Észak-Magyarország, 2007. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-09 / 7. szám
2007. január 9., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS /3 RÖVIDEN • Napirenden. Ózdon tavaly több megyei fenntartású középiskolát és kollégiumot vontak össze, s az önkormányzat az idén várhatóan napirendjére tűzi az általános iskolák esetleges integrációját is. • Pezsgös Bokik-újév. A megye társadalmi, politikai, gazdasági életének kiemelt szereplőit invitálta pezsgős koccintásra a megyei kereskedelmi és iparkamara, hogy folytatva hagyományos rendezvényét a helyi prominens személyiségek együtt köszöntsék az új évet. NÉZŐPONT Kényszerpálya és igazság Buzafalvi Győző buzafalvi@eszak.boon.hu Bárki felismerheti az igazságot, de legtöbbször csak a magáét. Korunkban fokozottan érvényes ez, balgaság lenne tehát kollektív bölcsességró'l beszélni, amikor még az egyéni érdekek sem adódnak össze közös akarattá. A sajó- szentpéteri iskolabezárás elleni rendkívüli szülői értekezlet sem kecsegtetett sok jóval, hiszen az egyik tábor tagjai - a Pécsi iskola pedagógusai és az iae járó gyerekek szülei - elemi csapásként fogadták azt a hírt, hogy veszélybe került az alma mater. Hiába érvelt tényszerűen a polgármester, s hiába bizonygatta az összvárosi érdekek fontosságát, erre nem voltak vevők, ezért csak részben sikerült eloszlatnia a teremben ülők kételyeit. Az önkormányzat vezetőjét sem győzték azonban meg arról, hogy fájdalom nélkül is kezelhető a 450 millió forintos hiány. A fegyverszünet persze időlegesen megköttetett, mert szerencsére azért nem fajult ellenségessé a hangulat. Úgy tűnik, hagytak gondolkodási időt és teret a másiknak. Azzal ugyanis tisztában vannak a felek, hogy együttélésre vannak ítéltetve, és a bölcsesség kívülről nem érkezhet. Mindenesetre nehéz szülés várható, mert a kényszerpálya igazsága eleve kizárja az ideális megoldást. Az életünk. Napont Erre a Információikat; 0620/222Rögzítsék a 06-20/222-7755-ös számot a mobiljukba, és hívják, ha van érdekes, izgalmas információjuk az Északnak. Minden, az olvasói rovaton kívül leközölt fotóért, és a hét legérdekesebbnek ítélt szöveges információjáért 5000 Ft-ot fizet a szerkesztőség. _______________ ___________________________________ SMS Bosszúság érte? Meghallotta a legizgalmasabb történetet, hírt? 20/222-7755 MMS Balesetet, érdekes helyzetet látott? Küldje el a képet mobiljáról! 20/222-7755 E-mail Vannak érdekes digitális fotói? Küldje el nekünk! eszakriporter@ eszak.boon.hu ________________s Telefon Hallott valami érdekeset, amit elmondana nekünk? 20/222-7755 Ön szerint elfogadható egy-egy bűncselekmény „megváltása"? Szavazók száma: 199 2007. 01. 8. 18.45 óra '9en Nem 85.43% 14.57% Következő kérdésünk: Ön szerint iskolabezárással megoldódhatnak-e az önkormányzatok goftdjai? htto / www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre ön is leadhatja szavazatát. Tiltakozás: „A Pécsi a miénk..." ■ „A Pécsi a miénk!" - jelszóval aláírást gyűjtöttek a sajószentpéteri Vl/a tanulói. Buzafalvi Győző buzafalvi@eszak.boon.hu Sajószentpéter (ÉM) - Felbolydult méhkassá vált néhány órára a sajószentpéteri Pécsi Sándor Általános Iskola tornaterme tegnap délután. Nem csupán 12 dühös ember foglalt helyet a székeken. Zsúfolásig megtelt a gyerekeik jövőjéért aggódó szülőkkel, mert arra voltak kíváncsiak: miért pont az ő szeretett iskolájuk felett lebeg Damoklész kardja? Itt tartották azt a megbeszélést, amitől azt remélték: kiderül, hogy csak rémálom volt az iskolabezárás víziója. Meghívták ugyanis erre a fórumra ff ................ A dolgok összefüggnek és orvosolni kell o bajokat. Faragó Péter ...................................ff a város polgármesterét, hogy tájékoztassa őket az idevezető okokról. Fekete zászló? Az oktatási intézmény kapujában a Vl/a tanulói „A Pécsi a miénk!” transzparenssel fogadták az érkezőket, és aláírásokat gyűjtöttek a fennmaradás érdekében. Diáktársaival Kris- ton Péter rendületlenül állt a vártán, nemcsak a maga nevében beszélt: „Testvérem, Boglárka ugyan még csak óvodás, de jövőre ide jönne. Most nem tudjuk mi lesz vele.” Indulatokkal (is) megtelt a tornaterem Kozma László, a Pécsi igazgatója a nevelőtestület értékeit sorolta és az iskola elért eredményeit. Aztán morajlás hallatszott a tömegben, mert feltűnt a folyosó végén dr. Faragó Péter polgármester. Elkezdődött monológja az ön- kormányzat padlóra kerüléséről, amelyet időnként közbekiáltások, vádaskodások, kérdések és ellenvetések szakítottak félbe. Türelmesen és megértéssel vette tudomásul az érintettek ellenállását. Váratlan fordulatként elhintette a bizakodás magvait. Bejelentette, hogy nincs fekete zászló a Pécsi felett: a szülői munka- közösség kérésének megfelelően független szakértő térképezi fel Sajószentpéter iskoláit és tesz majd több javaslatot is a hogyan továbbra. Ezt még újra megvitatják a szülőkkel is, hogy aztán a képviselő-testület mondja ki a végső szót. A megoldás tehát még nem kristályosodott ki, de az biztos: kezelni kell a város 450 millió forintos hiányát és nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy csökken a gyermeklétszám és növekszik a pedagógusok óraszáma. Kényszerhelyzet állt (Fotó: Kőhalmi Péter) elő, ahol a dolgok összefüggnek. A legkisebb érdeksérelemmel szeretné orvosolni a bajokat az önkormányzat vezetése. A népszerűtlen ügy alfája és ómegája, sine qua nonja a döntés, mely legkésőbb február végéig megszületik. Parlamentáris stílusban Igazi párbeszéd nem alakult ki, mert mindenki a maga vélt igazát hangsúlyozta, és bizony sokszor nagyon is parlamentáris stílusban. Az igazi hozzászólók - Kocsiné Simkó Nikoletta, Bodolai Istvánná, Czwilingerné, Leskó Imré- né, Bencsné Batthyány Jutka és Vester Csaba - pedig egy-egy színfolttal gazdagították a fórumot. A felszólalók érveket hoztak: csak ne az övék szűnjön meg! Hitték meg nem is, hogy nincs döntés a bezárásról. Hiába bizonygatta dr. Faragó Péter, hogy csak az öt iskola integrálódása döntetett el egy vezetéssel, a hallgatóság kétkedése nem szűnt meg. Időleges fegyverszünettel zárult a tanácskozás. Folytatás szerdán, amikor összpedagógu- si értekezlet lesz a művelődési házban. Iskolai nevelés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2001/2002 367 2003/2004 3 55 2005/2006 339 2001/2002 2003/2004 6 9 42 2005/2006 2001/2002 2003/2004 2005/2006 78 461 6632 75 3211 71 314 Grafika: f szak Magyarország, fonás: KSH A vidék „ihatja a levét" ■ A jövőben a kistelepülések iskoláit fenyegeti leginkább a megszűnés veszélye. Sárospatak, Sátoraljaújhely (ÉM - BG) - „Egy iskolánk van, miért szüntetnénk meg azt is?” - mondta érdeklődésünkre Hajdú Imre, a sárospataki önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke. - Inkább arról lehet szó, hogy néhány éven belül a Sárospatak környéki kisiskolák közül szűnhet meg néhány, és az onnan beérkező tanulói létszámot kell majd fogadnunk. Éppen ezért Sárospatakon nem megszűnéssel, hanem bővüléssel számolunk - tette hozzá Hajdú Imre. Nem indokolt „Sátoraljaújhelyen egy iskola sem szűnik meg - válaszolta kérdésünkre Bárdi Miklós, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatója. - Semmi nem indokolja a megszüntetést, hiszen a gyereklétszám indokolja az oktatási intézmények létét és az eddigi adatok szerint a következő tanévben is ugyanany- nyi tanulócsoportot indítunk mint a 2006/2007-es évben.” Akik túl vannak rajta és akik nem ■ Van, ahol már végrehajtották az iskolabezárást, másutt ezután fogják. Edelény, Kazincbarcika, Ózd, Mezőkövesd, Tokaj (ÉM) - Mezőkövesden iskola- bezárásra nem kell számítani - tudtuk meg Tállai András polgármestertől. Az elmúlt években már tudatosan készültek a gyereklétszám csökkenése miatti változásokra, így az önkormányzati oktatási intézmények összevonását már 2005-ben végrehajtották. Jelenleg 143 pedagógus dolgozik az iskolákban, és ez a szám szeptembertől várhatóan 10-12-vel csökken majd az emelkedő óraszámok miatt. Májer János tokaji polgár- mester a következőket mondta: „A megszorításokat 1996- ban megtettük, már nem lehet fokozni. Az önkormányzatnak nincs olyan szándéka, hogy iskolákat zárjon be.” Finkei gondok Edelényben néhány éve már a Borsodi Általános Iskola tagiskolájaként, fokozatosan kimenő rendszerben működik a finkei intézmény. Mivel a szülők csak olyan kis számban (vagy egyáltalán nem) akarták beíratni oda gyermekeiket, ezért az első évfolyamokat már nem lehetett indítani. A tanulói létszám az idei tanévben olyan mértékben csökkent, hogy az önkormányzat szeptembertől várhatóan a tagiskola teljes megszüntetésére kényszerül. A harminc finkei diákot a borsodi iskola fogadja majd. A megmaradó két általános és a középiskola működésének a finanszírozása még így is gondot jelent a város számára. „Á kazincbarcikai önkormányzat is súlyos pénzszűkében szenved. Énnek ellenére nem lesz iskolabezárás Kazincbarcikán” - közölte lapunkkal Szitka Péter polgár- mester. „Konkrét döntés nincs iskolaügyben, jelenleg pontosítjuk az intézményvezetőkkel szakmailag és gazdaságilag a helyzetet - hangoztatta a polgármester. Határozottan kijelenthetem, hogy általános iskolát egészen biztos nem zárunk be! Épületkivonás lesz, ami azt jelenti, hogy az épületek tekintetében vannak olyan intézmények Kazincbarcikán, amelyek kivonhatok. Január 26-án születik majd meg a végleges döntés.” Karácsonyfa. Vajon én mit kaptam? (Beküldte: Kismarton Dalma, Miskolc)