Észak-Magyarország, 2006. december (62. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

1:006. december 30., szombat GYÁSZ /19 GYÁSZHÍR ___, „Nem így akartam, nem ezt akartam, Szerettem volna még élni közietek, De a halál közbeszólt, hát el kellett menni. W Ha sírni látlak titeket, lelkemnek fáj nagyon, /il Ezért, ha rólam szóltok, mosolyogjatok, rzSEz* így emlékem áldás lesz rajtatok." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindenkivel, akik ismerték és szerették, hogy TAR JÓZSEFNÉ sz. Morvái Lujza 92 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunkat 2007. január 3-án, 13 órakor kísérjük utolsó útjára a törkölyösi temetőben. A gyászoló család 990263 r „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, Ti De ha már abban nem, legalább a csodában. I á Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, 1 I Nem haltál Te meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy a legjobb gyermek, férj, apa és testvér HERNÁDI JÓZSEF MÁV-balesetvizsgáló 58 éves korában elhunyt. Utolsó útjára családi és baráti körben kísértük el. Szerető családja 990279 Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik is- merték, tisztelték és szerették, hogy Y DR-DELY László jf, háziorvos Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének tagja, Szendrő Város Díszpolgára 2006. december 25-én, életének 70. évében, hosszú, súlyos beteg­ség után elhunyt. Doktor Urat az Önkormányzat saját halottjának te­kinti, búcsúztatása 2007. január 2-án, 11 órakor lesz a szendrői rava­talozónál. Ezt követően szűk családi körben a jósvafői református temetőben helyezik örök nyugalomra 13 órakor. Táviratcím: 3752 Szendrő. Hősök tere 1. vosze@szendroph.t-online.hu Szendrő Város Önkormányzata 990564 Fájó szívvel tudatjuk, hogy I HAJTÓS LÁSZLÓ 62 évesen, hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2007. január 3-án, 15 órakor lesz a kazincbarcikai temetőben. A gyászoló család 990824 í^ÉÍÍtÍÍIt Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és ||g|i szerették, hogy IPIf ÖZV. DOBOS JÓZSEFNÉ volt Hári Béláné sz. Nagy Rozália volt emődi lakos életének 84. évében csendesen elhunyt. Temetése 2007. január 2-án, 14 órakor lesz a sajóládi temetőben jehova tanúi egyház szertartása szerint. A gyászoló család 990846 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer- ték és szerették, hogy ^ ID. GITTA JÓZSEFNÉ sz. Varga Anna 76 éves korában hosszú betegség után csendesen elhunyt. Hamvasz­tás utáni búcsúztatása 2007. január 2-án, 13 órakor lesz a görömbö- lyi temető ravatalozójából. A gyászoló család 990837 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy BARI ISTVÁNNÉ sz. Kolláth Blanka életének 59. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása 2007. január 3-án, 11 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. 990821 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy KISS FERENCNÉ sz. Király Erzsébet volt felsődobszai lakos 85 éves korában csendesen elhunyt. Temeté­se 2007. január 3-án, 12 órakor lesz a Szent Anna-temetőben. 990773 A gyászoló család Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik szerették, hogy édesanyánk DR. GULYÁS LÁSZLÓNÉ sz. Szarvas Mária rajztanár 2006. december 22-én hajnalban, hosszú, méltón viselt betegség után, 68 éves korában csendesen elhunyt. A Mindszenti templom al­templomában fog nyugodni, ahol meglátogatható. Gyászoló gyermekei 990433 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy NAGY ISTVÁNNÉ sz. Pásztor Gizella életének 91. évében elhunyt. Temetése 2007. január 2-án, 13 órakor a bánrévei temetőben lesz. 990641 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GERGELY ILONA 51 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatása 2006. január 2-án, 11 órakor lesz a törkö- lyösi temetőből. * 990289 A gyászoló család „Megáll a szív, megáll a kéz. Nincsen szó az ajkadon, A szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCSIS ISTVÁN hejőszalontai lakos életének 64. évében csendesen elhunyt. Temetése 2006. december 31-én, 13.00 órakor lesz a hejőszalontai katolikus temető ravatalozójából. 990613 Gyászoló család ..... Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. LÁSZLÓ FERENCNÉ sz. Opláznik Viktória a Borsodi Nyomda nyugdíjasa 62 éves korában rövid betegség után elhunyt. Temetése 2007. janu­ár 3-án, 11 órakor lesz a hejőcsabai római katolikus temetőben. A gyászoló család 990721 Fájdalommal tudatjuk, hogy GESKÓ SÁNDORNÉ sz. Macsuga Emma 2006. karácsony estéjén elhunyt. Végakarata szerint csendben bú­csúztattuk el. Gyászolja férje, leánya és fia, unokája, dédunokája 990322 „Hogy az Édesanya milyen kincs, Csak az tudja, akinek már nincs, Mindent adhat az ég kétszer, márványt, kincset, palotát, Csak egyet nem adhat kétszer, Édesanyát.” Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy KATONA ISTVÁNNÉ sz. Gyüre Anikó 48 éves korában elhunyt. Drága szerettünket 2007. január 3-án, 11 órakor kísérjük utolsó útjára a Mindszenti temetőben. A gyászoló család 990317 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STRAUB MIKLÓSNÉ sz. Molnár Valéria életének 87. évében elhunyt. Temetése 2007. január 2-án, 14 órakor lesz a Mindszenti temetőben. 989852 A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS IN MEMÓRIÁM 1||ÍÍ „Egy szál virág, egy gyertyaszál, ^Plr Egy fénykép, amin mosolyogsz ránk. Emléked örökké itt van vetünk, Amíg élünk te is élsz velünk." Fájó szívvel emlékezünk arra a napra, amikor két éve, 2004. decern­bér 30-án KOÓS LÁSZLÓ • örökre távozott. 990785 \ • i / Szerettei EMLÉKEZÉS „Szomorú az út, mely sírodig vezet, Neked már megpihent elfáradt szíved, Virágot viszünk néha sírodra. De ezzel nem hozhatunk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, Hazudni kell a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Nehéz az életet élni Nélküled, Feledni Téged soha nem lehet." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor SZEGEDI LÁSZLÓ egy éve örökre itt hagyott bennünket. 990815 Testvére és családja EMLÉKEZÉS „Ti, akik annyi szere te tét adtatok. Ti, akik mindig mellettünk voltatok. Ti, akik sosem kértetek, csak adtatok, Örökre itt hagytatok. Elfeledni titeket soha nem fogunk, Ti voltatok a jóság és a szeretet, Csak egy mosolyt hagytatok nekünk minden napra.” Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor szeretett szüléink örökre itt hagytak bennünket. NEVELŐS ISTVÁN 9 éve NEVELŐS ISTVÁNNÉ sz. Simon Piroska 10 éve Emlékeiteket örökre megőrizzük szívünkben. Szerető gyermekeik Irénke, István, József és családtagjai 990164

Next

/
Thumbnails
Contents