Észak-Magyarország, 2007. január (63. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-30 / 25. szám

2007. január 30., kedd ÉSZAK MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 Nyolc plusz kétszer kettő Miskolc (ÉM) - A hétfői közgyűlési ülé­sen Börzsei Tibor, az MVK Zrt. igazgatója (képünkön) számolt be a tömegközlekedés átszervezésével kapcsolatos tapasztaltakról, s a finomítá­sokról. (E finomítások nem kis részben a lapunk által szerve­zett fórumon elhangzottak nyo­mán történtek.) Az igazgató el­mondta: már január 3-án tett olyan intézkedéseket a közlekedési vállalat, amelyek az utasszámnak megfelelően a jára­tok sűrítését eredményezte. Azóta 500 észre­vétel érkezett az MVK-hoz az utasoktól. „Ezek közül nem volt mindegyik érdemi - hangsúlyozta Börzsei Tibor. - Olyan hozzá­szólásokkal, hogy állítsuk vissza a régi köz­lekedési rendet, nem tudtunk foglalkozni.” Február elsejétől az utasok igényei szerint új menetrend lép életbe: 8 vonalon sűrítik a járatokat, 2-n az indulási idők változnak, újabb 2-n a járatok csatlakozását hangolták össze. Amennyiben további javaslatok érkez­nek a buszok megállóhelyével vagy menet­irányával kapcsolatban, az újabb változások a nyári menetrendben jelennek meg. ÉSZAK emf/ppefr.boon.hu • Közgyűlési előterjesztés a buszvonal-változtatásokról (PDF, 66 kB) CD-minőségű lehet Miskolc (ÉM) - Vitát váltott ki az a napi­rendi pont, amely a Művészetek Házába beszerelendő új akusztikai berendezés ügyét tárgyalja. Az előterjesztés lényege, hogy 80 millió forint maradt az épület átépítésére ka­pott címzett támogatásból, ezt elektroakuszti­kai rendszer beépítésére szeretnék költeni. Szabó Tamás (SZDSZ) arra kérte a polgár- mestert, hogy kezdeményezzen vizsgálatot: miért kell a hangversenyteremre még ennyit költeni, amikor az épület felújítása rengeteg­be, 800 millió forinba került. Szerinte a ter­vezés, a kivitelezés területén végzetes hiba történt. Fedor Vilmos alpolgármester kifejtette - ő maga sem elégedett az épülettel, vallotta be, de - jó minőségű a terem akusztikája, csak az említett berendezéssel CD-minőségű lehet­ne a hangzás, ezért van szükség a fejlesztés­re. S mivel a pénz megmaradt, ezért erre költené a város. Tudósítóink a tegnapi közgyűlési ülésen: Kavaleczné Hegyi Erika (balról) és Hajdú Mariann. (Fotó: Ádám János) k— ___________________________________ Í0Y DÖNTÖTTEK A KÉPVISELŐK ‘ j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j jj'j j j j jj j j j j-'j j j j j j j j j j j j -J j j'j \ így szavaztak a képviselők a hétfői közgyűlési ülésen. Az első szám az igennel, a második a nemmel szava­zók számát jelöli, a harmadik a tartózkodóké. Az Építési Szabályzatának módosítása______40 0 0 Az önkormányzat vagyonának meghatározásáról, a va­gyon feletti rendelkezési és tulajdonosi jogok gyakorlá­sának szabályairól, a vagyongazdálkodás rendjéről, a vagyonkimutatási rendszer kialakításáról szóló rendelet módosítása______________________________36 0 4 Az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadá­sáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről szóló ren­delet____________________________________27 0 13 A háztartási célú, távhő-előállítással kapcsolatos gáz­energia-felhasználás szociális támogatási rendszerének megváltoztatása miatti lakossági díjtételek 27 13 0 Javaslat az iskolai körzetek felülvizsgálatára 27 0 13 Javaslat a multifunkcionális kulturális központ elektroa­kusztikai rendszerének beszerzésére vonatkozó közbe­szerzési eljárás lefolytatására______________24 13 2 Javaslat az önkormányzat által adományozott címek és díjak odaítélésére létrehozott kuratórium megválasztá­sára_____________________________________27 2 11 Javaslat a gyermekvédelmi fejlesztési koncepció­2007-2013 időszakára___________________39 0 0 Javaslat a Miskolc Fövényszer u. 35. sz. alatt működő Napközi Otthonos Óvoda név felvételéhez 39 0 0 Javaslat a Közgyűlés 2007. I. félévi munkatervének a megállapítására 27 0 13 ÉM-INTERJÚ: A közgyűlés két legnagyobb pártjának frakcióvezetőjével Még jobb lesz a remek akusztika ■ A miskolci közgyűlés tegnapi ülésén 11 elő­terjesztést és 4 sürgős­ségi indítványt tárgyal­tak a képviselők. Heve­sebb viták nélkül. Hajdú Mariann mariann.hajdu@eszak.boon.hu EM: A közgyűlés döntött a távhődíj megemeléséről. Olyan mértékben kénysze­rültek emelni a díjat a képviselők, mint még ko­rábban soha. Igazságos le­het-e az új rendszer? Dr. Simon Gábor (MSZP): Az emelésre a kom­penzációs rendszer megváltoztatása miatt volt szükség, vagyis nem a távhő hibájából. Az új rendszer nem a szolgáltatót, hanem a fogyasztókat támogatja, mégpedig azokat, akik a jövedelmi viszonyaik miatt rászorul­tak. A jelenlegi adatok szerint a 16 ezer igénylőből 10 500-an megkapták a támogatást. Dr. Szinay Attila (Fidesz): Szerintünk épp a szocialista parlamenti képviselők idézték elő, hogy emelni kelljen. A döntés pedig igazságtalan, hiszen sok bérből és fizetésből élő rosszul jár a kompenzációs rendszer be­vezetésével. Például a fiatal pályakezdő há- . zaspárok mondjuk 140 bruttóval fizethetik a 38 százalékkal magasabb távhődíjat... EM: A Művészetek Háza címzett támogatásból épült a Béke moziból. Az előter­jesztés szerint maradt 80 millió, amit most a hang- versenyterem akusztikai berendezésének fejlesztésé­re szánták. Ennyire rossz a terem akusztikája? Dr. Simon Gábor: Nem erről van szó. A beru­házás jó volt, helyes volt. Megoldotta a szim­fonikusok problémáját, akik már évek óta társbérletben működtek. Most inkább az a kérdés, hogy visszadjuk-e a megmaradt összeget az államnak. Mi inkább az egyéb­ként remek akusztikát tennénk belőle még jobbá... Dr. Szinay Attila: Úgy látjuk, hogy már az előző beruházással sem számolt el a városve­zetés. Felelősségük, hogy nem arra használ­ták a pénzt, amire kellett volna, s így újabb beruházásokra van szükség, hogy használha­tó legyen a hangversenyterem. Miért nem lehetett már az elején tökéletes minőségűvé tervezni? EM: A Diósgyőri Kórház igazgatója, dr. Hártó György már egy ideje be­teg. A kórház élére most - ideiglenesen - ügyvezetőt nevezett ki a közgyűlés. Miért volt erre a lépésre szükség? Dr. Simon Gábor: Kórházi belső emberrel nem tudják pótolni az igazgatót, a mostani időszak ugyanis - az egészségügyi reformok miatt - nem olyan, hogy rutinból lehetne egy kórházat irányítani. Ezért volt szükség a külső cég megbízására. A cég nem isme­retlen, sőt, épp az előző városvezetés alkal­mazta a Diósgyőri Kórház rendbetételére. . Dr. Szinay Attila: A kórház SZMSZ-e szerint intézményen belül kell helyettest találni. Ha nem vállalják? A munkáltatónak - a város­nak - munkaügyi eszközöket kell bevetnie. S ne egy 26 éves fiatalembert nevezzen ki egy jól gazdálkodó kórház élére. A kinevezésnek törvényi akadályai is vannak, hiszen a meg­bízási szerződés törvénytelen. Távhő, díjemelés, politikai csatározás Munkában a testület (Fotó: Ádám János) ■ Politikai csatározások­ra adott alkalmat a távhő díjának emeléséről szóló előterjesztés. Miskolc (ÉM) - Orosz La­jos alpolgármester összeha­sonlította Debrecen, Szeged, Pécs és Miskolc távhődíj- emelésének arányát. Ebből ki­derült, Miskolcon a legalacso­nyabb az emelés mértéke (55 százalék), lakhatási támoga­tásra viszont a legtöbbet a vá­ros adja: 2007-ben 510 millió forintot. Lenártek András (Fidesz) a támogatási rendszer igazság­talanságát hangsúlyozta.- Ma már jól látni - mond­ta -, hogy a bérből és fizetés­ből élő középréteget sújtja leg­inkább a gázáremelés és azo­kat a fiatalokat, akik lakás­hitellel rendelkeznek és gyer­mekvállalás előtt állnak. Tompa Sándor (MSZP) a panelprogram fontosságát hangsúlyozta. Adatok szerint a hőszigetelt társasházak la­kói 40 százalékos megtakarí­tást érhetnek el. Dr. Szinay Attila, a Fidesz frakcióvezetője is igazságta­lannak tartja a kompenzáci­ós rendszert, és azt is fölvetet­te, hogy növekedni fog a Mihő kintlévősége. A panelprog­ramról az a véleménye: meg­torpanás történik majd ezen a téren, mivel a panelházakban lakók nem fogják tudni vállal­ni a beruházás költségeit. A kombinált ciklusú T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) az energiatakarékosságra hív­ta föl a figyelmet, és azt kér­dezte, mikor kezdi a termelést a kombinált ciklusú erőmű, aminek az építésére már 2002- ben megnyerte a város a tá­mogatást. (Korózs András, a Mihő Kft. igazgatója későbbi válaszából kiderült: az új erőműben a technológiaszere­lés folyik, 2007 novemberében kezdi a termelést.) Dr. Simon Gábor, az MSZP frakcióvezetője az ellenzéki képviselőktől azt kérte: ne csak kritizáljanak, hanem mó­dosító javaslatokban fogal­mazzák meg javaslataikat. Dr. Szinay Attila válasza erre az volt, hogy hiába kért adatokat a szolgáltatóktól, nem kapta meg azokat. Egy átlagcsalád Juga György (Fidesz) sze­rint ekkora mértékű áreme­lést ma Magyarországon nem lehet véghez vinni. Egy átlag­család tavaly 139 ezer forintot fizetett fűtésre, 2007-ben ez az összeg 210 ezer forintra emel­kedik. Szilágyi Gizella (MSZP) a rászorulók figyelmét hívta föl arra, hogy vegyék igénybe a távhőtámogatás minden for­máját. Érdeklődjenek az ön- kormányzat szociális osztá­lyán, küldjék vissza a támo­gatáshoz szükséges igénylő­lapokat. Megjegyezte azt is: addig, amíg nem oldódik meg az adófizetés igazságossá tétele, addig a támogatást sem lehet igazságossá tenni. ISIM emtippek.boon.hu •Miskolci közgyűlési ülés 2007. január 29. (PDF) A belvárostól a Csorba-telepig ■ A napirendi pontok vitája után a képviselők közérdekű bejelentése­ket tettek. Miskolc (ÉM - KHE) - Mol­nár Péter (KDNP) észrevétele: amióta megszaporodtak a bel­városban a rendezvények, az ott élők panaszkodnak a haz­atérők hangoskodására. Káli Sándor polgármester válaszá­ban azt emelte ki: a halott bel­város helyett végre nőtt a főutca látogatottsága, de a rendezvények résztvevői nem mindig folytatnak csendes be­szélgetést. Szardínia Doszpoly Orsolya (Fidesz): A közlekedés racionalizálása csődöt mondott. A kisgyerme­kesek, az idősek és a fogyaték­kal élők számára még nehe­zebb lett a közlekedés. A bu­szok és villamosok szardíniás- dobozokhoz hasonlítanak csúcsforgalom idején, és a közlekedési vállalat olyanok­tól is pénzt kér a villamosra, akik nem is használják azt, mivel megszűnt az összvona- las bérlet. A polgármester rá­mutatott: tudták, hogy nagy felháborodást fog kiváltani a racionalizálás, de a korábbi formájában nem tudták volna tovább finanszírozni a tömeg- közlekedést. Már süllyed Szűcs Tamás (Fidesz): a 24- es busz régi útvonalán élők aláírást gyűjtenek annak érde­kében, hogy a 14H-s busz el­kanyarodjon a Kassai utca fe­lé, és ne csak a Búza térig köz­lekedjen, hanem érintse a bel­várost is. Ezzel megoldódna az idősek közlekedési problémája. Szabó Tamás (SZDSZ) azon észrevételének adott hangot, hogy a Szemere utcai, nemrég átadott díszburkolat már süly- lyedni kezdett. Káli Sándor válaszából ki­derült, a burkolatra garancia van, és mivel a határidő még nem járt le, a kivitelező kija­vítja a hibákat. A Csorba-telepen élők gond­jaira hívta föl a figyelmet Ko­vács Józsefné (MSZP), azoké- ra, akik hétvégi házakban patkányok között, vezetékes víz és szennyvízcsatorna nél­kül élnek. A városi közleke­désből is kizárták őket, mert megszűnt az oda közlekedő busz. Káli Sándor polgármester nem tudott gyors és biztató megoldást ígérni. ígéretet nem Miskolc (ÉM) - Korózs András, a Mihő igazgató­ja arról beszélt, hogy ke­vés volt az idejük arra, hogy a számlázási költsé­gekbe be tudják építeni a kompenzációt is. így fele­lősen nem tud ígéretet tenni, hogy már a februá­ri számlák tartalmazni fogják a kompenzációt is. (Korózs András megje­gyezte, ez nem csak Mis­kolcra, hanem a más nagy­városokra is jellemző.) Meg­próbálnak azonban más megoldást találni - itt a témában tartott vitafóru­munkon tett bejelentésre utalt, s ismételte azt meg - részletfizetési lehetőséget ajánlanak fel, vagy csak részszámlát küldenek ki a következő hónapra.

Next

/
Thumbnails
Contents