Árvái Gergő (Pácin) 2. Móré Anna (Pácin) 3. Sándor Zsuzsanna (Kazincbarcika) 3. Bujnóczki Bíborka (Gibárt) 4. Szolnoki Karina (Miskolc) 4. Fazekas Noémi (Miskolc) 5. Bácsalmási Márk (Tiszalúc) 5. Eperjesi Evelin (Gibárt) Különdíjat nyert: Kapus Zoltán (Mezőcsát) Díjkiosztó ünnepségünket június 21- én, csütörtökön délután 3 órakor rendezzük szerkesztőségünkben (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet). NAPI ÜZENET Árvái Istvánná olvasónktól Ha ’valamely gondolat soká érlelődik benned, semmivé lesz. ' Megrohad, mint gyümölcs a fán ISMERETLEN ff NE FELEDKEZZÜNK MEG RÓLA Hamarosan Amold, Alida Miskolc (ÉM) - Bizonyára sokan vannak úgy, hogy elfeledkeznek a szeretteik, barátaik névnapjáról. Emlékeztetőnk ennek elkerülésében nyújt segítséget. NÉVNAPMENÜ Június 15. Jolán, Vid Június 16. Jusztin Június 17.Laura, Alida Június 18.Arnold, Levente Június 19.Gyárfás Szeretné jókívánságait SMS-ben elküldeni és a Észak-Magyaror- szágban, valamint a Borsod Online-on megjelentetni? SMS-ét kezdje így: ejk, majd hagyjon egy szóközt, és irhátja is jókívánságát, üdvözletét szeretteinek, Ismerőseinek. Példa: ejk Sok boldog névnapot kívánunk a miskolci Kovács Pálnénak. Böbéékl Üzenetét a következő emelt díjas számra (160 Ft+áfa) küldje: 90/612-222. A trágár, obszcén, a hatályos jogszabályokat, az Inform Média üzletszabályzatát vagy a közerkölcsöt sértő SMS-ek nem kerülnek megjelentetésre, az emelt díjas SMS árát nem térítjük vissza. A formai hibát tartalmazó SMS-eket nem jelentetjük meg, ezek díját pedig nem térítjük vissza. A szolgáltatás részvételi feltételeinek változtatási jogát az Inform Média fenntartja. Az életünk. Naponta SMS-ét-f G SZÓLÁSTÉR GLVASÓINK LEVELEIRŐL Harmadszor. Miskolcon az idén májusban harmadszor rendezték meg a Lakásvásárt, ahol ezúttal 33 kiállító kínálatát ismerhettük meg. (Fotó: ÉM-archiv) J Csak a cím stimmelt Az idei, májusi Lakásvásáron a Végső Ingatlanközvetítő közvetítésével eladásra kínáltak egy lakást. A Végső Ingatlanközvetítő standnál kérésemre (nevem, címem és telefonszámom megadására) megkaptam a címet. Egy hét után sikerült otthon találnom egy hölgyet (akiről aztán kiderült, hogy albérlő), és 9,83 M Ft-ot kért volna a lakásért, noha 6,9 M Ft volt a közvetítői lapon. Furcsa viselkedés A lákás tényleg jó állapotú volt, de zavart a fura viselkedés. Kiderült, hogy tavaly ősszel egy hónap alatt hárman adták-vették a lakást - legalábbis a hölgy elmondása szerint. (Megkérdeztem a Földhivatalban, kinek a nevén van az ingatlan). Bementem az ingatlan- közvetítő céghez, beszéltem Végső úrral, akit nem lepett meg a dolog. Azt válaszolta, máskor is előfordult, hogy a tudtuk nélkül eladták az ingatlant. Azt mondta, hogy utánanéznek, és ezzel lepasszolt. Nem hiszem, hogy kb. 8 hónap alatt nem volt más érdeklődő. Én másfél évig foglalkoztam ingatlan- közvetítéssel, de ilyen szertelen, maffiára utaló ügy nem történt. Miskolcon eddig nem is hallottam ilyet, pedig vannak közvetítő ügyvéd ismerőseim. Kérem a leendő vásárlókat, hogy saját érdekükben vigyázzanak, a hatóságok pedig ne legyenek elnézőek mert nem pár forintról van szó. Itt meg kívánom jegyezni, hogy legjobb tudomásom szerint pontosan az ilyen csalások elkerülése érdekében alakult az Ingatlanközvetítő Szövetség, melynek a Végső Ingatlan- közvetítő is tagja, és kb. 50 miskolci közvetítő közül ők a legrégebbiek közé tartoznak. NÉV ÉS cím a szerkesztőségben Köteles lett volna Megkerestük a Végső Ingatlanközvetítőt, ahonnan a következő választ kaptuk: „Az említett ingatlanra tavaly május 17-én kaptunk értékesítés céljából megbízást az akkori tulajdonostól, aki telefonos elérhetőséget nem adott. Értesíteni csak levélben tudtuk az esetleges érdeklődőkről, vagy ha ő keres bennünket. A megbízási szerződés érvényességi ideje a megbízástól kelt egy év, illetve ezen belül az eladás időpontja. Megbízásunk értelmében az eladó köteles a megbízást felmondani az adásvételi szerződés megkötését követő 48 órán belül. Amikor a levélíró részére kiadtuk a címet, még nem volt tudomásunk arról, hogy a megbízónk időközben már értékesítette az ingatlant. Az azóta eltelt időben lejárt a megbízási szerződés. A levélíró bejelentése alapján az ügyet kivizsgáltuk. Az ingatlant megbízónk 2006. június 06-án értékesítette (erről bennünket nem tájékoztatott). Az akkori vevő 2006. november 13-án tovább értékesítette a lakást a jelenlegi tulajdonosnak. A két vevő egyikével sem kerültünk a tranzakciók során kapcsolatba. A tudomásunkra jutott információk alapján nincs okunk csalást, illetve maffiára utaló magatartást feltételezni. Egyszerűen megpróbálták az ingatlanközvetítőt kijátszani. „Csak” elmulasztotta Megjegyzem, hogy az ingatlant nem mi közvetítettük ki az első vevőnek. Ezért az eladó „csak” a bejelentési kötelezettségének nem tett eleget, fenntartva annak látszatát, hogy az ingatlan még eladó, és ezzel okozta ezt a kellemetlen helyzetet. A továbbiakban, mint a Miskolci Ingatlanközvetítő Szövetségének tagja, megjegyezni kívánom, hogy a Szövetségünk továbbra is szűrőként működik a tisztelt eladók és vevők között a jogügyletek során, a nagyobb biztonság érdekében. Végső Tibor, cégvezető Nevek, címek Olvasóink talán furcsál- ják, hogy nevek, címek nélkül hogyan bogozható ki egy ilyen ügy. Természetesen az Ingatlanközvetítő a nevek, címek, időpontok ismeretében tudta kivizsgálni a történteket. Mi, érthető okokból a rovatunkban nem közölhettük ezeket az adatokat, de talán fontosabbak is az általános tanulságok. Egy ilyen, ingatlaneladást szolgáló közvetítő rendszer részben a kölcsönös bizalmon alapul, és akkor működik jól, ha a megbízók pontos adatokat szolgáltatnak. Ennek hiányában a résztvevők - eladók, vásárlók, közvetítők - egyike sem jár igazán jól. A SZERK-