Észak-Magyarország, 2006. december (62. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-27 / 301. szám

2006. december 27., szerda E Sí 1A IC AKTUÁLIS /3 HÍRCSOKOR • Borszentelés. Az 1999-ben alakult Ist­ván Nádor Borlovagrend folytatja a ha­gyományt: immáron ötödször tartja János napi borszentelését. Az esemény decem­ber 27-én, ma délután 6-kor lesz Miskol­con, a Minorita templomban. Czupper András elnök-nagymester elmondta, hogy évről évre egyre több pincészet és családi kistermelő viszi el borait a szentelésre. NÉZŐPONT Boldogan tettük Kolodzey Tamás tamas.kolodzey@eszak.boon.hu Segítettünk, mint már évek óta. Ezút­tal a miskolci Lorántffv Zsuzsanna Refor­mátus Kismamaház lakóinak igyekeztünk olvasóinkkal együtt szebbé, emlékezete­sebbé tenni az ünnepeket. Nem egye­dül, támogatóink voltak hűséges olva­sóink, partnercégeink, az ismerősök és az ismeretlenek egyaránt. Karácsonykor bizonyára könnyebben nyílnak a szívek, írtuk pár nappal ezelőtt, s nem téved­tünk. Sokan adakoztak, kedveskedtek a szorult helyzetben lévőknek, az otthon híján az átmeneti házban lakóknak. Amikor elküldték ajándékaikat, érezték, mert érezniük kellett: adni öröm, felemelő érzés. A, Jézuska vasárnap kora délután ér­kezett. Már mindenki türelmetlenül várta a csomagbontást, amelyet műsor és ke­resztelő előzött meg. A felnőttek mellett a kicsik is készültek, az alkalomhoz illő produkcióval lepték meg a vendégeket. Csillogtak a szemek a szeretet ünnepén, aztán jöttek a megható pillanatok. Hosszú percekig tartott az ajándékosz­tás, miközben arra gondoltunk, hogy lé­lekben a felajánlók is velünk vannak. Már sötétedett, amikor búcsúztunk az intézménytől, s ekkor hangzott el a szá­munkra legszívbemarkolóbb mondat: „Köszönjük, hogy bearanyozták karácso­nyunkat". Olvasóink nevében is mond­juk: boldogan tettük. ■ ■■ ■ Jovore is lesz iskolatej Budapest (FH) - 2007- ben is folytatódik az is- I kolatej-akció, az állam j és az Európai Unió fele- j fele arányban állja a j program költségeit. A jö- j vő évi büdzsében 870 millió forintot különítet- i tek el az Igyál tejet prog- I ramra, 2006-ban ez a ke- j rét 1,5 milliárd forint j volt. A támogatás auto­matikus azon intézmé­nyeknek, amelyek rész- j vételét a Mezőgazdasági j és Vidékfejlesztési Hiva­tal korábban már jóvá- i hagyta. Azoknak az in- i tézményeknek, amelyek j újonnan csatla­koznának az akcióhoz, ugyancsak az MVH-nál kell kér­niük enge­délyt. Béres Ferenc-díj Budapest (ÉM) - Ti­zedik alkalommal ad­ták át Budapesten az Erzsébetvárosi Közös­ségi Ház dísztermé­ben a Béres Ferenc énekművészről elne­vezett díjat. Az 1997- ben alapított elisme­résben azokat része­sítik, akik a magyar népzene, a népdal terjesztésében, az énekművész emléké­nek őrzésében és ápolásában a leg­kiemelkedőbben munkálkodnak. Az idén Rakaczki József, a krasznokvajdai Bé­res Ferenc Általános Iskola tanítója vehet­te át a díjat a művé­szetbarátok karácso­nyán. A csereháti pe­dagógus társadalmi megbízatásban egy­ben Gagyapáti pol­gármestere is. VILLÁMV0KS Sikerült-e önnek megvennie minden karácsonyi ajhándékot, amit szeretett volna? Szavazók száma: 449 2006. 12. 26. 14.06 óra Nem 37.19% Következő kérdésünk: Helyesli-e a petárdázásra vonatkozó tilalmat? _______ [fí ' www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Bearanyozták Akciónkat a Lorántffy Zsuzsanna Református Kis­mamaház lakóinak meg­segítésére szerveztük. je adták át. Kívül-belül nagyon szép, nyugodt otthont szolgál­tat azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Névsorolvasás Miskolc (ÉM - RT) - Olva­sóink támogatásával igyekez­tünk boldog karácsonyt szerez­ni a krízishelyzetben lévő édes­anyáknak és gyermekeiknek. Megható szeretet Felhívásunkra rengeteg ajándék érkezett, raktárunk gyorsan megtelt, aztán a kis­ff ............ Hálás szívvel mondunk köszönetét minden adakozónak GAlné Ács M/ ............................................ff mamaházban dolgozók az ott­honba szállították és becsoma­golták a meglepetéseket. Szenteste volt az ajándékbon­tás - együtt ünnepeltünk az otthon lakóival. A diósgyőri főtérhez közeli kismamaházat három esztende­Babát kért Kálló Edina babát kért karácsonyra. Kívánsága teljesült, és amikor meg­kapta a csomagot, gyor­san elszaladt. Mire felbon­totta, újra szólították, s hogy teljes legyen az örö­me, második csomagjában is baba volt. - Papás-ma- mást fogok játszani - mondta mosolyogva.- Azoknak nyújtunk elhe­lyezést, akiknek nincs hová menniük, átmenetileg hajlék­talanná válnak - mondta Gál- né Ács Mária otthonvezető, majd hozzátette: - A hét la­kószobában egyszerre har- inincan-harminchárman fér­nek el. Ezután az aulába ka­lauzolt. A több méteres fenyő­fa alatt tornyosultak azok az ajándékok, amelyek szerkesz­tőségünk közreműködésével jutottak el az otthonba. Ru­hák, játékok, macik, biciklik, labdák, könyvek, műszaki cik­kek... Köztük az a lélegzésfi­gyelő berendezés, amelynek szükség esetén nagy hasznát veszik. Keresztelő is volt Szabó Sándor belvárosi refor­mátus lelkész karácsonyi, ma­gasztos gondolatait már vagy hatvanan hallgatták a nagyte­remben, majd kis túlzással va­lamennyien keresztanyák és keresztapák lettek. Hiszen, akárcsak a korábbi években, ezúttal is volt keresztelő. Ba­kos Zoltán, Körösi Márk és Szöllősi Gellért díszes levelet BliÜ emtippek.boon.hu További cikkek! BESZÉLJÜK MEG Ha Önt, kedves Olvasónk érdek­li, érinti a cikkünkben olvasható téma, írja meg véleményét, kér­déseit az Olvasószolgálatnak! Szerkesszük együtt a lapot! Az olvasószolgálat telefonszámai: Beregi Mária: 46/502-900/3926 Kiss József: 46/502-900/3241 e-mail: eszakolvasoszolq@inform. hu Levelezés: 3501 Miskolc Pf. 351 a karácsonyt Kálló Edina babákat is kapott karácsonyra (Fotó: Kőhalmi Péter) kapott ez alkalomból. A kicsik által produkált betlehemes já­tékot taps követte, majd elér­kezett a várva várt ajándék- osztás. Az otthonvezető olvas­ta a neveket: - Rontó Dávid, Körösi Klaudia, Kálló Ádám, Kitka Lilla, Fónagy Gábor... Gálné Ács Mária minden gye­reket átölelt, megpuszilt, va­lamennyiüknek boldog kará­csonyi ünnepeket kívánt. A református lelkész közben fe­lénk fordult: - Kérem, tolmá­csolják köszönetemet a felajánlóknak! Bearanyozták a kicsik karácsonyát, tegyék máskor is, mindig gondolja­nak a nehéz helyzetben lévők­re. Áldott, békés karácsonyt valamennyiüknek! Együtt néztük a boldogságban úszó cseppségeket és nagyobbakat, az anyukákat, s magunkban megjegyeztük: akciónkat jövő­re folytatjuk, újra segítünk, mert segítenünk kell! Sorsjegy is került a fa alá... ■ Még vasárnap délelőtt is sokan vásároltak a be­vásárlóközpontokban és a hipermarketekben. nézelődő jócskán akadt. Több bolt 20-50 százalékos, csak de­cember 24-ére biztosított ked­vezményt adott. Nyomtatót vett Miskolc (ÉM) - Délben jár­tunk a Miskolc Plazában, ahol a ruha-, a cipő-, az illatszer-, ff* ............. Ajándéknak valót jöttem vásárolni - képet veszek karácsonyra. Káló Alexandra az arany-, a telefonüzletekben, sőt az élelmiszer-áruházban is nagy volt a forgalom. Azt per­sze nem tudjuk, hogy minden­ki vásárolt-e, mindenesetre Felkerestük a néhány száz méterre lévő Szinvaparkot is, ahol hasonló volt a látvány. Az „elkésők” kétségbeesetten vásároltak és szinte mindent vittek. A híradástechnikai szaküzletben sokan éltek a még december 31-ig kihasznál­ható Sulinet-akció adta lehe­tőségekkel is, tudtuk meg az egyik eladótól.- Nekünk nyomtatóra volt szükségünk - mondta Nagy Gábor. - Az óriási választék­ból kinéztem egyet, és már csak valamilyen szép csoma­golópapír kell hozzá. Néhány emelettel lejjebb Káló Alexandra képet, Kö­Nézelödés közben (Fotó: k p.) kény Gáborné pedig, jó há­ziasszony módjára, élelmi­szert, tortát és süteményt vá­sárolt. A Búza téri piacon délután 1 órakor már nem volt nagy sürgés-forgás. A fenyőfák tíze­sével várták a vevőket, de már csak egy-két vásárló akadt. Azok számítása nem jött be, akik árleszállítást vár­tak, az eladók kitartottak, igaz, nyakukon is maradt jónéhány fa. Csomagosztás Alsózsolca (ÉM) - A Borsod-zempléni Gyer­mekvédelmi Körzet Al- sózsolcai Gyermek- és Lakásotthonában is ka­rácsonyi ünnepséget tar­tottak. A család nélkül élő nyolcvanhat állami gondozott gyereket az egyik neves sportszeres cég ajándékokkal lepte meg. Az otthon vezetői elküldték a gyerekek rö­vid jellemzését, mely alapján a összeállították részükre a sportruházat­ból álló csomagokat. Az ajándékokat kedden dél­után adták át az intéz­ményben. A hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyerekek hálás szívvel mondtak köszönetét a felajánlóknak. Csőtörés volt Miskolc (ÉM) - A mis­kolci Huba és a Pozsonyi utcák sarkán keletkezett csőtörés miatt - a kará­csonyi ünnepek előtt, pén­teki lapzártánk után - víz­hiány volt a Pozsonyi ut­ca 84-90. számú, s a Huba utca 48-52. számú lépcső­házakban. Miután a meg­hibásodott szakaszt kicse­rélték, a lakótelep többi részén a vízszolgáltatást december 23-án, szomba­ton 10 óra 15 perckor visszaállították, míg az említett házakban ugyan­csak szombaton 13 óra 35 perctől már újra volt víz. Hajléktalanok ünnepe Miskolc (ÉM) - Az idei ka­rácsonykor 120-130 százalékos volt a kihasználtság a miskol­ci hajléktalanszállón. Több adag ételt is főztek a megszo­kottnál. December 24-én és 25- én meleg étellel várták a rászo­rulókat, míg tegnap konzervet osztottak. Telt ház volt a nap­pali melegedőben is, ahol té­vézhettek a hajlék nélküliek. Kimozdultak. Ha hó nem is volt, és hidegre is for­dult az idő, azért sokan mozdultak ki az idei karácsony­kor otthonról. Sulák László feleségével és Veronika nevű kislányával például Miskolctapolcán napfürdőzött, miköz­ben a hattyúkat etették. „Ha hó nincs, kárpótol a napsü­tés” - fogalmazott a családfő. (Fotó: végh Cs.) Ételért sorakozva (Fotó: v.cs.)

Next

/
Thumbnails
Contents