Észak-Magyarország, 2007. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-18 / 15. szám
2007. január 18., csütörtök RÖVIDEN Ű'C JvJC - ^ J -... • Civileknek 7 milliárd forint. A következő két évben közel 7 milliárd forint lesz a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatási forrása - közölte az alapprogram tanácsának elnöke, Németh Ferenc szerdán. NÉZŐPONT Keserű pirula, víz nélkül N. Szántó Rita ______________ rita.szanto@eszak.boon.hu Mintha egyszerre akarnák lenyeletni a sok-sok keserű pirulát, miközben a vizet jól eldugták, hogy még nehezebb legyen. Valahogy ehhez nasonlíthatóak a mostani szabályozások - illetve azok kidolgozatlansága -, amelyek a vényírást és a február közepén bevezetendő vizitdíjat érintik. Az általunk felkeresett háziorvosok ugyanis folyamatosan sorolták a kérdéseket, amelyekre nem tudták még tegnap sem a választ. A szabályozás pedig már három napja működik. Igaz csak elméletben, gyakorlatban kellene megfelelő informatikai háttér is, de az most még nincs. Van azonban plusz munka, sok kérdés, és káosz. r edig talán menne ez, ha nem egyszerre kellene minden újítást elkezdeni az orvosoknak. Szép lassan, a pontos tájékoztatással, a megfelelő szabályozási és informatikai háttérrel is okozna nehézségeket, de még sem annyit, mint így. A betegnek talán jó. Ő mégiscsak jobban jár, ha olcsóbb gyógyszert kaphat az eddigi drága helyett. Bár az általunk megkérdezettek elsősorban a szerek hatékonyságát tartották szempontnak, és nem az árát. Mert akárhogy nézzük, a legfontosabb - és legdrágább - mégiscsak az egészség. Ezért áldozunk is rá, és lenyeljük azt a fránya keserű pirulát, csak legalább .a vizet adják vissza... Ma: szakértői telefon, kerti ügyekben Miskolc (ÉM) - Ma kerti növényeink megóvásával kapcsolatos kérdésekre válaszol a lapunk által erre felkért szakértő. A „tavasz a télben” alaposan felborította a kiskertek világát is. Sok egyéb jelenség között hiányzik a növények egyenletes növekedéséhez elengedhetetlen csapadék. Mit tegyünk, hogy növényeink átvészeljék ezt a szeszélyes időszakot? Szakértőnk, Farkas Attila kertészmérnök ilyen és hasonló kérdésekre ad választ. január 18-án, i ma délelőtt! 11 és 12 óra kö-i zött az alább olvasható telefon számon. Kérdéseiket a 46/502- 900/3287-es telefonszámon tehetik fel, amelyen szakértőnk tehát csütörtökön délelőtt 11 órától fogadja hívásaikat. A Hernád 50 ezerért Miskolc (ÉM) - Jelképesnek mondható büntetésre van csak mód, ha valaki „kiszárít" egy folyót. Az „eltűnt a Hernád" híre nyomán a környezetvédelmi hatóság a napokban megvizsgálta, a folyóból engedéllyel vizet vételező cég eleget tesz-e az előírásoknak, s úgy találta: nem. Eszerint a Hernádvíz Kft. - hogy a kesznyéteni erőművet táplálja -, több vizet vételez a Hemádból (azaz kevesebbet hagy a folyóban), mint szabadna. Ám ha így van is, mindössze 50 ezer forint a kiszabható büntetés maximuma. A cég vezetőjét tegnap nem értük el - korábban azonban kijelentette lapunknak: előírás szerint működnek. ÉSZAK AKTUÁLIS /3 kipróbálják”- mondja dr. Hintalan János. Akinél fennakadást sem okoz az dr. Hintalan $ rendszer, János hiszen bejelentkezésre fogadja pacienseit. Azt azonban nem tagadja, hogy többletmunka jár az új szabályozással, 25 beteg esetén mintegy 40 perc. (Fotó: Kőhalmi Péter) lett váltani, ami panaszt okozott - mondta. Ezeket telefonon nehéz kiszűrni, ezért a betegeknek újra és újra el kell jönni a rendelőbe. Határidő Hátra van még a vizitdíj bevezetése. Ez újabb hiányosan informált terület. Mint dr. Varga Gyöngyi elmondta, továbbra sem tisztázott, kik a támogatottak, kiket lehet majd térítésmentesen vizsgálni. A határidő pedig sürget: február 15-e. ÉSZAK emtippek.boon.hu •Tájékoztatás. Az informatikai háttér késésének okáról (PDF, 60 kB) Roham helyett bizonytalanság ■ A háziorvosok még nem készültek fel, de az OEP sem: nincs informatikai program. N. Szántó Rita rita.szanto@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Még és már nincs roham az orvosi rendelőkben. Az új vényírási dr. Varga GYöngyi szabályok okozta roham elült, a vizitdíj februári bevezetése miatti újabb még nem kezdődött el. Káosz azonban így is van, hiszen a „legolcsóbb Kellemetlen volt kérni A betegek egy része úgy gondolja: itt volt az ideje, hogy ne fizessenek többet ugyanazon hatóanyagú gyógyszerért. „A magyar emberek egyébként is sokat járnak orvoshoz, sokszor feleslegesen.” - vélekedett Orosz Éva. Mint mondta: „Értelmetlen, hogy ugyanolyan medicináért több pénzt fizessen a beteg.” Szerinte az orvosok érdekeltek voltak eddig abban, hogy a drágább gyógyszert írják föl. A kispénzűeknek jobb lesz a változás, mivel most majd az orvos ajánlja az olcsóbbat, megspórolva a betegnek a kellemetlenséget, hogy ő kérje. gyógyszert a betegnek” szabály betartásához szükséges informatikai program - az OEP hibájából - nem készült el időre. A háziorvosoknak persze most is van rálátása a gyógyszerárakra, csak nem annyira komplex, mint kellene. így a betegek teljes körű tájékoztatása plusz munkát okoz, mivel előfordul, hogy a gyógyszertárat is fel kell hívni, érdeklődni.- Minden egyszerre változott, és hátra van még a vizitdíj bevezetése - mondja dr. Varga Gyöngyi háziorvos, aki szerint szükség van a reformokra, de nem ilyen ütemben. Először az alapellátást kellett volna megerősíteni, majd ezután következhetett volna ez az átalakítás - vélekedett. Az új rendszer akkor teljesíthető - folytatta -, ha az OEP fizetné egy orvos és két asszisztens bérét. Hiszen ennyi adminisztrációt nem lehet egy asszisztensnek elvégezni. A betegek is elégedetleDESZELIUK MEG Ha Önt, kedves Olvasónk érdekli, érinti a cikkünkben olvasható téma, írja meg véleményét, kérdéseit az Olvasószolgálatnak! Az olvasószolgálat telefonszámai: Beregi Mária: 46/502-900/3926 Kiss József: 46/502-900/3241 e-mail: eszakolvasoszolqigiinform.hu Levelezés: 3501 Miskolc Pf. 351 Az orvosi rendelőben nek, és a nem megfelelő tájékoztatás is zavart okoz - tette hozzá. Újra a rendelőbe Eddig is volt lehetőség arra, hogy a beteg jelezze, ha olcsóbb gyógyszert szeretne, de most, hogy kötelezővé tették, plusz teher az orvosnak. Ráadásul - folytatta - a gyógyszer lehet, hogy drágább, viszont a hatása komplexebb, mint egy olcsóbb változatának. Dr. Varga Gyöngyi egyik betegénél már előfordult, hogy az olcsóbb gyógyszerre való átállást megérezte: hasmenése, fejfájása volt. Egyszerre több medicinát kelKinek legyen olcsóbb? Dr. Hintalan János háziorvos tegnap kapta kézhez a le- -velet, amelyben az áll, hogy az OEP, az új törvény szerinti vényírási szabályok betartását lojálisán kezeli, és csak február 1-jétől tekinti azt kötelezőnek. Ennek oka az informatikai program hiánya. Az új szabályozásnak más hiányosságai is vannak, például nem egyértelmű, kinek legyen olcsóbb a medicina: a betegnek, vagy a társadalom- biztosítónak - teszi fel a kérdést a háziorvos. Éppen ezért, szerinte, a megoldás az lenne, ha a gyógyszerek támogatása fix lenne. „A körzetemben a kétnapos tapasztalat az, hogy a betegek nem ragaszkodnak a régi gyógyszereikhez, az új, olcsóbb pirulákat is szívesen MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT: Ön fizetne-e a drágább gyógyszerért?-j ’jyjfjjj ™ j jjTj'j'j tJj yfj'j Sj Tj sj’j fffj yjjyj jTj ^ ’fjj7 j-j j , -17$ jTimJ'JTO .. - jTTí ■föTTfr-jTryj agaszkodom a már bevált gyógyszerekhez, mást nem is szívesen váltanék ki. Inkább fizetem a drágábbat, arról tudom, hogy használ. agyon kevés gyógyszert szedek, inkább a megelőzés híve vagyok. De ha muszáj, inkább kifizetem a drágább, de hatékonyabb medicinát. itkán szedek gyógyszert, de én az orvosra bízom. Eddig sem kértem, hogy az olcsóbb gyógyszert írja fel, azt váltottam ki, amit ő javasolt. A gyógyszer minősége számít, nem az ára. Persze az is fontos, de annak a hatékonysága még fontosabb. Ha jobb valami, töbet fizetek érte. H a használ, nekem jó az olcsóbb gyógyszer is. Biztos nem fizetnék többet, ha tudom, hogy ugyanolyan hatékony az, ami kevesebbe kerül. Bitó LAszló (23) MUNKANÉLKÜLI Kismarton András (32) VAGYONŐR Barta Miklós (31) CSOPORTVEZETŐ Balázs László (51) KAROSSZÉRIALAKATOS Juhász Gábor (53) KORMÁNYPADKEZELÖ VILLÁMVOKS Ön szerint továbbjut-e a DKSK a Magyar Kupában? Szavazók száma: T02 2007. 01. 17. 15.46 óra Igen 78.43% Nem 21.57% Következő kérdésünk: Hajlandó-e megfizetni a drágább gyógyszer árát? I bttp ://www. bopn.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Tízévesen visszaesőként rabolt Bevétel a díjból Budapest (MTI) - A kormány 20 milliárd forint bevételre számít a február 15-től fizetendő vizitdíjból; nyolc betegségcsoport esetében nem kell a vizitdíjat megfizetni - mondta az egészség- ügyi tárca államtitkára. Horváth Ágnes közölte: a bevételt a kormány az egészségügy minőségi fejlesztésére fordítja. ■ A hatóságok tehetetlenek a tízéves fiúval, aki sorozatban követ el lopásokat és rablásokat. Miskolc (ÉM - PT) - Lépcsőházban támadott meg egy idős asszonyt egy fiú Miskolcon a minap, de a lakótársak segítségével elkapták, és átadták a rendőröknek. Ekkor derült ki, hogy az elkövető még csak tízesztendős, ezért büntetőjogilag felelősségre nem vonható. Arra is fény derült, hogy már nyolcéves kora óta bűnügyi eljárás alatt áll, és korábban elkövetett lopásai és rablásai miatt a gyermekvédelmi szakszolgálatnál helyzeték el. Most is onnan jött ki. „Kisgengszter” A főkapitányság kommunikációs irodája megfogalmazása szerint a „kisgengsztert” megfékezni nem igazán lehet. Négy évig még életkora miatt nem büntethető. A rendőröknek azt mondta, hogy megbánta tettét. Megígérte, hogy megjavul, és soha többé nem követ el törvénytelenséget. Értesülésünk szerint a fiút a gyermekotthon lakói a törvény hatálya alá eső módon leckéztették meg. Az esetről a „megregulázott” fiú szülei tettek jelentést. Csakhogy azok a fiúk sem büntethetők még életkorúk miatt.