Észak-Magyarország, 2007. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-15 / 39. szám
2007. február 15., csütörtök ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEN • Merénylet. Robbantásos merényletben megölték az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat 11 tagját szerdán az ország délkeleti részén, amely a biztonsági erők és kábítószer-kereskedők összecsapásának gyakori színhelye. Tárgyalnak az elmozdításáról Jeruzsálem (MTI) - Egy izraeli parlamenti bizottság szerdán a nemi erőszakkal vádolt Móse Kacav államfő (képünkön) hivatalából való elmozdításáról kezdett tárgyalni - jelentették be hivatalos források. A 25 tagú bizottság Kacav ügyvédje jelenlétében kezdte megvitatni a 61 éves elnök elmozdításának lehetőségét. A felmentési eljárás elindításához a bizottság 19 tagjának hozzájárulására van szükség. Ahhoz pedig, hogy a kneszet ténylegesen eltávolítsa hivatalából az államfőt, elengedhetetlen a képviselők háromnegyedének jóváhagyása. Ilyen lépésre Izrael történetében első alkalommal kerülne sor. Elnök lett Asgabat (MTI) - A szavazatok 89,23 százalékával február 11-én Türkmenisztán elnökévé választották az eddigi ügyvezető államfőt, Gurbanguly Berdimukhammedo- vot. Berdimukham- medov ötéves hivatali időszakra a tavaly december 21-én elhunyt Saparmurat Niyazov örökébe lép. Oroszország a „legszorosabb együttműködésre" törekszik Türkmenisztánnal - erősítette meg a moszkvai külügyminisztérium az új türk- mén államfő, Gurbanguly Berdimuk- hammedov asgabati felesketése után. Molnár Lajos a vizitdíjról: Nincsenek illúzióink Budapest (MTI) - „Nincsenek illúzióink, tudjuk, hogy nem mindenki készült fel, és nehéz elfogadtatni azt a tényt, hogy ezután orvoshoz fordulás esetén háromszáz forintot kell fizetni” - fogalmazott Molnár Lajos szakminiszter tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón, a vizitdíj csütörtöki bevezetésé- Molnár Lajos vei kapcsolatban. Hozzátette: „nem megszokottá kell hogy váljon a fizetés, hanem eredményt kell hoznia”. Mint mondta, a díj bevezetésétől azt várja a tárca, hogy csökkenjen az indokolatlan orvoshoz fordulás és kevesebbszer adjanak hálapénzt az orvosoknak. Molnár Lajos úgy látja: azokban az intézményekben lehetnek zavarok, amelyek nem készültek fel a vizitdíj beszedésére, de a kórházak és háziorvosi rendelők többsége megtett mindent a zökkenőmentes bevezetés érdekében. Továbbra is elutasítják Budapest (MTI) - A Fidesz továbbra is elutasítja a vizitdíj minden formáját - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa, aki szerint a betegek és az egészségügyi ellátórendszer is bajban lesz, ha bevezetik ezt a „lakossági sarcot”. A kormányzatnak még van 10-12 órája arra, hogy az egészet visszavonja - hangsúlyozta tegnap a politikus. Mikola István szerint a vizitdíjról megjelent újsághirdetésekre és kommunikációra 220 millió forintot költ a kormány, ami azt jelenti, hogy az első 733 ezer beteg vizitdíja finanszírozza ezeket. Mikola István Milliárdok a zászlóshajóra Budapest (MTI) - A XXL század iskola elnevezésű zászlóshajó programra 270 milliárd forint, a pólusprogramra 600 milliárd, a hátrányos helyzetű kistérségek fejlesztésére 120 milliárd forint áll rendelkezésre a következő hét évben. Ezt mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiz- tos szerdán Budapesten azon Bajnai Gór on a sajtótájékoztatón, amelyen Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel, valamint Magyar Bálinttal, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület alelnöké- vel együtt a zászlóshajó programok költség- vetését, illetve a XXL század iskolaprogram fejlesztéseit ismertette. Megerősített kapitányságok ■ „Cinikus feltételezés, hogy a kormánynak érdeke a rendőrpalota elleni támadás." Budapest (ÉKN - SzP) - Van tanúja a Teve utcai rendőrségi székház ellen keddre virradó éjjel elkövetett támadásnak, sőt állítólag előállítottak két embert - egy férfit és egy nőt. Szélsőségesek? Ez utóbbi értesülést a rendőrök a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kommentál>!....................................................................................... A nyomozók elképzelhetőnek tartják, hogy egy szélsőséges csoport akciójáról van szó. Horváczy Emese ................................................................................*1? ták. Az azonban biztos, hogy a hatóságok folytatják az adatgyűjtést és állampolgári segítséget várnak. A helyszíni szemle adatainak elemzése mellett a nyomozók vizsgálták a rendőrszékház és más, környékbeli intézmények térfiff ............... Mindig vannak olyanok, akikre hat az utánzás lehetősége. Bene László ....................................................n gyelő kamerái által rögzített képeket. Úgy tudjuk azonban, hogy ezek a felvételek a rossz időjárási viszonyok miatt nem szolgáltak használható adatokkal. Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője elmondta, kilenc vonalon vizsgálják az esetet, mindegyiken külön csoport dolgozik. A szóvivő szerint a nyomozók elképzelhetőnek tartják, hogy egy szélsőséges csoport vagy egy szervezett Helyszínelés a lövöldözés után bűnözői kör akciójáról van szó, de azt sem zárják ki, hogy valaki így gondolta megtorolni a rendőrségen vélt vagy valós sérelmét. A rendőrség egy ingyenesen hívható zöld számot (80/201-295) hozott létre az állampolgári bejelentésekre. „Cinizmus” A főpolgármester várja a BRFK vezetőjének beszámolóját a lövöldözésről. Demszky Gábor szerint nem kizárt, hogy a politikánák nincs köze a bűncselekményhez. „A Kossuth tér átalakításáról szóló terveket nem befolyásolja a rendőrséget ért támadás” - tette hozzá. A miniszterelnök eközben cinikusnak, rosszindulatúnak és a közbizalmat rombolónak nevezte a feltételezést, mely szerint a kormány húzna hasznot a rendőrpalota qjleni támadásból. Az ilyen feltételezéseket a „magára valamit adó demokrata (Fotó: MTI) visszautasítja” - mondta Gyurcsány Ferenc a közrádiónak nyilatkozva. Nyíltan egyébként senki nem mondta ki, hogy a kormány lenne a támadás haszonélvezője, Si- micskó István (KDNP) csak furcsának nevezte a történteket, míg Varga Mihály (Fidesz) arra emlékeztetett, hogy a kormány már többször jelentett be terrorveszélyt. Elkapták a fenyegetőt Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy, az interneten megjelent videofelvételen politikusok és rendőrök elleni támadásról beszélt - közölte a BRFK szóvivője, Jármy Tibor. A múlt héten közzétett felvételen két férfi szerepel, mindkettőt azonosították. Egyiküket, egy 38 éves vecsési férfit, tegnap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte, hogy ő szerepel a felvételeken, ám hozzátette: azok készültekor ittas állapotban volt, és nem emlékszik semmire. A férfit visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntettel gyanúsítják. A másik férfi ellen országos körözést rendeltek el. A támadás után nagyobb a védelem mindenhol Nemcsak a Teve utcai rendőrpalotának, hanem az ország összes rendőrkapitányságának a védelmét megerősítették a keddi támadást követően - közölte Bene László altábornagy. Az országos rendőrfőkapitány elmondta, körlevélben hívta fel a megyei rendőrfőkapitányok és a városi rendőrkapitányok figyelmét a rendőrségi objektumok fokozott védelmére. A konkrét intézkedésekről minden rendőrparancsnok saját hatáskörben dönt. „Nem attól kell félni, hogy szervezett csoportok követnek el támadást, inkább a kiszámíthatatlanság, a váratlanság jelenti a legnagyobb veszélyt - indokolta döntését Bene László. - Mindig vannak olyanok, akikre hat az utánzás lehetősége, a legkülönfélébb motivációkkal: akár középpontba akarnak kerülni, akár valamilyen egyéni sérelmük van” - mondta. Keret az egészségügyre Budapest (MTI) - Száz- nyolcvan millió eurós keretre pályázhatnak azon kistelepülések, amelyeknek egészség- ügyi hálózata elmaradott - jelentette be az egészségügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A kormány szerdai ülésén fogadta el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, amely a hátrányos helyzetű települések alapellátásán kíván javítani a mintegy 50 milliárd forintos pályázati lehetősséggel - mondta Petíció Lendvai Ildikónak Budapest (MTI) - A Kossuth téri tüntetők követeléseit tartalmazó petíciót adott át Gon- da László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője Lendvai Ildikónak, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szerdán. A tüntetők képviselője elmondta: a találkozót azért kezdeményezték, hogy „a szükség- állapot veszélyét” elkerüljék, és megbeszéljék, hogyan lehetne csökkenteni a hónapok óta tartó „politikai feszültséget” a tüntetők és a kormánypárt között. Gonda László szerint követeléseiket Lendvai Ildikó továbbítja a frakciónak. Molnár Lajos. A pénzből háziorvosi és gyermekrendelők, védőnői központok épülhetnek, prevencióval, szűréssel és rehabilitációval foglalkozó egészségházakat lehet létrehozni, és fejleszteni lehet az informatikai hálózatot is - emelte ki a tárcavezető. A pályázatokat ez év második felétől lehet benyújtani. 182A Kerntippek. boon.hu •Dokumentum. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (PDF, 1 MB) Megszavazott CIA-jelentés Brüsszel (MTI) - Megszavazta az Európai Parlament a szerdai strass- bourgi plenáris ülésen az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) feltételezett illegális európai tevékenységét vizsgáló ideiglenes bizottság végjelentését, amely több európai uniós tagországot azzal vádolt, hogy legalábbis titkos repülések és foglyul ejtések fölött szemet hunytak. Európa keresi a „kiszolgáltató" bűnösöket Németország A német állampolgárságú, de libanoni származású Khaled el-Masrit a CIA ügynökei tartóztatják le a müncheni bíróság engedélyével, többszöri emberrablás gyanúja miat. Kínokkal teli öt hónapig tartó fogságba kerül Afganisztánban. Különbizottsági engedéllyel szolgáltatják ki a német születésű török Murát Kurnazt, aki öt évig szenved Guantana- mo Bayben. Olaszország: Bírói engedélyek birtokában 26 amerikai állampolgárt és hat tartóztatnak le a CIA ügynökei. 2003-ban a muszlint vallási vezetői, Hasz- szán Musztafa Osza- ma Nászrt rabolja el Abu Omar. A múlt héten egyiptomi börtönéből szabaduló Abu Omar be akarja perelni az olasz miniszterelnököt, Silvio Berlusconit. Spanyolország: Magasszintü nyomozást folytatnak a CIA illegális tevékeny- - titkos repülések - ellen. Nyomozás folyik a román parlamenten belül és a portugál legfőbb ügyész ellen is. Feltételezett titkos börtönök és transzferhelyek Műveleti parancsnokság® Üzemanyag-felvétel líül Az Európai Tanács tagjai Őrizetben tartás [] Fogvatartó hely (ÍS8 Állítólagos műveleti helyek Svédo.: Stockholm i| r Németo.: Frankfurt, Ramstein Anglia: I ....i±S . , *:' £ / / ~ Csehország: Prága Prestwick , Írország: / 'JJ Shannon___ Olaszo.: Aviano ** Spanyolo.: Pali de Mallorca __ Santa Maria Marokkó _ Rabat HM-' nxV rh® íj { * \ Lengyelország -Románia: Bukarest, Temesvár Macedónia r Azerbajdzsán: Baku Üzbegisztán Tasiként Gambia Algéria Olaszo. Bosznia Görögő. Ciprus Afganisztán Pakisztán Banjul Algír Róma Tuzla Athén Larnaca Kabul Iszlámábád © GRAPHIC NEWS