Észak-Magyarország, 2007. március (63. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-10 / 59. szám
2007. március 10., szombat ÉSZAK AUTÓS / HIRDETÉS /15 Késik az értesítő EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI: Az eddigi legnagyobb motorkiállítást rendezték Budapesten Budapest (FH) - Jövő szerdán jár le a súlyadót felváltó teljesítményadó fizetési határideje. A többség már megkapta az értesítőt, mennyit kell fizetnie, körülbelül 130 ezer jármű tulajdonosának azonban várhatóan csak hetek múlva küldik ki a levelet, bírságtól azonban nem kell tartaniuk. Esetükben azért csúszik a fizetési meghagyás, mert autójuk, motorjuk forgalmijából nem derül ki a teljesítmény, így azt a közlekedési hatóságnak motorszám alapján kell megállapítania - 3 hónap alatt 1 millió jármű vizsgálatával végeztek, több mint 100 ezer még hátravan. Olcsó autót ígér a Fiat Genf (MTI) - A feltörekvő piacoknak, azaz Kelet-Európának is szeretne olcsó autókat kifejleszteni a Fiat. Sergio Marchionne cégelnök a genfi autószalonon beszélt erről, megjegyezve, hogy a Renault kifejlesztette Logan nyomdokain szeretnének járni az újdonság megalkotásában. Az elnök megerősítette, hogy egy már az olcsó autók kategóriájába sorolható modelljük, a Palio továbbfejlesztése lenne. Az elmúlt hetekben Marchionne már beszélt az új olcsó Fiat kocsiról, de ezt indiai járműipari partnerükkel, a Tatával összefüi gésben említette, hogy vele készítenének új olcsó autót. Túl öreg a bolgár autópark Szófia (MTI) - Bár egyre több bolgár engedhet meg új autót magának, Bulgáriában az autóállomány átlagéletkora 17 év: az elöregedett autópark 5 éves átlagos uniós jármüélet- korral áll szemben. Bulgáriában csak a járművek 5 százaléka esik az 5 év alatti kategóriába. Bár az autóimport az év eleji csatlakozás óta jelentősen nőtt Bulgáriában, két hónappal az EU-csatlakozás után még mindig bizonytalanság uralkodik azzal kapcsolatban, milyen dokumentumok szükségesek az unión belül történő autóvásárláshoz. A Honda hatalmas „utazóhajója" sokakat késztetett fotózásra Megérkezett hazánkba a háromkerekű robogó (Fotók: urí) A Kawasaki Ninja előtt sokan megálltak csodálkozni Főszerepben a lámpa Néhány különleges motort is láthattunk FORD VAGÉP Miskolc, 26-os sz. főút kivezető szakasza, tel.: 46/502-088 Az útépítés alatt is nyitva! 1998-as, rm, ind.gáltó, vonóhorog, Ár: 599 000 Ft. Suzuki Alto 11 GL 2004. 11. havi, szervó, légzsák, metál, ködlámpa. Ár: 1 140 000 Ft Ford Transit 2.5 D 2000-es, szervó, rm, ind.gátló, Ár: 999 000 Ft + áfa Fiat Ducato 2.8 TDI 1999-es, szervó, rm, ind.gátló, 7 személyes, Ár: 1 590 000 Ft + áfa Mitsubishi Carisma 1.6 16 V Jubileum 2002. 11. havi, szervó, ABS, klíma, j el.ablak, el. tükör, kp. zár, rm, riasztó, 4 légzsák, balesetmentes, szervizkönyv, ind.gáltó, Ár: 2 199 000 Ft. Ford Escort 1.6 CLX 1999, szervó, klíma, el. ablak. kp. zár. rm. légzsák, szervizkönyv, ind.gátló. Ár.: 950 000 Ft Kozma Autó, tel.: 46/506-790, 46/506-791, 30/229-8200 Renault Megane Berliné 1.4, 16V, 2003. 08. szervó, el. ablak, el. tükör, kp. zár, rm, ind.gátló, klíma, ABS, 6 légzsák, kihangosító, Mo.-i. Ár: 1 799 000 Ft Skoda Fabia 1.4 Classic 2003-as, szervó, rm, ind.gátló, légzsák, Mo.-i, kihangosító, Ár: 1.299.000 Ft Opel Astra F 1.6 Caravan, 2002-es, szervó, el. ablak, el. tükör, kp. zár, rm, ind.gátló, légzsák, Mo.-i, Ár: 1 099 000 Ft Ford Focus 1.8 2000-es, szervó, el. ablak, el. tükör, kp. zár, rm, ind.gátló, ABS, légzsák, Mo.-i, szervizkönyv, napfénytető, Ár: 1.299.000 Ft Suzuki Ignis 1.3 GLX 2004-es, szervó. ABS. klíma, el.ablak, el.tükör, kp.zár, rm., 4 légzsák, balesetmentes Ár: 1 599 000 Ft Több szín, több darab. Ford Mondeo 2.0 TDI Trend 2004., szervó. ABS. el.klíma, el.ablak, el.tükör, kp.zár, rm. légzsák, szervízkönvv, dízel, mo-i, ködlámpa. Ar: 2 999 000 Ft 2004., szervó el.tükör, kp.zár, rm, CD, riasztó, 6 légzsák, balesetmentes, mo-i. Ár: 2 299 000 Ft Renault Megane Classic, 2000-es, szervó, el. ablak, kp. zár, rm, ind.gátló, metálfény, klíma, ABS, légzsák, Mo.-i, szervizkönyv, Ár: 1 299 000 Ft Suzuki Swifí 1.0 2002-es, el. ablak, el. tükör, kp. zár. ind.gátló, metálfény. légzsák, Mo.-i, szervizkönyv. Ár: 799 000 Ft Renault Twingo 1.2 Expression, 2002., el. ablak, el. tükör, kp. zár, rm, 2x légzsák, ind.gátló, mo.-i. Ar.: 1 009 000 Ft Renault Megane 1.5 DCI 2004. 09. havi. szervó. ABS. klíma, el.ablak, el.tükör, kp.zár, rm, légzsák, balesetmentes, szervizkönyv, ind.gátló, dízel, sötétedést érzékelő. Ár: 2 799 000 Ft Nissan Balogh, Miskolc, Középszer u. 98., tel.: 70/332-0006 Volkswagen Polo 60 Comfortline 2001 -es, RM, immo, kp.zár, 2 légzsák, «H. kormány, szervizkönyv, 2 el. ablak, el.tükör, ködlámpa, szervó Ár: 1 399 000 Ft 2001-es, ABS, RM, immo, kp.zár, összkerék, 4 légzsák* függönylégzsák, áll. kormány, fedélzeti computer, klíma, tempómat, 4 el. ablak, 17” alukerekek, ködlámpa, riasztó, szervó, vonóhorog Ár: 6 999 000 Ft Nissan Almera 2000-es, ABS, CD, immo, kp.zár, 2 lézsák, 2 el.ablak, klíma, szervizkönyv, alukerekek, el.tükör, riasztó, szervó, vonóhorog Ár: 1 450 000 Ft Volkswagen Golf 2,0 PD TDI Sportline 2005-ös, végig szervizeit, női tulajdonostól Ár: 5 599 000 Ft Nissan Primera Acenta kombi 2002-es, 120 000 km ABS, CD, immo, kp.zár, 6 légzsák, áll. kormány, fedélzeti computer, digit klíma, szervizkönyv, 4 el.ablak, alukerekek, el.tükör, ködlámpa, riasztó, szervó Ár: 2 390 000 Ft HIRDETÉSEK